Magyar történelem - norvégül

• E-mail

Magyar történelem – norvégül

Sulyok Vince munkáját történelemkönyvként is használják

     MIUTÁN NEM OLVASOK norvégül és nem értek egyetlen más skandináv nyelven sem, csak jó érzésemnek és örömömnek adhatok kifejezést, amikor  Sulyok Vince költő és műfordító Ungarns Historie og Kultur (Magyarország története és kultúrája) című vaskos könyvét tartom a kezemben. Az első norvég nyelvű mű, amelynek tárgya Magyarország történelme és művelődési teljesítményei. Az úttörő vállalkozás értékét növeli, hogy nemcsak Norvégiában akad majd olvasója, hanem Dániában és Svédországban is, ahol sokan értenek norvégül.

     A szerző Magyarország történelmét és kultúráját a kezdetektől a második világháború befejezéséig tárgyalja. A művelődési részben bemutatott alkatók életpályája a hetvenes évekig nyúlik. Nyilván terjedelmi és ennek következtében anyagi okokkal magyarázható, hogy kimaradt az 1945 utáni korszak, benne az 1956-os forradalom és az 1990-es rendszerváltozás.

     A hatvankét éves Sulyok Vince az 1956-os magyar forradalom után került Nyugatra. 1957 óta él Norvégiában. Emigrációs évtizedei alatt költőként és műfordítóként szerzett nevet magának. Versei az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, az Irodalmi Újságban és a Nemzetőrben jelentek meg. Két lírai kötetet adott ki, és a legjobb nyugati magyar költők egyike. Írt irodalmi cikkeket és műbírálatokat is. Felbecsülhetetlen értékű és jelentőségű a műfordítói tevékenysége. Az ő munkássága révén ismerkedhetett meg a norvég közönség, Petőfi, Illyés, József Attila, Weöres, Pilinszky, Csoóri és Kányádi verseivel. Mindegyiktől kötetre valót fordított. Ezek önálló gyűjteményekben 1973 és 1984 között jelentek meg. Lírai műfordításaiból 1975-ben norvég nyelvű magyar költői antológiát szerkesztett és jelentetett meg. Regényt is fordított norvég nyelvre. 1976-ban viszont magyar nyelvű norvég lírai antológiáját adta ki a budapesti Európa Kiadó. Rolf Jacobson verseit az ő fordításában ismerhették meg a magyar olvasók, és egy norvég regényt is átültetett magyarra. És még nem is szóltam arról, hogy a Nagy Norvég Lexikon nyolcszáz magyar vonatkozású szócikkét ő írta. Senki nem tett annyit a magyar-norvég irodalmi kapcsolatok fejlesztéséért, mint Sulyok Vince. Ezt a teljes embert kívánó, kiterjedt irodalmi tevékenységet – amelyet a neki otthont adó országban 1975-ben Oslo város irodalmi díjával, a magyarok pedig 1978-ban Ady-emlékéremmel jutalmaztak – nem főfoglalkozásként végezte. Megélhetését könyvtárosi és egyetemi lektori munka biztosította.  Az oslói egyetemi könyvtár tudományos főmunkatársa és a Hungarica anyag gondozója.

     Sulyok Vince hosszú kutatómunkája és írói erőfeszítése eredményeként van végre olyan munka, amely minden igényt kielégít. Kívánatos, hogy minél több magyar  érdeklődésű skandináv olvasóhoz jusson el, és nem szabadna megfeledkezni az ott élő magyarokról sem, akik bizonyára hasznát veszik, ha a befogadó ország polgárait Magyarországgal meg óhajtják ismertetni. A nyugati magyaroknak mindig gondot okozott, hogy van-e letelepedési helyükön olyan magyar tárgyú mű, amely hiteles képet nyújt róluk, és alkalmas arra, hogy helyi barátaikat, ismerőseiket megörvendeztethessék vele. Erre kíválóan alkalmas Sulyok Vince könyve. És nemcsak Norvégiában, de Dániában és Svédországban is. Az Oslói egyetem ural-altáji intézete máris elhatározta, hogy Sulyok munkáját tankönyvként használja az oktatásban. A kötet megjelenését a budapesti  Magyar Könyv Alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala anyagilag is támogatta.A nyomdai és könyvkötői munka a Madách Kiadónál Pozsonyban készült. Kár, hogy ez utóbbi sehol sincs feltüntetve.

     A MŰ TUDOMÁNYOS értékének és jelentőségének megítéléséhez érteni kellene norvégül. Ennek híján cask azokra a megfigyelésekre szorítkozhatom, amelyekhez nem szükséges a nyelvismeret. Az érdemi méltatás és kritika a norvégül olvasó történészekre marad. Feltűnt azonban, hogy a kötet nem tartalmaz névmutatót, amely nagyon hasznos lett volna az anyagban való könnyebb eligazodáshoz. Kitűnő ötlet volt viszont a fejezetek végén a tárgyalt eseményekre vonatkozó nem magyar nyelvű források és fontos szakmunkák bibliográfiájának közlése. Ez tájékoztatást nyújt arról, hol találhat felvilágosítást az az olvasó, aki a részletekre is kíváncsi és bővebb ismeretekre óhajt szert tenni. Itt azonban a tematikai sorrend helyett talán helyesebb lett volna a szerzők nevének ábécé rendjébe szedni a felsorolt tudományos munkákat. Így viszont, ha az olvasó valamely szerzőt vagy könyvcímet keres, át kell futnia az egész bibliográfiai felsorolást. Az ajánlott művek listája egyébként bő választékot kínál a történelmi korszakok legjelentősebb feldolgozásaiból.

     A művelődéstörténet részben tájékozódva szemet szúrt, hogy Veress Sándor zeneszerző úgy szerepel, mintha még élne. Végigmenve az egész fejezeten, láttam, hogy a legtöbb alkotó neve után zárójelben fel van tüntetve a születés és a halálozás éve. Ezt helyes volt megadni, de alaposabban meg kellett volna vizsgálni az adatokat. Szép számmal szerepelnek tudósok, írók, művészek, akiknek a neve után csak a születési év szerepel, tehát az olvasó azt hiheti, hogy még élnek. Pedig például Molter Károly író és Oláh György  publicista már 1981-ben, Kósa György zeneszerző 1984-ben,  Weininger Antal építész 1986-ban, Mályusz Elemér történész 1989-ben meghalt. Élőként van feltüntetve Puszta Sándor költő, Possonyi László és Ijjas Antal író, Mihelics Vid  szerkesztő,  valamint a színészek egész sora: Ajtai Andor (noha már 1975-ben meghalt), Bulla Elma, Lázár Mária, Makay Margit, Major Tamás, Páger Antal. Sajnos, nem arról van szó, hogy a kéziratot nyomtatás előtt nem ellenőrizték e szempontból, hiszen Szent-Györgyinél pontosan ott van az 1986-os és Márainál az 1989-es halálozási év, hanem arról, hogy felületes volt e rész lektori és korrektori munkája.

     ILYEN HIBÁKAT – noha nem jelentősek – nem lett volna szabad benne hagyni ebben a kitűnő munkában, amely azonkívül, hogy Sulyok Vince legnagyobb teljesítményeinek egyike, a magyar történelem és művelődés oly jelentős áttekintése, amelynek gyakorlati haszna bizonyára jelentkezni fog a norvégiai magyarságkép, valamint a két nemzet szellemi, politikai és társadalmi kapcsolatainak alakulásában.

Borbándi Gyula

MEGJELENT: Magyar Nemzet (Budapest), 1994 október 26. szerda.