1281624
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
301
940
1241
1276261
13360
20288
1281624

Te IP-címed: 54.162.241.40
2017-11-21 14:50

Egy hét a demokrácia hazájában

2011. december 03. szombat, 20:27
Írta: Strömpl Judit

 

 

 

 

EGY HÉT A DEMOKRÁCIA HAZÁJÁBAN

 

Svédországi útibeszámoló

 

 

     Másfél éve tart a kapcsolat a svédországi és az észtországi magyarok között levelezés, híradócsere formájában. Idén meghívót kaptunk Bán Istvánnal a stockholmi Magyar Házba, hogy személyesen is megismerkedhessünk. December 2-án elindult velünk az Estlin társaság Nord Estonia hajója Stockholm felé. Már a hajón egy egész új világ fogadott minket. Minden a közelgő karácsonyt idézte: az ablakokban égő gyertyák,a jóságos manók a karácsonyfa alatt, a bőséges növény- és egyéb karácsonyi díszítés. Az első kedves ismerősünkre – kajüttársunk Leonhard Tehvan úr, a 16 éves korától emigrációba kényszerűlt észt bácsi személyében tettünk szert, aki nem győzte elégszer hangoztatni, mennyire örül, hogy ilyen szépen beszéljük nyelvét, hogy ő nem is hitte, hogy Észtországban nem csak az észtek álmodnak a szabad Észtországról.

     Svédország napsütéssel fogadott bennünket. Pillanatként múlt el az a két óra, amig hajónk az apró szigetecskék közt beúszott Stockholm kikötőjébe. Az első lépések svéd földön… mosolygó arcok, barátságos pillantások, amíg útlevelünkbe beütik a pecsétet, „Have a nice time in Sweden”; mosolygó vámos, amint a kijárat felé int: nej, nem kell mutatni semmit. A kijáratnál útitársunk vár s mellette egy úr, kezében tábla, a táblán neveink. Ő Szendrői Bálint a fogadásunkra jött. Bálint útközben elmeséli, hogy az idős úr dicshimnuszokat zengett rólunk, s azt mondta, hogy „Ne féljen, nem lesz probléma, a gyerekek (vagyis mi) kitűnően beszélnek észtül!” „A probléma csak az – mondja Bálint, – hogy én nem beszélek észtül.”

     Első utunk a Magyar Házba vezet. Keves egyemeletes kertes ház előtt áll meg velünk az autó – itt lesz szállásunk egy egész hétig. Körbejártuk a házat. Olyan érzésem támad, mintha Magyarországon lennék, de nem a mai Magyarországon, hanem abban az országban, melyet szüleim, nagyszüleim meséi nyomán ismertem meg, képzeltem el magamnak, s mely után nosztalgikusan vágytam gyermekkorom óta. Házigazdánk közben elmondja, hogy ez egy paplak volt, melyet a stockholmi városi tanács 1971-ben adott bérbe a svédországi magyaroknak. Itt mindent a Ház tagjai hoztak rendbe két kezükkel, Mindenki egyformán kivette részét a munkából:  az orvos, a mérnök és a segédmunkás egyaránt. A Ház karban- és rendbentartását is egyedül végzik. Egyúttal lehetőségünk nyílik megismerni az első svédorsági sajátosságot: az osztályok, rang nélküli társadalmat, vagyis egy olyan társadalmat, amely nem pozició szerint rétegeződik, hanem emberi értékek szerint. Később azt is megtudjuk, hogy Svédorságban például nem divat a titulusok, rangjelzések (így a „dr.” előszócska a név előtt) használata.

     A Magyar Ház földszintjén szép nagy ebédlő, (nagyrészt ill zajlanak a klubestek) konyha, társalgó-bár, asztalitenisz terem, gardrób, irodahelyiség helyezkedik el; az emeleten van a Magyar Ház könyvtára, előadóterem, két vendégszoba és a Magyar Ház “kiadója” (egy számítógéppel  felszerelt kis szoba, ahol Kalocsi Gitta szerkeszti a Magyar Ház Híradóját).  A pincehelyiség is szépen ki van használva. Itt van a cserkészek székhelye, tornaterem és a borospince.

     Megnézzük szobáinkat, lerakjuk csomagjainkat, s indulunk körülnézni a városban. Estig szabadok vagyunk. Este Andrásfalvy Bertalan, a magyar kultuszminiszter tart előadást a Magyar Házban.

     Este 7 órakor gyűl a nép, megérkezik a kultuszminiszter, a svédországi magyar követ tevékenységét végző úr (az új követet még nem nevezte ki a magyar kormány), a svédországi magyar kultúrattasé.Az esti összejövetel kávézással  és bemutatkozással kezdődik. Ezután Andrásfalvy Bertalan  előadása következik. Beszél az új magyarországi kultúrpolitikáról, amely az alkotó személy szabadságát helyezi előtérbe. Beszél az iskolareformról, melynek legfőbb célja szintén az, hogy minden gyermek saját adottságainak megfelelően fejlődhessen. „Nem az a célunk, hogy mindenki egyforma legyen. Nem kell félnünk a másságtól. Minél többrétű egy társadalom, annál gazdagabb,” – mondja a miniszter úr.

