MAGYAROK

4084112
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1537
3622
15998
4057431
12190
85808
4084112

Te IP-címed: 35.171.164.77
2024-10-06 09:07

Sándor Petőfi

2012. március 07. szerda, 21:59

 

 

 

 

SÁNDOR PETŐFI

 

(1823-1849)

 

 

Sándor Petőfi, född den 1 januari 1823. Debuterade med en dryckesvisa i tidningen Athenaeum i Pest, den 22 maj 1842.

Den 8 september 1846 mötte Petőfi den 17-åriga Julia Szendrey. Ett år senare den 8 september gifte de sig.

Petőfi deklamerar sin Fosterlandssång vid ett massmöte den 15 mars 1848, framför Nationalmuseum i Pest.
Stupade i striden vid Segesvár 31 juli 1849.

 

 

 

Fosterlandssång                                               Nemzeti dal
 

Ungerns söner, upp till striden!                                     Talpra magyar, hí a haza!
Aldrig eller nu är tiden!                                                Itt az idő, most vagy soha!
Frågan gäller era själar:                                                Rabok legyünk, vagy szabadok?
väljen! Fria eller trälar?                                                Ez a kérdés, válasszatok! –
Ja, vid fädrens gud, som hör oss,                                 A magyarok istenére
svärja vi,                                                                    Esküszünk,
svärja att härefter aldrig                                               Esküszünk, hogy rabok tovább
slavar bli.                                                                   Nem leszünk!

 

Hitintills vi varit slavar,                                                Rabok voltunk mostanáig,
till en skam för fädrens gravar.                                     Kárhozottak ősapáink,
Frie levde de och dogo                                                Kik szabadon éltek-haltak,
i det land de tappre togo.                                             Szolgaföldben nem nyughatnak.
Men vid fädrens gud, som hör oss,                               A magyarok istenére
svärja vi,                                                                    Esküszünk,
svärja att härefter aldrig                                               Esküszünk, hogy rabok tovább
slavar bli.                                                                   Nem leszünk!

 

Den ett fosterland ej äger,                                             Sehonnai bitang ember,
vars elända liv mer väger                                              Kim ost, ha kell, halni nem mer,
än hans hemlands kränkta ära,                                      Kinek drágább rongy élete,
som för död kan fruktan bära.                                      Mint a haza becsülete.
Men vid fädrens gud, som hör oss,                               A magyarok istenére
svärja vi,                                                                    Esküszünk,
svärja att härefter aldrig                                               Esküszünk, hogy rabok tovább
slavar bli.                                                                   Nem leszünk!

 

Svärd i hand i frihet bära                                              Fényesebb a láncnál a kard,
skänker mer än kedjor ära –                                          Jobban ékesíti a kart,
Bojan bort! Den stämplar slaven.                                   És mi mégis láncot hordtunk!
Fram med dig, du gamla glaven!                                   Ide veled, régi kardunk!
Ty, vid fädrens gud, som hör oss,                                A magyarok istenére
svärja vi,                                                                    Esküszünk,
svärja att härefter aldrig                                               Esküszünk, hogy rabok tovább
slavar bli.                                                                   Nem leszünk!

 

Ungern, som sitt namn begråter,                                   A magyar név megint szép lesz,
skall sin forna glans få åter,                                          Méltó régi nagy hiréhez;
sen vi sköljt i blodets bäckar                                         Mit rákentek a századok,
skammens sekelgamla fläckar.                                      Lemossuk a gyalázatot!
Ja, vid fädrens gud, som hör oss,                                 A magyarok istenére
svärja vi,                                                                    Esküszünk,
svärja att härefter aldrig                                               Esküszünk, hogy rabok tovább
slavar bli!                                                                   Nem leszünk!

 

Där sig våra gravar höja,                                              Hol sírjaink domborulnak,
våra barnbarn skola böja                                              Unokáink leborulnak,
knän och signande bönen                                             És áldó imádság mellett
bringa brustna hjärtan lönen.                                         Mondják el szent neveinket.
Ja, vid fädrens gud, som hör oss,                                 A magyarok istenére
svärja vi,                                                                    Esküszünk,
svärja att härefter aldrig                                               Esküszünk, hogy rabok tovább
slavar bli!                                                                   Nem leszünk!

