MAGYAROK

1434241
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
742
578
742
1428798
9333
13633
1434241

Te IP-címed: 54.81.244.248
2018-07-16 22:16

Magyarság

Skandináv tavasz [Dániai, svédországi látogatás, 1979]

2012. június 21. csütörtök, 20:35
Írta: Saáry Éva

 

Saáry Éva

 

SKANDINÁV TAVASZ

 

 

     Hát, ami a "tavaszt" illeti, Dániából az "utolsó" szárnyashajó röpített át Svédországba, mert utánam befagyott a tenger; Malmőből az "utolsó" vonattal indultam tovább, mivel nyomom­ban "befútta az utat a hó"; Göteborgban mínusz 10 Celsius fok harapdálta a lábikrámat, Stockholmban pedig... no, ott úgy elcsúsztam a városháza előtt lévő járdán, hogy még ma is őrzi nem éppen esztétikus nyomait a jobb térdem. (Igaz, ez utóbbi nem annyira az égiek "rosszakaratának", mint az én legendás ügyetlenségemnek a következménye; annak a ténynek, hogy a "nyilas" jegyében születvén, mindig fölfelé bámulok, ahelyett, hogy a lábam elé néznék.)

     A "márciusi ifjak" elhamarkodták a dolgot! – morfondíroztam magamban gyakran, midőn délutáni, esti előadásaimra menve, könnyű selyem köntösben és körömcipőben dideregtem a kucsmás, csizmás gavallérok között. – Nem lehetett volna májusig várni azzal a "Talpra magyar!"-al??

     A férfiaknak persze könnyű! Lesimítják a hajukat, és készen van a "frizurájuk" (a mondás különbenis azt tartja, hogy egy férfiember akkor is vonzó, "ha csak egy fokkal szebb az ör­dögnél"), fölveszik a zakójukat, s még gyapjú zoknit is húzhatnak.

 

 

     Koppenhágából főleg a csontig-velőig ható, jeges szélre emlékszem, amely majd elvitte a fejemet. (Irigykedtem Andersen szép, szilárdan álló kőkalapjára!) Ragyogott a napfény, pufók felhők gomolyogtak az égen, s az almazöld tetős, vörös tornyokról csodálatos fényképfelvétele­ket készíthettem.A kikötői sellő, a csinos villákkal teleszórt tengerpart s a helsingöri látogatás jelentette azt a "turista-minimumot", amit zsúfolt közéleti programom közepette, megengedhettem magamnak.

     Helsingör mitagadás csalódás! Az ember nem ilyen kecsesnek, vidámnak, csillogónak képzeli el a tépelődő Hamlet várát. (Annál inkább megérti viszont a szülők léha életét, mert hi­szen "mindennek két oldala van"!)

     Házigazdámnál (dániai utazásom kedves, fiatal szervezőjénél), Deli Jóskánál összejöttem Jonczyk Vincével, akinek annak idején a Nagy Imre-kormány fölajánlotta a munkaügyi minisz­teri tárcát. Késő éjszakáig folyt köztünk a baráti eszmecsere a rég történt dolgokról – főként az engem folyton izgató "azt hittem" témáról. Ma is nehezen tudom fölfogni, hogyan bízhatott meg valaki – 1945 után! – az oroszok ígéreteiben; hogyan reménykedhetett egy "demokratikus kibontakozás" lehetőségében, midőn nekem - 15 éves gyerekeszemmel! - egy pillanatig sem volt kétséges, hogy hová tartozom, kik mellett állok, és mi várható, a "testvéri" szuronyok árnyékában, a jövőtől.

     A nagyhírű plasztikai sebész, Medgyesi doktor otthonában is töltöttem egy kellemes na­pot. A művész-feleség keze nyoma és egyéniségének a varázsa meglátszik az egész házon. Kényelmes, nyersfa bútorok, panorámikus üvegfelületek és "festőien szétszórt" tárgyak melengető harmóniája.

A márciusi megemlékezést egy gimnázium tantermében tartották. Eszterhás Ernő mondta az ünnepi beszédet, én pedig verseimből, prózai műveimből olvastam föl, majd a modern művészet lélektani kérdéseiről beszéltem, vetített képekkel illusztrálva.       

 

 

"Malmö       

 

Fölszáll egy úr, egy fiatal nő,

Egy főkötös dadus, néhány

bőrönddel, meg egy kisleány.

Sigrid. Vízszőke, lenge hajja.

Csöpp, kárminarcú, dundi angyal"

 

     A fényesen kivilágított kikötő Kosztolányi "útirajzainak" foszlányaival köszönt. Ennyit tudok a városról, semmi többet. A zimankós idő ellenére is megállapítom azonban, hogy tágas, tiszta, rendezett település, sok parkkal. Megcsodálom a nyírfák rajzos, fehér törzseit, a gömbölyűre hízott, fekete szarkákat.

     – Máskor nem szokott ilyen kemény lenni a tél! – szabadkoznak az ismerősök. – Sokszor ballonkabátban is át lehet vészelni a hideg évszakot, hiszen a közelben kanyargó Golf áramlat enyhíti a klímát.

