Saáry Éva
EGY MAGYAR POLIHISZTOR
Szíj Rezső emlékezete
Mi, akik negyed századon át tiszteltük és szerettük, nehezen tudunk belenyugodni, hogy 90. életéve betöltése után, örökre magunkra hagyott bennünket.
Hihetetlen, hogy nem kereshetjük föl többé a budapesti Pannónia utcában, könyvekkel, képekkel, szobrokkal (na és kéziratokkal!) telezsúfolt lakásában, s nem beszélgethetünk el vele a világ aktuális problémáiról, politikáról, művészetről.
*
Rendkívüli ember volt. Nemcsak nagy tudással, széles látókörrel, sokoldalúsággal és ritka szervezőkészséggel rendelkezett, de azt is fölmérte, hogy a történelmi földrengések következtében szétszakadt nemzetrészeknek egymásra kell találniuk, össze kell fogniuk ahhoz, hogy népünk újra megtalálhassa önmagát.
1981. tavaszán hallottam róla először, midőn föltűnő bátorsággal, a kommunista kultúrpolitika megkerülésével, a Műbarátok Társasága elnökeként és tudtomon kívül, bemutatta Budapesten a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) munkásságát és indexen lévő könyveit.
Természetesen, megköszöntem ezt neki. Eleinte leveleket váltottunk, majd többször meghívtam előadónak, részint a Lugánói Tanulmányi Napokra, részint a Ticinói Magyar Egyesületbe. Gondosan összeállított referátumain kívül, mások beszámolóit is kiegészítette. Bámulatos emlékezőtehetséggel rendelkezve, mindenhez hozzá tudott szólni.
Svájci tartózkodásai alkalmával mindig nálam lakott, s így alkalmunk adódott sok mindenről eszmét cserélni.
Pápán református teológiát végzett, és lelkészként kezdte a pályafutását a dunántúli Sárváron. Kíméletlen igazmondása miatt azonban nem egyszer nehézségei támadtak, s így végül búcsút mondott a szószéknek (noha a kapcsolat egyházával mindvégig megmaradt).
A háború után, parasztpárti politikusként se járt jobban. Hamar belátta, hogy igazi működési területe az irodalom, a művészet.
Kiadóvállalatot alapított (nagyon értette a mesterség minden csínját-bínját), majd sorozatosan több fontos egyesület szervezője, ügyvezető elnöke lett.
Élete utolsó éveiben a Hermann Ottó Társaság volt a szívügye. Minden hétfő este összejöveteleket, előadásokat rendezett a Magyarok Házában.
A könyvkiadást azonban – Szenci Molnár néven – sohasem hagyta abba. A rendszerváltás óta több mint 100 kötetet jelentetett meg – bámulatos ügyességgel előteremtve a kiadásukhoz szükséges anyagiakat is.
Szerzőiben a pártatlan igazság kimondásának bátorságát méltányolta és kereste, nem egyszer tiltott vagy járatlan utakra merészkedve. Egyedül könyvei terjesztését nem tudta megoldani kielégítően, de így is több terhet vett magára, mint amit egy ember, normális körülmények között elbírhatott.
*
Élete, életműve adatszerű földolgozására én nem vállalkozhatom. Azt bizonyára megteszik helyettem mások. Én itt, ebben az írásomban az Embernek szeretnék emléket állítani, ahogyan az évek folyamán megismertem.
Optimizmus és pozitív gondolkodás jellemezte. Harcolt a magyarság és a magyar történelem borúlátó bemutatása ellen. Mindig az eredményeket emelte ki, s az ezeréves fönnmaradás szinte hihetetlen tényét hangsúlyozta.
Lehettek persze neki is nagy csalódásai, nagy lehangolódásai, de ezeket kifelé sohasem mutatta. Nem panaszolta bajait, nem sajnálkozott a múlton. Csak a jövő érdekelte. Még utolsó, ez év áprilisi találkozásunk alkalmával is, midőn már erőtlen, gyönge volt - csupán a "terveiről" beszélt.
Nagy szenvedélye volt az értékek összegyűjtése és megőrzése, akármikről lett légyen is szó. Utolsó idejében kínzó gondja volt a nála fölhalmozott, jelentős anyag továbbadása, megfelelő helyekre juttatása. Ezt a munkát valószínűleg nem tudta befejezni; nagy része a lányaira (Enikő, Rózsa) marad.
*
Ha testileg el is távozott közülünk, igyekszünk a munkáját folytatni, és szellemét, tanításait megőrizni.
06/13
Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.
Ha tetszik honlapunk, ajánlja másoknak is!