3701847
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
602
1995
19254
3669695
51658
58759
3701847
Te IP-címed: 3.142.144.40
2024-04-20 04:05
In memoriam Szollár Lajos atya
In memoriam Szollár Lajos atya
Egy olyan embernek szeretnék örök emléket állítani, aki a hazától végleg vagy ideiglenesen elszakadt, emigrációba kényszerült magyarok többségének, így a mi életünknek is része volt. Köszönöm a sorsnak, hogy nekem jutott ez a megtiszteltetés.
Szollár Lajos atya
Szollár Lajos atya szalézi szerzetes pap 1915. július 17.én született Tapolcán.
Az elemit, majd a polgári iskola osztályait Tapolcán végezte. A nyergesújfalui szalézi iskolában ismerkedett meg Don Boscoval, 1930–1931-ben Pestszentlőrincen töltötte novícius éveit, volt káplán és hitoktató, majd különböző szalézi intézetekben nevelő.
1941. június 22-én Esztergomban szentelték pappá. Első szentmiséjét szülővárosában celebrálta, majd a pestszentlőrinci plébánián működött. Papi munkája a rend feloszlatásával 1950-től félbeszakadt. 1956-ig fizikai munkásként dolgozott, az 1956-os forradalom leverése után külföldre távozott. 1957-ben átvette a bécsi magyar menekültek gondozását, majd több helyen (Graz, Bécs, Torino, Gallipoli) volt a menekültek lelkipásztora. Fiataloknak katekizmus-oktatást tartott, és igyekezett a rászorulókat támogatni. Munkahelyeket, otthonokat próbált szerezni a menekült magyarok számára.
Küldetésétől függetlenül soha nem kérdezte meg a rászorulókat, hogy vallásosak e vagy sem, mindenkinek segített aki hozzá fordult.
Mi a hidegháború közepén 1967-ben Traiskirchenben az 1956 óta működő „Flüchtlingslager Traiskirchen” menekült táborban ismertük meg Őt, amikor huszonévesen oda kerültünk.
Aki (főleg abban az időben) megjárta a lágert az tisztában van annak gyötrelmes hétköznapjaival.
Római katolikusok lévén eljártunk az atya miséire a láger kápolnájába, soha nem felejtem el, hogy sokszor a könnyeivel küzdve tartotta a szentbeszédet. Vajon milyen személyes fájdalmai járhattak a lelkében?
A mise után mindenkit meghallgatott, elbeszélgetett velünk a problémáinkról, megoldást keresett és talált azokra. Jó kapcsolatban volt a láger vezetőségével és sok hétköznapi gondot ennek is köszönhetően tudott megoldani.
Rajtunk kívül sok sorstársunkon segített, de én csak a mi történetünket mondhatom el.
Én akkor májusban töltöttem be a 22. évemet, a későbbi feleségem akivel együtt menekültünk és kerültünk a lágerbe 20 éves volt. Én a fiúk, ő az egyedülálló nők barakkjában lakott.
A zuhanyozókban a lányok legnagyobb rémületére patkányok randalíroztak, a fiúknál az akkor még Jugoszláviából érkezett csoport egy, a velük vitába keveredett másik menekültet egyszerűen kidobott a harmadik emeleti ablakon. Szóval nem volt egy életbiztosítás az akkori ott lét.
Szollár atya szerette volna, hogy együtt lehessünk és azt tanácsolta, hogy házasodjunk össze. Az égvilágon semmink sem volt és ezen még nem is gondolkodtunk.
Végül Ő adott össze minket Bécsben a Szaléziánum melletti katolikus templomban, ahova a későbbiekben Szollár atya többször is bevitt minket a lágerből.
A gyűrűk
A mai napig nem tudom, hogyan és miből lettek meg a jegygyűrűink.
Szollár atya előtt
Ezután beszélt a láger vezetőjével és elintézte, hogy saját külön szobát kapjunk.
Mivel akkor Magyarországon „disszidensnek” tartottak nyilván minket, bármennyire is szerettük volna elvált anyukámat bosszúból nem engedték ki az esküvőnkre.
A rendszerrel szemben semmi más „bűne” nem volt, csak az hogy én elhagytam az országot. Gyermekkoromban anyám kis fizetéséből és a nagymamám özvegyi nyugdíjából éltünk, így nőttem fel. Tulajdonképpen a nagymamám nevelt, aki az esküvőnk idején 81 éves volt. Szollár atya viszont rá is gondolt és vele érzett. Elintézte, hogy egy számunkra máig ismeretlen osztrák hölgy meghívólevelet küldött a nagymamám, mint barátnője részére. Erre a „kegyes hatóságok” megadták az útlevelet és a nagymamám kiutazhatott. Az atyával együtt vártuk őt a bécsi nyugati pályaudvaron. A találkozás érzése leírhatatlan volt. Ezután az atya elvitte őt egy zárdába ahol szállást biztosított a részére.