     Ásvány Bandi, a Dél-svédországi Magyar Egyesület elnöke, egész álló nap mosogatott és takarított, hogy rendbetegye számomra a valahol Török- és Görögország között hajózó tengerész barátja lakását.

     Mit tesz azonban Isten és a Sors! Fülöp Miklós éppen érkezésem estéjén állít be váratla­nul, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy sürgősen hotelt kell számomra keresni. A szegény, sza­badságos "tengeri medve" ezért azzal bűnhődik, hogy napokon keresztül kell engem ("társadalmi munkában") a fagerendás, ódon házak, az apró, vörös téglákból összerótt modern épületek és a romantikus szélmalmok világában kalauzolnia.

     Malmöben mindjárt a "menekült-ügy" kellős közepébe csöppenek. Egy nemrég érkezett, színházi rendező házaspár új lakásában vacsorázunk.

     – Rémes ez a bizonytalanság! – panaszkodik a szőke fiatalasszony. – Míg nem kapjuk meg a menedékjogot, a hatóságok által fizetett nyelvtanfolyam megkezdéséhez sincsen sok kedvünk!

     – Éppen most sikerült a kormánytól az ünnepélyes ígéretet kicsikarnunk, hogy nem adnak vissza Magyarországnak senkit. – fűzi hozzá Bandi.

     Miért? Volt, akit hazatoloncoltak??

     – Sajnos, akadt néhány, miután hivatalosan garantálták, hogy "hajuk szála se fog meggörbülni". A svédek, budapesti követségük útján, ellenőrizték az ígéret betartását. A vissza­tértek az első néhány hónapban valóban szabadlábon voltak. Csak később csuktál le őket – egytől egyig.

     Megtudom, hogy a magyar szervezetek, mint a "bevándorló kisebbségek" érdekképvisele­tei, komoly anyagi támogatást kapnak az államtól. Viszont, ennek is megvan az ára! A lakosság keresetének 60 százaléka megy el az adóra.

     Sokan háborognak a magas munkanélküli segélyek (az eredeti kereset 90 százaléka!) és a minden téren túlzásba vitt szociális juttatások miatt. Svédország a nyugati világban egyre jobban elharapódzó "álhumanizmus" iskolapéldája. A dolgozók nyakába szakad a rengeteg ingyenélő!

 

     Szomorú, de Malmöben két magyar egyesület van, és párhuzamosan két március 15.-i ünnepélyt tartanak.

    Én nem panaszkodhatom: Ásvány Endréék is, Olajos Jánosék is (Katolikus Kör) szívesen látnak, minden jóval elhalmoznak. Itt is, ott is meg kell azonban hallgatnom az "objektív tényál­lást". - Kinek, miben és mennyire van igaza! Ezt valószínűleg még a Jóisten is csak nehezen tud­ná eldönteni.

     Egyik este a katolikus templom alatt lévő kultúrteremben olvasok föl, másik este a városi könyvtár aulájában. Mivel a közönség egy része mindkét helyen jelen van, nem adhatom le ugyanazt a műsort; variálnom kell. "Pesszimista hangulatú" verseimet vidám anekdoták fölolvasásával ellensúlyozom, melyeknek mindig igen nagy a sikere. Kísérőként Erdei István elszavalja a Talpra magyart s Nádor József Liszt-műveket zongorázik.

     Megismerkedem – sajnos, csak futólag – Erdős Irma marosvásárhelyi színésznővel is, aki házasság révén került Malmöbe. Szép beszédében, kiforrott előadásmódjában a svéd városokban élő magyarok gyakorta gyönyörködhetnek.

     A malmöi látogatást kiegészíti a Lund-i – Partos Lászlóéknál. A csodálatos székesegyház és a modern kényelemmel berendezett, otthonos légkörű könyvtár megtekintése nagy élmény.

 

 

Göteborg

 

     Minden percem kiszámított, így a szép, nagy kikötővárosból alig látok valamit.

     A mulasztottakért kárpótol viszont az itt élő magyarok közt tapasztalt kellemes légkör.

     "A kolónia röneszánszának a nyitányára érkezik!" – írta levelében Polgáry Sándor. – "A Kádár-féle mosolyoffenzíva, a szükséges adag megfélemlítéssel kombinálva, itt is eredményes volt néhány évig, és visszahúzódásra késztetett egy csomó nyulat vagy haszonleső ál- és félmagyart. Ezen a sokkon itt is szerencsésen túl vagyunk: a polarizáció erősebb lett, de a kontúrok is tisztábbak."

     A rendezés tökéletes. A műsor kiegyensúlyozott. Meglepetés (s más egyesületek számára is követésre méltó példa!) a Göteborgi Magyar Énekkar föllépése. Karmestere egy bájos, lelkes és nagyon agilis ifjú hölgy, Tibell Katalin. Ezután két fiatal – Szalay Zsuzsanna és Nilsson Andrea – szaval, majd utána rám kerül a sor. Jó itt előadni, mert közel érzem magamhoz a közönséget, és biztatás árad a szemekből.

     Pap Iván, Kozma János (és kedves svéd felesége, aki töri a magyart), régi íróbarátom, Hendi Péter... de nehéz lenne mindenkit fölsorolni.

