1281216
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
833
1127
833
1276261
12952
20288
1281216

Te IP-címed: 54.198.221.13
2017-11-20 21:54

Ausztráliai magyar történelem

2012. február 07. kedd, 00:04

 

 

Ausztráliai történelem

 

Kunz Egon: Magyarok Ausztráliában

 

 

   Vagyunk még néhányan, akik személyesen emlékszünk Kunz Egonra 30-35 évvel ezelőtt, amikor az ausztráliai temetőket járkálva kutatgatta a régi sírfeliratokat, böngészte a sokszor több mint száz éves ausztráliai születési anyakönyveket és halálozási bejegyzéseket. Tette mindezt magyar vonatkozású adatok reményében.
Munkájának gyümölcse volt az 1968-ban megjelent angol nyelvű Blood and Gold (Vér és arany) című könyve az ausztráliai magyar bevándorlás történelméről, majd ezt követte 1985-ben The Hungarians in Australia kötet. A két előbbi tanulmány összegezéséből és további anyagok bevonásából született az itt tárgyalt tanulmány, melynek kéziratát a szerző halála előtt néhány hónappal postázta a kiadónak, de megjelenését már nem érte meg.
    Kunz Egon könyvtáros és demográfus volt. Jelentek meg más könyvei is angolul, valamint több előadást tartott mind Ausztráliában, mind Ausztrálián kívül. A szakmában és a jobban értesült magyarok között "neve volt". Viszont a köztudatban, és ez az ausztráliai magyarok zömére is vonatkozik, neve a megérdemeltnél kevésbé volt ismeretes és megbecsült.
    A Victoria Államban lévő Castlemaine városkában található egy Buda nevű, a múlt században épült ház. Ez a ház Ausztrália történelmi kincsei között van bejegyezve, turistáknak mutatják. A Buda nevű házat egy Levinyi Ernő 48-as menekült Kossuth honvéd építette és Kunz Egon hívta fel a figyelmet a házra, mikor egyik útja alkalmából feltűnt neki, hogy ez az épület egészen máshogy néz ki, mint a szokványos ausztráliai házak. Kunz elkezdett nyomozni és felderítette a ház nemcsak nekünk, magyaroknak, de az ausztrál történészeknek is roppant izgalmas eredetét. Ha Kunz Egon nem figyelt volna fel Levinyi ezüstmíves által épített házra, akkor talán az épület régóta buldózerek martaléka lenne. A ház jól ismert lett, a környék minden turisztikai füzetecskéjében szerepel, de a történet feltárójának a nevét, Kunz Egont, vajmi kevesen ismerik. És ez szomorú.
    Pulszky Károly a Kossuthot az emigrációba követő Pulszky Ferenc fia volt. Zivataros élet volt mögötte: a Kiegyezés után hazatért Angliából Magyarországra, az Országos Képtár igazgatója lett és a híres színésznőt, Márkus Emíliát vette el feleségül. Sajnálatos dolgok következtében Ausztráliába vándorolt, ahol boldogtalan hónapok után öngyilkos lett. Ezt a történetet is ő mentette ki Ausztráliában a feledés és nem-tudás homályából. Thomas Shapcott ausztrál író és költő írt rádiójátékot és regényt a Pulszky témáról, és mindez filmre is került. Mindenütt Shapcott neve dicsértetik, mint a téma kiásója, pedig ez az érdem Kunz Egont illeti meg!
    Az olvasó rengeteg érdekes, néha izgalmas, olykor emberi tragédiával egybeszőtt történetet talál a könyvben. A felületes olvasó talán mosolyogva olvas a kötetben egy olyan történetet, hogy egy illető magyar, aki Kubán keresztül érkezett Ausztráliába a 20-as években, szeszfőzőt alapított, majd vegyészeti üzemében légypapírt készített. Vagy pedig hadd idézzek a kötet 103. oldaláról egy másik élettörténetet:
    Göczel István 1856-ban született Magyarországon. Bécsben és a selmecbányai bányaakadémián tanult, és egy ideig egy magyar réz- és ezüstbánya igazgatója volt. 1888-ban érkezett Sydneybe, onnan átköltözött Queenslandbe, majd Tasmaniába, hogy ott az aranymezők mineralógiáját tanulmányozza. 1892-ben átment Nyugat-Ausztráliába, ahol akkor tört ki az aranyláz. A nyugat-ausztráliai kormány megbízásából két expedíciót vezetett teveháton a Murchison aranymezőkre. Első expedíciója az Esperance Bayley's Reward - Menzies vidék ásványait tanulmányozta. 1895-ben otthagyta az állami szolgálatot és önállósítva magát, mint bányaszakértő dolgozott. 1897-ben a nyugat-ausztráliai aranymezők központi városában, Coolgardie-ban találjuk; ekkor jelenik meg egy szaktanulmánya Nyugat-Ausztrália belsejének aranymezőiről. Mint mineralógust és bányaszakértőt különböző vidékek érctartalmának kivizsgálásával bízzák meg. 1901-től Perth Montana körzetében telepszik le, és tíz évvel később még ott találjuk. Azután nyoma vész.
    "Hogy milyen színes életük volt egyeseknek!" - mondhatja az olvasó. Arra viszont talán nem gondol, hogy az ilyen bonyolult és kalandos élettörténetek nyomozása milyen hosszú és nehéz munka. A képzeletbeli olvasó talán könnyedén legyint, hogy "könnyű volt mindezt kinyomozni, csak a magyar neveket kellett kiírni a különböző bejegyzésekből". Erre két választ tudok adni: az első válasz az, hogy az ilyen "bejegyzéseket" nem ejtették szerecsen szolgák a szerző ölébe! A második válaszom az ilyen esetleges lekicsinylésre az, hogy Kunz Egon könyvében számos német és szláv hangzású név is szerepel. Elvégre az 1849-es világosi tragédia után Ausztráliába menekült honvédek között - köszönet a szerző alapos kutatásának - találunk olyan neveket is, mint például Szumrák, Prihoda és Münster.
    A Magyarok Ausztráliában kötet másik érdeme, hogy a korai bevándorlókat gyakran nyomon követi: számos alkalommal megemlíti, hogy mi történt a leszármazottakkal, kiváltképpen, ha azok a tudományos, a művészeti vagy a politikai életben, az iparban vagy kereskedelemben jól ismertté váltak Ausztráliában. Számos olyan magyart is nyomon követ, aki más országba vándorolt tovább Ausztráliából, vagy pedig hazatért Magyarországra.
    A kötet anyagában Új Guinea-i magyarokról, azaz ott kutatást végző egyénekről, mint például Bíró Lajosról és Fenichel Sándorról is olvashatunk, valamint az Ausztrália tulajdonát képező Déli Sarkvidére utazó tudósokról úgyszintén.
    Kunz Egon könyve a magától értetődő ausztráliai magyar bevándorlás kitűnő felkutatásán kívül számos más értékkel is rendelkezik. Hadd említsem meg ezek között a jelentős "mellék-eredmények" között azt, hogy az olvasó igen jól értesülhet Ausztrália történelméről, Kossuth és követőinek a tevékenységeiről az emigrációban és a II. világháború utáni ausztriai és németországi magyar menekült-táborok körülményeiről, lakóinak mibenlétéről és dilemmájáról. Szerintem a könyv nem-magyar származású ausztráloknak is roppant hasznos történelmi és szociológiai kézikönyv lehetne, és remélem valamikor a kötet angol fordítását is láthatjuk.
    A szerző kitér a látogatókra is. Reményi Ede hegedűművész 1884-85-ben vendégszerepelt, míg Pásztory Árpád festő a századforduló előtti években töltött néhány évet ebben az országban. Megtudhatjuk, hogy Szigeti József hegedűművész 1932-ben vendégszerepelt, Róheim Gyula antropológus és etnográfus pedig 1928-ban tanulmányozta a bennszülötteket. Az 1956 után Ausztráliában vendégszerepelt magyarországi és külföldön élő magyar zenészekről és karmesterekről nincs említés. Elvégre ilyenek nagy számban jöttek, az újabbkori művészettörténészettel foglalkozók erről amúgy is bővebben értesültek.
