1508411
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
590
408
2360
1502852
6380
16470
1508411

Te IP-címed: 54.234.228.78
2018-12-14 23:48

Svájc

Ámokfutás a hungarikumok körül

2014. szeptember 27. szombat, 21:48
Írta: Dr. Hantz Péter

 

 

 

Ámokfutás a hungarikumok körül

 

 

 

 

A botrányos hungarikum-lista szomorú példa arra, hogy miként válik egy szép, közérdekű kezdeményezés önös célok, lobbiérdekek, és a minden ellenőrzés alól kicsúszott politikusi ostobaság áldozatává.

 

Mindenki nagyra értékeli az európai szinten is egyedülálló, a nemzeti értékekről rendelkező magyar törvényt, de egyre többen tartják elhibázottnak annak alkalmazását. A hungarikumok gyűjteményébe csak azt lenne szabad bevenni, de mindazt be kellene venni, amit a nemzetközi közvélemény is jelentős magyar értéknek ismer el. Ettől csak rendkívüli esetben lenne szabad eltérni, például akkor, ha egy jelentős találmány magyar jellege nem közismert. Nem lenne olyan nagy baj, ha a valódi értékeket tartalmazó gyűjteménybe becsúszna egy-egy kakukktojás, de az elköltött milliárdokból csak egy felhígított, és ennek ellenére is hiányos listára futotta.

Szakmai érvek nem győzték meg a döntéshozókat arról, hogy semmiképpen sem tekinthető hungarikumnak az Ilcsi natúrkozmetikai temékcsalád (ez sajnos nem vicc!), egy nemlétező akácfajta, egy számítógépes adatmentési módszer (amelyhez hasonlót tucatnyi cég használ Európában) a Bérescsepp (amelyhez hasonló készítményeket már megjelenésekor cégek tucatjai gyártottak) vagy egy ismeretlen karcagi étel (amit még Karcagon sem ismer a letöbb járókelő). Arról sem, hogy nyilvánvalóan hungarikum például a Rubik-kocka, a golyóstoll, a Bolyai-geometria, a Bibliotheca Corviniana, a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport, a Kodály módszer, a C-vitamin, a dinamó, a beszédszintetizátor, a gulyás, a kürtőskalács, a Dobostorta, a korondi fazekasság, a rovásírás, a kalotaszegi népművészet, a puli, a komondor, a mangalica vagy a szürkemarha. A hungarikumnak elismert értékek sorából Nobel-díjas tudósaink, továbbá Bartók Béla és Liszt Ferenc életműve is hiányzik.

 

A Hungarikum Bizottság úgy szervezte meg magát, hogy jó sok pénzért semmilyen érdemi munkát ne kelljen végeznie. Ők csak válogatni akarnak a beérkező, részletesen dokumentált javaslatok között, de szemlátomást ehhez sincsen meg a szükséges tájékozottságuk. Elvárják, hogy még a nemzetközi közvélemény által a hungarikumként számon tartott értékeink érdekében is valaki ”pályázatot” nyújtson be, ráadásul többnyelvű leírások, audiovizuális dokumentáció, és egy illusztris ajánlás kiséretében.

 

A Rubik kocka érdekében senki nem pályázott, így az nem lett hungarikum: a bizottságnak eszébe sem jutott, hogy esetleg ők is javasolhatnának valamit. A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület hiába tart fenn többnyelvű tájékoztató honlapot (www.kurtos.eu) , nem volt pénze az igényelt kisfilm elkészíttetésére, továbbá néhány abszurd bürokratikus feltételeknek sem volt hajlandó eleget tenni, ezért a kürtőskalács sem lett hungarikum. Minő véletlen, hogy az Ilcsi szépészeti termékek hungarikummá avanzsáltak, többek között a Madátani Egyesület ajánlásával.

Jelenleg úgy van megszervezve a hungarikummá minősítés folyamata, hogy abban kódolva van a hiányos bemenet, a bólogatás, az önkényeskedés, és a lobbiérdekek felülkerededése. Ha valaki meg is próbálja felterjeszteni néhány jelentősebb értékünket, komoly akadályokkal szembesül, hacsak saját zsebből nem tud rá milliókat áldozni, vagy nem süllyed látszatmegoldások szintjére. Az állami százmilliók pedig, amelyekből el lehetne készíteni a megfelelő dokumentációt, különösebb látható eredmény nélkül elfolynak, többek között az érdemi munkát nem végző bíráló bizottságok magas tiszteletdíjára. Egyesek ”színvonalas, többnyelvű dokumentáció” nélkül is a hungarikumok közé röpíthetik tucattermékeiket: megéri a befektestés, már csak az ingyenreklám reményében is. Az a tény, hogy a www.hungarikum.hu honlapon nem találunk “színvonalas többnyelvű dokumentációt”, minősítí az egész tragikomikus folyamatot. Ezt a negatív vélekedést az is alátámasztja, hogy százmilliókat egy fantáziátlan belföldi reklámkampányra, amíg külföldön sok értékünkről nem is tudják, hogy az hazánkhoz köthető. De talán jobb is, hogy még senkinek nem jutott eszébe külföldi reklámkampányt szervezni, mert a jelentlegi hungarikum-lista jónéhány elemével csak közröhej tárgya lennénk. És még nem is szóltam arról, hogy mi motíválja a Hungarikum Bizottság egyébként teljessen passzív erdélyi tagját (a nemzeti értékek ápolása végképp nem, miközben az erdélyi értékek rendre kimaradnak hungarikumok közül).

 

Mivel legfőbb nemzeti értékeink ápolása fontosabb annál, hogy egyesek játékszere legyen, egy sor levelet írtam az illetékeseknek, de válaszra sem méltattak. Az egyik utolsó a Vidékfejlesztési Minisztériummal folytatott beszélgetésem azzal kezdődött, hogy egy bizottsági tisztviselő kifejtette: ami most folyik, az ellentétes a nemzet érdekeivel. Egészen elolvadtam ennyi önkritikától. Akkor józanodtam ki, amikor kiderült: nem a saját munkájukra, hanem az én felvetéseimre gondoltak.

 

A helyzet orvoslása érdekében a következő javaslatokat fogalmaztam meg:

 

1.       A hungarikumok vagy a nemzeti értékek listájába való beemelésről, illetve a jelenlegi listák felülbíráltáról egy akadémiai bizottság döntsön, melynek tagjait például az államfő, vagy az MTA elnöke kérje föl. A bizottságban a külföldi diaszpóra és a határon túli magyarok elismert szakértői is kapjanak helyet. Az új listáknak tükrözniük kellene a valóságot, az oda nem való elemeket törölni kell. Segítené az objektivitást, ha a munkában, tanácsadóként, idegen szakemberek is részt vennének.

 

2.       A bizottság fő feladata többnyelvű honlapok, kiadványok, illetve audiovizuális dokumentáció elkézíttetése, továbbá az értékekkel kapcsolatos hazai és nemzetközi tájékoztató munka megszervezése legyen. Nem a bírálatokra és az értelmetlen reklámokra, hanem a megfelelő színvonalú, többnyelvű dokumentáció elkészíttetésére kellene fordítani a rendelkezésükre álló források döntő részét. Ezek sarokszámai, az eredményekkel együtt az Interneten is legyenek elérhetők.

 

3.       A folyamat ne a Vidékfejlesztési Minisztérium, hanem az Országimázs Központ (Külgazdasági és Külügyminisztérium) vagy a turizmusért felelős kormányzati szerv (Nemzetgazdasági Minisztérium), esetleg a Miniszterelnökség alá tartozzon.

 

 

   DR. HANTZ PÉTER

tudományos kutató, Bázel-Kolozsvár

 

 

 

Megjelent: Bécsi Napló (Bécs, Ausztria),  35. évfolyam, 2014. július-augusztus, 4. szám – 9. oldal.

 

 

 

AGNELLI József

(Szakolca, 1852. február 23. – Holics, 1923. augusztus 23.): növénynemesítő, római katolikus pap.

Teológiai tanulmányait Esztergomban. 1914-től Holics plébánosa volt.

Gyermekkora óta szenvedélyesen gazdálkodott. Több újfajta kukoricát és gabonát, többféle dinnyét és vagy kétszáz fajta burgonyát tenyésztett ki. Leghíresebb burgonyái a Parasztkedvelő és a Magyar Kincs fajták. A Magyar Kincs burgonyája Franciaországban, Németországban, Angliában, Oroszországban és az USA-ban is elterjedt. A gyógynövények termesztése terén is kiváló szakember volt. A budapesti ezredéves kiállításon (1896) díszoklevelet nyert.

