Francia-magyar lexikon

• E-mail

Írta (gyűjtötte és összeállította): SZÖLLŐSI  Antal

FRANCIA-MAGYAR LEXIKON

Franciaországban élt, vagy élő magyar (származású) személyek

Magyarországon élt, vagy élő francia (származású) személyek

Rövidítések

Az Északi Magyar Archívum honlapján előforduló rövidítések és a felhasznált irodalom jegyzéke.

A

ABRAHAM, Nicolas

(1919-1975): magyar származású francia pszichoanalitikus, aki Török Máriával végzett közös munkája után lett ismert.

Sorbonne-n tanult.

ADORJÁN Andor

(Szombathely, 1883. május 27. – Eaubonne, 1966.): újságíró, műfordító.

ADORJÁN Gyula
(Mo., 18?? – 19??): billiárdmester
Állandóan Párizsban élt.
1902-ben New Yorkban legyőzte Morningstar és Langhlin billiárdmestereket.
Munkája: A billiárdjáték könyve (Budapest:1896.)

ADORJÁN János

Sorkifalud, 1882. január 1. – Budapest, 1964. július 1.) gépészmérnök, a hazai repülés egyik úttörője.

1906-1909 között Párizsban az autóiparban működött, s ekkor kezdett el foglalkozni a repüléssel.

AGNELLI József
(Szakolca, 1852. február 23. – Holics, 1923. augusztus 23.): növénynemesítő, római katolikus pap.
Teológiai tanulmányait Esztergomban végezte. 1884-től Csáriban, 1914-től Holicson plébános.
Gyermekkora óta szenvedélyesen gazdálkodott. Több újfajta kukoricát és gabonát, többféle dinnyét és vagy kétszáz fajta burgonyát tenyésztett ki. Leghíresebb burgonyái a Parasztkedvelő és a Magyar Kincs fajták. A Magyar Kincs burgonyája Franciaországban, Németországban, Angliában, Oroszországban és az USA-ban is elterjedt. Az ipari és a gyógynövények termesztése terén is kiváló szakember volt. A budapesti ezredéves kiállításon (1896) díszoklevelet nyert.
Megfigyeléseiről írt cikkeit a következő lapokban közölte: Neue Freie Presse, Pharmaceutische Post, Magyar Gazdák Lapja, Wiener Landwirtschhhhaftl Zeitung, Journal Pharmaceutique de New York, Droguisten-Zeitung, Internationaler General-Anzeiger (Berlin), stb.
Főbb művei: Über die Cultur der Arzneipflanze (Szakolca, 1893); A gyógy- és műszaki növények termesztése. (Sopron, 1915).
Irodalom: Ország-Világ, (1896:831) ; Gazdasági Lapok, (1941:178) ; Magyar könyvkereskedők évkönyve, (Budapest: 1916) ; Gulyás:1939.

AJTONY Árpád
(Székeskeresztúr, 1944. január 9. – Párizs, 2013. január 16.): író, dramaturg, forgatókönyvíró, szociálpszichológus, egyetemi oktató.
1973-ban Párizsba távozott.

ALBERT Pál
(Budapest, 1935. július 22. –): franciaországi magyar irodalomtörténész, kritikus.
Irodalom: KMIK

ALMÁSY Pál : Paul Almasy

(Budapest, 1906. május 29. – Jouars-Pontchartrain, Franciaország, 2003. szeptember 23.) fotóriporter, újságíró.

Francia állampolgár (1956), Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1987).

Az Almásy Pál alapítvány 120 000 negatívját Berlinben a AKG ügynökség őrzi.

Interneten:  Français   Deutsch   Español   Română

ALVINCZY Sándor
(Nagykikinda, 1852. április 16. – Budapest, 1925. december 16.): nyelvpedagógus, újságíró, író.
Jogot végzett, ezután 22 évig Franciaországban élt. Párizsban a La France Contemporaine című lap szerkesztője, s több más lap munkatársa volt. Itt Saint Yvon álnéven publikálta karcolatait. Két Föld körüli út után 1886-ben tért vissza Magyarországra, tanári oklevelet szerzett, az ország több városában is mint nyelvtanár működött egészen 1907-es nyugdíjazásáig.

(Debrecen, 1861. február 22. – Budapest, 1932. február 28.): író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, a Kisfaludy- és a Petőfi- Társaság rendes tagja.

Több novellája németül és franciául is megjelent. 

(Budapest, 1885. október 3. – Párizs, 1978. június 21.): publicista, jogász.

1946-tól párizsi követ, miután Nagy Ferenc elhagyta az országot, ő is lemondott tisztségéről (1947. június 2.) és Franciaországban maradt. Párizsban telepedett le, ahol élénk közéleti és publikációs tevékenységet fejtett ki az Európa Mozgalom és politikai mozgalmak keretében.