 

Pest, 13 mars 1848.                                                    Pest, 1848. március 13.

 

Tolkning av Lotten von Kraemer (1828-1912)

 

Vår Tid (Stockholm: 1877-1879), december 1879.

 

 

I slutet av september                      Szeptember végén
 

Än blomman i skog njuter livet det korta,                      Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
och grön skjuter poppeln mot fönstrena opp.                 Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
Men ser du ej midvintermolnen där borta                       De látod amottan a téli világot?
re´n sållat sin snö på Karpaternas topp?                         Már hó takará el a bérci tetőt.
Dock än i mitt hjärta högsommaren strålar,                    Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
än grönskar därinne det vårliga frö,                               S még benne virít az egész kikelet,
fast vintern min utsikt i grått redan målar                       De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
och strör på min hjässa sitt skimmer av snö.                  A tél dere már megüté fejemet.

Ack, sommarn och livet förvissna ju lika?                      Elhull a virág, eliramlik az élet . . .
Kom, älskade, sitt vid min sida, jag ber,                         Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
att ljuvt mot mitt bröst vila lockarne rika.                       Ki most fejedet keblemre tevéd le,
I morgon kanhända jag finnes ej mer. –                         Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
O säg, om jag bortgår, skall stilla du gjuta                      Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
en saknadens tår på min döda mull,                               Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
och ej mot en ynglings skuldra dig luta                          A rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
och glömma min suck för hans suckars skull?                Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Om du en gång tröttnar vid änkståndets slöja,                 Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
som tolkar en saknad av hjärtats grund,                         Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
jag skall att den hämta ur graven mig höja                      Én feljövök érte a síri világból
och taga den med mig i midnattens stund,                      Az éj közepén, s oda leviszem azt,
att därmed jag måtte avtorka tåren,                                Letörleni véle könyűimet érted,
som arm och förgäten jag fäller därvid,                          Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
och därmed förbinda hjärtesåren,                                  S e szív sebeit bekötözni, ki téged
det hjärtas, som älskar till evig tid.                                 Még akkor is, ott is, örökre szeret!                     

 

Koltó, september 1847.                                                Koltó, 1847. szeptember

 

Tolkning av Lotten von Kraemer (1828-1912)

 

Vår Tid (Stockholm: 1877-1879), december 1879.  

 

 

 

En titt in i köket                             Befordultam a konyhára...

 

 

Jag tittade in uti köket …                                               Befordúltam a konyhára,

Min pipa höll jag i handen,                                             Rágyujtottam a pipára. . .

Förstås, jag skulle den tända,                                        Azaz rágyújtottam volna,

fast redan präktigt nog brann den.                                   Hogyha már nem égett volna.

 

Jag eld på min pipa haft länge;                                       A pipám javában égett,

dit derför ej stegen mig rörde;                                         Nem is mentem én avégett!

men inne der, just framför spiseln,                                  Azért mentem, mert megláttam,

en flicka, så småtäck, sig rörde.                                     Hogy odabenn szép leány van.

 

Hon bränderna makade ifrigt;                                          Tüzet rakott eszemadta,

i höjden lågorna sköto.                                                   Lobogott is, amint rakta;

Men ack! ur den sötungens ögon                                    Jaj de hát még szeme párja,

änn’ skönare flammor sig bröto.                                      Annak volt ám nagy a lángja!

 

Och då hennes blickar mig mötte                                   Én beléptem, ő rám nézett,

– jag knapt om min häpnad må minna –                          Aligha meg nem igézett!

min pipa den glödande, släcktes,                                   Égő pipám kialudott,

men hjertat mitt började brinna.                                      Alvó szívem meggyúladott.

 

Pest, juli-augusti 1843.                                                  Pest, 1843. július-augusztus

 

Tolkning av Karl Schöldström [1888] 

 

 

 

Hemåt                                             Füstbement terv

 

 

Ack! Under vägen hemåt jag                                           Egész uton – hazafelé –

i tanken noga förberedt,                                                 Azon gondolkodám:

hur jag nu skulle helsa Mor,                                           Miként fogom szólítani

som jag på länge icke sett.                                            Rég nem látott anyám?