     Az irodalmi est után a Hotel Hedenben (a rendezők is csak most fedezik föl, hogy magyar a személyzete!) érdekes a társalgás. Sok okos dologról lehetne eszmét cserélni, ha nem szorítana az idő.

     Megkóstolom a jellegzetes svéd haltálat. Jó? Rossz?? Az ízek szokatlanul vadak, de a helybeliek azt állítják, hogy idővel ezekhez is hozzá lehet szokni.

     – Ami sokkal nehezebben viselhető el, az az édes kenyér! – jegyzi meg valaki. – Dániában is, Svédországban is sokan maguk sütik a kenyeret, miként maguk erjesztik a pálinkát is.

 

     Kell egy-két szót szólnom a skandináv vonatokról is, amelyek olyannyira eltérők a "kontinensen" közlekedőktől.

     Minden vagon kényelmes "termeskocsi". A foteleket szabályozni lehet, mint a repülőgépeken, a csomagok részére polcos szekrény van a bejáratnál, a kabátok, kalapok részére fogas és vállfa.

     A síkság Göteborg és Stockholm között, nem ad sok látnivalót. Csak a főváros közelében jelennek meg a dombok, fenyők és a jellegzetes, fehérablakos, piros faházak.

     De pechem van! "Huzalszakadás" (?) miatt két órát vesztegelünk kint a nyílt pályán (az állomáson ezalatt Jakabfy Ernő és Rezsőfy Alajos "tűkön ül"), ami éppen elég ahhoz, hogy lekés­sem a vasárnap délutánra tett március 15.-i ünnepséget. – Mert közben a gyönyörű stockholmi Magyar Házban "fut" a műsor! A cserkészek énekelnek, táncolnak, Vánky Eszter, Gereben Péter szaval, és Osbäck Jeanette operaénekesnő koloratúr áriákat ad elő.

     Az "ebédet" futva kapom be, sebtében öltözöm, és idegesen, kimerülten "esem be" az ámenre.

     Az "ünnepi beszédet" még meghallgatják, de aztán elkezdenek vacsorázni, tereferélni.

     Itt már csupán egyetlen ember, Tollas Tibor, tudná maga felé fordítani az érdeklődést! – gondolom letörten. Rémes, mikor az előadó "pusztába kiáltó szónak" érzi magát. Kötelességszerűen darálom a szövegeimet, de szavaim elszállnak az emberek feje fölött. Erről azonban senki sem tehet, legföljebb a svéd államvasutak, vagy – még azok se.

 

     Stockholmi tartózkodásom hátralévő része azonban nagyon szép. Csípős hideg van, de süt a nap, és háziasszonyom, Vajna Jutka ablakából elgyönyörködöm az erdős dombhajlatba épített modern városnegyedben.

     "Hol vagytok ó, felzengő állomások" – kérdezhetném Radnótival, de itt nem Párizsról van szó. Lassan megtanulom a "lakásomtól" a központba vivő földalatti vasút megállóinak a neveit: Hägerstensåsen, Telefonplan (na, ezt könnyű megjegyezni; ezután igazodom!), Midsommarkran­sen, Liljeholmen... Slussen (itt van a Mäler tavat a tengertől elválasztó zsilip), Gamla Stan (óváros), T-centralen...

     A metróhoz itt is hosszú, meredek mozgólépcső visz le, akárcsak Budapesten, hiszen a hálózat a tengeröböl és a lagúnák alatt épült.

     Elnézem az arcokat. Legtöbbjük a "kontinensen" is elkeveredne, de mégis föltűnik néhány markáns, szoborba kívánkozó férfifej. - Ilyenek lehettek Gustav Adolf katonái! - állapítom meg magamban, fölidézve a svéd történelemre vonatkozó, gyér ismereteimet.

 

      A meghívások egymást érik. Vidám vacsora Rezsőfyéknél, aztán (a cserkészet nevében és szellemében) Gerebenék sétáltatnak keresztül-kasul a városon, amely apró szigetekre épült és vizektől csillogó – akár Velence. Még a Nobel-díj átadásának arany termét is meglátogatjuk.

     Tanulságos délutánt töltök Szöllősi Antal "Északi Magyar Archívumában" is, de ez már külön riportba kívánkozik. Bámulatos, mit tud tenni, mennyi mindent képes összegyűjteni egyetlen ember is, "kiben erő van, és isten lakik"! De sajnos, mindig csupán egyetlen ember – és örülhet, ha a körülötte élők – segítség helyett!  - el nem gáncsolják!

     A lakás tele növényekkel (ritka kaktuszgyűjtemény!) és állatokkal. Busafejű, fehér ko­mondor – melynek csodájára járnak Svédország szerte! –, borzas, fekete puli, csillámló testű díszhalak.

     A müncheni Magyar Intézet Mildschütz Kálmán által összeállított bibliográfiája 800 nyu­gati magyar újságot sorol föl, a budapesti Széchényi Könyvtáré 900-at. Tóni viszont 1000-nél is többről tud!