Megfigyeléseiről írt cikkeit a következő lapokban közölte: Neue Freie Presse, Pharmaceutische Post, Magyar Gazdák Lapja, Wiener Landwirtschhhhaftl Zeitung, Journal Pharmaceutique de New York, Droguisten-Zeitung, Internationaler General-Anzeiger (Berlin), stb.

Főbb művei: Über die Cultur der Arzneipflanze (Szakolca, 1893); A gyógy- és műszaki növények termesztése. (Sopron, 1915).

Irodalom: Ország-Világ, (1896:831) ; Gazdasági Lapok, (1941:178) ; Magyar könyvkereskedők évkönyve, (Budapest: 1916) ; Gulyás:1939.

Kérdés: Vajon Agnelli József lelkész burgonyája a Magyar Kincs "hungaricum" ?

 

 

 

 

 

 

 

Kinek fontos?

2012. december 24. hétfő, 18:44
Írta: Saáry Éva

 

Saáry Éva 

 

 

KINEK FONTOS ?

 

 

 

 

     Ki gondol még a Lugánói Tanulmányi Napokra? Kinek fontos, hogy emlékük fennmaradjon?

 

     A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, melynek évtizedek folyamán több kocsirakomány nyugati magyar dokumentumot adtam (kb. 300 levelezést, 500 hangkazettát, újságok, folyóiratok gondosan rendbe rakott évfolyamait, fényképeket, hungaricumokat stb.) felajánlotta, hogy 2013 májusában rendez számomra egy életmű-bemutatót, melynek kapcsán  beszélnénk a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) 1977-92 között tartott, híres Lugánói Tanulmányi Napjairól (ezek létrehozásáért  kaptam 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét). A feltétel azonban az volt, hogy hozok majd magammal  “tanúkat”  is, akik a LTN belső köréhez tartoztak, s akik - akár mint előadók, akár mint látogatók - a kongresszusokon évről évre, rendszeresen részt vettek.

 

     Előkerestem hát a Szíj Rezső vezette,  Szenci Molnár Társaság kiadásában, 2003-ban megjelent, “A Lugánói Tanulmányi Napok Tizenöt Éve” című dokumentumkötetemet, és fellapoztam előadóink betűrendes névsorát (tanulságos vizsgálódás!).

 

     15 év alatt 92 előadónk volt: 15 Magyarországról (akkor még nem volt szoros kapcsolat), 8 az elszakított területekről, 15 Svájcból, 42 Nyugat-Európából, 12 tengerentúlról (ez utóbbiak némelyike csak a szövegét küldte el).

 

     Leggyakoribb előadóink voltak (akik legalább 3 alkalommal szerepeltek):  Bogyay Tamás,  Borbándi Gyula, Csernohorszky Vilmos, Czettler Antal, Dénes Tibor, Ferdinandy Mihály, Gosztonyi Péter, Hanák Tibor, Juhász László, Kabdebó Tamás, Kocsis Gábor, Lisztóczky László.

 

     A fentiek beleszóltak a SMIKK-napok szellemi arculatának a kialakításába is. Véleményükkel, tanácsaikkal, ötleteikkel támogatták azokat. (Velük folytatott levelezésem a PIM archívumában van, s talán egyszer feldolgozásra kerül.) Többeknek (Csernohorszky, Dénes, Gosztonyi, Lisztóczky) jóformán csak mi adtunk fórumot.

 

     Külön kell megemlékeznem Dénes Tiborról, aki rendezvényeink “Spiritusz rektora” volt. Nagy tudású, sokoldalú polihisztor, de nyugati irodalmi körökben igazságtalanul mellőzött ember.

 

     Az Ő okos tanácsai nélkül aligha tudtam volna megoldani a tervezés szellemi gondjait, különösen az első időkben, amikor még kevés embert ismertem. Csak fel kellett vetnem egy nevet, s Ő kimerítő információt és valóságos ”használatiutasítást” adott az illetőhöz: hol él, mivel foglalkozik, milyen a politikai beállítottsága, sőt, még azt is megmondta, kikről beszéljek, és kikről ne beszéljek elötte.

 

     Nagy szeretettel és aggodalommal figyelte a tevékenységemet. “Mintha parazsas kosárba dugtad volna a kezedet” - aggodalmaskodott.

 

     A Lugánói Tanulmányi Napok szervezésének a gyakorlati lebonyolítása, természetesen messze meghaladta az én teljesítőképességemet. Nem tudtam volna elképzeléseimből semmit sem megvalósítani, ha nem állnak mellettem olyan lelkes munkatársak, mint B. Szabó Péter titkárunk (és felesége, Márta), a mindenkori pénztárosok (Bodolai Tibor, Papp László, Salamon Béla) s mások.

 

     Kár, hogy a 15. év végén, B. Szabó ellenem fordult. Úgy érezte, hogy az én szerepemet túlságosan kihangsúlyozzák az övével szemben. Megszakította velem a kapcsolatot, noha könyvemben nagyon szépen beszélek róla. 2011-ben, a hazai TV-nek adott hosszú interjújában csupán egyetlen mondatot szán rám, s most már nincs többé senki, aki kiállna mellettem.

 

     Na, de térjünk vissza eredeti tárgyamra, vagyis arra a kérdésre, hogy ki tanúskodhatna a lugánói napok színvonaláról, de bensőséges, mámoros hangulatáról is, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezendő bemutató keretében?

 

     Végignéztem a névsort.  Az előadók és a számba jöhető - mert minden műsornál jelen volt - látogatók közül is, már legtöbben nem élnek, nem lehet őket kikaparni a sírból. Mások távoli országokban laknak, vagy nincsenek olyan szellemi-fizikai állapotban, hogy nyilatkozhatnának. Megint mások, csupán egy vagy két előadáson vettek részt, így nem láthattak bele a vezetőség munkájába, nem volt összefoglaló képük. A legszomorúbb azonban, hogy akadnak olyanok is, akik a SMIKK legbelső köréhez tartoztak, hűséges barátokként tartottuk őket számon, de elfordultak tőlünk, megtagadták a Lugánói Tanulmányi Napokat, cserben hagytak bennünket.

 

     Nos, mivel arra a megállapításra kellett jutnom, hogy nem áll mellém senki, tanúnak már nem hívhatok senkit, köszönettel lemondtam a PIM felkérését, illetve jövőre halasztottam, amikor talán már nem is élek.

 

     Ki gondol még a Lugánói Tanulmányi Napokra?  Kinek szívügye, hogy felidézze az emléküket? Vajon, kinek??

 

2013

 

 

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.  

 

 

 

 

Ha tetszik honlapunk, ajánlja másoknak is!

 

www.ungerska.se

 

 

 

 

Miért jönnek - miért nem jönnek

2012. július 10. kedd, 20:37
Írta: Saáry Éva

 

Saáry Éva (Lugano, Svájc)

 

 

MIÉRT JÖNNEK – MIÉRT NEM JÖNNEK

 

 

 

     Hosszú közéleti tevékenységem folyamán (30 éven át voltam a Ticinói Magyar Egyesületnek hol elnöke, hol alelnöke, hogy a SMIKK kongresszusok szervezéséről ne is beszéljek!) sok tapasztalatot szereztem, hogy milyen meggondolások késztetik az embereket arra, hogy bizonyos előadásokra (rendezvényekre) “elfáradjanak”, vagy figyelmen kívül hagyják azokat, mit sem törődve a szervezők fáradságával és költségeivel.

     A nemzeti ünnepek látogatása becsületbeli kérdés, ezzel nincs értelme részletesebben foglalkozni. Március 15-én, október 23-án olykor-olykor  megszólal a magyarok lelkiismerete. (Az öntudat fellángolásáról nem merek beszélni.)

     Ami a konferenciákat illeti, sokat számít az előadó személye (ismerik, nem ismerik). Vannak olyanok, akiknek a megjelenése mindig megtölti a termet, bármiről is beszélnek. Ilyen volt, hogy kiragadott példákat említsek, Csernohorszky Vilmos Gosztonyi Péter, Tollas Tibor… Mások viszont elriasztanak mindenkit, de erre nem akarok kitérni.

     A témák közül főleg a politikai, történelmi fejtegetések vonzóak, bár ezek néha felszínre hozzák a véleménybeli  különbségeket is. Olyan mérvű torzsalkodásokra, gyűlölködésekre azonban, mint az a mai Magyarországon megszokott, nemigen kerül sor. Az egyesületek tagságának nagy része keresztény, nemzeti érzelmű. Akadnak akadékoskodók, közömbösek. A baloldaliak, liberálisok abszolút kisebbséget alkotnak.

