Kárpáti Kalendárium [Kárpátalja, 1984.]

• E-mail

KÁRPÁTI  KALENDÁRIUM

     Nagyritkán itt Nyugaton is kézbe vehetjük az ungvári Kárpáti Kalendáriumot, amely 1977 óta Kalendárium néven jelenik meg. A Kalendárium ’84 144 oldalon képet ad a Kárpátalján élő magyarság életéről.

     A bevezetőben ezt írja Molnár Bertalan, aki a népképviselők kárpátontúli területi tanácsa vb-elnökének első helyettese ; «...1944 szeptember-október folyamán a 4. Ukrán Front csapatai... elfoglalták a kárpáti hágókat és... az újra egyesülés után a szovjet testvérnépek segítsége Kárpátontúlnak az állami politika fontos része lett. »A politika azóta is ott van a gazdasági, kulturális, irodalmi, tudományos, sőt a sportéletben is, s ez határozza meg a kétszázezer kárpátaljai magyar életét.

     A Kalendárium naptári részénél megtudhatjuk, hogy mikor minek a napja van. Így pl. március 18. «a lakáskarbantartási, kommunális-gazdasági és közszolgáltatási dolgozók napja »; április 29. «a testvérvárosok világnapja » ; június 30. « a feltalálhatók és észszerűsítők (újítók?) napja » , de van « talajjavítók napja » , « energitikusok napja » is. Minden hónapra jut 10-15 ilyen vagy olyan nap vagy világnap. Természetesen ezek a napok és világnapok csak a Szovjetunió mai területén számítanak ünnepnek. Az egész Kalendárium e napoknak a jegyében épül fel. Minden ilyen nap kapott egy, vagy fél oldalt. A szerkesztők az ilyen írások közé tették be a kárpátaljai magyarok életéről szóló tanulmányokat.

     « Arccal Napkelet felé » ; ez a címe egy készülő antológiának, amelyből Váradi-Stenberg János és Dubka György mutat be öt költőt két oldalon. Ez az antológia az 1945 előtti csehszlovákiai Kárpátalján élt « haladó » költők műveiből ad majd válogatást. A Kalendáriumban bemutatott öt alig ismert költő a következő:

1. György Ferenc (1893-1980), Újlakon (Vilokon) született. 1919-ben vöröskatona, majd újságíró. Első kötete 1922-ben Kassán « Napisten ölén » címmel jelent meg. A háború alatt angliai emigrációban élt, majd Budapestre költözött, ahol haláláig különböző lapoknál publikált.

2. Natolyáné Jaczkó Olga (1895-1970), Tarnán született. 1928-ban a Nyugatban is szerepelt. Elbeszélései Ungváron, Kassán és Pozsonyban jelentek meg. 1938-tól Budapesten élt, ahol újabb írásokkal nem jelentkezett.

3. Demjén Ferenc (1911), Beregszászon született. Első írásait a Jó barátom című helyi kommunista gyermeklap közli. 1937-ig a helyi Irodalmi és Műpártoló Egyesület titkára. Első verses kötete 1933-ban Beregszászon « Versek » címmel jelent meg. 1937 után Királyhelmecre költözik és azóta Kelet-Szlovákiában él. Írásait a szlovákiai magyar nyelvű kiadványok közlik.

4. Ják Sándor (1898-1980), Pesterzsébeten született. Gyermekkorában került Kárpátaljára, ahol később újságíró, majd a Beregi Újság szerkesztője volt. A 30-as években « Neked írom » címmel kiadja Beregszászon első verseskötetét. 1944-ben koncentrációs táborba került. A haláltábor borzalmas élményeit « Emberek a máglyán » címmel 1960-ban Budapesten adták ki. 1945-től haláláig különböző budapesti lapok munkatársa és szerkesztője volt.

5. Kiss László (1904-1976), Debrecenben született, Ungváron nőtt fel. 1926-ban jelent meg « Minden az élet » című első verses kötete, ezután állást kap az Új Közlöny című liberális napilapnál. A háború alatt háború- és fasisztaellenes verseket tartalmazó köteteket jelentet meg, amiért eljárás indul ellene. Ez elől Budapestre szökik, ahol barátai bújtatják. A háború után Budapesten maradt és a Móra Ferenc Könyvkiadó munkatársaként ment nyugdíjba.

     Gortvay Erzsébet, az Uzshorodi (Ungvári) Állami Egyetem docense felkereste Móricz Zsigmond távoli rokonát, Omlódy Ilonát, egy Vilokon élő öreg nénit, aki Móricznak anyai ágon unokahúga volt, hogy emlékeiről faggassa. Sajnos, a visszaemlékezés igen felületes és nem mond semmi érdemlegeset az íróról.

     Rotman Miklós cikke megemlékezik az 50 éve megjelent « Új Korszak » című pedagógiai lapról, amely « a csehszlovákiai progresszív irányú magyar tanítók lapja » volt.

     Dalmay Árpád a Berehovói (Beregszászi) Népszínház magyar társulatának egyik tagját, Tóth Mártát mutatja be az olvasóknak. Tóth Márta elmondja, hogy 1947-ben a Bolond Istókkal folytatták a megszakadt magyar színjátszást ; Kovács Béla újságíró rendezte a darabot. A színésznő ezután hosszú évekig nem játszott, szavai szerint: « Dolgoztam, háztartást vezettem, gyermekeimet neveltem ». 1963-ban a Marica grófnőben szerepelt újból, azóta a Beregszászi Népszínház minden darabjában fellépett.

     A József Attila Irodalmi Studió tagjainak új versei számára csak két oldalt tudott biztosítani a Kalendárium szerkesztősége. Egy-egy versükkel a következő fiatal költők kaptak nyilvánosságot: Balla D. Károly, Barta Gusztáv, Dupka György, Fábián László, Horváth Sándor, Füzesi Magda, Finta Éva, Horváth Gyula, Imre Sándor és Nagy Zoltán. A versek elkötelezettsége figyelemre méltó, gondolataik nem elég tágak, de a költőket egy-egy vers alapján nehéz reálisan megítélni. Két versével szerepel a gyermekoldalon Szalai Borbála, aki szerintem egyik legjobb ma élő gyermekversírónk. Ilyen szép gyermekverseket mostanában csak Kányádi Sándortól olvastam. Szalai Borbála különlegességét a szójátékok halmaza, a népi mondókákhoz hasonló rigmusok egyéni hangja adja, ami az óvodás kisgyermekeket további ismerkedésre hívja gyermeklíránk színes világával.

     A Kalendárium szűk terjedelmi lehetőségei miatt csak rövidebb elbeszélések, írások jelenhetnek meg benne: az ott élő alkotók – Balla László, Bornemissza Eszter, Debreceni Mihály, Erdélyi Gábor, Finta Éva, Nagy Zoltán, Paládi Júlia és Vaszil Komender – műveiből kapunk ízelítőt. A közölt írásokból hétköznapi történetek bontakoznak ki, egyszerű mondanivalóval.

     A kötetben szereplő fordítások magyarországi fordítók – Jobbágy Károly, Csanádi Imre és Rab Zsuzsa – munkái. A helyi Marosi Lajoson kívül másoknak, főleg fiataloknak fordításait is szívesen látnánk az elkövetkező Kalendáriumokban. Reméljük, hogy az évek óta ígért kárpátaljai műfordítási antológia is hamarosan elkészül.

     Dóhovics Vaszil (1783-1849) költő, tudós alig ismert nálunk, pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Munkásságáról és magyar nyelven írott verseiről számol be Váradi-Sternberg János. Szerelmes verseire erőteljes hatással volt Csokonai. Csokonainak a « Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz » című versét lefordította ukránra, s ezzel elsőként szólaltatta meg más nyelven nagy költőnket. « Kiadatlan magyar versei az ukrán-magyar művelődési kapcsolatok meggyőző és szép emlékei » – fejezi be cikkét Váradi-Sternberg.

     Pavlo Hrabovszij 120. Születésnapjáról Galamb Lívia emlékezik meg. Hrabovszij ukrán nyelven az elsők között szólaltatott meg magyar költőket: Vörösmartyt, Aranyt, Petőfit, Tompát, Vajda Jánost, Komjáthy Jenőt, Tóth Kálmánt, Czuczor Gergelyt, Eötvös Józsefet és másokat. Leginkább Petőfit kedvelte.

     Említés történik még az ukrán kultúra és irodalom nálunk alig ismert más művelőiről is ; Jurij Scserbakról az 50., Pavlo Zahrebelnijről a 60., Volodimir Ladizsecről a 60., és Mikola Bazsánról a 80. születésnapja alkalmából. Ezenkívül megemlékeznek Benedek Elek 125., Kisfaludi-Stróbl Zsigmond 100. születésnapjáról is.  

     Puskin magyarországi kapcsolatairól Gortvay Erzsébet számol be. Megemlíti, hogy Puskinról 1825-ben olvashatunk először nyomtatásban Kultsár István « Hazai és külföldi tudósítások » című lapján. Külön érdekesség, hogy Puskin először mint prózaíró lett ismert Magyarországon. Népszerűségét Bárczy Károly 1866-os Anyegin-fordítása tetőzte be. Az Anyeginnak kétszer annyi magyar kiadása volt száz év alatt, mint amennyi német és francia, – fejezi be cikkét Gortvay Erzsébet.

     Kuruckori regék, mondák történetét eleveníti fel rövid cikkében Néma Lajos. Írásokból megtudjuk, hogy a kárpátaljai néphagyomány még ma is híven ápolja egykori csaták, vitézek, s főleg II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét. Dupka György és Horváth Sándor számol be a 83 éves Pallagi Józsefről, aki Izsnyéte falu « Különös jegyzőkönyvét » őrzi. Ebben a születések, elhalálozások bejegyzése, az egyházközségi gyűlések jegyzőkönyve mellett megemlékezik II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról is. A vári vár ezer évéről és annak mai pusztulásáról ír figyelmeztetően Szliva József.

     A kárpátaljai művészet és kultúra legkülönbözőbb területeiről is érdekes beszámolókat olvashatunk. Például a Szilvai-gyűjteményről, amely Kárpátalja leggazdagabb fafaragvány-gyűjteménye. A két Szilvai foglalkozására nézve lelkész volt. Az apa papi elfoglaltsága mellett termékeny irodalmi munkásságot is kifejtett. Fia színdarabokat írt, népdalokat és folklór anyagot gyűjtött.

     Seregi Mária ungvári hímzőnő házi múzeumáról megtudjuk, hogy szeretné megóvni Kárpátalja népművészetét a jövő nemzedékei számára is.

     Váradi-Sternberg János 60. születésnapja alkalmából Erdélyi Gábor mutatja be. Váradi-Sternberg professzor mindenekelőtt három nemzet – az orosz, ukrán és magyar – nemzeti kultúráját, történeti múltját kutatja.

     Vallással két cikk is foglalkozik, s ezek szerint « a vallás képezi egyik alapját a különböző nacionalista elméleteknek, amelyek segítségével a világon a reakció erői, ahol csak tehetik, ma is szítják a népek közötti ellenségeskedést, akadályozni igyekeznek a dolgozók nemzetközi összefogását ».

     A Kalendáriumból megismerjük Bakonyi Zoltánt, az Ukrán SZSZK érdemes tanítóját, festőművészt, aki az ungvári Úttörőpalotában a képzőművészet stúdióját vezeti. Horváth Anna gyári munkásból lett szobrász, grafikus, festő. A sokoldalú művésznő munkásságáról Balla D. Károly írt méltatást. Harapkó Iván 75 éves festőművész múltjáról, jelenéről és terveiről Barát Mihály beszélgetését olvashatjuk. Kádas Katalin albumából két képet közölnek, amelyeken Madách és Petőfi látható.

     A Kalendárium fotóanyaga igen jó. Figyelemre méltók a következő fotóösszeállítások ; « Pillanatképek Uzshorod (Ungvár) régi városzrészéből », « Pillanatképek Uzshorod új negyedeiből », « Kárpáti tájak », « Regélő múlt ».

     A Kalendárium ’84 összeállítói: Zékány Éva, Réti Rozália. A szerkesztőbizottság tagjai. Balla László, Csanádi György, Gortvay Erzsébet, Rotman Miklós és Szikszi Aladár. Megjelent Uzshorodban, a Népek Barátsága Érdemrendes Kárpáti kiadónál.

SZÖLLŐSI  ANTAL

Megjelent:  Irodalmi Újság (Paris), 35. évfolyam, 1984. 4. szám., 22 oldal