 

79/12

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

 

 

Elhunyt P. Szőke János szalézi szerzetes, volt svédországi pap (1927-2012)

2012. február 06. hétfő, 01:22
Írta: adminisztrátor

 

Elhunyt P. Szőke János szalézi szerzetes, volt svédországi pap (1927-2012)

 

Hosszú, türelemmel viselt szenvedés után 2012. január 6-án az esti órákban életének 85-ik, áldozópapságának 58-ik évében elhunyt Szőke János szalézi szerzetes pap, szatmári és nagyváradi kanonok és kolosmonostori apát.

 

Szőke János 1927. február 13-án született a Békés megyei Csorvás községben. Szüleinek tizenharmadik gyermeke. Csorváson, majd Gyulán, a Wenckheim kollégiumban tanult. Papi hivatása már kora gyermekkorában megmutatkozott, és Gyulán a Don Bosco nevelési szellemében dolgozó szalézi atyák kollégiumában egészen határozott irányt vett. 1943-ban került Mezőnyárádra a noviciátusba, első szerzetesi fogadalmát 1944-ben ott tette le. A gyakorlati éveket Nyergesújfalun és Óbudán töltötte. 1948-ban felettesei Olaszországba küldték tanulni, itt 1950-ben szerzetesi örökfogadalmat tett. Pappá szentelése 1954. július 1-én volt Torinóban. 1956. fordulatot hozott életében. A nevelői pálya elején a lelkipásztori munkát választotta a magyar menekültek között. 1958-tól Svédországban nyolc éven át a svédországi magyar menekültek lelkipásztora volt.

 

Svédországba érkezése után 1958 december 1-én kiadja a Katolikus Értesítő (Stockholm: 1958. december 1. – 1965 október) havonként megjelenő lap első számát.

1958. december 7-én Uppsalában, 12-én Falun, 13-án Sågmyra-ban (Falu kommun), 14-én Ludvika-ban, 20-án Flenben, 21-én Västeråsban, 25-én Tullinge-ben, Södertälje-ben, Nyköpingben, 26-án Stockholmban, 28-án Surahammarban, 1959 január 1-én Sundsvallban, 3-án Kirunában és 4-én Malmbergetben tartott szentmisét.

A Svéd Rádió nagylelkűségéből 1958. december 30-án a szokásos reggeli ájtatosság magyar nyelven volt. Karácsonyról Szőke János atya tartott rövid elmélkedést, az Újévről Glatz József evangélikus lelkész emlékezett meg. Az énekeket magyar menekült gyerekek énekelték.

Svédországban igyekszik tartani a lelket a menekültekben. Fiatalokat ad össze, keresztelőkön együtt örül a szülőkkel, temetéseken vigasztalja a hozzátartozókat. A menekültek gyermekeinek hitanórákat szervez és tart, ha igény volt arra vidéken is megszervezte azt. Stockholmban pl. 1959. június 14-én S. E. Ansgar Nelson megyéspüspök 23 magyar leányt és fiút bérmált meg.  

Stockholmban résztvett a menekültek kulturális életében is. Segített a Stockholmi Magyar Katolikus Kör (1960) létrehozásában és annak 1965 őszéig egyházi elnöke volt. A Kör még ma is egyik jelentősebb magyar egyesület Stockholmban.  

 

1965-ben Stuttgartba került. A befogadó német egyházmegyében hosszú éveken keresztül választott tagja volt a papi szenátusnak és a városi katolikus tanácsnak.

Megszervezte a hétvégi magyar iskolát és a cserkészetet. Megalapította az Életünk című katolikus havilapot, amelynek hosszú éveken át gazdasági vezetője és főszerkesztője volt.
 

1970-ben, az erdélyi nagy árvíz idején kapcsolatba került Márton Áron püspökkel. Ez volt a kezdete annak a hosszú folyamatnak, melynek eredményeként a lelkipásztori munkát Márton Áron és Mindszenty bíboros kezdeményezésére felcserélte a karitatív munkával.
 

Stuttgartból 1975-ben Rómába került, ahol az Üldözött Egyházak Segélyszervezete működött. Féléves római tartózkodás után a Szervezet áttette székhelyét a Majna melletti Frankfurt közelébe, Königsteinbe, ahol Keleti Osztály vezetője. 19 év alatt 175 alkalommal járt különböző országokbanés volt segítségére a kommunista elnyomás alatti szenvedő egyházaknak. Mindezek közben számtalan megpróbáltatással nézett szembe a megszállt országok titkosszolgálatainak kereszttűzében.

 

Az akkori magyar püspök, Irányi László kinevezi, hogy Európában koordinálja a magyar lelkipásztori tennivalókat. Ezt a tisztséget 1998-ig töltötte be.