     A költészet nem túlságosan kedvelt, bár itt is embere válogatja. Szegény Major-Zala Lajos szereplése például hosszú időre elidegenített mindenkit a lírától. Hála Istennek léteznek olyanok (nem sokan), akik puszta szolidaritásból is, részt vesznek mindenben; még a modern verseket is hajlandók végigszenvedni.

     Az ének, a zene már nagyobb közönséget kap. Petrás Mária székely-csángó dalainak például mindenki nagyon örült.

     Ha szép idő van, “csak nem vagyok bolond beülni a négy fal közé”, ha viszont zuhog az eső, szállingózik a hó, vagy fogcsikorgató hideg van, “a kutyát sem szokták kiverni”.

     A sportesemények (autóverseny, de főleg a futballmeccs) a férfiak nagy részét távoltartják, mert hát létezik egy fontossági sorrend! Van, amit semmiképpen sem lehet elmulasztani!

    Végül, s talán leginkább a “csillagok állása” a mérvadó. Vannak napok, melyeken mindenki tele van lelkesedéssel, energiával, és hajlandó a világ végére is elzarándokolni, más napokon viszont legszívesebben otthon gubbaszt pizsomában, papucsban a televízió előtt.

     Ezt leginkább Afrikából származó, szürke papagájom viselkedésén tudtam lemérni. Ha reggel már fáradt volt, s szárnyai alá dugott csőrrel szunyókált valamely sarokban, biztos lehettem benne, hogy az embereknél is hasonló lesz a helyzet, nem lehet rájuk számítani. Ha viszont vidáman fütyörészett és ugrándozott, tudtam, hogy az esti előadás is sikeres lesz.

     Ebben valami légköri hatás játszik közre, amit érdemes lenne bahatóbban tanulmányozni!

     Nálunk, Lugánóban, az utóbbi időben, sajnos nagyon megfogyatkozott a közönség. A tagok egy része meghalt (az 56-osok elmenőben vannak), kiöregedett vagy haza költözött. A másodgenerációs fiatalok közül pedig csak kevesen tudnak magyarul, de ha tudnak is (megfelelő szinten!), nem ülnek be az idősek közé, akik “mindig csak a múlton rágódnak”. Azokat, akik dolgozni jönnek (egyre többen) nemigen érdeklik a nemzeti sorskérdések. Pénzt akarnak keresni, jól szeretnének élni: “Ubi bene, ibi patria”. Természetesen, itt is, mint mindenben, akadnak tiszteletre méltó kivételek. Azt hiszem, Sík Sándor mondta, hogy “hiszek a kevesek egymásba tett kezében”.

     Olyan is történt, hogy valaki bizalmasan megkérdezte: “Mondjátok, mennyit kerestek ezzel a munkával?”, mert hát nem lehet elképzelni, hogy valaki olyan agyalágyult, hogy ingyen dolgozzék!

     A fentiek ellenére, egyesületeink még mindig léteznek, s programjainkat többen-kevesebben látogatják is.

     Harmincéves működésem során egyetlen egyszer fordult csak elő, hogy a meghirdetett előadásra senki sem jött. Ültünk kettesben Marzsó Tiborral (nem tudom már, akkor éppen ki volt az elnök, ki az alelnök) a Möwenpick vendéglő teraszán, és tanakodtunk, mitévők legyünk.

     Valaki azonban hírül hozta, hogy az olaszországi vonat, mellyel F. Gy-nek érkeznie kellett, valami műszaki hiba miatt, két órát késik.

     Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel: “Van Isten!”

     Az írónak később azt mondtuk, hogy “sokan voltak, egy ideig várakoztak is, de  aztán elmentek.”

     Így végül neki volt bűntudata!

2012

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel. 

 

Megjelent: Argentinai Magyar Hírlap, Buenos Aires [Argentina], 7[LXXXII.](2012. november)92[15898):1-2.

 

 

 

Laudáció két nekrológgal

2015. január 11. vasárnap, 23:36
Írta: Agócs Sándor

 

 

 

 

Laudáció két nekrológgal

 

Saáry Éváról (19292014) és Vadnay Zsuzsáról (19242014)

 

 

 

 

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Vendégeink!

 

Nehéz most megszólalnom, amikor Saáry Éva a Márton Áron Emlékérmet 85. születésnapja alkalmából, életműve elismeréseként megkapja – de ő már nem veheti át…

 

Nyolc-tíz évvel ezelőtt egy nagyobb rendezvény keretében könyvet árusítottunk a Parlament felsőházi termének előterében. Saáry Évával ekkor találkoztam személyesen legelőször. Természetesen korábban is tudtam róla, olvastam az írásait, forgattam az általa szerkesztett és írt könyveket, de ez volt az első személyes találkozás. Odajött hozzánk, végignézte a könyveket és az egyikre rámutatva szinte felkiáltott: „ezt a fényképet én készítettem!” Igen, ezt én is tudtam, a könyvbe bele is nyomtattuk: „a szerző fényképét készítette: Saáry Éva – Lugánó.” Török Pál erdélyi festőművész Kiáltás – válogatott versek és grafikák – (Antológia Kiadó, 1997)című kötetének borítójáról van szó.

Hosszú évekkel később, 2008 nyarán Sümegi György felhívott és nekem szegezte a kérdést: „Ismered Saáry Évát?” Mondtam, hogy igen. „Kiadót keres egy szociográfia-szerű kötetéhez, rád gondoltam.” A könyvet látatlanban felvállaltam, mert gyorsan megláttam benne a különleges értéket, ez lett a Magyarok Dél-Svájcban című kötet (Antológia Kiadó, 2009). Így kezdődött.

Apró véletlenek sorozatának köszönhetem tehát, hogy Saáry Évát személyesen megismerhettem. Verseivel már a ’80-as évek elején találkoztam a Nyugati magyar költők antológiája, 1980 című kötetben (az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása, Bern, 1980), ami természetesen csempészáruként jutott be az országba és én ajándékba kaptam… Megdöbbentő felismerésem volt akkor, hogy kiváló magyar költők élnek Nyugaton, akikről itthon nem hallottunk, szinte nem tudtunk semmit…

 

Saáry Éva Budapesten az ELTE-n szerzett geológus diplomát 1952-ben. Egyetemi tanulmányai mellett többek között fényképészetet is tanult és mesterlevelet is szerzett. Kevesen tudják, hogy később Vass Dániel fotóművész (Vass Lajos karnagy fia, aki maga is Lugánóban él) többek között tőle tanulta a fotózás alapjait.

Előbb Nagylengyelen, a MASZOLAJ kutatótelepén, majd a Pestvidéki Ásványbánya Vállalatnál dolgozott geológusként. Magyarországot 1956-ban hagyta el, a forradalom utáni kommunista megtorlás miatt kényszerült elhagyni az országot. Először Svájcban, majd Franciaországban, később a mai Gabonban élt, ahol évekig kutatómérnökként dolgozott. Itt ismerte meg későbbi férjét, a francia Joseph Larroudé-t. Az afrikai kitérő után végül családi okokból, gyermekei érdekében költözött vissza Svájcba. Szabad újságíróként, festő- és fotóművészként tevékenykedett és kapcsolódott be a magyar emigráció kulturális életébe, később a SMIKK munkájába.

Sokan tévesen tudják: Saáry Éva nem volt a SMIKK alapító tagja. A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kört Bozsóki János, Magyari Sándor és B. Szabó Péter alapították, Saáry Éva a SMIKK felkért és megválasztott elnöke volt 16 éven át (1976 és 1992 között), és maradt haláláig a Kör tiszteletbeli elnöke, ügyvezető elnöke B. Szabó Péter. Ezt csak a történeti hűség kedvéért jegyzem meg, de kérdés lehet, vajon mi lett volna a SMIKK-ből Saáry Éva nélkül? Erre lehetőleg ne itt és most keressük a választ. Tény azonban, hogy önzetlensége, remek szervezőkészsége, áldozatos munkabírása nélkül a SMIKK nem lehetett volna azzá, amivé végül is lett.