     Másnap reggel városnézésre indulunk Szendrői Bálinttal. Stockhom csodálatosan szép város. A középkori központ Tallinra hasonlít, csak persze sokkal rendezettebb. Megnézzük a belvárost, elmegyünk Jenő herceg (a mai svéd király nagyapjának fivére) palotájába, aki festőművész és szenvedélyes műgyűjtő volt, s nagyon szerette a virágokat, növényeket. Végrendeletében meghagyta, hogy melyik termet, melyik évszakban milyen virág, növény díszítse. Most a ciklámen , dél-amerikai ibolya ideje van. Más, fantasztikus szépségű virágokat is látunk, melyek nevét sem tudjuk. Természetesen az eltávozottak kívánságát a svédek törvényként tisztelik. Ugyanez mondható el a hagyományok megőrzéséről. Itt minden hagyomány szent. Legyen az a karácsony előtti 4-ik hetében meggyújtott első gyertya, vagy más komolyabb követelmény. Benézünk egy-két templomba. Meglep, hogy sok helyen: templomban, múzeumban 6-7 gyermekből álló csoportokkal találkozunk, akiket 3-4 felnőtt kísér. Később kiderűl, hogy ezek óvodások. Az óvodák kötelezettségeihez tartozik a templom, múzeum, sőt étteremlátogatás. Svédországban a gyermeknevelést valójában a társadalom végzi. Ugyanúgy, mint az idősek, betegek gondozását. Egyetlen társadalom sem fordít annyi gondot a természet által megsértett emberek gondozására, mint a svédországi. Stockholm megtekintését csütörtökön folytatjuk a Rajz-házaspár kíséretében. Ekkor felmegyünk a 155 m magas TV toronyba, megnézzük a város panorámáját, ellátogatunk a királyi palotába. Elbűvöl a múlt és jelen ilyen kézzelfogható összekapcsolódása. Bőrömön érzékelem, hogy a “történelemben” élek. Megnézzük a híres Vasa múzeumot. Délután elmegyünk Stockholm legimpozánsabb  s legdrágább áruházába. Nem is beszélek most arról, hogy mi mindent láttunk ott, csak annyit, hogy van egy olyan feltevés, miszerint a nyugati üzletek mély stresszállapotba taszítják a szovjet turistát. Lehet, hogy nem vagyok egy tipikus szovjet turista, de engem csak a mi üzleteink , áruházaink tudnak mély, s hosszantartó stressállapotba dönteni.

     Egy nap korán reggel elindulunk Uppsalába, a svéd Tartuba”. A város lakosságának egyharmadát diákok alkotják. Ez a régi kis egyetemi város valójában a fiatalok városa. Mindenütt  kerékpáros fiatallal találkozunk. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy a mi kis Tartunk is ilyen lehetne, ha nem a katonai reptér, a hadi gyárak, amelyek miatt a várost elözönlötték a nem éppen diákvárosba való ”védő” csapatok. Uppsalában első utunk a híres Állatorvosi Klinikai Központba vezet, ahol István hosszas szakmai megbeszélést folytat kollégiáival. Kísérőnk Kelemen Zoltán, 4 éve él Stockholmban, szintén állatorvos. Egy ideig élvezettel figyelem eszmefuttatásaikat, aztán elmegyek, hogy megnézzem a várost. Majdnem egy órát töltök az uppsalai Dómban, ahol az első svéd királyok sírjai találhatók, köztük annak a II. Gustáv Adolfnak a sírja, aki a tartui egyetemnek volt alapítója. Körbejárom az egyetem és az egyetemi könyvtár épületeit, sétálok az uppsalai folyócska partján. Egy másik alkalommal Sigtunába látogattunk el. Ez a kis középkori városka Stockholmtól kb. 50 km-re fekszik északra. Stockholmban az idő nagyon enyhe +6-8 fokos volt, itt pedig mindent hó borít. Fantasztikus kis város. A karácsonyi manókkal, fenyővel és gyertyákkal díszített kis faházas központ olyan mint egy babaváros. Nagyon szép 14. századbeli temploma és két templomromja van még. (Kiderűl, hogy ezeket a templomokat nem sokkal felépítésük után az észt Saaremaa lakói égették fel egyik hadjáratuk során.) Útközben megnézünk egy múlt századbeli svéd falut. Hiába, az a nép, amelyik ilyen szeretettel gondozza és őrzi agyományait, ilyen sok gondot fordít múltjára, annak van jövője.

     Esténként a Magyar Házban részt veszünk valamelyik egyesület összejövetelén. Nagy az érdeklődés az észtországi magyarok iránt. A Magyar Házban különben majdnem minden este összejön egy-egy társaság, s mi minden este mesélünk magunkról kérdezgetünk házigazdáik felől.

Szöllősi Antal szerint Svédországban 1978-ban kb. 20-25 ezer, Nagy-Stockholmban körülbelül 5 ezer magyar élt. Pontos adat nincs, tudniillik a népszámlálásnál nem tüntetik fel a nemzetiséget, így nehéz pontosan megállapítani a magyarok számát. Ezért az értékelések megoszlanak.

Országszerte több magyar egyesület és klub működik, melyet 1973-ban a Magyar Komitté Svédországban nevű országos szervezetbe tömörűltek. Ez a szervezet 1976-tól a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége névre változtatta a nevét. Itt szólnék néhány szót az imént említett Szöllősi Antalról, aki a svédországi (s nemcsak svédországi) magyar emigráció történetét tanulmányozza évtizedek óta. Több tanulmányt írt a magyar emigrációról, s ő az, aki komolyan foglalkozik Kárpátaljával. Ilyen például Kárpátalja sajtójának történelmi áttekintése, mely komoly zsurnalisztikai tanulmány. A jövőben örömmel közöljük munkáit, természetesen, ha ehhez megkapjuk a szerző hozzájárulását.

     Egyik éjjel ( a nappalok teljesen foglaltak, ezért kihasználjuk az éjszakákat is) elvisz minket magához a lakására. Egy ideig szóhoz sem tudok jutni az elém táruló képtől. Már hallottunk azelőtt is a Szöllősi archivumról, de, hogy ilyen hogy ennyire gazdag legyen egy magángyűjtemény…

     Visszatérve a svédországi magyarságra, elmondhatjuk, hogy az idők folyamán több emigrációs hullámban jöttek magyarok Svédországba. Természetesen, a legnagyobb az 1956-os forradalomhoz kapcsolódik.

     A stockholmi Magyar Házban történő összejövetelek általában vacsorával kezdődnek, aztán következnek a megbeszélések, műsorok. Gyakran jönnek magyar előadóművészek, írók, más kiválóságok Magyarországról, Erdélyből, a világ más tájairól. Vasárnaponként a cserkészeké a Magyar Ház. Mi, sajnos nem sok gyerekkel találkoztunk, de akikkel sikerült beszélnünk, majdnem mind szépen beszél anyanyelvén. Tudvalevő, hogy a svéd állam biztosítja az anyanyelvtanulást az általános iskolákban. Jelenleg 50 nyelv tanítása folyik a svéd iskolákban.

Többször voltunk vendégségben; így alkalmunk nyílt megnézni, hogyan élnek az emberek. Meg kellett állapítanunk, hogy a nívó körülbelül egyforma: a gazdagabbak, szegényebbek lakása nem igen különbözik egymástól. Igaz, nincsenek különösebben gazdagok és szegények sem. A lakások nagysága, berendezése az ottlakók kényelmét szolgálja. Tehát nem is az a cél, hogy nagy lakásom legyen, hanem az, hogy kényelmes lakásom legyen. Különben ez jellemző az élet más területeire is. Mindez abból adódik, hogy Svédországban a legnagyobb érték – az ember. Az állam feladata, hogy az ember, a személy úgy éljen, ahogy neki a leginkább megfelel. Emellett az embert olyannak fogadják el, amilyen. Itt senki nem kívánja megváltoztatni az embert a maga belátása szerint, hanem a körülményeket alakítják az emberhez. Ha valakinek valamilyen fogyatékossága van, akkor megpróbálnak olyan feltéleket teremteni, amelyek elősegítik, hogy ez a fogyatékos ember minél kevésbé érezze azokat a hátrányokat, amelyek fogyatékosságából adódnak.

     Azt mondják, Svédországban szocializmus van. És hát ugye, nálunk is szocializmus van. Azt hiszem a két szocializmus között óriási a különbség, ha egyáltalán lehet egy megnevezést alkalmazni két teljesen különböző társadalmi rendszer esetében. Hiszen nálunk az eszme, az ideológia áll a központban, míg náluk, mint már mondtam, az ember. Amíg nálunk az embert prólbálták és próbálják megváltoztatni és a körülményekhez igazítani, addig Svédországban a körülményeket teszik emberiekké. Ezért az az élet, ami Svédországban van – egy normális, természetes emberi élet. A mi életünk viszont egy abnormális, természetellenes kificamított ... De nem folytatom, hiszen mindnyájan jól tudjuk, milyen a mi életünk és miért rontanám el ennek a szép útnak az emlékét.

     Befejezésül annyit, hogy igen örvendetes dolog az, hogy erősödik a kapcsolat a svédországi és észtországi magyar emigráció között, valódi együttműködésről azonban akkor lehet beszélni, ha mi is vendégül láthatjuk Svédországba került honfitársainkat. Reméljük, hogy erre rövidesen (már 1991 tavaszán) lehetőségünk lesz. Addig is szeretettel gondolunk rájuk, és hálát adunk a Sorsnak, hogy magyarok vagyunk.

Strömpl Judit

 

 

Megjelent: Kapcsolat (Tartu, Észtország), A Munkácsy Mihály Észtországi Magyar Kulturális Egyesület híradója.

               1. évfolyam. 3 szám. 1990. december – 8-12. oldal

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.