 

Amikor 1975-ben Mindszenty bíboros meghalt, felmerült az igény boldoggá avatásával kapcsolatban. Meg kellett várni az előírt öt esztendőt, közben elkezdték az anyaggyűjtést és főleg szemtanúk kihallgatását, nehogy halálukkal az ismeretüket is a sírba vigyék. Mindezt titokban kellett tenni, nehogy a Magyar Egyházügyi Hivatal megtudja, és lépéseket tegyen ellene. Az öt év elmúltával, 1980-ban elvállalta a bíboros boldoggá avatási eljárásának a vezetését, majd ezt követően több jeles magyar: Scheffler János szatmárnémeti püspök, Bogdánffy Szilárd nagyváradi, titokban szentelt püspök, Romzsa Tódor görög katolikus ungvári püspök ügyét is. Salkaházi Sára szociális testvér boldoggá avatási ügye mellett ő készítette elő Boldog Meszlényi Zoltán Lajos ügyét is. A következő években vagy évtizedekben boldoggá avatásra váró magyarok névsora, akiknek az ügyét Rómával kapcsolatot tartva Szőke János képviselte: Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek, Márton Áron erdélyi püspök, Bálint Sándor néprajztudós, Marton Boldizsár karmelita szerzetes, Sándor István szalézi szerzetes, Györgypál Albert nagyváradi lelkész, Orosz Péter és Chira Sándor kárpátaljai görög katolikus püspök.

Mindezek mellett szerkesztője volt a Vértanúink - Hitvallóink című folyóiratnak, amely a Mindszenty Alapítvány gondozásában a boldoggáavatási eljárások részleteiről tudósít és mintegy harmincezer példányban jelenik meg magyar nyelvterületen. 1996-tól 2010-ig a Don Bosco Kiadó igazgatójaként számos szalézi művet ültetett át magyar nyelvre, több könyvet szerkesztett és írt. 1996-tól  1997-ig Szent Istvánról nevezett magyar tartomány tartományi tanácsosa, majd 1997-től 2002-ig tartományfőnöki vikáriusa volt. 2004. szeptember 5-én ünnepelte aranymiséjét Budapesten, a belvárosi főplébánia-templomban.
 

1994. május 3-án, Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjét, 2010. október 23-án Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét adományozta.

 

Felhasznált források:

szentkvirin.hu/?hirek/2012/01/07/...p-szke...

kdnp.hu/.../elhunyt-szoke-janos-szalezi-szerzet...

www.lakitelek.hu/.../index.php?...p...janos... 
www.ujember.hu/index.php?...

www.magyarkurir.hu/node/38039

Északi Magyar Archívum UA 2151:Sz (Ungerska arkivet), Stockholm 

 

 

Rendfőnöki levél P. Szőke János halálára

2012. január 20. péntek 11:47

Kedves Rendtársak (a Magyar Tartomány tagjai)!

 

Szeretném a saját és egész kongregációnk nevében kifejezni együttérzésemet mélyen tisztelt P. Szőke János rendtársunk halála alkalmából. Élete összefonódik a magyar nép megpróbáltatásaival, úgy a háború, mint a sötét kommunizmus diktatúrájának borzalmaival. Tevékenységében kiemelkedik a külföldön élő magyarokkal való lelkipásztori szolgálat. Amikor visszatért hazájába, kiemelt szerepet vállalt a tartomány újjászervezésében és a Don Bosco Kiadó megalapítása terén. Kiemelt érdeme, hogy a magyar egyház számos tagjának - köztük kiemelten is rendtársunk, Sándor István vértanú testvér - boldoggá – és szentté avatásának eljárását nagy mértékben mozdította elő.

Miközben lelki üdvéért különleges imáinkról biztosítalak Benneteket, egyben kérjük, hogy példája és apostoli szenvedélye legyen kovásza új és szent hivatások fejlődésének a Magyar Egyház és Társaságunk számára.

Szeretettel, Don Boscóban:

 

Don Pascual Chávez V.

Rendfőnök

Róma, 2012. január 17.

 

 

 

Közlemény P. Szőke János SDB temetéséről

A Szent István Magyar Szalézi Tartomány tájékoztatása szerint Szőke János szalézi szerzetes pap temetése január 23-án, hétfőn volt. 
A gyászmisét Budapesten a Szent István-bazilikában január 21-én délelőtt 10 órai kezdettel dr. Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek mutatta be.
P. Szőke János földi maradványait január 23-án, hétfőn, kívánsága szerint szülőhelyén, Csorváson a 12.00-kor kezdődő szentmise után, 13.00-kor helyezték örök nyugalomra a városi köztemetőben (Újtemető) a családi sírba.

A Magyar Szalézi Tartomány és a Mindszenty Alapítvány

Részvétnyilvánítási cím: Don Bosco Szalézi Társasága
1032 Budapest, Bécsi út 173.

Fax: (36-1) 4532279

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

www.szaleziak.hu/index.php?...janos...

 

  

A svédországi magyar bevándorlás 1956 előtt

2011. november 23. szerda, 20:21
Írta: Szöllősi Antal

 

 

Szöllősi Antal

 

 

 

A svédországi magyar bevándorlás fejezetei

 

 

Most induló sorozatunkban itteni magyar közösségünk immár több évtizedes történetét készülünk – lehetőségeink szerint – bemutatni. Az időben jól elkülönülő magyar bevándorlási hullámok ismertetésén kívül megszólaltunk olyanokat is, akiket éppen az illető migrációs vonulás hozott Svédországba, egy új (szabadabb, eredményesebb) élet ígéretével. Reméljük, a közös emlékezés múltunk megértéséhez, egymás jobb megismeréséhez és megbecsüléséhez vezet.

 

Első rész

 

 

 

 

 

AZ 1947-ES MUNKAVÁLLALÓK

 

Előzmények

Az 1700-1800 években körülbelül százra tehető a Svédországban élő magyarok száma. 1920 előtt mintegy 150 magyar élthetett itt, és számuk 1945-ig legfennebb 700-ra emelkedett (bár sajnos a nem Magyarországról idekerülő magyarokat már akkor sem magyarként vette nyilvántartásba a svéd statisztika).

 

A II. világháború alatt Svédországnak nagy szüksége volt tüzelőanyagra és ezt főleg fakitermelésből biztosították. Ezért a II. világháború alatt érkezett menekültek munkaereje sokat jelentett az országnak. A fakitermelésben dolgozó munkások egy negyede norvég menekültekből került ki.

 

A háború befejeztével, 1945-1946 folyamán a németországi munka- és haláltáborok túlélőiből Svédország 15.345 személyt fogadott be. Ebből 7.795 skandináv, 7.550 pedig más nemzetiségű volt; ez utóbbiak között mintegy 300 magyar, többségükben nő (ekkor jött például Eggens Magda író; Rotmann Lenke képzőművész, hogy csak a legismertebbeket említsem) érkezett Svédországba.

 

A háború után orvoshiány mutatkozott Svédországban, ezért toborzási kampány indult többek között Ausztriában, Dániában és Németországban. Így került Bakos Károly kutató, állatorvos, a Szabad Magyarok Tömörülésének első elnöke is Svédországba.

 

Ugyanekkor svéd ipar is óriási munkaerőhiánnyal küszködött, emiatt ekkor több országgal szemben is megszüntették a vízumkényszert. Nem kellett vízum 1945 őszétől a dánoknak, norvégoknak, izlandiaknak, 1949-től a finneknek és olaszoknak, 1952-től a törököknek, 1953-tól a görögöknek, 1954-től a nyugatnémeteknek, 1955-től portugáloknak, 1959-től a spanyoloknak és 1964-től a jugoszláv állampolgároknak.

 

A munkaerőbevándorlás lehetővé tételével egyidőben az Európában lévő különböző menekülttáborokból Svédország bizonyos százalékban tbc-s betegeket is befogadott.

 

Az 1950-es évek elején Trieszből jugoszláviai és Ausztriából magyar menekülteket hoztak az országba. Így került Svédországba például Köteles Ferenc és Szakács Ignác.

 

Az 1947-es magyar bevándorlók

Magyarországról az első nagyobb csoport vendégmunkás1947-ben érkezett Svédországba. Ez a mintegy 800-1000 magyar többségében mezőgazdasági munkás volt, akiket kétéves államközi szerződés keretében főleg mezőgazdasági és erdőkitermelési munkára hoztak be. Ezek a magyarok a számukra új és ismeretlen északi világban szorgos és becsületes munkájuk révén (és természetesen a svéd hatóságok támogatásával) viszonylag gyorsan és jól beilleszkedtek a svéd társadalomba. Ezek az emberek eléggé szétszóródtak Svédország hatalmas területén, és feltehetően ezért nem alakult ki az egyesületi életük. Ezzel szemben már 1948-ban heti- és havilapot indítottak, amely a nagyvilág és Magyarország eseményeiről tájékoztatott, valamint hasznos tanácsokkal látta el őket az új körülmények között. Ezekből a lapokból megismerhetjük hétköznapi gondjaikat, örömeiket, de azt is, hogy mit kell tudni munkabér-ügyekben, a fizetéses szabadságról, a gyermeksegélyről, élelmiszerjegyekről és közölték a magyar rádió műsorát is. Az újságok levelezési rovatában beszámolót olvashatunk arról, hogy magyaros disznótor volt a messze Svédországban és a kertészkedő magyaroknak vetőmag kellene. (”Nincs fokhagyma, paprika, nem lehet cigarettapapírt kapni és nem lehet jó bort inni”.)

 

1948 első hónapjaiban Gussing munkaügyi felügyelő, valamint Dr. Beökönyi László munkaügyi megbízott és tolmács körbejárta az országban dolgozó magyar vendégmunkásokat, majd tavasszal a värmlandi magyar erdőmunkásokat Böhm Vilmos követ személyesen is meglátogatta. Magyarországon időközben megszűnt a többpártrendszer és, a hatalmat a kommunista párt vette át. Tiltakozásul a Svédországban dolgozó magyar vendégmunkások többsége a két év letelte után nem tért haza - Svédországtól politikai menedékjogot kértek és kaptak.

 

Az 1949-55 közötti időszak

1949 után gyakorlatilag lehetetlen volt elhagyni Magyarországot, ezért ezekben az években nem sok magyar érkezett Svédországba. Azon kevesek, akik ekkor jöttek, többnyire a nyugat-európai országok valamelyikéből érkeztek ide. Akadt néhány magyar élsportoló is, aki a külföldi versenyről nem tért vissza, hanem itt kért menedékjogot. Ilyen volt például az 1949-ben érkezett Pajor Kornél gyorskorcsolyázó világbajnok vagy Tóth Mátyás tizenhétszeres válogatott labdarúgó, akit 1950-ben maga VI. Gusztáv Adolf király (akkor még ”csupán” trónörökös) hozatott ide egy olasz menekülttáborból.