Saáry Éva szerteágazó emigrációs tevékenységét nem könnyű összefoglalni. Szinte egyszemélyes intézményként tette a dolgát hosszú évtizedeken keresztül. Szervezett, irányított, hozott helyzetbe másokat, kapcsolt össze értékes embereket azzal, hogy „nektek ismernetek kell egymást!” És rendületlenül írt és írt, a hazai megjelenés teljes reménytelenségében. Verset, novellát, filozófiai írásokat, készített interjút nagyon sok nyugati magyar íróval, fényképezett és festett, műveiből számtalan kiállítást rendeztek a nagyvilágban. És könyveket szerkesztett, könyveket rendezett sajtó alá – példamutató alázattal. Emellett a világ minden jelentős magyar nyelvű lapjában megjelentek az írásai, és majdnem mindenhová el is jutott személyesen is, hiszen mindezek mellett szenvedélyes utazó volt, a megismerés vágya hajtotta mindig. Ezekből az útleírásokból terveztük a következő kötetét…

 

Közben nagy idők nagy tanúi mentek el mellőle. Fáy István, Tollas Tibor, Juhász László, Tunyogi Csapó Gábor, Nagy Alajos, Csernohorszky Vilmos, hogy csak néhány nevet említsek a magyar emigráció jeles képviselői közül, s nemrég Borbándi Gyula, akiről elsőként éppen ő írt egy szép búcsúztatót nemrég a szeptemberi Nemzetőrben. Nagy szerencsém, hogy valamennyiüket ismerhettem, és többük könyvét kiadhatta az Antológia Kiadó. Borbándi Gyulával néhány éve még együtt söröztünk München belvárosi forgatagában, és a hirtelen ránk tört zuhogó esőben korát meghazudtolva szinte szaladt előttünk. Megtiszteltetés volt, hogy a Magyarok Dél-Svájcban című kötethez – javaslatomra – nagyon fontos bevezetőt írt, méltatva a kötet értékeit.

Saáry Éva érezhette, hogy nem sok ideje lehet hátra, hiszen kéziratait rendezgetve már négy évvel ezelőtt (!) elkezdte átküldeni régebbi és újabb írásait e-mail-en, tudta, hogy nálam megmarad. Én úgy láttam, már hosszú ideje tudatosan készült, tudatosan válogatta össze, hogy mit hová szán, ha ő már nem lesz… Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest), Magyar Olajipari Múzeum (Zalaegerszeg), Magyar Földrajzi Múzeum (Érd), Emigrációs Gyűjtemény (Lakitelek), stb. Már évekkel ezelőtt nekünk ajándékozta 19 kötetes Világirodalmi Lexikonát azzal, hogy neki már nincs szüksége rá… Nemrég még örömmel gyűjtötte nekem a világ minden tájáról és küldte haza Svájcból a régi Nemzetőr-számokat, hogy össze tudjak állítani végre egy teljes sorozatot… Pontosan tudom tehát, tudatos készülődés volt az övé, de nem hiszem, hogy számított rá, hogy ilyen hirtelen el fog menni, hiszen még nem végzett az összegzéssel!...

Legutóbb január végén voltunk Lugánóban, amikor író- és szerzőtársa, kedves barátnője, Vadnay Zsuzsa dedikált könyveivel megpakolva visszatoloncoltak bennünket Svájcba! 2014-ben! Évának köszönhetően pillanatok alatt végigfutott a városon a hír, még a lugánói polgármester is csak csodálkozott, hogy ilyet még ő sem hallott, s hogy mégis a magyar könyvek nélkül jöhettünk csak haza… Kissé túlbuzgó volt az uniós határ őre. Még Éva ajándéka, Vörösmarty Mihály 1884-ben Budapesten kiadott nyolckötetes életműve sem jöhetett velünk…

Vadnay Zsuzsával való barátságát a Nemzetőr egykori főszerkesztőjének, Tollas Tibornak köszönheti, ő „hozta össze” őket, amikor megtudta, hogy Zsuzsáék Olaszországból a Lugánóhoz közeli Locarno-ba költöztek. Tibornak remek érzéke volt az ilyesmihez. Idén januárban, ottlétünkkor, még mindketten a jövőt tervezgették…

Kedves Éva! Ahogyan Te ápoltad évtizedeken keresztül – minden állami támogatás és segítség nélkül – a szintén Svájcban élt kiváló író, Dénes Tibor írói hagyatékát a „Dénes Tibor Emlékszoba” fenntartásával, ugyanúgy fogják ápolni a Te emlékedet is, örökké emlékezve váratlanul megszakadt életedre, tartalmas életművedre. Hogy hol lesz majd a „Saáry Éva Emlékszoba”, azt most még nem tudhatjuk, de bizonyosan lesz. Ha jól számoltam, 16 köteted jelent meg eddig, de lugánói otthonodban a saját szememmel láttam, hogy mennyi vár még kiadásra! A rendszerváltás után több kiadónál több könyved is megjelent itthon, de megvallásod szerint velünk szerettél dolgozni, bennünk bíztál leginkább, nagyon adtál az igényességre.

 

Saáry Éva– B. Szabó Péterrel közösen – a SMIKK-kel, a Ticinoi Magyar Egyesület-tel, a Lugánói Tanulmányi Napok szervezésével beírta nevét a magyar emigráció történetébe, az utóbbiról maga írt egy hiánypótló, összefoglaló kötetet az utókor számára (A Lugánói Tanulmányi Napok tizenöt éve. 1977–1991, Szenci Molnár Társaság, 2003). Közben a festményeiből is számos kiállítást rendezhettek már itthon is, képei szinte bejárták az országot. Nem így a könyvei…

Itt most elárulhatom, van egy eredeti Saáry Éva-kép a szobám falán, a dedikáció: „Tollas Tibornak sok szeretettel, 1971 szeptember”. A képet Tibor feleségétől, Majától kaptam ajándékba néhány éve, én biztosan megőrzöm, mondta. Ha az asztalomtól fölnézek, jó érzés tölt el, látom, még megvan.

 

Saáry Éva Balatonkenesén született 1929. november 28-án. Pár nap múlva 85 esztendős lesz – illetve lenne. Szeptember 26-i hirtelen halála megdöbbentett mindannyiunkat. Az utolsó pillanatig írt és dolgozott. Tette a dolgát! Félelmetes, de halála másnapján (!) még kaptam tőle levelet egy csatolt kézirattal. Talán nem véletlenül küldte…

Tudta azt is, hogy itt én fogok beszélni róla, nagyon készült, korábbra tervezett magyarországi útját is elhalasztotta, hogy itt lehessen ezen az ünnepségen. Sajnos a sors másként alakította az életét.

Ahogyan szinte zarándokhellyé vált Borbándi Gyula életében München, úgy vált szinte észrevétlenül zarándokhellyé Saáry Éva életében Lugánó. A Lugánói Tanulmányi Napok alatt rengeteg érdekes ember megfordult ott, s tartott feledhetetlen előadást Kerényi Károlytól Kabdebó Tamásig nagyon sok emigráns magyar író. Talán nem túlzás, Borbándi Gyula mellett Saáry Éva volt az „origo” a nyugati magyar emigrációban.

Keserűen említette sokszor, hogy a kint élő magyar írók érdekében sokkal nagyobb odafigyelést várt el a magyar államtól, a magyar kultúrpolitikától, a magyar írószövetségtől, főleg a rendszerváltás utáni időszakban. A méltatlan elfeledés halálos kórként pusztít közöttük jelenleg is, szinte naponta.

 

Eddig két könyvét jelenttettük meg. A már említett Magyarok Dél-Svájcban című kötetet 2009-ben és a Vadnay Zsuzsával közösen írt Érdekes emberek című interjúkötet új, bővített válogatását 2011-ben. És terveztük a továbbiakat is…

Öt évvel ezelőtt – Időzavar címmel – verssel köszöntöttem a születésnapján:

 

 

Szépen öregszel, ahogy a

tölgyfa levele színt vált

a hajnali fényben

Hiába kínlódunk dalra dalt,

hiába nézzük csak a dalt magát

– eltűnünk észrevétlen

 

Ha lenne egy biztos pont,

túlélnénk még a halált is,

és kitágulna a végtelen…

De valamiért az sose látszik,

mikortól zárul a múlt és

honnan kezdődik a jelen

 

(2009 november)

 

Kedves Éva! Már nem fogunk eltünni észrevétlen, küzdelmes életműved meg fog maradni az utókor számára. Hogy hálás lesz-e ez az utókor vagy sem, azt csak addig láthatjuk, ameddig mi is élünk…

 

Saáry Éva és Vadnay Zsuzsa

 

Sajnos az utánad maradottak is egyre fogynak. Október 28-án 90 éves korában meghalt kedves barátnőd, írótársad, a Magyarországon alig ismert neves magyar író, újságíró Vadnay Zsuzsa is. Zsuzsa a legtermészetesebb módon volt profi, minden hivalkodás nélkül. Munkásságáról a világban nagyon sokan tudtak, Magyarországon viszont alig ismerték. Majdnem sehogy. Mert nem dörgölőzött soha sehová, velejéig gyűlölte a kommunizmust, s politikai menekültként is – 1949-ben hagyta el az országot – azt gondolta, mint minden normális ember: értékének megfelelően értékeljék a műveit. A hangját viszont nagyon is ismerték itthon a Szabad Európa Rádióban elhangzott színes tudósításai által (Magyarok a nagyvilágban, Nyugati levél). A SZER „magyar hangjának” nevezetes bejelentkezésére ma is emlékszem: „Itt Vadnay Zsuzsa beszél Svájcból”…

Róma mesélő köveiés Athén mesélő kövei című kötetei a magyaron kívül angol, dán és svéd nyelven is megjelentek. Élete nagy eseménye volt, hogy svájci emigrációs magyarként képviselhette Magyarországot a Frankfurti Könyvvásáron (1999), majd pár évvel később állami díjjal is elismerték munkásságát (2002). Nemrég Pünkösd hava(Antológia Kiadó, 2014) címmel életinterjút készített vele Vass Dániel, ez a könyv az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Ezzel az interjúkötettel Vadnay Zsuzsa végre hazaérkezett.

