Írta (gyűjtötte és összeállította): SZÖLLŐSI Antal
Magyarország és az emigráció
Hazatért gyűjtemények
A '45-ös magyar katonai emigráció Kanadában két ismert hadtörténelmi gyűjteményt hozott létre: Oshawa városában a repülős emlékeket gyűjtő "Magyar Aero Múzeumot", Torontóban pedig a "Magyar Királyi Fegyveres Erők Múzeumát". Az oshawai múzeum 1992-ben, a torontói 2000 tavaszán került haza Magyarországra. A gyűjtemények muzeálisan legértékesebb részéből, továbbá Németországból 1994-ben hazakerült "Ludovika Múzeum" és egyéb kisebb emigrációs emlékanyag legérdekesebb tárgyaiból készült "Hazatért gyűjtemények" című, 2000 májusában megnyílt kiállítás.
Magyarországot 1944 után, több hullámban jóval több, mint félmillió állampolgára hagyta el, ebből az 1945-öt követő évtizedben mintegy háromszázezer. Akik ekkor emigráltak, java részük politikai menekült, soraik között sokan - miként a most bemutatott gyűjtemények possessorai - volt hivatásos katonák. Helyüket a politikai színskálán a történelem jobboldalra jelölte ki, nézeteik a mérsékelten konzervatívtól a szélsőségesen radikális irányzatokig terjedtek. Tevékenységük mozgatórugója az érzelmi és világnézeti megalapozottságú antikommunizmus és szovjetellenesség.
A hatvanas évek közepére a világpolitika változásaival a katonai emigráció lehetőségei összeszűkültek; az új realitások szertefoszlatták az általuk két évtizeden keresztül töretlenül hitt "felszabadítás doktrínáját", a győztes hazatérés mítoszát.
Ebben a megváltozott helyzetben a szervezetekben előtérbe kerültek a kulturális és művelődési értékmentő tevékenységek. Ezzel is magyarázható, hogy szinte egymással versengve alakultak meg és önkéntes adományok révén folyamatosan gyarapodtak a "múzeum" elnevezéssel jelölt gyűjtemények, s ha a hazatérés lehetősége időben távolabbra is került, a cél továbbra is, deklaráltan az maradt, hogy ezen hadtörténeti vonatkozású gyűjtemények tárgyai egyszer majd Magyarországra jutnak, ahogy a létrehozók megfogalmazták: "a magyar nép budavári Hadtörténeti Múzeumába".
A kiállítás megtekinthető a Múzeum földszintjén 2000. májusától.
Forrás: budapestterminal.hu/.../870-hazatert-gyujteme...
Az oldal folyamatos feltöltés, szerkesztés alatt áll.
Köszönjük a látogatást és kérjük nézzen vissza később is!