 

Összegezésként elmondhatjuk, hogy 1945 és 1955 között körülbelül 2200-2300 magyar bevándoló érkezett Svédországba. 

 

Megjelent: Híradó (Stockholm): 28. évf. 115. szám., 2010. március – p. 19. 

 

 

Móré Imre 80 éves

2012. január 05. csütörtök, 22:49
Írta: Szöllősi Antal

 

 

MÓRÉ IMRE 80 ÉVES

 

MÓRÉ IMRE (szül. 1931. július 4-én), a Södertäljei Magyar Egyesület egyik alapító- és még ma is aktív tagja 80 éves.

Móré Imre korát meghazudtolva fiatalosan mozog köztünk, és egyesületünk hölgytagjaihoz mindig van néhány kedves szava. Báljainkon ő az, aki majdnem minden jelenlévő hölgyet táncra perdít még ma is. Rajta talán csak Pákh Ervin tudott túl tenni a táncban.   

Cecéről elszármazott södertäljei Móré Imre az idén lesz 80 éves. 1956-ban aktívan részt vett a forradalomban, azután kénytelen volt elhagyni hazáját. Bejárta a fél világot, míg Svédországban telepedett le. A futballista karrierjét a Cecei Sport Egyesület labdarúgó játékosaként kezdte, és ez egy életre elkötelezte a sportág mellett. Budapesten az MTK és a Budapesti Építők SC játékosa volt; így jutott el a válogatott státusig.

1956 után játszott a melbournei Soccer Club-ban, a belgiumi Fotball Club Reneis-ben és az eskilstunai City-ben. Már játékos korában belekostólt az edzősködésbe és edzője volt  Malmöben a FF-nek, IFK-nak, BI-nek, a lundi GIF-nek, a Sundbybergs IK-nak, az IK Brage-nak és a KB Karlskoga-nak. 1973-ban a Stockholm közeli Södertäljébe költözik. Itt a környék majd minden csapatával osztott meg valamit labdarúgó tudásából; Södertälje FF. Assyriska FF, Assyriska Södertälje, Järna SK, Norsborgs IF, Oxelösunds SK és a Södertälje FC első osztályban játszó női fotballcsapatának. Ezek közül többel különböző osztályokban bajnokságot is nyert. Volt olyan csapat ahol többször is visszahívták, de edzősködött az első osztályos Veszprém és a harmadosztályos Keszthely csapatainál is. Nevéhez fűződik a Södertäljében a fiataloknak létrehozott Hovsjö Kupa. 1993-ban nyugdíjba vonult, de még ezután is éveken keresztül évi kb. 50-60 labdarúgó mérkőzésen bírákodott. 2005-ben a Svéd Labdarúgó Szövetség 100 éves jubileumán – mint első magyar – a   sportszolgálati érem aranyfokozatával tüntették ki.

Svédországba érkezése óta ápolja a magyar-svéd, svéd-magyar sportkapcsolatokat.

A Svéd Labdarúgó Szövetségnél szaktanácsadó és sportattasé is volt. Svéd és német sportdiplomatával rendelkezik. Magyarországon, felkérésre, előadásokat és bemutató edzéseket tartott Debrecenben, Keszthelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen és a Puskás Ferenc Akadémián.

Móré Imrét 1993-ban szülővárosa, Cece, a fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen tiszteletbeli polgárává avatta.

Svédországból évek óta népszerű                 utazásokat szervez magyaroknak és svédeknek egyaránt Hévízre.

Német származású felesége halála után hazaköltözött és ma hol itthon, hol otthon tartózkodik.

2011. július 4.

Szöllősi Antal

  

A svédországi magyar bevándorlás. Az 1956-os menekültek.

2011. november 23. szerda, 19:35
Írta: Szöllősi Antal

 

 

Szöllősi Antal

 

 

 

A svédországi magyar bevándorlás fejezetei

 

Második rész

 

 

 

 

 

Az 1956-os menekültek

 

 

Történelmünk egyik kimagasló eseménye, az ötvenhatos magyar forradalom csodája tizenhárom napig tartott. 

 

Már az események előtt érezni lehetett, hogy Magyarországon valami történni fog, ezért sok nyugati riporter (közöttük több svéd újságíró, fotóriporter) már 1956 október 23-án Budapesten tartózkodott. Svédországból többek között Folke Hellberg fotóriporter és Sture Källberg az elsők között volt jelen (az utóbbi több könyvet is írt ´56-ról), valamint Kurt Andersson, a Svéd Rádió riportere, aki megrázóan tudósította a svéd hallgatókat. (E felvételek meghallgathatók a Svéd Rádió internetes portálján.) Lehetetlen itt minden svédet fölsorolni, aki akkor a magyar ügy mellett elkötelezte magát, hiszen történelme során Svédország egyetlen nemzetközi válság kapcsán se mutatta ki annyira együttérzését egy néppel, mint az 1956-os forradalom alatt velünk, magyarokkal.