Másnap autóval (a kedvenc bogárhátú VW kocsijával) elhozta a nagymamámat az esküvőnkre. Talán valamilyen szerény ebéd is volt utána, de erre már nem emlékszem.
Az atya, a fiú és a szentlélek...
Visszatérve a láger életre az atya elintézte, hogy állandó kilépőt kaptunk és vonattal bejárhattunk Bécsbe dolgozni. Ez is nagy segítség volt a lelkivilágunknak.
Így telt el a nyár, majd az ősz is és hat hónap után kivándoroltunk Kanadába.
Utoljára 1980-ban találkoztunk az atyával Bécsben a Pázmáneumban, ezután már nem tudtunk róla. Ő pedig folytatta áldozatos munkáját. Mindig sokat gondoltunk rá és emlegettük őt.
Közben elszaladt felettünk többször 20 év és az idén 2017-ben, már fehér hajjal újra felébredt bennem a vágy, hogy megtudjam mi történt vele, láthatom e még?
Az interneten elkezdtem kutatni utána, de nagyon kevés eredményre jutottam.
Eközben találtam rá az Északi Magyar Archívum nevű weboldalra, azon belül pedig annak létrehozójára, névrokonomra, Szöllősi Antal úr személyében.
Köszönettel neki ő sokat segített és további lendületet adott a kutatáshoz.
Általa jutottam hozzá Szollár atya életútjának a leírásához.
Ennek alapján további kapcsolatokat kerestem, helyiségek és intézmények vonatkozásában.
Az egyik ilyen támpont Pestszentlőrinc volt, ahol az atya novícius éveit töltötte és ahol később káplán, hitoktató volt. Felvettem a kapcsolatot a Pestszentlőrinci Főplébániával, ahol készségesen segítettek. Megadták Havasi József atya telefoni elérhetőségét, aki személyesen is jól ismerte Szollár atyát, mivel 30 évig együtt dolgoztak többek között Bécsben is.
1991-ben a rendszerváltás után Havasi atyát hazarendelték és tartományfőnökként a hazai szalézi rend újjáépítésén munkálkodott nagy sikerrel, egészen a nyugdíjazásáig.
De hivatását ezután is folytatta, jelenleg az újpest-megyeri szalézi rendházban él és magas kora (88) ellenére igen aktívan tevékenykedik, misézik, oktat és a szalézi rend ügyében sokat utazik is.
Felhívtam őt telefonon, végtelenül kedves volt és az éppen aktuális bécsi utazása után egy időpontot beszéltünk meg a személyes találkozásra.
Közel két órán át beszélgettünk, türelmesen meghallgatott majd sokat mesélt Szollár atyáról, közös munkájukról, az akkori emigráció problémáiról és kaptam tőle két csoportképet is melyeken a Szollár atya is látható.
Még annak idején Traiskirchenben a lágerben Szollár atya sokat panaszkodott nekünk arról, hogy sokszor megkeresték a hazai „elvtársak” azzal, hogy szolgáltasson adatokat a menekültekről.
Ezt ő természetesen következetesen megtagadta, így a „szervek” fekete listájára került.
Azt, hogy ez mit jelentett a számára most 50 évvel később a Havasi atyától tudtam meg.
Szollár atya többször is szeretett volna hazalátogatni, de ezt élete végéig nem engedték meg neki. Volt olyan eset, hogy a szalézi rend hivatalos útján egy csoport tagjaként érkezett a magyar határra, mindenkit beengedtek kivéve őt és visszafordították.
A legnagyobb fájdalma az volt, hogy még az édesanyja temetésére sem engedték haza.
Ilyen és ehhez hasonló lelki terhekkel folytatta áldozatos munkáját.
Szollár atya rendtársakkal
Szollár atya 1990 őszétől az 50. papi jubileumára készült, ami 1991. június 22.-én lett volna. A jubileumi év kezdete előtt már sokat betegeskedett, ekkor tudtam utoljára telefonon kapcsolatba lépni a bécsi Szaléziánumban az egyik rendtársával, aki arról tájékoztatott, hogy az atya súlyos beteg, már nem tudja ellátni a hivatását és egy Bécs melletti otthonban nővérek ápolják. Ez volt az utolsó akkori hírem róla.
Havasi atyától 2017 áprilisában élőszóban is megtudtam, hogy a Szollár atyát küzdelmes földi élete után az Úr égi szolgálatra rendelte.
1991. február 26.-án 76 éves korában elhunyt és Bécsben temették el. Sajnálom, hogy a várt és megérdemelt 50. papi jubileumát már nem érhette meg, pedig nagyon készült rá.
Ezekkel a gondolatokkal kívántam a Szollár atyának örök emléket állítani, mindazok nevében is akiken élete során segített. Nyugodjék békében!
„Az nem hal meg kit eltemetnek
Csak az hal meg kit elfelednek”
Csak az hal meg kit elfelednek”
Szöllősi János
Budapest
Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Szöllősi János (Budapest, Magyarország) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.
Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.