    A kötet olyan érdekes eseményről is beszámol, mint például számos Muraközben élő szlovén és horvát lakos Ausztráliába való kivándorlása a 20-as években, miután ezek között több magyar névre lehet lelni.
    Kunz Egon menekült-tárgykörben is értékes szakcikkeket publikált. Nem csoda, hogy ennek alapján kitűnően tárgyalja kötetében a különböző magyar bevándorlási "hullámokat": általában Magyarországról való elvándorlás vagy menekülés fő oka, hogyan találták fel magukat az Ötödik Kontinensen, valamint hogyan viszonyultak a már ott élő magyarokhoz.
    A kötetből arról is felvilágosítást kaphatunk: miféle ausztráliai törvények szabályozták a több mint 100 év folyamán a Magyarországról való bevándorlást és milyen törvények voltak életben Magyarországon a kivándorlással kapcsolatban.
    Kunz Egon könyvének megjelenése azért is örvendetes, mert megtudhatjuk belőle mindazok nevét, akikre mind az itt élő magyarok, mind a hazaiak büszkén gondolhatnak. Akadnak számosan ilyenek, kezdve a tudomány világából a sporton keresztül a könyvkiadásig és művészetekig. Kár, hogy nem olvashatunk arról, miként él Ausztráliában két tudós, akik a Magyar Tudományos Akadémia tagjai.
    A kötetből nem hiányzanak hasznos és sokatmondó ausztráliai népszámlálási és egyéb adat-táblázatok, érdekes illusztrációk. (Például Pulszky Károly 46492-es számjegyű útlevele, melyet "1-ső Ferenc József, Ausztria Császára és Magyarország Apostoli Királya Nevében" állítottak ki a múlt században.)
    Nehéz lenne a kötetben hiányosságot vagy helytelen értékelést találni. Hiányosság talán az, hogy az Ausztráliában híressé vált magyar sportolók között nem találjuk Jávor Károly nevét, aki Victoria Államban válogatott asztalitenisz edző volt 1957 és 1960, valamint 1963-1968 között. Könyve is jelent meg Thanks for Coming címmel. Tanítványai Ausztráliában összesen 71 aranyérmet nyertek. Felesége, Jávor Zsuzsi tízszer nyert bajnokságot - természetesen szintén asztaliteniszben, fia pedig kétszer. Egy ábécérendes névmutatót is hiányolok a könyvből, de erről a kiadónak illett volna gondoskodnia. Nyilván a jól ismert pénzhiány az oka ennek a mulasztásnak.
    Befejezésül azt szeretném megemlíteni, hogy sajnálatosan helytelen lenne, ha a hazai vagy külföldi magyar olvasó Kunz Egonról csupán posztumusz könyve kapcsán tudna valamit. Illő lenne azt is nyilvántartani a szerzőről, aki különben versírással képzelte fiatal korában a jövőjét, hogy a magyar kultúra és irodalom külföldi ismertetésében is érdemeket szerzett: a magyar versek angol antológiáját adta ki 1955-ben. Az 1956-os forradalom leverése után (1956 decemberében) az ausztrál állami rádióban félórás program volt, melyet Kunz Egon angol fordításaival illusztráltak. Madáchot is fordította angolra, valamint a Makkai Ádám által szerkesztett hatalmas angol nyelvű vers-antológiában is találhatunk Kunz Egon műfordításokat.

(Teleki László Alapítvány)

Hidegkuti Béla

 

 

Megjelent:

FORRÁS,  2000. július-augusztus

www.forrasfolyoirat.hu/tartal00.html

 

  

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.