Tartalmas élete során rengeteget tett a magyar ügyért, Magyarországért. Itthon ezt alig vették észre. Tollas Tibor nagyszabású aláírásgyűjtő akciójának sikerében – amikor az elnémított tízmillió honi magyar helyett tízmillió külföldi követelte, hogy a magyar ügyet tartsák továbbra is az ENSZ napirendjén – óriási szerepe volt!

Szellemi hagyatéka nem fog elveszni, Vass Dániel az évek során párját ritkító értéket közvetített a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány számára, feldolgozása folyamatban van. Tollas Tibor annak idején az emigrációban a „legkedvesebb pajtás”-nak nevezte, s a lakiteleki Népfőiskola Tollas Tibor Emlékszobájában ma már ott van ő is könyveivel, fényképeivel, kézirataival Tollas Tibor mellett.

Vadnay Zsuzsa pünkösd hava után, annak árnyékában született, s ez végigkísérte egész életét, megmutatva pünkösd árnyoldalait, a hideget, a kivetettséget, a kiszolgáltatottságot, magát az emigrációs létet. Hiába hát a Szentlélek eljövetele, ha pünkösd hava komiszul elbánik az emberrel…

 

Kedves Éva és Zsuzsa!

Sajnos nem mondhatom, hogy legyen Nektek könnyű a föld, hiszen hamvasztás utáni búcsúztatásotok szokatlanul gyorsan megtörtént Lugánóban, illetve Locarno-ban, ahol Zsuzsa élt, így sajnos nagyon sokan személyesen nem is tudtunk ott lenni…

Nem mondhatom, nem mondhatjuk, hogy tisztességesen el tudtunk búcsúzni Tőletek, hiszen még arra sem hagytak időt nekünk…

Nem mondhatunk semmit, csak hallgatunk és hallgatunk… Csak a néma gyász fojtogat bennünket hetek óta.

 

Későn találkoztunk és túl hamar elmentetek. Tudjuk mindhárman, voltak még terveink. Számotokra egy másfajta jelen már elkezdődött, nem tudhatjuk, nekünk mennyi időnk van még…

Kedves Éva, kedves Zsuzsa! Isten Veletek!

 

Agócs Sándor
 
Kecskemét, 2014. november 05.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ticinói Magyar Egyesület

2012. december 25. kedd, 10:50
Írta: Saáry Éva

 

 

Saáry Éva

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

TICINÓI  MAGYAR  EGYESÜLET

 

története

 

1975 - 2010

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lugánó,  2012

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BEVEZETÉS

 

A Ticinói Magyar Egyesület (TME) 1958-ban alakult a dél svájci Lugánóban, és a mai napig megszakítás nélkül működik.

Alapszabályát 1959. június 13-án készítették a kanton székhelyén, Bellinzonában. Nyolc pontban foglalja össze a legfontosabb tudni- és tennivalókat.

Csak az alapelveket idézem:

Az Egyesület célja a magyar menekültek, kivándoroltak gazdasági, kulturális és társadalmi téren való megszervezése, összefogása, támogatása, és a nemzeti hagyományok őrzése, különös tekintettel az 1956-os forradalom eszméire. Politikai tevékenységet azonban nem folytat.

 

 

Az első 17 évről (1975-ig) sajnos csak nagyon kevés adat áll a rendelkezésünkre, mert Jurányi Alfréd nevű titkárunk, aki valószínűleg a 70-es évek elején, rövid ideig tevékenykedett, könnyelműen és felelőtlenül minden dokumentumot megsemmisített.

Véletlenül maradt fenn egy fénymásolat a forradalom 10. évfordulójára, 1966. október23-án rendezett, nagyszabású ünnepség kétnyelvű meghívójáról, melyen az alábbi programpontok szerepelnek:

    1.   Dr. Pfeiffer Miklós, pápai prelátus, a svájci Magyar Katolikus Misszió igazgatója által cerebrált gyászmise a massagnói plébániatemplomban;

    2.  a Bíró József festőművész, (a budapesti Iparművészeti Főiskola egykori igazgatója) tervezte székely emlékkereszt felállítása a massagnói temető melletti kis parkban. Az emlékművet C. Cartella, lugánói püspöki helynök áldja meg;

    3.   Szvezsényi Irma szavalata (Tamási Lajos: “Piros a vér a pesti utcán”);

    4.   Salvador de Madariaga, oxfordi egyetemi tanár kétnyelvű üzenetének a felolvasása;

    5.   Patocchi E. G. de Lorenzo olasz költő “Legenda a magyarokról” c. versét adja elő, melyet az októberi forradalom mártírjainak ajánlott;

    6.   Dr. Kerényi Károly ókortudós  ünnepi beszéde;

    7.   A Magyar Hiszekegy közös elmondása és a Himnusz eléneklése.

 

 

A következőkben kénytelen vagyok a magam hézagos emlékeire támaszkodni.

Mikor én, a 60-as években Lugánóba kerültem és bekapcsolódtam az itt akkor már létező magyar életbe, a következő személyekkel, nevekkel találkoztam: Andráskay Jenő, Batthyány Margit és Iván, Berkes István, Dr. Déssy Géza, Paizs Dezső, Wettstein János, Dr. Gróh Gyula, Dr. Hering József Lázár házaspár, Zupka házaspár… (Mindezeket a teljesség igénye nélkül sorolom fel). Egy Kocsis László nevű mérnök a kanton vezetőségénél igen sok fontos magyar ügyet intézett.

 

 

 

VEZETŐSÉG ÉS TAGSÁG

 

A vezetőség alakulását csak 1976-tól lehet folyamatosan nyomon követni, bár azután is léteznek bizonytalanságok egyes vezetők működési idejének a meghatározása terén (néha a szerepek többször is felcserélődtek).

A 70-es évek közepétől jó ideig a columbiai egyetemi tanárságát feladva, végleg Svájcba költözött, hódmezővásárhelyi származású, aranydiplomás agronómus, Lázár István volt ez elnök, Marzsó Tibor, egy mezzovicoi perlit üzem igazgatója, illetve Saáry Éva író-festőművész az alelnök, és a Miskolcról érkezett, fiatal fogtechnikus, Budai Dénes a titkár, aki hosszú ideig (egészen második felesége Magyarországról való ide érkezéséig) nagyon lelkesen látta el a feladatát. Sok szép kezdeményezés fűződik a nevéhez.

1982-től egy minusiói kultúrmérnök, Kovács József lett az elnök. Alelnök: Saáry Éva; titkár Marzsó Tibor. Ez a garnitúra kitartott 1991-ig, amikor is Saáry Éva lett az elnök, Dr.Hering József jogász, báró Thyssen-Bornemisza titkára, az alelnök, és Szolnay Ádám, erdélyi közgazdász, a titkár.

1992-ben, egy Rheinauból Lugánóba költözött, nyugdíjas pszichiáter főorvos, Dr. Lőrincz István vállalta el az elnökséget. Nagy tervekkel és lendülettel kezdett bele a munkába, mindent meg akart reformálni, de buzgalma nem sokáig tartott. Vezetése alatt Vass Dániel, a lugánói rádiózenekar klarinétosa volt az alelnök, és Szolnay Ádám, majd egy erdélyi orvosnő, Dr. Vajnay Mária a titkár.

1994-től ismét Kovács József az elnök, Dr. Hering József az alelnök, s 1997 végéig Dr.Vajnay Mária maradt a titkár.

1998-tól 2010-ig Saáry Éva volt az elnök, Dr. Hering József az alelnök és az ismert fogorvos, Dr. Ábrahám Géza a titkár. (2004-ben az alelnök szerepét Vass Dániel vette át.) Ez a garnitúra egészen Saáry Éva lemondásáig működött.