Irodalom: MÉL 1985:23.

Internet:  Auer Pál- Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

B

(Biharnagybajom, 1914. augusztus 19. – Budapest, 1987. május 17.): író, műfordító, szerkesztő, irodalomtörténész.

1934-1951 között Párizsban élt. Dávid Ferenc néven írt az ottani baloldali magyar emigráció lapjaiban, a hazai folyóiratokban Bajomi Endre néven publikált. A debreceni A Mi Utunk, a Korunk és az Új Hang párizsi munkatársa. 1938-ban a párizsi Szabad Szó szerkesztője lett. 1945-1947 között a Droit et Liberté és a République Hongroise című lapokat szerkesztője, 1947-1949 között a Párizsi Magyar Sajtóiroda vezetőhelyettese, majd Fejtő Ferenc 1949 szeptemberi lemondása után, vezetője. 1951-ben tért haza. A Külügyminisztérium, majd az Európa Könyvkiadó munkatársa. Főmunkatársa volt a Világirodalmi lexikonnak. Könyvek és tanulmányok sorát szentelte a francia-magyar kapcsolatok történetének, a francia történelemnek, művelödéstörténetnek.

A Munka Érdemrend arany fokozata 1974; Szocialista hazáért 1984; Párizs Aranyérme 1982; Ordre des Arts et des Lettres lovagi fokozata 1985.

Irodalom: ÚjMIL; Kortárs Magyar Írók 1945-1997.

Internet:  Bajomi Lázár Endre(1914–1987) - MEK

Bajomi Lázár Endre, Lázár András - Magyar Életrajzi Lexikon 1000 ...

Bajomi Lázár Endre- Wikipédia

(Pozsony, 1807. június 3. – Párizs, 1854. júlis 13.): reformpolitikus, külügyminiszter.

1849. augusztusában követte Kossuthot Vidinba, majd Sumlába és a magyar emigrációval együtt Kiutahiába. 1851 augusztusában hagyta el Törökországot és haláláig Párizsban élt.

Megírta emlékiratait, amely azonban csak részleteiben maradt fenn. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítélte.

1987-ben, születésének 180. évfordulóján a montmartre-i temetőből hazahozták földi maradványait, és a siklósi vár kápolnájának családi kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Irodalom: MÉL

BATTHYÁNY Margit grófnő

(1914–1959)

Franciaországban élt és versenylótenyésztéssel foglalkozott

de BEAUHARNAIS, Eugène Rose
(Párizs, 1781. szeptember 3. – München, 1824. február 21.): francia katonatiszt, Joséphine de Beauharnais fia, a forradalom és az Első Császárság tábornoka, Napóleon császár fogadott fia, a francia császári család tagja, Franciaország hercege (prince de France), az Itáliai Királyság francia alkirálya, Velence hercege (prince de Venise), Frankfurt örökös nagyhercege (grand-duc de Francfort), Leuchtenberg első címzetes hercege (Herzog von Leuchtenberg) és Eichstätt első fejedelme (Fürst zu Eichstätt). A történészek megítélése szerint Napóleon családtagjai közül ő volt az egyik legtehetségesebb politikus és hadvezér.
Megkapta a magyar Szent István-rend nagykeresztjét.

BECK András
(Alsógöd, 1911. január 13. – Clamart, Ȋle de France (Párizs], 1985. december 9. -13?): éremművész, illusztrátor, Kossuth-díjas szobrász, főoskolai tanár.

Berde Mária Julianna neve valahogy kiesett az irodalmi köztudatból. Pedig irodalomtörténetünk jelesebb írónői közé tartozik, életében népszerű volt a romániai magyar közönség körében is; néhány regénye románul, németül és franciául is megjelent. A két világháború közti erdélyi magyar irodalom egyik főalakjának számított.

BERTHA Sándor
(Pest, 1843. augusztus 19. – Párizs, 1912. november 24.): zeneszerző, író, zongoraművész.
1862-ben Lipcsébe, később Berlinbe ment, ahol H. von Bülow, a nagynevű zongorista és karmester tanítványa. 1864-65-ben Rómában Liszt Ferenc irányításával fejlesztette tovább zenei tudását, majd véglegesen Párizsban telepedett le. Magyar és francia nyelvű írásaiban a magyar irodalmat, történelmet, zenét népszerűsítette Párizsban. Mathias Corvinus című operáját a párizsi Opera Comique 1883. június 18-án, a budapesti Nemzeti Színház 1884. június 5-én mutatta be. Palotásoakt, himnuszokat, zongoraműveket szerzett. Az Erkel Ferenc utáni magyar zeneszerző-nemzedék egyik legkülönösebb alakja.
Irodalom: MÉL ; ÚjMIL:2000 ; WÉBER Artur: Bertha Sándor. = Magyar Figyelő, (1912) ; SZABOLCSI Bence: A XIX. század magyar romantikus zenéje (Budapest: 1951) ; HAMBURGER Klára: Bertha Sándor. = Muzsika, (1962.)

BESSE János Károly, ógyallai
(Ógyalla, 1765. augusztus 31. – Marseille [Franciaország], 1838. vagy 1841. június): utazó, a Kaukázus és Kelet-Ázsia kutatója.
Irodalom: MÉL

(Köveskál, 1879. augusztus 1. – Szeged, 1951. október 15.): irodalomtörténész, egyetemi tanár.

A budapesti, a grenoblei és a genfi egyetemeken folytatott felsőfokú tanulmányokat, 1902-ben nyert magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát. Tanulmányutakat tett a későbbiekben is Franciaországban, Olaszországban, Angliában, Belgiumban, Svájcban és Ausztriában. Kutatási területe a magyar-francia művelődéstörténeti kapcsolatok, francia irodalomtörténet. 1923-tól a pécsi, 1940-48-ban a szegedi egyetem tanára, 1938-39-ben Pécsett rektor, szegeden 1947-48-ban dékán volt.

Irodalom: MÉL; ÚjMIL; Magyar katolikus lexikon.

BÖLÖNI György Sámuel

(Szilágysomlyó, 1882 október 30. – Budapest, 1959. szeptember 11.): író, újságíró.

Az első világháborút követően Hollandiába akkreditált követként szolgálta a Károlyi Mihály-kormányt. Tisztségét a Tanácsköztársaság alatt is megtartotta, amiért 1920-ban feleségével együtt előbb Bécsbe szökött, 1923-ban Párizsba emigrált. 1945-ig élt Párizsban és itt részt vett a párizsi kommunista emigráció közéletében és megmozdulásain, újságját, a magyar nyelvű Párizsi Hírlapot is ő szerkesztette.

1948-ban elnyerte a Baumgarten-díjat, majd kinevezték Magyarország (majd a Magyar Népköztársaság) hollandiai nagykövetévé. 1950-ben hazarendelték, majd 1955-ben Kossuth-díj kapott.

BÖLÖNI Györgyné MÁRKUS Ottilia

(Közép-Homoród, 1873. október 8. – Budapest, 1951. augusztus 26.): író.

Bölöni Györgyöt, második férjét Párizsian ismerte meg; vele együtt Ady szűkebb baráti körébe tartozott. Párizsban Anatole France titkárnője volt, kiről később több visszaemlékezést tett közzé. A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták. Börtönélményeiről szóló könyve több nyelven megjelent (francia kiadásához, 1929, H. Barbusse írt előszót), s melyért in contumatiam elítélték. Férjével együtt előbb Bécsbe, 1923-ban Párizsba emigrált. 1945-ben tértek haza. Írói neve: Kémeri Sándoron kívül Kémeri Erzsébet. 

BRASSAI (Halász Gyula)
(Brassó, 1899. szeptember 9. – Èze, Alpes-Maritimes [Franciaország], 1984. július 8.): magyar születésű francia fotó- és filmművész, festő, író.

BRÉDA Ferenc
(Déva, 1956. február 20. – ): franciaországi magyar költő, kritikus.
Irodalom: KMIK

BRENNER Domokos Márton
(? – Párizs, 1721. szeptember 27.): szepesi prépost, kuruc diplomata.
Valószínűleg Pozsony vármegyei kisnemesi család sarja. 1703-tál Széchényi Pál érsek titkára; az ő oldalán 1704-ben részt vett a kurucokkal folytatott béketárgyalásokon, 1705. áprilisában Rákóczihoz állt. 1706. szeptemberben szepesi prépost lett. 1707. májusától 1708. júniusig vatikáni követ. 1709-10-ben Lengyelországban és I. Péter cárnál járt diplomáciai küldetésben. 1711-ben Rákóczi franciaországi megbízottja. 1717-ben a fejedelemnek a Portára távozásakor Párizsban maradt rezidensként. 1718-19-ben Rákóczi hozzá írt bizalmas utasításait kiszolgáltatta a francia külügyminisztériumnak, majd pénz- és értékpapírüzletekbe bonyolódva eljátszotta a fejedelem egész vagyonát. A Bastille-ba, az adósok börtönébe zárták, s itt néhány nap múlva öngyilkos lett. Ő a szerzője az Egy lengyel királyi tanácsos levele (1710) c. latinul és franciául kinyomott kuruc politikai röpiratnak.

BUNKÓ Bónis
(? - Párizs, 1900.): cigányprímás

1900-ben Párizsban 62 éves korában hunyt el.
 

C

CHAPPON Lajos
(1802. – Kolozsvár, 1878.): francia származású vívómester.

CLAUS-SZARVADY Wilhelmine : CLAUSS Vilma
(Prága, 1834. december 13. – Párizs, 1907.): prágai német zongoraművésznő.
Proksch intézetében képezte magát és először 1849-ben lépett fel. Később művészeti utazásokat tett Francia-, Németországban s Angliában, hol mindenütt mesteri, stilszerű játékával, diadalt aratott. 1851 óta Párisban élt, hol 1855-ben Szarvady Frigyes íróhoz, a párizsi magyar követség volt titkárjához ment feleségül.
1953-ban Pesten is hangversenyt adott.
Irodalom: Pallas ; ZL 1965:387.

COUDEKERQUE-LAMBRECHT grófné : született. Nemeskéri-Kiss Margit ; írói neve Noel Bangor

(Párizs, 1861-1944): író. Nemeskéri-Kiss Miklós (1820-1902) az 1848-as szabadságharc honvéd ezredes, franciaországi magyar emigráns politikus leánya.

1886-ban felesége lett a faubourgi belga származású lovassági tisztnek, gróf Louis de Coudekerque-Lambrechtnek, aki 1870-ben, a nagy háború idején Tours várának kapitánya volt és hősiesen védte a német ostrom ellen. Öt gyermekük született, négy leány és egy fiú. Férje amikor a szeparációs törvényt erőszakkal hajtották végre és az egyházi javakat elkobozták, inkább kilépett a hadseregből és nyugdíjaztatta magát, semhogy a templomokba törjön csapata élén. 1905-ben visszatértek Párizsba.

1900-ben a „La Quinzaine” irodalmi lapban használta először a Noel Bangor írói nevet, majd 1902-ben a folyóirat közölte Alphonse Daudet párizsi szobrának leleplezésére írt költeményét is. Cikkei több és több francia újságban jelentek meg, hol francia, hol magyar témáról. 1913-ban kiadják első regényét, a „Les deux ivresses”-t. 1914-ben jelent meg a „Le  sang bieu – Scénes de la vie hongroise” című regénye, amely öt magyar témájú novellát tartalmazott.

Utolsó művét 1934-ben adta ki.

Nevét a franciák és a magyarok is elfelejtették, regényeit, elbeszéléseit nem olvassák. Irodalmi munkásságának mára nyoma veszett.

Irodalom: Tábori Kornél: Páris magyarjai. Budapest: [1910]

Bővebben: www.helytortenet.szod.hu/.../Godi_Almanach_...

CZIFFRA György
(Budapest, 1921. november 5. – 1994. január 15.): zongoraművész.
Cigányzenész családból származott, gyermekéveit egy nyomorúságos angyalföldi barakktelepen töltötte. Tehetségét cimbalmos édesapja ismerte fel, csodagyerekként már ötéves korában cirkuszban zongorázott.
1946-tól ismét itthon, kiskocsmákban és eszpresszókban lépett fel, koncertezni szókimondó magatartása miatt nem engedték. Disszidálási kísérletei után megkínozták, 1950-ben börtönbe zárták, majd Recsken kellett követ törnie.
1953-ban szabadult, nem sokkal később újra engedélyezték fellépéseit, külföldön is. 1956. október elején Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel tízszer játszotta hangversenyén ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet.
1956 után Párizsban telepedett le.
Érett korára a legnagyobb pianisták közé emelkedett, de sohasem volt elégedett magával, állandóan tökéletesíteni igyekezett tudását.
Megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, 1968-ban francia állampolgár lett, de mindig magyarnak vallotta magát. 1973-ban látogatott először haza, hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség. A 100 tagú Budapest Cigányzenekar tiszteletbeli elnöke volt, 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjével tüntették ki.
 

CS

Irodalom: MÉL

CSONGOVAI Per Olaf
(Ankara [Törökország], 1930. szeptember 12. – [Franciaország], 2005. november 5.): filmrendező, operatőr.
Édesapja, mint a Vörös Hadsereg tisztje menekülésre kényszerült, és úti célja Ausztrália lett volna. Törökországba érve elfogyott a pénze és ott ismerkedett meg gyermekei későbbi édesanyjával, egy tánccsoport tagjával. 1939-ben a család visszatért Magyarországra.
1955-ben rendező szakon diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a filmgyárban dolgozott.
1956-ban részt vett a Magyar Rádió épületének ostromában, október 25-én a véres zászlós tüntetésen (ekkor társaival elfoglalta a Vörös Csillag Nyomdát, ezért három napig letartóztatásban volt). A Tűzoltó utcai felkelőcsoport helyettes parancsnoka, a Nemzetőrség Főparancsnoksága Operatív Bizottságának tagja. Számos tárgyaláson vett részt, többek közt Nagy Imrével és Kádárral is. