MAGYAROK

1625858
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
425
828
425
1620717
18427
24928
1625858

Te IP-címed: 3.83.236.51
2019-06-24 18:00

Tanulmányok

Kárpáti Kalendárium [Kárpátalja, 1984.]

2012. június 09. szombat, 13:10
Írta: Szöllősi Antal

 

KÁRPÁTI  KALENDÁRIUM

 

 

     Nagyritkán itt Nyugaton is kézbe vehetjük az ungvári Kárpáti Kalendáriumot, amely 1977 óta Kalendárium néven jelenik meg. A Kalendárium ’84 144 oldalon képet ad a Kárpátalján élőmagyarság életéről.

     A bevezetőben ezt írja Molnár Bertalan, aki a népképviselők kárpátontúli területi tanácsa vb-elnökének elsőhelyetese ; «...1944 szeptember-október folyamán a 4. Ukrán Front csapatai... elfoglalták a kárpáti hágókat és... az újraegyesülés után a szovjet testvérnépek segítsége Kárpátontúlnak az állami politika fontos része lett. »A politika azóta is ott van a gazdasági, kulturális, irodalmi, tudományos, sőt a sportéletben is, s ez határozza meg a kétszázezer kárpátaljai magyar életét.

     A Kalendárium naptári részénél megtudhatjuk, hogy mikor minek a napja van. Így pl. március 18. «a lakáskarbantartási, kommunális-gazdasági és közszolgáltatási dolgozók napja »; április 29. «a testvérvárosok világnapja » ; június 30. « a feltalálhatók és észszerűsítők (újítók?) napja » , de van « talajjavítók napja » , « energitikusok napja » is. Minden hónapra jut 10-15 ilyen vagy olyan nap vagy világnap. Természetesen ezek a napok és világnapok csak a Szovjetunió mai területén számítanak ünnepnek. Az egész Kalendárium e napoknak a jegyében épül fel. Minden ilyen nap kapott egy, vagy fél oldalt. A szerkesztők az ilyen írások közé tették be a kárpátaljai magyarok életéről szóló tanulmányokat.

     « Arccal Napkelet felé » ; ez a címe egy készülő antológiának, amelyből Váradi-Stenberg János és Dubka György mutat be öt költőt két oldalon. Ez az antológia az 1945 előtti csehszlovákiai Kárpátalján élt « haladó » költők műveiből ad majd válogatást. A Kalendáriumban bemutatott öt alig ismert költő a következő:

1. György Ferenc (1893-1980), Újlakon (Vilokon) született. 1919-ben vröskatona, majd újságíró. Első kötete 1922-ben Kassán « Napisten ölén » címmel jelent meg. A háború alatt angliai emigrációban élt, majd Budapestre költözött, ahol haláláig különböző lapoknál publikált.

2. Natolyáné Jaczkó Olga (1895-1970), Tarnán született. 1928-ban a Nyugatban is szerepelt. Elbeszélései Ungváron, Kassán és Pozsonyban jelentek meg. 1938-tól Budapesten élt, ahol újabb írásokkal nem jelentkezett.

3. Demjén Ferenc (1911), Beregszászon született. Első írásait a Jó barátom című helyi kommunista gyermeklap közli. 1937-ig a helyi Irodalmi és Műpártoló Egyesület titkára. Első verses kötete 1933-ban Beregszászon « Versek » címmel jelent meg. 1937 után Királyhelmecre költözik és azóta Kelet-Szlovákiában él. Írásait a szlovákiai magyarnyelvű kiadványok közlik.

4. Ják Sándor (1898-1980), Pesterzsébeten született.Gyermekkorában került Kárpátaljára, ahol később újságíró, majd a Beregi Újság szerkesztője volt. A 30-as években « Neked írom » címmel kiadja Beregszászon első verseskötetét. 1944-ben koncentrációs táborba került. A haláltábor borzalmas élményeit « Emberek a máglyán » címmel 1960-ban Budapesten adták ki. 1945-től haláláig különböző budapesti lapok munkatársa és szerkesztője volt.

5. Kiss László (1904-1976), Debrecenben született, Ungváron nőtt fel. 1926-ban jelent meg « Minden az élet » című első verseskötete, ezután állást kap az Új Közlöny című liberális napilapnál. A háború alatt háború- és fasisztaellenes verseket tartalmazó köteteket jelentet meg, amiért eljárás indul ellene. Ez elől Budapestre szökik, ahol barátai bújtatják. A háború után Budapesten maradt és a Móra Ferenc Könyvkiadó munkatársaként ment nyugdíjba.

     Gortvay Erzsébet, az Uzshorodi (Ungvári) Állami Egyetem docense felkereste Móricz Zsigmond távoli rokonát, Omlódy Ilonát, egy Vilokon élő öreg nénit, aki Móricznak anyai ágon unokahúga volt, hogy emlékiről faggassa. Sajnos, a visszaemlékezés igen felületes és nem mond semmi érdemlegeset az íróról.

     Rotman Miklós cikke megemlékezik az 50 éve megjelent « Új Korszak » címűpedagógiai lapról, amely « a csehszlovákiai progresszív irányú magyar tanítók lapja » volt.

     Dalmay Árpád a Berehovói (Beregszászi) Népszínház magyar társulatának egyik tagját, Tóth Mártát mutatja be az olvasóknak. Tóth Márta elmondja, hogy 1947-ben a Bolond Istókkal folytatták a megszakadt magyar színjátszást ; Kovács Béla újságíró rendezte a darabot. A színésznő ezután hosszú évekig nem játszott, szavai szerint: « Dolgoztam, háztartást vezettem, gyermekeimet neveltem ». 1963-ban a Marica grófnőben szerepelt újból, azóta a Beregszászi Népszínház minden darabjában fellépett.

     A József Attila Irodalmi Studió tagjainak új versei számára csak két oldalt tudott biztosítani a Kalendárium szerkesztősége. Egy-egy versükkel a következő fiatal költők kaptak nyilvánosságot: Balla D. Károly, Barta Gusztáv, Dupka György, Fábián László, Horváth Sándor, Füzesi Magda, Finta Éva, Horváth Gyula, Imre Sándor és Nagy Zoltán. A versek elkötelezettsége figyelemre méltó, gondolataik nem elég tágak, de a költőket egy-egy vers alapján nehéz reálisan megítélni. Két versével szerepel a gyermekoldalon Szalai Borbála, aki szerintem egyik legjobb ma élő gyermekversírónk. Ilyen szép gyermekverseket mostanában csak Kányádi Sándortól olvastam. Szalai Borbála különlegességét a szójátékok halmaza, a nép mondókákhoz hasonló rigmusok egyéni hangja adja, ami az óvodás kisgyermekeket további ismerkedésre hívja gyermeklíránk színes világával.

     A Kalendárium szűk terjedelmi lehetőségei miatt csak rövidebb elbeszélések, írások jelenhetnek meg benne: az ott élő alkotók – Balla László, Bornemissza Eszter, Debreceni Mihály, Erdélyi Gábor, Finta Éva, Nagy Zoltán, Paládi Júlia és Vaszil Komender – műveiből kapunk ízelítőt. A közölt írásokból hétköznapi történetek bontakoznak ki, egyszerű mondanivalóval.

     A kötetben szereplő fordítások magyarországi fordítók – Jobbágy Károly, Csanádi Imre és Rab Zsuzsa – munkái. A helyi Marosi Lajoson kívül másoknak, főleg fiataloknak fordításait is szívesen látnánk az elkövetkező Kalendáriumokban. Reméljük, hogy az évek óta ígért kárpátaljai műfordítási antológia is hamarosan elkészül.

     Dóhovics Vaszil (1783-1849) költő, tudós alig ismert nálunk, pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Munkásságáról és magyar nyelven írott verseiről számol be Váradi-Sternberg János. Szerelmes verseire erőteljes hatással volt Csokonai. Csokonainak a « Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz » című versét lefordította ukránra, s ezzel elsőként szólaltatta meg más nyelven nagy költőnket. « Kiadatlan magyar versei az ukrán-magyar művelődési kapcsolatok meggyőző és szép emlékei » – fejezi be cikkét Váradi-Sternberg.

     Pavlo Hrabovszij 120. Születésnapjáról Galamb Lívia emlékezik meg. Hrabovszij ukrán nyelven az elsők között szólaltatott meg magyar költőket: Vörösmartyt, Aranyt, Petőfit, Tompát, Vajda Jánost, Komjáthy Jenőt, Tóth Kálmánt, Czuczor Gergelyt, Eötvös Józsefet és másokat. Leginkább Petőfit kedvelte.

     Említés történik még az ukrán kultúra és irodalom nálunk alig ismert más művelőiről is ; Jurij Scserbakról az 50., Pavlo Zahrebelnijről a 60., Volodimir Ladizsecről a 60., és Mikola Bazsánról a 80. születésnapja alkalmából. Ezenkívül megemlékeznek Benedek Elek 125., Kisfaludi-Stróbl Zsigmond 100. születésnapjáról is.  

     Puskin magyarországi kapcsolatairól Gortvay Erzsébet számol be. Megemlíti, hogy Puskinról 1825-ben olvashatunk először nyomtatásban Kultsár István « Hazai és külföldi tudósítások » című lapján. Külön érdekesség, hogy Puskin először mint prózaíró lett ismert Magyarországon. Népszerűségét Bárczy Károly 1866-os Anyegin-fordítása tetőzte be. Az Anyeginnak kétszerannyi magyar kiadása volt száz év alatt, mint amennyi német és francia, – fejezi be cikkét Gortvay Erzsébet.

     Kuruckori regék, mondák történetét eleveníti fel rövid cikkében Néma Lajos. Írásokból megtudjuk, hogy a kárpátaljai néphagyomány még ma is híven ápolja egykori csaták, vitézek, s főleg II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét. Dupka György és Horváth Sándor számol be a 83 éves Pallagi Józsefről, aki Izsnyéte falu « Különös jegyzőkönyvét » őrzi. Ebben a születések, elhalálozások bejegyzése, az egyházközségi gyűlések jegyzőkönyve mellett megemlékezik II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról is. A vári vár ezer évéről és annak mai pusztulásáról ír figyelmeztetően Szliva József.

     A kárpátaljai művészet és kultúra legkülönbözöbb területeiről is érdekes beszámolókat olvashatunk. Például a Szilvai-gyűjteményről, amely Kárpátalja leggazdagabb fafaragvány-gyűjteménye. A két Szilvai foglalkozására nézve lelkész volt. Az apa papi elfoglaltsága mellett termékeny irodalmi munkásságot is kifejtett. Fia színdarabokat írt, népdalokat és folklór anyagot gyűjtött.

     Seregi Mária ungvári hímzőnő házi múzeumáról megtudjuk, hogy szeretné megóvni Kárpátalja népművészetét a jövő nemzedékei számára is.

     Váradi-Sternberg János 60. születésnapja alkalmából Erdélyi Gábor mutatja be. Váradi-Sternberg professzor mindenekelőtt három nemzet – az orosz, ukrán és magyar – nemzeti kultúráját, történeti múltját kutatja.

     Vallással két cikk is foglalkozik, s ezek szerint « a vallás képezi egyik alapját a különböző nacionalista elméleteknek, amelyek segítségével a világon a reakció erői, ahol csak tehetik, ma is szítják a népek közötti ellenségeskedést, akadályozni igyekeznek a dolgozók nemzetközi összefogását ».

     A Kalendáriumból megismerjük Bakonyi Zoltánt, az Ukrán SZSZK érdemes tanítóját, festőművészt, aki az ungvári Úttörőpalotában a képzőművészet stúdióját vezeti. Horváth Anna gyári munkásból lett szobrász, grafikus, festő. A sokoldalú művésznő munkásságáról Balla D. Károly írt méltatást. Harapkó Iván 75 éves festőművész múltjáról, jelenéről és terveiről Barát Mihály beszélgetését olvashatjuk. Kádas Katalin albumából két képet közölnek, amelyeken Madách és Petőfi látható.

     A Kalendárium fotóanyaga igen jó. Figyelemreméltók a következő fotóösszeállítások ; « Pillanatképek Uzshorod (Ungvár) régi városzrészéből », « Pillanatképek Uzshorod új negyedeiből », « Kárpáti tájak », « Regélő múlt ».

     A Kalendárium ’84 összeállítói: Zékány Éva, Réti Rozália. A szerekesztőbizottság tagjai. Balla László, Csanádi György, Gortvay Erzsébet, Rotman Miklós és Szikszi Aladár. Megjelent Uzshorodban, a Népek Barátsága Érdemrendes Kárpáti kiadónál.

SZÖLLŐSI  ANTAL

 

Megjelent:  Irodalmi Újság (Paris), 35. évfolyam, 1984. 4. szám., 22 oldal

 

 

Cui prodest?

2012. március 02. péntek, 17:19
Írta: Saáry Éva

 

 SAÁRY ÉVA

 

CUI PRODEST?

 

                      A joggyakorlatban van egy olyan kifejezés, hogy “cui prodest?”, vagyis kinek az érdeke, ki húz belőle hasznot. Minden tárgyalt ügynél ez az első, a legfontosabb kérdés, mert ez vezet el a legbiztosabban a bűnök eredetéhez, a tettek mozgató rugóihoz.

                      Nos, a ritka elkeseredett, s most már valóban világméretekben megszervezett és összehangolt magyarellenes támadások esetében, úgy vélem, szintén fel lehet tenni ezt a kérdést: kinek az érdeke?

                      A felelet nem egyszerű, hiszen konkrét bizonyítékokat nehéz találni, de logikai alapon rá lehet világítani néhány háttér-körülményre.

                      Az első az, hogy a kirohanások elsősorban a nemzetközi pénzügyi körök és a neoliberális sajtó részéről történnek, tehát azok sugalmazzák őket, akiknek a kezében a pénz és a média van. (Ez tulajdonképpen félelemreakció: hátha ragályos betegség a tisztánlátás!?)                

                      Persze, el lehetne gondolkozni azon is, hogy miért éppen a magyarok vannak útban? Más országokkal kapcsolatban is feltehetők hasonló kifogások!

                      Fajilag térnénk el túlságosan Európa többi népeitől (de hát, akkor ez rasszizmus a javából!), vagy a karakterünk zabolátlan, megszelídíthetetlen (látványosan tudunk harcolni és meghalni!), netán valakik szemet vetettek szellemi, anyagi kincseinkre, vagy az országunkra is, miként ez a kitelepítések idején, a szebb lakások esetében történt? De kik? És miért?? Hagyjuk nyitva egyelőre a kérdést!

                      A Holokauszt túlélők és azok utódai részéről talán van az ellenszenvben egy mélylélektani motívum.  Ők a múlt századforduló idején (miután Vekerle teljes polgárjogot biztosított nekik), nagyon jól asszimilálódtak, kitűnően beilleszkedtek a magyar életbe, s hazájuknak vallották Magyarországot, amit névválasztásuk is bizonyít. Náluk nem volt ritka a “Csaba” a “Huba”, míg például a németeknél a “Hans”-ot, a “Wilhelm”-et eszükbe sem jutott felvenni. Inkább megmaradtak az ótestamentumi neveknél. Ebből következik, hogy jobban fájt nekik, ami 44-ben velük történt. Ez hagyott bennük olthatatlan keserűséget.

                      Az is számba jöhet, hogy két ritka tehetséges népről van szó (ezt Amerikában genetikailag is kimutatták, bár nem verték nagydobra), tehát a rivalitás magától értetődő.

Itt jegyzem meg - közbevetőleg -, hogy a magyar zsidókat (hitsorsosaik vagy hasonló származású rokonaik) azért nem szeretik - mert nem szeretik! -, mivel bennük két nagyra hivatott fajta tulajdonságai ötvöződnek. Azt mondják rájuk, hogy “a zsidóság holt ága”, mert sokan érzelmeikben (nehéz tagadni) gyötrően, fájdalmasan magyarok.

                      Nekik lenne érdekük az ország tönkretétele? De miért?? Vagy másoknak?  Kiknek?? Lehet, jó szomszédaink (akik kapzsin őrzik a nyugati tájékozatlanság folytán ölükbe hullott területeket) foglalkoznak ilyen gondolatokkal? Szerencsére azonban, akadnak támogatóink (a lengyelek, csehek, de mások részéről is tapasztalunk baráti megnyilatkozásokat).

                      A magyarellenes hadjáratot nehezen lehet elválasztani a nemzeti gondolattól, hazafias érzéstől, amely sehogy sem illeszthető bele a globális egyformaságba, mely lehetővé teszi a birkanépek kizsákmányolását.

                      Mindez egybeesik a kereszténység (főleg a hierarchikus felépítésű, jól kialakított rendszert alkotó katolicizmus) elleni, egyre dühösebb és ízléstelenebb össztűzzel. Ennek része a pedofília túlzott hangoztatása, mely érdekes módon, csak a katolikus papoknál fordul elő; se protestáns, se zsidó elkövetőiről nem hallottam. Ami pedig a muzulmánokat illeti, az általuk uralt országokban a gyermekprostitúció szinte legalizált, nem beszélve az erőszakolt házasságokról, melyek esetében gyakran 10 éves kislányokat kényszerítenek hozzá 40 esztendős férfiakhoz, akik aztán azt teszik velük, amit akarnak. Furcsa, hogy senki sem háborodik fel miatta, még a humanisták sem merik nyilvánosan elítélni.

                      A másik nagy téma az egyneműek szerelmének a propagálása (példaképül állítása!). Nincs olyan nap, hogy ne emlegetné “jogaikat” a sajtó. Nemrég hallgattam a francia svájci rádió egyik adását. A megkérdezett “meleg” férfi azt vallotta, hogy gyóntatóatyjának elmondta a problémáját, aki azt a tanácsot adta, nősüljön meg, vagy menjen el papnak. Különben - mint mondta - a Vatikánban a lelkipásztorok 80 százaléka pederaszta, sőt ”nagyon valószínű”, hogy a Pápa is az. Viszonya van fiatal titkárával. Mit lehet ehhez szólni? Ez már túlmegy minden határon!

                      A hangulat oldására, közbeszúrok egy Budapesten, a kommunizmus idején közszájon forgó viccet.

                      Kohn bácsi bemegy a hivatalba, és kivándorló útlevelet kér Amerikába.

- Miért akar elmenni? - kérdi az illetékes.

- A homoszexualitás miatt.

- ???

- Mikor fiatal voltam, tiltották. Most megengedik. Nem akarom megvárni, amíg kötelező lesz!

                   Cui prodest? - Valakik egy új, modern gyarmatbirodalom kiépítésére törekednek. Ennek létrehozása megkívánja az emberek lelki életének, hagyományos értékrendjének lerombolását, a materializmus egyeduralkodóvá tételét (fogyasztói társadalom!). Ezért kell megbüntetni (vagy kiirtani?) a renitens népeket. A “Szép új világban” hatékony kábítószert, a “somát” is adagolják, bár nem hivatalos formában.

                   De meg lehet-e szervezni Európában egy ilyen falansztert? Határainkon állnak (sőt, azon belül már!) a színes népek, akik egészen más törvényeket fognak hozni. Mindent elmos a népvándorlás özönvize…

2012 

                  

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.   

 

 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

 

 

www.ungerska.se

 

 

Kárpátalja élő lexikona: Dupka György

2011. december 20. kedd, 20:21
Írta: Szöllősi Antal

 

SZÖLLŐSI ANTAL

 

 

KÁRPÁTALJA ÉLŐ LEXIKONA

 

Augusztusi vendégünk: Dupka György

 

 

          Nem mondanám ezt 1994 augusztusában Svédországba érkező vendégelőadónkról, ha nem hallottam volna többször is előadását, s nem olvastam volna el az Északi Magyar Archívumban lévő könyveit. Sok mindent tud az Ukrajnában élő negyedmilliós kárpátaljai magyarság hét évtizedes történetéről.

          Dupka György 1952. április 11-én született a hajdani Ugocsa vármegyei, ma nagyszőlősi járásbeli Tiszabökényben. A nyolcosztályos iskolát szülőfalujában, a középiskolát Tiszapéterfalván végezte el. A katonaság után 1974-től az ungvári egyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. 1979-ben kap diplomát, ekkor az ungvári magyar nyelvű napilapnál, a Kárpáti Igaz Szónál helyezkedik el, ahol 1986 közepéig újságíróként dolgozik. Ekkor lesz az ungvári Kárpát Kiadó magyar osztályának szerkesztője.

          1968 óta publikál, 1981 óta egyik társelnöke a József Attila Irodalmi Studiónak. Fordít ukránból és oroszból, ír publicisztikát szociográfiát, folklórt gyűjt. Gyakran jelentkezik tény- és adatfeltáró cikkekkel Kárpátalja irodalmi és művelődési múltjából, jelenéből.

          Versesfüzetét Ikarusz éneke címmel, 1979-ben adta ki a Kárpáti Igaz Szó. Egyes írásai ukrán, orosz és mordvin nyelven is megjelentek. Verseit gyakran közlik Magyarországon. Horváth Sándorral közösen írt szociografiai jellegű riportkönyve, a Múltunk s jelenünk Ungváron jelent meg. Sorsközösség címmel Horváth Sándorral és Móricz Kálmánnal közösen 1990-ben kiadott kötetében a kárpátaljai magyarság helyzetét mutatták be a nyolvanas évek végén. Legfontosabb munkája az 1990-ben megjelent, Botlik Józseffel közösen írt Ez hát a hon ... című monográfiája. 1993-ban látott napvilágot Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján címmel, ennek a műnek második kötete,  amelyben a szerzők elsőként mutatták be a kárpátaljai magyarság 1918-1992 közötti történetét.

          Dupka György a 80-as évek végétől egyik kezdeményezője volt a kárpátaljai magyarság polgárjogi mozgalmainak.

          1989. január 21-én egyik alapítója a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, a KMKSZ-nek. Három esztendeig annak titkára, amikor 1992. március 7-én a KMKSZ-nek a III. közgyűlésén módosított alapszabályában túlzott centralizációval megváltoztatják a szövetség legfelsőbb vezetésének felépítését. Dupka György bejelenti, hogy abban ilyen körülmények közt nem vállal vezető tisztséget. Visszavonul a KMKSZ első vonalából, s jelenleg az ungvári városi szervezet alelnöke.

          Elnöke a hatóságok által 1993 őszén bejegyzett Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének, amely az 1941. január 26-án Ungváron alakult és a kommunista diktatúra által 1945-ben felszámolt Kárpátaljai Tudományos Társaság utódja.

          Az állami könvvkiadás összeomlása után ungvári székhellyel megalakítja az Intermix Kiadót. Ez ukrán-magyar-amerikai vegyesvállatként az elmúlt két évben mintegy száz könyvcímet jelentetett meg. Ezek egyharmada eredeti kárpátaljai alkotás.

          Mint a fentiekből kitűnik, Dupka György sokat dolgozik a kárpátaljai magyarok sorsának bemutatásán, hogy ezzel is erősítse az ottani magyarságot létében, nemzeti megmaradásában. A Szovjetunió felbomlása után Ukrajna kikiáltotta függetlenségét s tétován elindult a jogállamiság felé. Ezzel a kárpátaljai magyarság kisebbségi létének harmadik korszakába lépett.

          Szeretettel várjuk Svédországba Dupka Györgyöt, a kárpátaljai megyei tanács képviselőjét, a költőt, írót, fordítót, újságírót, szociográfust, folklórgyűjtőt: kárpátalja élő lexikonát.

 

Megjelent: = HÍRADÓ (Stockholm), 14. évfolyam, 1994. április, 52. szám – 8. oldal

 

  

Emlékeztető

2012. február 18. szombat, 20:42
Írta: Saáry Éva

 

Saáry Éva

 

 

EMLÉKEZTETŐ

 

 

     Érthetetlen és nagyon lehangoló, hogy Magyarországon, az immár jobbra tolódott kormányzat sem emlékezik meg (legalább a kerek évfordulókon!) arról az óriási, önfeláldozó munkáról, melyet a nyugati emigráció évtizedeken át a forradalom szellemének ébrentartása, megismertetése terén végzett. Ezrével rendeztek konferenciákat, irodalmi műsorokat a világ minden részén, nem beszélve a tanulmányok és könyvek felmérhetetlen sokaságáról.     

     De hát, a magyar öngyilkos nép, nem látja a saját érdekeit. Ha egy napon csak egy családra való marad belőlük, mint a litvániai lívekből, maguknak köszönhetik, mert nem érdekli őket a határokon kívül élő véreik sorsa. Könnyedén lemondanak róluk, pedig más nemzetek (franciák, svájciak…) számon tartják minden emberüket, mert tudják, hogy nagy szükségük van rájuk.

     Térjünk azonban vissza 56-hoz! Döbbenetes, hogy a hazai média senkiről sem beszél a nyugatiak közül, az egész emigrációs tevékenységet a feledésbe taszítja.

     Részletes felmérésre nem vállalkozhatom (Gosztonyi Péter mondta, hogy erre “külön kutatóintézetet” kellene felállítani!), csak néhány nevet, életművet szeretnék példaképpen kiragadni a mellőzöttek tömegéből.

     Kezdjük mindjárt Tollas Tiborral, a Nemzetőr főszerkesztőjével, aki egész életét hazája és honfitársai ügyének szentelte, pedig tehetett volna mást is! Az ugyancsak elfeledett Gábor Áron mondta volt róla, „ha Tibor ilyen hévvel és lelkesedéssel jégszekrényeket árulna, milliomos lenne.” De végül még nyugdíja sem volt.

     A két híres könyv, a Gloria Victis 1948-49 és 1956 összeállítása nem is annyira hőstettnek, mint inkább csodának számít. Idegen költők rólunk írt verseit és azok magyar fordításait tartalmazza. Külön dicséretes, hogy erre a munkára, szép egyetértésben jelentkezett mindenki, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül!

     De ugorjunk egyet, s tegyük fel a költői kérdést, hogy például Méray Tibor fontos művét, a „Nagy Imre élete és halála” c. tanulmányt hányan olvasták-olvassák, mennyire ismerik szép hazánkban? Beszéltek-e róla az évfordulókon? Kiadták-e újra?? Pedig, erre a szerzőre igazán nem lehet ráfogni, hogy „csendőrtiszt” volt. A kommunista oldalról indult, de megtisztulva 56 máglyatüzében, örökre híve lett (és maradt) a forradalomnak, s a párizsi Irodalmi Újság több évtizedes, nem részrehajló szerkesztésével, megérdemelné az elismerést.

     Ki emlegeti ma a berni Kelet-európai Intézet igazgatóját, Gosztonyi Pétert, aki egymaga könyvtárnyi dokumentumot vetett papírra és gyűjtött össze, nemcsak dicsőséges forradalmunkról (melynek tántoríthatatlan, kitartó híve volt), hanem a XX. század más fontos, magyar vonatkozású eseményeiről - méghozzá német nyelven is! Sokat írt a második viágháborúról, Horthy Miklós kormányzóságáról stb. Nagy érdeme, hogy személyesen felkereste és meginterjúvolta a még élő szereplőket. Ezt, hozzá hasonlóan, a magyar történészek közül, tudtommal senki sem tette meg. Mindig megértésre, objektivitásra törekedett.

     Az 1956-ról szóló talán legalaposabb munka azonban Csonka Emiltől származik („A forradalom oknyomozó története”). Ő ugyan csak a Szabad Európa Rádió müncheni “páholyából” kísérte figyelemmel a történéseket, viszont könyve szinte egyedül foglalkozik a robbanáshoz vezető úttal, a történelmi és néplélektani előzményekkel. Immár klasszikussá kristályosodott mondása, hogy a forradalom akkor kezdődött, amikor az első orosz katona magyar földre tette a lábát.

     A Kanadai Magyarságnál hosszú ideig szerzőtársam volt az egykor parasztpárti Kovács Imre. Önéletrajzát, többek között, én is méltattam. Címéül, akárhogyan is töprengett rajta, nem tudta azt adni, hogy “Magyarország felszabadulása”, “Magyarország megszállása” lett. Ő mondta azt is a 80-as években, hogy most már talán nem jönne el hazulról, de még nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy visszatérjen.

     Mindezek csak önkényesen kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül, hiszen még sok mindenkit kellene “feltámasztani”, például az ausztráliai Padányi Viktort, aki “A Nagy Tragédia” című, hatalmas művében a két világháború okait és eseményeit, következményeit elemzi. Nincs senkire sem tekintettel, csak a saját lelkiismeretét követi. Hányan olvasták Magyarországon ezt a korszakalkotó könyvet?

Az őstörténészekről nem is merek beszélni, pedig őket sem lenne szabad kihagyni, akkor sem, ha tételeik vitathatóak:  BaráthTibor, Bobula Ida, Fehér Mátyás Jenő

*

     Fentebb csak a történészek (némelyikéről) beszéltem, de nem feledkezhetem meg az írókról sem, bár itt a feladatom még nehezebb, hiszen nagyon sokan vannak. Márait és Wass Albertet még úgy-ahogy ismerik Magyarországon (megvan az anyagi oka és háttere), de a többieket? Kabdebó Tamásnak számos kötete jelent meg, de mégsem lehet látni ezeket a kereskedések polcain, az utcai árusoknál (pl. a Széll Kálmán téren). Alig tudnak róluk. Ferdinandy Mihály, Vajay Szabolcs nagy történelmi regényei ismeretlenek. Fejtő Ferenc roppant érdekes önéletrajza sem kapta meg még az őt megillető helyet. Borbándi Gyula összefoglaló tanulmányait is inkább csak a ”leárazott könyvek” soraiban láttam. Erről jut eszembe, hogy vaskos nyugati irodalmi lexikonát forgatva, szomorúan kell megállapítani, hogy az abban felsorolt szerzők közül, két kezemen meg tudom számolni, hányan szerepelnek Magyarországon. A végtelenségig lehetne sorolni a neveket: Békés Gellért, Bogyay Tamás, Csernohorszky Vilmos, Czettler Antal, Dénes Tibor, Domahidy András és Miklós, Cs.Szabó László, Fáj Attila, Juhász László, Skultéty Csaba, Szamosi József, Töttösy Ernő, Vadnay Zsuzsa, Vándor Györgyi, Vásárhelyi Vera… (Rengeteg fontos név kimaradt!) .Otthon csak annak van nagy hírneve és elismerése, aki valamely idegen nyelven írt és érvényesült, mint pl. Kristóf Ágota.

*

     Most olvastam a Bécsi Naplóban, Jánosi Antal tollából egy szép nekrológot a nemrég elhunyt Csokits Jánosról, aki egy ideig nyugaton élt (a SZER-nél is dolgozott), aztán végleg haza költözött. 1993-ban Berzsenyi Dániel-díjat, 2005-ben Arany János-díjat, 2006-ban József Attila-díjat, 2007-ben Balassi Bálint emlékkardot kapott. Mindez nagyon rendben van, hiszen kétségtelenül nagy tehetség volt. De vajon, más jelentős költőink miért nem kapnak semmit? Fáy Ferenc, Csiky Ágnes Mária, Elekes Attila, Tűz Tamás, Horváth Elemér, Mózsi Ferenc, Lökkös Antal, Tunyogi Csapó Gábor (ezek is csak kiragadott nevek) semmit sem érdemelnek?

*

      A rendszerváltás után, egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a határokon túli irodalmak minden nehézség nélkül integrálódni tudnak a hazaiba, csupán a tehetség és nem a lakóhely számít. A két világháború között ez így is történt. Molnár Ferencnek, Tamási Áronnak senki sem vetette a szemére, hogy nem pesti polgár.

     Zöldi László, akivel könyvéről kéretlenül írt recenzióm kapcsán ismerkedtem össze, két új hetilapot (Extra Vasárnap, majd Mérték) indított, s engem is meghívott munkatársnak. Egy kellemes ebéd keretében, fehér asztal mellett állapodtunk meg (ez lehetett régen a szokás). Írtam is nekik két-három karcolatot, melyek honoráriumát az Artisjus minden további nélkül kifizette.

     Aztán brutálisan megváltozott a helyzet. A hazai és a nyugati irodalmi körök között szakadás, sőt szinte ellenséges viszony keletkezett. Na, nem éppen Zöldi Lászlóra gondolok, de Ő is számot vetett az új helyzettel. Teljesen visszavonult a szekesztői, kiadói tevékenységtől (a fent említett lapok is megszűntek).

     Azóta, az elszakított területekről érkezőket még időnként, nagykegyesen figyelembe veszik, de a nyugatiak számára (egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve) nincs hely. Könyveinket, ha megjelennek is, nem reklámozzák, és nem is kerülnek az olvasóközönség elé. Az elvétve napvilágot látó cikkekért pedig külföldinek (akinek nincsen “adószáma”) fizetni sem igen tudnak. Reménytelen a helyzet!

     Talán még ide kívánkozik (gondolom, kevesen tudnak róla), hogy a nagy sajtómágnás, Vörösváry István, a Kanadai Magyarság főszerkesztője, 1992-ben azért utazott Budapestre, hogy megvásárolja a Szépirodalmi Kiadót. Az volt az elképzelése, hogy hazai és nyugati magyar könyveket párhuzamosan fog megjelentetni. Persze, az üzlet nem sikerült. Nem is annyira anyagi, mint elvi okokból. Otthon nem rokonszenveznek a nyugatiakkal, leírták őket.

 

2011

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

 

 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

 

 

www.ungerska.se

 

 

Illegális folyóiratok 1945-1956 között

2011. november 21. hétfő, 20:25
Írta: Szöllősi Antal

    

 

SZÖLLŐSI  Antal   

  

ILLEGÁLIS FOLYÓIRATOK

 

 

(MAGYAR SZAMIZDAT 1945-1956 KÖZÖTT) 

 

 

 

        A nyolcvanas években Magyarországon megjelent szamizdat folyóíratok (Beszélő, Demokrata, Profit, stb.) Nyugaton is ismertek voltak. Ezzel szemben 1956  e l ő t t  hazánkban titokban kiadott illegális újságok, röplapok alig, vagy egyáltalán nem ismertek. Magyarországon publikált könyvekben, folyóíratokban még ma is csak néha találunk utalást ezekről az újságokról és röplapokról. A legtöbb adat még ma is bírósági jegyzőkönyvekben porosodnak.

        Azt még a Magyarországon élők sem tekinthetik meg. Talán Nyugaton  van még élő személy, aki személyesen részt vett ezeknek az illegális lapoknak a szerkesztésében, előállításában és annak nem veszélytelen terjesztésében. Remélem, hogy igen és ők kiegészítik írásomat.

 

 

 

FOLYÓÍRATOK,  ÚJSÁGOK

 

Az eddig ismert illegális újságok, röplapok abc-sorrendben a következők:

 

ÉBRESZTŐ

        A Magyar Nemzeti Arcvonal (Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága, Nb. IV. 5149/1958) által kiadott

és terjesztett újság volt.

 

EGYESÜLT  NEMZETEK  LAPJA

        Az 1947-ben alakult Szeretet Párt (Budapesti Fővárosi Bíróság IV. 001102/1955/16.) titkos lapja volt, amely 250-300 pédányban jelent meg. Fiala József volt detektiv miskolci lakásán adták ki az újságot, amely a Szeretet Párt illegális központja volt. A szervezet 1947 és 1955 között létezett, amíg a hatóságok föl nem számolták azt. A lap 1953. május 1.-i száma ismert (Budapesti Fővárosi Bíróság BT. 005010/1955/6.).

 

ELLENÁLLÁSI  HÍRADÓ

        Szegeden 1949 márciusában alakult Kereszt és Kard Mozgalom (Szegedi Megyei Bíróság P. IV. 5132/1950/5.) rendszeresen kiadott folyóírata volt. A lap rendszeresen feldolgozta az angol, amerikai rádió híreit is. Budapesten a Kereszt és Kard Szövetségnek egy kisebb csoportja a Fővárosi Villamos Vasútnál is működött.

 

 

FÜVESKERT

        1951-ben a váci fegyházban indult vers-antológia. 1956-ig 12 kézírásos kötete ,,jelent meg", Tollas Tibor másolásával, amelyből sajnos csak 3 szám maradt meg és sikerült kimenteni Nyugatra. Ebből a három újságból készült 1956 után Nyugaton kiadott "Füveskert" c. antológia, amely 1957, 1973-ban jelent meg magyarul. Német nyelven  müncheni Carl Hanser Verlag kiadásában neves német, osztrák, svájci költők tolmácsolásában "Im Frührot" címen látott napvilágot 1957-ben, 2. kiadás 1981-ben.

 

        ,,1954-ben, a bányából visszatoloncolva, a váci fegyházban sorsszeszélyből összekerültünk páran verskedvelő fiatalok. Az enyhülés lehetővé tette, hogy a munkaidőből elcsent percekben, séták alatt átkiáltott szavakban és este a közös zárkák vitáiban valamiféle ,,irodalmi élet" induljon meg. Póttolni akartuk az elvesztett évek, az elrabolt ifjúság veszteségeit. Lázasan gyűjtőttük a magyar és a nyugati irodalom darabjait vagy csak töredékeit is. A munka minden részlete illegálisan folyt. Lopni kellett a papírt, lopni a tintát s a tollat. Lopni az időt a megírásra s mindezt hosszas konspirációkkal megszervezni. A ,,kézíratok" hozzám futottak be. Renszerint toilette-papíron. Ezekből kellett szalmazsákon kuporogva lehetőleg hibátlan szövegeket kihoznom. Zárkánk ajtaja előtt figyelőről kellett gondoskodni. ki veszély esetén riaszt . Így is nem egyszer semmisült meg gyakran több hónapi munka eredménye is. Az első kötet negyed évig készült. A siker minden nehézségért kárpótolt. A fiatalok lelkesedése, a kötet nyomán keletkező érdeklődés, újabb és újabb munkatársak szemérmes jelentkezése további munkára serkentett bennünket".

(Füveskert, Bécs: Nemzetőr, 1957 – 152. p.)

 

        A magyar költemények mellett a világirodalom verseiből is közölt eredeti nyelven és magyar nyelven is. Később már rajzokat és kottákat is közölt lapjain. A sok névtelen mellett többek között munkatársak voltak: Bartha Mihály, Berenczey László, Béri Géza, Csanád László, Elekes Attila, Földvári-Boér Elemér, Füredi Antal, Gérecz Attila, Hegedűs János, H. László Béla, István László, Jozsinczy Ádám, Kárpáti Kamil, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Major József, Nagy B. Sándor, Nagy György,  ifj. Ráth József, Sipos Péter,  S. Koósa Antal, Stefanovszky Dezső, Szalkay István, Szatmáry György, Tóth Bálint, Vitéz György és Vízy Antal.

Ezt a börtön szamizdatot Tollas Tibor szerkesztette a váci börtön nehézségei közt.

 

Füveskert                  

Bécs: Nemzetőr, 1957 – 160 p.

        2. kiadás       Toronto, 1958

        3. kiadás       Toronto: Kaláka Publishing Co., 1973 – 160 p.

       

Im Frührot[Pirkadatba]                              München, 1957                                                              első német kiadás

                                                                 München, 1981                                                              második német kiadás

 

Bratja pro kovi                                          Buenos Aires, 1958                                                       orosz kiadás

 

Il Giardino Erboso                                     Firenze; Sansoni, 1959                                                  magyar-olasz kiadás

 

Liras en las catacumbas                         Buenos Aires, 1959                                                       spanyol kiadás

 

Tross alt(Mégis)                                      Oslo: Dreyers Forlag, 1959                                            norvég kiadás

 

Trods alt [Mégis]                                     Koppenhagen: Schulz Forlag, 1959                                dán kiadás

 

From the Hungarian Revolution               Ithaca, New York: Cornwell University Press, 1966      angol kiadás

 

KÜZDELEM

        A Keresztény Szocialista Magyar Munkásmozgalom (Budapesti Katonai Bíróság B. III. 002157/1953/6.) titkos újságja volt. Vezetőjük vitéz Kosztolányi László hadnagy volt, akit 1953. október 24-én a Gyűjtőfogházban kivégeztek. A lap szerkesztőjét, kiadóját Harcos Lászlót, 1954. január 14-én a Gyűjtőfogházban kivégezték, vitéz Kosztolányi László testvére Kosztolányi Károly, 1984-ben még Franciaországban élt.

        A mozgalom központja Baján volt, de Budapesten, Sopronban, Pécsett és Szegeden is működtek csoportjaik. Lapjukat is itt terjesztették titokban "kézről-kézre korlátozott számban, hogy könnyebben lehesen" azt ellenőrzés alatt tartani. Néha röpcédulákat is nyomtattak és terjesztettek. Ebben mozgalomban és annak nem veszélytelen munkájában a Lidingöben (Svédország) élő Pap Iván is részt vett.

        Az ÁVO fenti mozgalomhoz kapcsolta és ügyüket egyben tárgyalta a Koppándy Béla ezredes által vezetett Kard és Kereszt Mozgalommal. Tették ezt azért, mert területileg igen közel voltak egymáshoz, illetve a "bázis" Baja és környéke volt mind a két szervezetnek. A két mozgalom csak tudott egymásról, de nem működött együtt.

 

MOZGALMI ÉRTESÍTŐ

        A Fekete Kereszt ( Budapesti Megyei Bíróság B. II. 001282/1951/2.) 1950-től Budapesten félévenként kiadott értesítője volt. Elsősorban a budapesti nagy üzemekben terjesztették.

 

ÜZENET

        Az 1949. augusztus 29-én megalakult  Keresztény Néppárt (Budapesti Kerületi Bíróság B. III. 00540/1958/IX. 30) havonta megjelenő folyóírata volt. Két éven keresztül rendszeresen kiadott lap volt. Budapesten, Dunántúlon és Észak-Magyarországon terjesztették. Az újság egyik szerkesztője Schubert Antal volt, akit később 1956-ban a Keresztény Néppárt a szabad rádióhoz is delegált. A Keresztény Néppárt röplapokat is adott ki, amelyet a Keresztény Szocialiasta Szakszervezetek egyes csoportjaival közösen terjesztett.

 

„JŐVŐNK”,  „KERESZTÉNY FRONT”,

„A MAGYAR NŐ TÜKRE”,  „ÚJ REND”,  „VERŐFÉNY”

        A Keresztény Agrárfront (később Keresztény Front 1948. június – 1961) napi-, heti- és havi folyóírat tervei voltak (Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa T. T. Nb. XIII. 8043-44/1958/19). A lapok kiadására nem került sor.

        A Keresztény Front folyóíratainak, lapjainak tervezetét előre kidolgozták és előkészítették. A Keresztény Front egyik vezetőjének Soltész Jenő vezetésével kéthetenként, vagy havonta a sajtó csoport tagjai részére tanfolyamokat rendeztek. Így képezték ki a lapok szerkesztőségeit, hogy azok megfelelő jártasságot szerezzenek a szerkesztésben és újságírásban. Ezeken a tanfolyamokon előre megírtak és megvitattak politikai cikkeket, elméleti tanulmányokat, választási beszédeket. 1955-ben Soltész Jenő egyik előadásában többek között kijelentette: ,,... Nekünk új sajtót kell teremteni, amelynek mondanivalója van, most ezekben az időkben ne zavarjon bennünket a félelem, okosan,  óvatosan, de írni kell...". A sajtó csoport aktív tagja volt például Hontvári Miklós is, akinek „Őszinte beszéd a vörös Csepelhez” c. cikke arról szólt, hogyan kell a munkásokat a Keresztény Front mellé állítani.

        1956. november 2-án a Nagy Imre kormány engedélyével a Keresztény Front legálisan is megalakult. A Keresztény Front 1956 után is évekig működött (Budapesti Fővárosi Bíróság T. B. XVI. 9229/1961/4 sz.).

        A Keresztény Front 1956 leverése után ellen-fehérkönyvet akart kiadni, amelyet 1957 januárjában a svájci követség segítségével ki akartak juttatni Nyugatra. Az anyaggyűjtést és a szerkesztést Fürtös Antal (Budapesti Fővárosi Bíróság Tb. XIII. 8045/1958/9) a Keresztény Front egyik vezetője szervezte.

(Az ellen-fehérkönyv; – ,,A magyar nép rövid története, az 1956 október 23-án kezdődő szabadságharcunk eseményei 1957. január 14-ig bezárólag" - címet viselte. Összeállította Magyarországon Szigethy Brunó. Az álnév Fürtös Antal nevét takarta.)

 

? ? ?

 

        A Nemzeti Felszabadítási Bizottság (1948? - 1950?) is adott ki újságot, röplapot, de azok címe számomra ismeretlenek. 14 helyen volt csoportjuk, pl. Budapest, Szeged, Sükösdön és másutt. Tagjait hamarosan letartóztatták, s csoportjaik széthullottak. Egyedül a bajai csoport élt tovább, amely feltehetően csatlakozott a Koppándy Béla volt ezredes vezette Kard és Kereszt Mozgalomhoz.

 

 

 

RÖPLAPOK

 

Sok egyesülés, csoportosulás adott ki röplapokat, felhívásokat.

Ebből néhányat:

 

        Az 1949 tavaszán alakult Antibolsevista Ifjúsági Gárda (Budapesti Katonai Bíróság B. III. 001202/1951) szombathelyi székhellyel, de később más dunántúli városokban is működött. Röpiratait Kapuváron, Sopronban, Szombathelyen és Veszprémben terjesztették. A röplapok terjesztőit fegyveresen biztosították, s elhatározták, hogyha tetten érik őket, akkor fegyveresen ellenállnak. Ebből a kis csoportból  Gyimesi Szilárd volt cserkészvezető és Lengyel Antal volt alezredes neve ismert.

 

        A Fehér Gárda (Orosházi csoport) (Szegedi Megyei Bíróság B 0025/1955/6. sz.) szervezését 1949 elején kezdte meg Blahó János (1951. március 31.-én kivégezték. Budapest, Fő utca). Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Békés és Csongrád megye egyes falvaiban volt csoportjuk. Nyomdával és az ehhez szükséges papírral is rendelkeztek, így röpiratokat, röpcédulákat készítettek és terjesztettek. Röpirataikban pl.: béremelésről, a szervezkedési jogról, Kossuth szelleméről és március 15-ről írtak.   

 

        A Hűség Pártja (Budapesti Fővárosi Bíróság B. T. 0050/88/1955) 1951-ben a sopronkőhidai fegyházban Hűség Mozgalom néven alakult meg. Egyes alkalommal a röplapokat egy, a munkába bevont őr segítségével a sopronkőhidai fegyházban készítették el. Az időközben kiszabadult rabok a röplapokat Sopronban, Szombathelyen és Hatvanban terjesztették. 

       

        Szabad Magyarország Mozgalom kis csoportja 1950-ben alakult meg, majd hamarosan hozzáfogtak a röplapterjesztéshez.

 ,,A  csoport egyik tagjának apja az olasz követség sokszorosító gépén dolgozott. A gépet – az apa tudomása nélkül – megszerzik és ezen készítik röpirataikat" (Budapesti Megyei Bíróság B. III. 02058/1952/4), valamint a ,,Szabad Magyarország" tíz pontját. Budapesten, környékén és Pécsett terjesztették röplapjaikat.

 

        A Keresztény Nemzeti Párt (Budapesti Fővárosi Bíróság TB. XV. 8059/1958/5)  1956 márciusában alakult meg, és kiadta a korábbi években kidolgozott programját. Ezt 1200 példányban sokszorosították és ismerőseiknek küldték el kísérő levéllel. A párt programjában szerepelt a nemzeti függetlenség biztosítása. Követelte a cserkészmozgalom visszaállítását, a teljes vallásszabadságot. Kérte a fizetések emelését, a korszerű, jól képzett magyar hadsereg felállítását. A párt programjából nem hiányzott a következő:

 ,,...Hazánk és elszakított területei összevonásával területi épségünk megteremtése és minden körülmények között való szigorú megtartása..." (Budapesti Fővárosi Bíróság TB. XV. 8059/1958/5).

 

 

 

EGYHÁZI  RÖPLAPOK

 

Az egyházak titkos hittan- és cserkészcsoportokat és más vallási egyesületeket hoztak létre.  Az egyházak földalatti tevékenységének erősségei  elsősorban a különböző szerzetesrendek voltak.

 

        A Jezsuita rend már 1946 augusztusában elkezdte a szerveszkedést , s 1948-ban széles körű illegális ifjúsági szervezeteket  hozott létre. A munkát Reiss Elemér, az új tartományfőnök szervezte meg. Az ifjúsági csoportok később különböző antikommunista iratokat, füzeteket, könyveket adtak ki. Erre külön fordítói, sokszorosítói, elosztói  csoportjuk volt.

A jezsuiták tevékenysége a következő magyarországi bírósági aktákban található még meg.

(Budapesti Fővárosi Bíróság 005006/1955/4.)

(Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága TB. 9/1958/4.)

(Budapesti Fővárosi Bíróság TB. XVI. 9221/1961/4.)

(Budapesti Fővárosi Bíróság TB. XVI. 9223/1961/5.).

 

        A Piarista rend földalatti csoportjának első vezetői (Debrecen, 1948) Bulányi György és Dr. Juhász Miklós voltak. Egy másik csoport az 50-es évek elején Lénárd Ödön, Csapodi Etele és Laurencz Sarolta vezetésével kezdte meg működését, amely hamarosan kapcsolatot teremtett Bulányiékkal, Török Jenővel és másokkal.

1954-ben a Semmelweiss utcában, majd később az Üllői út 73. szám alatt rendeztek be sokszorosító és könyvkötő műhelyt, valamint könyvtárt. Itt készült a ,,Magyar Tudat" (Budapesti Fővárosi Bíróság TB 9264/1961.) című füzet is. Itt sokszorosították és terjesztették John Foster Dulles 1954. április 11-i beszédét is.

1950-ben már hat központjuk volt: Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged.

 

        A Cisztercita rend földalatti tevékenysége 1948 nyarán kezdődött. Elsősorban az ifjúsági csoportok szervezése állt első helyen. Minden évben egy-két hetes tanfolyamokat tartottak ifjúsági vezetők kiképzésére. Az országot négy körzetre osztották fel (Budapesti Fővárosi Bíróság TB. XVI. 9236/1961): Budapest - Barlay Ödön; Eger - Hegyi Gyula; Székesfehérvár - dr. Pallós György; Győr - Csizmazia Lajos vezetése alá tartozott.

Anyagilag a legerősebb egyházi szervezet volt, is így nem volt probléma könyvek, röplapok kiadása. Egyik útmutató füzetének címe: ,,Hazugság, vagy nem hazugság", amelyet 1954-ben adtak ki fiatalok részére. 1951-1956 között a különböző ifjúsági csoportokban 500-600 fiatal vett részt.

 

        A Pálos-rend csoportját a rend főnöke, Csellár István Jenő vezette, aki tevékenyen részt vett a földalatti egyház létrehozásában (Budapesti Fővárosi Bíróság TB. XVI. 9257/1961/10. sz.).

A legjobban felkészült szervezet volt. Komoly könyvtár állt rendelkezésükre, amely nagyban segítette munkájukat. Rendszeresen adtak ki körleveleket.

A ,,Kamaszok" című titkos könyvük ismert. 1956. november 2-án pécsi vezetőik, Arató László és Bolbári László megalakították a cserkészszövetséget.

   

        Regnum Marianum közösség (1951?-1956.) Budapesten a VII., VIII., és IX. kerületben működött elsősorban. Cserkész csapataikhoz kb. 300 középiskolás fiatal tartozott, akik röpiratokat készítettek és terjesztettek. Egyik vezetőjük Emődi László volt, aki 1956-ban munkahelyén, a Kompozíció Vegyi-gyárban a munkástanács tagja lett.

       

        Az egyház egyes csoportjai összeköttetésben voltak egymással és más illegális szervezetekkel is.

  

* * *

 

         A fenti adatok részben 1956 előtti magyarországi bírósági jegyzőkőnyvekből valók, ezért azok adatai nem feltétlenül felelnek meg a teljes valóságnak. Mindenki tudja, hogy abban az időkben a mondva csinált ,,bizonyítékokat" sorozatban gyártotta Rákosi ÁVO-ja. Ebben az 1956 előtti illegális munkában résztvevők sorsa ismeretlen. Sokukat feltehetően kivégeztek, még többet bebörtönöztek. Ezért fontos lenne, ha e perek még élő tanúi megerősítenék adatainkat. Aki bármilyen adattal ki tudja egészíteni a fentieket, közölje közvetlenül a szerzővel.

 

Megjelent két részben: NEMZETŐR (München, Németország), 1984. március 15., 3. oldal; 1984. április 15., 4. oldal.

 

 

IRODALOM

 

 

   

FEHÉRVÁRY István

        Börtönvilág Magyarországon 1945-1956.  

        USA.: Alpha Puplications, 1978 – 225 p.

 

FEHÉRVÁRY István

        Szovjetvilág Magyarországon

         München - Santa Fe: Nemzetör - Pro Libertate Puplishing House, 1984 – 256 p.  

 

Füveskert

         [4. kiadás?]

        Budapest: "Magyar Október" Szabadsajtó, 1988 – 160 p.

                

Füveskert 1954-1995.

         [5. kiadás?]

        Budapest: Stádium Kiadó, 1995 – 391 p.   

 

HOLLÓS Ervin

        Kik voltak, mit akartak?

        Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1967 – 306 [3] p.

  

  

 

 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

 

www.ungerska.se

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.