A pénztárosi szerepben többen váltogatták egymást: Pálházy Gusztáv, dinói szálloda tulajdonos, Dr. Hering József,  Larroudé Ágnes tanárnő és mások.

Volt ezen kívül két ellenőr és időről időre egy jegyzőkönyvvezető is.

 

 

Az egyesület taglétszáma fél évszázad alatt, kisebb ingadozásoktól eltekintve, nem sokat változott. A rendezvényekre általában 80 meghívót küldünk ki, ami azonban nem 80 személyt, hanem 80 családot jelent. Ebből átlagban 20-30 személy jön el, attól függően, hogy milyen jellegű összejövetelről van szó.

A nemzeti ünnepek a legnépszerűbbek, az előadásokból pedig főleg a politikai, történelmi tárgyúak.

Az évi, vezetőségválasztó közgyűlést általában a márciusi ünnepély után tartjuk, amikor titkos szavazásra kerül sor.

Nagy probléma, hogy - mivel Ticinóban nincsenek nagy gyárak, üzemek - nem él egy tömbben a magyarság, hanem szétszórtan a kanton egész területén.

Foglalkozásra nézve: orvosok, ügyvédek, banktisztviselők, művészek, a vendéglátóiparban dolgozók s egy-két önálló mesterember. Egy részük a háború után, más részük 1956-ban érkezett Nyugatra, de vannak később, főleg gazdasági okokból menekültek is. Ez utóbbiak közül csak kevésnek van nemzeti öntudata, nemigen viselik szívükön a magyarság ügyét, s ezért általában nem is kapcsolódnak be aktívan az egyesület életébe, munkájába. 1990 óta hivatalos útlevéllel rendelkező munkavállalók is érkeznek, nemcsak az anyaországból, de az elszakított területekről is. Ez utóbbiak azonban nem telepednek le véglegesen, csak átmenetileg tartózkodnak itt.

Nagy gond a kihalás, az elöregedés. (Az utóbbi időben sokan végleg haza is költöznek). A másodgenerációsok közül csak kevesen tudnak annyira magyarul, hogy az előadásokat évezhessék, de a motiváció is hiányzik.

Sok az átutazó és nem éppen kívánatos látogató is: bűnözök, prostituáltak, akiknek gyakran kell tolmácsolni a rendőrségen.

A ticinói magyar életnek két központja van: Lugánó és Locarno. Egy ideig versengés folyt köztük az elsőbbségért, de a hangsúly végül is Lugánóra tevődött át, mivel itt él a magyarság zöme, s közlekedési jelentősége sem elhanyagolható.

Az egyesület nem kap sehonnan anyagi támogatást, csak a tagdíjakból bejövő összegre támaszkodhat, ami nem sok. Az évi tagdíj jelenleg 40.- svájci frank, de ezt sem fizeti be mindenki. Viszont vannak szerencsére felülfizetések.

 

 


A  TME  TEVÉKENYSÉGE

 

 

Mivel a ticinói magyarok többsége római katolikus, régen a nemzeti emléknapok megünneplését mindig szentmisével kezdtük, melyet a massagnói plébániatemplomban tartottunk.

Eleinte Dr. Pfeiffer Miklós prépost látogatott el hozzánk Fribourgból, majd unokaöccse, Dr. Ikvay László. Az Ő haláluk után, mások jöttek: Dr. MehrleTamás, Csobánczy József, Poósz Lajos. Rendeztünk egy alkalommal ökumenikus istentiszteletet is Gönczy József, református lelkész részvételével. Az orgonakíséretet gyakran Lencz Andor mérnök adta.

Aztán a papok lassan elmaradtak, nem volt több utánpótlás.

 

 

A nemzeti ünnepeket (március 15. október 23.) a massagnói székely keresztnél szoktuk tartani, melyen kétnyelvű, réz emléktábla látható. Ilyen alkalmakkor kitesszük a magyar és svájci zászlót, és virágokat viszünk. Ez utóbbiakról főleg Pálházy Rózsika gondoskodik, az emlékmű rendszeres gondozását, karbantartását pedig, önkéntes alapon, Szerdahelyi Ferenc villanyszerelő tagtársunk végzi.

A műsor rendszerint egy rövid beszédből, költemény felolvasásából és a Himnusz elénekléséből áll, amit baráti összejövetel, beszélgetés követ valamely közeli vendéglőben.

Külön meg kell emlékeznünk azonban a kerek évfordulókról, melyeken nemcsak magyarok, hanem Olasz Svájc jelentős emberei, sőt néha a társemigrációk tagjai (lengyelek) is részt vesznek.

 

Az 1966-ban rendezett 10. évfordulóról a bevezetőben megemlékeztem (már amennyire a létező dokumentumok alapján lehetett).

 

1976-ban, a 20 évfordulón szintén szép ünnepségre került sor. A massagnói keresztnél többen beszéltek, majd a jelenlévőknek levetítettük a „Magyarország lángokban” c. filmet.

A televízióban az ismert riporter, Werner  Weick emlékezett meg, egy megrendítő film keretében, az 56-os eseményekről. Műsorában az alábbiak is szerepeltek: Háy Éva, Gosztonyi Péter, Pintér Emil, Kovách Andor, Jankovich István, Saáry Éva.

A hivatalos programok után, Jankovich István építész, a forradalom résztvevője, nagy vacsorát adott cadrói villájában, melyen, a riporteren kívül, olasz svájci politikusok és a ticinói magyarság fontosabb képviselői jelentek meg.

 

1981-ben, a 25. jubileumon, mely nagyjából egybeesett a Solidarnosc mozgalom harcaival, a Szent Miklós templomban rendeztünk közös misét, és a lengyel emigráció tagjai szép számmal jöttek el az ünnepélyünkre. Dr. Golas Anton képviselőjük beszédet is mondott. Mellette  Garamvölgyi Antal, Marzsó Tibor és mások szerepeltek. Több népviseletbe öltözött kislány tette hangulatossá az eseményt.

A Malpensata palotában, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Körrel karöltve (velük többször is összekapcsoltuk októberi megemlékezéseinket) nagyszabású festmény-és fotókiállítás volt, melyen az alábbiak szerepeltek:

 

Aczél Mária (Németország)

Balogh Zoltán (Németország)

Bíró József + (Svájc)

Farell-Fazekas Péter (Németország)

Haller Vera (Svájc)

Hermann-Csomor Zsuzsa (Svájc)

Jankovich István (Svájc)

Kállay Tibor (Németország)

Kirchhofer-Bartha Katalin (Svájc)

 Krump Éva (Svájc)

Ős-nagy István (Svájc)

Saáry Éva (Svájc)

Schmidt Károly (Németország)

Takács Bori (Németország)

Török Pál (Svájc)

 

A tárlatot Saáry Éva SMIKK-elnök és Aurelio Longoni városatya nyitotta meg, hosszan részletezve a svájci-magyar kapcsolatok évszázados történetét.

A jubileumhoz több fontos helvét személyiség gratulált, többek közt Kurt Furgler, a Konföderáció elnöke, Flavio Cotti és mások.

Az olasz és német nyelvű média is kivette részét az ünneplésből.

Itt kell megemlíteni azt is, hogy ez alkalomból Krump Éva festőművésznő díszes plakátot, meghívót, levélpapírt és levelezőlapokat tervezett az egyesület részére. Ezek a mai napig használatban vannak.

 

1996-ban, a 40. évfordulón az olasz svájci média (rádió, televízió) megkeresett bennünket, hogy adjunk tanácsot, és segítsünk a megemlékezések méltó megrendezésében.

Én, a magam részéről, a Központi Munkástanács egykori elnökével, Rácz Sándorral készítendő beszélgetést javasoltam, amit a riporterek nagy lelkesedéssel fogadtak, már csak azért is, mert nem egy reform kommunista értelmiségivel, hanem egy „valódi” munkásemberrel ismerkedhettek meg.

Budapestre utazva, ellátogattak a Szoborparkba is, ahol érdekes hanganyagokat találtak (Hegedűs András, Nagy Imre beszédét, segélykiáltását stb.), melyeket aztán nekem kellett olaszra fordítanom. (Nevettem is fonák helyzetemen. Gondoltam-e volna 56-ban, Budapesten, hogy 40 évvel később, egy lugánói stúdióban fogok ezekkel, a dokumentumokkal foglalkozni!)

A riporterek felelevenítették a híres Aranycsapat emlékét is.

 

2006-ban, az 50. évfordulón, amikor Budapesten brutálisan szétverték a Parlament előtt összegyűlt, békés tüntetőket, Nyugaton mindenütt szép megemlékezésekre került sor. A média jóformán egy hónapon keresztül a magyar 1956-al foglalkozott. Beszélgetések, történelmi értékelések, irodalmi, zenei műsorok váltogatták egymást. (A Giornale del Popolo c. helyi újság fényképes riportban számolt  be Saáry Éva forradalmi élményeiről, és a Corriere del Ticino-nak még sikerült egy interjút készítenie, halála előtt egy hónappal, az események egyik, Asconaban élő, fontos szereplőjével, Háy Évával.)

A TME a massagnói székely keresztnél tartotta ünnepségét, melynél, a magyar és olasz vezetők megnyitó szavai után, Remigio Ratti professzor, a  ticinói rádió és televízió elnöke mondott ünnepi beszédet, majd Antonio Ballerio színművész elszavalta olaszul Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” c. híres versét és a Himnusz első versszakát.

Utána, a közeli középiskola aulájában állófogadásra került sor, ahol nagyszámú közönség jelenlétében, Barta Miklós és Jiri Kouki zeneművészek muzsikáltak, Barta János tanár pedig előadta, saját fordításában, Márai Sándor „Halotti beszéd” c. versét (ez később egy olasz irodalmi folyóiratban is megjelent).

 

 

Vass Dániel kezdeményezésére, 1999-el kezdődően, szokássá vált, hogy a mindenkori berni magyar nagykövet és a locarnoi polgármester jelenlétében, az egyesület vezetősége, minden év novemberében, a forradalom vérbefojtásának az emlékére, megkoszorúzza Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match riporterének a sírját, aki 1956-ban, a Köztársaság téren kapott sörüléseibe halt bele, s itt van eltemetve a családi kriptában.

 

 

 

A  TME  KULTURÁLIS  RENDEZVÉNYEI

 

Előadásainkat főleg a téli hónapokban tartottuk (évenként átlagban. 5-6-ot). Irodalmi, történelmi, politikai témák kerültek sorra, de időről időre előfordultak zenei műsorok is.

Előadóink eleinte Svájcból és a nyugati országokból érkeztek, de később Magyarországról és az elszakított területekről is.

A távolabbról jövőknek általában fedeztük az útiköltségét, és gondoskodtunk szállásukról, ellátásukról. Az egyesület szegény lévén, természetesen csak ritkán helyeztük el őket szállodában, inkább privát házak vendégszeretetét élvezték. (E helyen meg kell emlékeznünk Jurányi Jolánról, Szolnay Ádámról, Vass Dánielről és önmagamról is, mint a leggyakoribb házigazdákról.)

Az előadásokat egyrészt a lugánói Kongresszusi Palotában (ahol fizetni kellett), másrészt különböző vendéglők termeiben tartottuk. Felsorolom a neveket: Grotto Valletta (Massagno), Ristorante Romano (Massagno), Cappella due Mani (Massagno), Ristorante del Sole (Pregassona), Ristorante della Posta (Viganello).

A tagok megjelenésében nagy szerepet játszottak a távolságok. Mivel a magyarok Ticino kantonban nem egy tömbben, hanem szétszórtan élnek, voltak, akiknek Locarnoból, Bellinzonából, Chiassoból kellett jönniük, ami oda-vissza kb. 70 km-es utat jelentett. Az ő kedvükért mondtunk le a hétköznap esti programokról. Összejöveteleinket az utóbbi években már mindig vasárnap délután tartjuk. Előadás után néhányan ott szoktak maradni a közös vacsorára.

A tagok közül átlagban kb. 20-30 személy szokott megjelenni, attól függően, hogy ki az előadó, mi a téma és milyenek az időjárási viszonyok. Ez a szám százalékosan nem rossz, ha a többi svájci magyar egyesületek rendezvényeinek a látogatottságához viszonyítjuk.

Az előadások szövegét (sőt a hozzászólások egy részét is) az évek folyamán rendszeresen hangszalagra rögzítettem. Az így készült kazettákat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum hangtárának adtam, Kelevéz Ágnes kezeihez.

Az előadók alfabetikus névsorát, eredetüket és szereplésük időpontját külön táblázatban sorolom fel. Ebből az is kitűnik, kik voltak a legkedveltebbek, leggyakoribbak. Csak példaként emelem ki Dr. Csernohorszky Vilmost, Gosztonyi Pétert.

Érdekes lenne az előadások téma szerinti feldolgozása is, de ez igen nagy munka. Egy későbbi időpontban talán erre is sor kerül.

 

 

 

SZÓRAKOZTATÓ PROGRAMOK

 

Az egyesület által rendezett vacsorák közül azok sikerültek a legjobban, amelyekre magyar ételt tudtunk készíteni. Ez - a megfelelő hely kiválasztásán túl - attól függött, hogy Marzsó Tibor, amatőr szakácsművészünk (különben a mezzovicoi perlitüzem vezetője) hajlandó volt-e feláldozni szabad idejét a „szent cél” érdekében.

 

1984-ben szabadtéri gulyáspartit szerveztünk.

 

1986-ban és 1988-ban viszont igen emlékezetes esténk volt Borostyán Gábor  Albergo Battello nevű melidei szállodájában, ahol a  Marzsó Tibor készítette ízletes vacsorát cigányzene festette alá. A társaság széles jókedvében táncra is perdült.

 

1993-ban Lázár Péter Paolino nevű locarnói vendéglőjében, mely a Jelmoli áruház épületében volt, került sor egy vidám vacsorára, a főnök által tervezett magyaros pizza-készítményekkel.

 

1994-ben, a San Ambrogio nevű cserkész menedékház udvarán majálist is rendeztünk, mely alkalomból a konyhán nemcsak Marzsó Tibor, hanem egy erdélyi orvosnő, Dr. Vajnay Erika is közreműködött. Ennek a hangulatos ebédnek, a magyarokon kívül, szép számmal voltak helybeli olasz vendégei is.

 

1998-ban, hajóúttal egybekötött vacsora volt az Oria községben lévő, Ombretta étterem teraszán, amelyen igen sokan jelentek meg. Második alkalommal viszont (1999-ben) már korán sem volt olyan nagy az érdeklődés. Ezért nem is ismételtük meg többet.

Természetesen, a fent említett alkalmakon kívül, máskor is összejöttünk kisebb, nagyobb vacsorákra (főleg Pálházyék dinói panziójában, a Casa Aurorában), de azok már ötletszerűek voltak.

 

 

Az egyesület több alkalommal kísérletezett bálok rendezésével.

Az elsőt 1981. december 5-én, vacsorával egybekötve, a sorengoi Ristorante Giardino különtermében tartotta. A nagyszabású tombolához nemcsak privát személyek, hanem nagy cégek is (Bucherer, Kuoni, Innovazione stb.) adtak nyereménytárgyakat. A műsoros esten közreműködött a Berni Magyar Tánccsoport, Nagy Klára vezetésével, valamint Szabó Mona és Péter jégtánc bajnokok. A kitűnő szervezés Budai Dénes titkár érdeme volt.

Ebben az időben vettük fel a kapcsolatot a társemigrációkkal. 1981. december 13-án, a lugánói St. Nicolas templomban szentmise és fáklyás felvonulás volt a lengyelországi eseményekkel (Solidarnosc) kapcsolatban. Utána meghívtak bennünket egy bellinzonai istentiszteletre, majd az 1982. január 6-án rendezett vízkereszti ünnepségükre is.

 

1982. december 4-én, vacsorával egybekötött, közös táncestélyre került sor a Bioggio-i Ristorante Stazione helyiségeiben, melyen a zenét a Kálmán-duó szolgáltatta.

 

1983. december 3-án az egyesület harmadik alkalommal rendezett vacsorát és bált a Motel Mezzovico-ban, melyen szintén a Kálmán-duó adta a talpalávalót.

 

1985. december 21-éna Locarno mellett lévő Minusioban, a Hotel Esplanade-ban volt magyar bál, melynek létrehozásában Lázár Péter és neje, Rosemarie, nagy szerepet játszott. A zenéről a New Imperials öttagú zenekara gondoskodott.

Ezekre az alkalmakra szép, díszes, nyomtatott meghívó készült.

 

 

A TME több alkalommal rendezett kirándulásokat, leginkább a közeli hegyekbe. 1996-ban csoportos látogatást tettek a caslanoi Alprose nevű csokoládégyárban is, melynek termékeit nagyrészt Magyarországon készítik.

Az egyesület több alkalommal fogadta az öt világrészből Európába látogató cserkészek csoportjait (20-30 személy).

Ezen kívül részt vállalt az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem és a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör konferenciáinak megrendezésében. Az október 23.-i megemlékezést rendszerint a SMIKK-el közösen tartották.

 

 

 

EGYÉB AKCIÓK

 

A TME több alkalommal (1981, 1984, 1996) kérdőíveket küldött ki tagjainak, hogy megérdeklődje azok véleményét az egyesület munkájáról, és javaslatokat kérjen a jövő programjaira vonatkozóan. Ezeknek a körleveleknek azonban nem volt nagy sikerük, alig 20 százalékuk érkezett vissza. Így nem is tudtuk figyelembe venni őket.

 

1995-ben aláírásgyűjtést indítottunk, melyben a svájci CABLECOM társaságtól azt kértük, hogy vegyék be a DUNA TV-t is a kábelprogramba. Ezeket az íveket jóformán mindenki aláírta, de negatív választ kaptunk. Hely és technikai lehetőségek hiányára hivatkozva, felcsillantották a reményt, hogy majd a „digitális” módszer mindent lehetővé fog tenni. (Néhány év késéssel, valóban meg is oldódott a pobléma.)

 

Két ízben (2005, 2006) részt vettünk a város által, Lugánó főterén rendezett „Nemzetközi Napokon”, ahol magyar bort, ételkülönlegességeket (körözött, szalámi stb.) és népművészeti tárgyakat árultunk az egyesület javára. Erről akkor maradtunk el, amikor legfőbb kereseti forrásunkat, a borkimérést betiltották.

 

Saját kereteink között 2008-ban és 2009-ben, ugyancsak a TME kasszájának a gyarapítására, karácsonyi vásár is volt. Az eladásra kerülő borok, sütemények, kerámiák és kézimunkák nagy részét a tagok adták össze.

A ticinói egyesületben van néhány kisgyerek is (a régi tagok unokái). Ezekkel próbált foglalkozni Larroudé Sophie. A szépen indult kezdeményezést azonban nem tudta, nagy elfoglaltsága miatt, folytatni - pedig igény lenne rá!

A TME sokáig, egész végleges megszűnéséig, tagja volt a SMESZ (Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége) nevű országos szervezetnek, mely az összmagyarság érdekeit képviselte, a közös akciókat koordinálta.

Az egyesület több alkalommal támogatta a Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége, Böröcz József által szervezett, s főleg az elszakított területek kárvallottait segítő akcióit.

 

2009 decemberében szép ünnepség keretében ülték meg az elnökséget hosszú éveken át betöltő Saáry Éva 80. születésnapját. A méltatásban Barta Miklós, Dr. Lörincz István és Vass Dániel vett részt. Dr. Nagy Erzsébet, berni magyar követ, ez alkalomból adta át az ünnepeltnek a „Pro Cultura Hungarica” emlékérmet.

 

 

Végül, meg kell emlékezni két sajnálatos dologról is. Valaki, az egyesület tagjai közül, 1997-ben egy sokakat, személy szerint megrágalmazó, pornografikus levelet küldött szét, 1999-ben pedig egy ugyanilyen tartalmú és szellemű, fotokópiás módszerrel sokszorosított könyvet terjesztett (eljuttatva nemcsak magánszemélyek, de újságok címére is). A brosúra két szerzőjének - mert ketten voltak - kilétét nem lett volna nehéz megállapítani, de nem akartunk botrányt kavarni, különösen a svájci hatóságok bevonásával nem. Az egyik szerző, a ticinói viszonyokat jól ismerő, helyi magyar, a másik pedig egy aradi származású személy volt.

 

Nem lehet szó nélkül hagyni Dr. Segesváry Viktor érthetetlen és megdöbbentő tettét sem, aki 2005. december 24-én, egy, a lugánói főpostán ajánlottan feladott levélben bejelentette „azonnali hatállyal” történő kilépését az egyesület tagjai közül, minden indoklás nélkül. Ez annál is furcsább volt, mivel ideköltözése idején, nagy szeretettel fogadtuk, és több ízben meghívtuk előadónak is.

 

 

 

TME  ELŐADÓK  NÉVSORA

Lugánó, 1958 - 2010

A doktori címeket a könnyebb áttekinthetőség kedvéért elhagytam.

 

 

Ábrahám Géza (Svájc)  2008, 2009

Agócs Sándor (Magyarország)  2009

Árkay László (Kanada) 1977

 

Bálint István (Magyarország) 1993

Barta Mária (Svájc) 2010

Barta Miklós (Svájc) 2010

Borbándi Gyula (Németország) 1998

Böröcz József  (Svájc) 1996, 2007

Boros Jenő (berni magyar nagykövet)  2006

 

Csermák Zoltán (Magyarország) 2005

Csernohorszky Vilmos (Németország) 1977, 1983, 1984, 1993, 1994, 1996, 1997, 1998 1999, 2000

Csizmadia Miklós (Magyarország) 1993

Csobánczi Horváth Iván (Magyarország) 2001

Csonka Emil (Németország) 1980

Czettler Antal (Svájc)1995

 

Dénes Tibor (Svájc) 1983

Déssy Géza (Svájc) 1998

Disler-Molnár Beatrix (Svájc) 2006

Döbrentei Kornél (Magyarország) 2008

 

Fáj Attila (Olaszország) 1984, 2001

Falvay Károly (Magyarország) 2005

Ferdinandy György (Franciaország) 1982, 1985

Ferdinandy Mihály (Anglia) 1978

Ferenczy  Miklós (Németország) 2010

Frey András (USA) 1977

Fűry Lajos (USA) 1977

 

Gábor Áron (Németország) 1979

Gazda József (Románia) 2005, 2008

Géczy Olga (Magyarország) 1995

Gömöri György (Anglia) 1977

Gosztonyi Péter (Svájc) 1977, 1980, 1981, 1982, 1983, 1985, 1991, 1992, 1993, 1996, 1997

 

Gyarmati György (Magyarország) 2007

Györik Vilmos (Svájc) 2007

 

Hendi Ilma (Svájc) 1986

Hendi Péter (Svájc) 1976

Hering József  (Svájc) 1997

Holecz Ferenc (Svájc) 2007

Horváth Vince (Magyarország) 1992

 

Illyés Elemér (Németország) 1977

Juhász László (Ausztria) 1979, 1980, 1982, 2000

 

Kabdebó Tamás (Irország) 1985, 1994, 1996, 2001, 2004

Kányádi Sándor (Románia) 1992

Kaposi Edit (Magyarország) 1998

Kovács Imre (USA) 1979

Kozáry Vilmos (Magyarország) 1992

Krúdy Zsuzsa (Magyarország) 1979

Kubassek János (Magyarország) 2003, 2004, 2009

Kurucz László (Argentina) 2001

 

Lányi Irén (Németország) 2008

Larroudé Ágnes (Svájc) 2006

Larroudé Sophie (Svájc) 2006

Lőrincz István (Svájc) 2000, 2001, 2005

 

Major-Zala Lajos (Svájc) ?

Marzsó Tibor (Magyarország) 2002, 2010

Matuska Márton (Szerbia) 2005

Mohi Csaba (Magyarország) 1993

 

Nagy Erzsébet (berni magyar nagykövet) 2009

Nyitrai Gyula (Németország) 1999

 

Ódor László (berni magyar nagykövet) 1992

Oplatka András (Svájc) 2002

Orbán Balázs (Svájc) 2009

Parragi László (Svájc) 2005, 2006, 2007

PethőLászló (Magyarország) 1995, 2004

Prágay Dezső(Németország) 2001

Prőhle Gergely (berni magyar nagykövet) 2003

 

Saáry Éva (Svájc) 1995, 1999, 2001, 2005, 2007

Sasváry László (Svájc) 1987, 1993, 1997, 2000, 2002, 2004, 2006, 2008

Segesváry Viktor (Svájc) 2004 (2 x)

Skultéty Csaba (Magyarország) 2008

Sümegi György (Magyarország) 2005

Szíj Rezső (Magyarország) 1992, 1996, 2002, 2003

 

Tipity Mária (Svájc) 2002

Tófalvi Zoltán (Románia) 1998, 2000, 2002, 2004, 2006

Tollas Tibor (Németország) 1978, 1986, 1989, 1992

Töttösy Ernő (Belgium)  1981

 

Vadnay Zsuzsa (Svájc) 1997, 1999, 2003

Vajay Szabolcs (Svájc) 2001, 2005, 2006

Vajda Albert (Németország)1979

Vass Dániel (Svájc) 2007   

 

Lugánó, 2012.   

 

 

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Lugano, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.  

 

 

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

 

Ha tetszik honlapunk, ajánlja másoknak is!

 

http://www.ungerska.se

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.