 

A harcok miatt Budapesten elmaradt az október 28-i svéd-magyar válogatott labdarúgó mérkőzés. A svédek megható módon adták tanújelét a szabadságáért küzdő Magyarország iránti rokonszenvüknek: ugyanazon a napon Stockholmban a Budapestre kijelölt svéd A csapat saját B csapatával játszott. A mérkőzés előtt szívbemarkoló szavakkal vázolták a közönségnek, hogy miért is küzd a magyar nép. Közölték egyben azt is, hogy a mérkőzés teljes bevételét a magyar forradalom támogatására fordítják. A bejelentést a 30.000 főnyi közönség tomboló lelkesedéssel fogadta.

 

November negyedikét követően, a Rákosi és ÁVH-terror borzalmai után, valamint a forradalom leverését követő kádári bosszú elől menekülők egész áradata indult meg Ausztria és Jugoszlávia felé. Rövid idő alatt kétszázezer magyar menekült érkezett Nyugatra. Minden független, szabad ország tőle telhetően segítette őket, közöttük Svédország is. November 12-én Malmöbe érkezett a magyar menekültek első csoportja.

 

1956-tól 1958-ig körülbelül tízezer magyarországi menekült érkezett Svédországba; itt átmenetileg menekülttáborokban helyezték el őket. Az idekerült magyarok többségének aránylag könnyen ment a beilleszkedés, elsősorban az egyedülálló személyek esetében, akik könnyebben mozogtak, ezért elég hamar munkához jutottak. Aki akarta, folytathatta félbehagyott tanulmányait. Svédországban átmeneti menekülttáborok voltak Alvestában, Björnholmban, Grangärdén, Karhkultban, Kristinebergben, Lokabrunnban, Mariatorpon, Mullsjöben, Öregrundon; Ronnebyben, Ronneby Brunnban, Sätra Brunnban, Ystad-ban, Saltsjöbadetben és másutt. (Íme egy mozzanat a magyar menekültek megsegítésére irányuló svédországi kezdeményezésekből: Borgholmban a Wikestams férfi és női divatáruház magyar nyelven tájékoztatta a menekülteket, hogy az ott tartózkodó magyarok január és február hó folyamán mindennemű divatárut és ruházati cikket külön árengedménnyel vásárolhatnak az áruházban.)

 

Az első svédországi ´56-os egyesületet 1956. október 27-én alakították az itt élő magyarok, az otthoni forradalom kapcsán. A stockholmi tüntetés egyik résztvevője, dr. Beökönyi László szavai szerint - ”ha már ilyen szépen összetömörültünk, legyen az egyesület neve Tömörülés” – így lett az első, 1956-os egyesület neve Szabad Magyarok Tömörülése. Stockholm egyik legjelentősebb magyar egyesülete volt, 2003-as megszüntéig. Első elnöke dr. Bakos Károly volt. Az egyesület lapja Magyar Tudósító címmel jelent meg.

 

Stockholmban, 1957 nyarán, az ABF (Arbetarnas Bildningsförbund) Bryggargatan 12. szám alatti helyiségében svéd nyelvtanfolyamot indított magyarok részére. A tanfolyam 1957. június 20-án kezdődött, és jelentkezni dr. Átányi Istvánnál lehetett.

 

1957-1961 között a középiskolások részére a svéd hatóságok létrehozták a Göteborgi Magyar Gimnáziumot, ahol a magyar tanulók befejezhették Magyarországon megkezdett tanulmányaikat. Ebben a gimnáziumban a magyar nyelvtant és magyar történelmet magyarul tanították, a többi tantárgy oktatása svéd nyelven történt.

 

A különböző városokban letelepedett magyarokat főleg a közös sorsuk tömörítette egyesületekbe. Így 1956 után más városokban is sorra alakultak a magyar egyesületek és klubok, így Arboga, Gävle, Göteborg, Hälsingborg, Lund, Malmö, Mullsjö, Olofström, Ronneby, Södertälje, Uddeholm, Uppsala, Västerås helységekben. Ezek az egyesületek gondoskodtak a közösségi életről, a magyar irodalom és történelem népszerűsítéséről, a kultúra megtartásáról.

 

Később - az egyesületek mellett - dalárdák, tánccsoportok, cserkészcsapatok, önképzőkörök, sportklubok is alakultak. Hamarosan megjelentek az egyesületek magyar nyelvű heti-, havi- és negyedévi újságai, bár ezek legtöbbje hosszabb-rövidebb idő után megszűnt. 1945 és 2010 között összesen mintegy száz különböző magyar folyóirat jelent meg Svédországban, és bár némely közülük tiszavirág-életű volt, néhány ma is megjelenik.

 

Az egyesületek a magyar nemzeti ünnepeket, valamint a svéd valborgsmässoaftont (Boszorkányszombat/tavaszköszöntő, április 30-án) és midsommart (nyári napforduló, Szent Iván-éj) mindig megtartják.

 

1956 óta mintegy hatvan svéd nyelvű könyvet találtam, amely részben vagy teljes egészében az 1956-os magyar szabadságharcról szól. A könyvek körülbelül felét más nyelvből fordították svédre, a többi svéd szerzőktől származik.

 

Egy részük sokak által ismert; van amelyik több kiadást is megért. Néhányat lefordítottak más nyelvre is, (mindössze) egyet pedig magyarra is.

 

 

Megjelent: Híradó (Stockholm): 28. évf. 116. szám., 2010. június – p. 17.

  

 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.