 

Hvad först jag henne säga skall                                      Mit mondok majd először is

af kärt och ljufligt, som jag har,                                       Kedvest, szépet neki?

när huldt sin famn hon sträcker mig,                               Midőn, mely bölcsőm ringatá,

den famn, som mig som barn ju bar.                               A kart terjeszti ki.

 

Och fram i rörda sinnet drog                                           S jutott eszembe számtalan

en härlig tankehär med hast. . .                                      Szebbnél-szebb gondolat,

mig tycktes tiden stilla stå,                                            Mig állni látszék az idő,

fast vagnen framflög utan rast.                                        Bár a szekér szaladt.

 

Jag störtade i stugan in. . .                                             S a kis szobába toppanék. . .

Ack! Om min hals låg Mor nu re’n.                                  Röpült felém anyám. . .

Vid hennes mun jag hängde – stum,                               S én csüggtem ajkán. . . szótlanul...

som frukten uppå trädets gren!                                       Mint a gyümölcs a fán.

 

Dunavecse, april 1844.                                                  Dunavecse, 1844. április

 

Tolkning av av O[skar] S[chöldström] [1888] 

 

 

 

 

En qvalfull ångest all min själ betar                            Egy gondolat bánt engemet...

 

 

En qvalfull ångest all min själ betar:                                                    Egy gondolat bánt engemet:
att jag till sängs skall sluta mina dar –                                                Ágyban, párnák közt halni meg!
skall vissna långsamt som det blomster dör,                                        Lassan hervadni el, mint a virág,
som masken hemligt gnager och förstör –                                           Amelyen titkos féreg foga rág;
skall tyna långsamt som det ljus förgår,                                               Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
som uti öfvergifna kammarn står!                                                         Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ej sådan död mig gif, o herre Gud,                                                      Ne ily halált adj, istenem,
ej sådan död, hör min åkallans ljud!                                                    Ne ily halált adj énnekem!
Ett träd jag vare, ljungeldsspittradt, eller                                              Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
ett, hvilket stormen rycker upp och fäller!                                             Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Ett klippblock vare jag, från vilda stupet                                               Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
af skyfall slungadt ned i afgrundsdjupet!                                              Eget-földet rázó mennydörgés dönt le...
När hvarje folk, af bojor tryckt,                                                            Ha majd minden rabszolga-nép
trött på sitt ok, till strids har ryckt,                                                      Jármát megunva síkra lép
och kinder flamma, föda fanor lysa,                                                    Pirosló arccal és piros zászlókkal
och dukarne vår helga lösen hysa:                                                      És a zászlókon eme szent jelszóval:
»Verdsfrihet!» samt vida                                                                     „Világszabadság!”
vårt fältrop sprida                                                                               S ezt elharsogják,
sig fått till alla land med klangfullt skall                                                Elharsogják kelettől nyúgatig,
och gör förtrycket till sin fotapall –                                                       S a zsarnokság velök megütközik:
då lifvet, unga,                                                                                   Ott essem el én,
der klingor ljunga,                                                                              A harc mezején,
jag ljute . . .  härligt flöde hjerteblodet!                                                 Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
Mitt sista ord, en tolk af friska modet,                                                  S ha ajkam örömteli végszava zendül,
förklinge då i kampens högtidstoner:                                                    Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
fanfarer, svärdsklang, åskan ur kanoner!                                               A trombita hangja, az ágyudörej,
Fram öfver liket spränge                                                                     S holttestemen át
och till triumfer tränge                                                                        Fújó paripák
de ystre fålars hvinande galopp                                                           Száguldjanak a kivivott diadalra,
och lemne söndersargad qvar min kropp!                                             S ott hagyjanak engemet összetiporva.

De strödda lemmarne man samle, här                                                 Ott szedjék össze elszórt csontomat,
begrafningsdagen en gång inne är,                                                      Ha jön majd a nagy temetési nap,
då sorgmusikens ljud högtidligt klinga                                                  Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
och florbehängda fanor hyllning bringa                                                 És fátyolos zászlók kiséretével
och samfäld graf de hjeltar man tillstädje,                                           A hősöket egy közös sírnak adják,
som offrat sig för friheten med glädje!                                                  Kik érted haltak, szent világszabadság!

 

Pest, december 1846.                                                                       Pest, 1846. december

 

Tolkning av Birger Schöldström  [1888]

 

 

 

Frihet och kärlek!                                                                       Szabadság, szerelem

 

Frihet och kärlek!                                                                              Szabadság, szerelem
De båda jag behöver                                                                         E kettő kell nekem.
För min kärlek offrar jag                                                                    Szerelmemért föláldozom
Livet                                                                                                  Az életet, 
För friheten offrar jag                                                                        Szabadságomért föláldozom
Min kärlek                                                                                         Szerelmemet.
 
Pest, 1 januari 1847                                                                        Pest, 1847. január 1.
 
Tolkning av István Mészáros [1973]

 

 

Högst vill bland drifter alla
Jag frihet, kärlek kalla.
För kärleken jag låter
Mitt lif, om dett skall vara;
Men kallar frihet åter –  
Ja, då får kärlek fara!
 
Pest, 1 januari 1847
 
Tolkning av Knut Ferdinand Ridderström [1879]
 
 
Frihet och kärleksglög!
Lösen i liv och död.
Som lön för kärlek
Jag lifvet gifver;
Lön för frihet
Min kärlek blifver.
 
Pest, 1 januari 1847
 
Tolkning av Birger Schöldström [1888]
 
 
Friheten, kärleken!
Båda behöver jag.
För min kärlek avstår jag
från livet,
för friheten avstår jag
min kärlek.
 
Pest, 1 januari 1847
 
Tolkning av Bo Setterlind [1973]
 
 
Frihet og kjærlighet:
Det herligste jeg vet.
For kjærlighet vil gjerna livet
Oppofre jeg;
For frihet skal min kjærlighet så
Oppofre seg.
 
Till norska av Frantz Kemény [1972]
 
 
Min frihet og min kjærlighet
En ren og skjærlighet.
Jeg ville sette livet inn
for kjærlighetens rike.
For frihetsflammen i mitt sinn
må kjærligheten vike
 
Till norska av Atsrid Hjertnæ Andersen
 
 
Frihet og kjærlighed:
Det herligste jeg ved.
For kjærlighed vil gerne livet
Opofre jeg;
For frihet skal min kjærlighed så
Opofre sig.
 
Till norska av Frantz Kemény [1972]
 
 
Astin, frelsið
Er allt sem ég þarf.
Læt ég fyrir ást
Líf mitt glaður –
Frelsisins vegna
Fórna ég ást.
 
Till isländska av Böðvar Guðmundsson [1972]
 
 
Vapaus ja lempi!
Kump' on herttaisempi?
Lemmelleni uhrajaisin
Henken' iki,
Vapauspa uhriks saisi
Lempeniki.
 
Till finska av Uno von Schrowe [1892]
 
 
Vapaus, lempi!
Kumpi kultaisempi?
Lemmelle henkeni
Uhriksi kannan.
Vapaus jos vaativi,
Lempenikin annan.
 
Till finska av Otto Manninen [1922]
 
 
Vapaus, rakkaus:
Kumpikin – kutsumus!
Rakkaus jos vaatii hengen,
Uhraan senkin –
Vapaus jos vaatii, uhraan
Rakkaudenkin.
 
Till finska av Toivo Lyy [1970]
 
 
Die Freiheit und die Liebe
Sind meine beiden Triebe.
Für meine Liebe apfre ich
Den letzten Hauch;
Für meine Freiheit apfre ich
Die Liebe auch.
 
Till tyska av Hans Leicht
 
 
To Love and Liberty
My songs as incense rise –
For Love, divinest Love,
My life I'd sacrifice.
 
But august Liberty –
Thou God-life, high above
All earth-born beings
– unto thee
I'd sacrifice my love  
 
Till engelska av Grace Greenwood
  
 

 

 

 

 

 

 

Tack för att ni kom! Kommentera gärna!

Kontakta oss >  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tack för besöket, välkommen åter!

 

www.ungerska.se

 

 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.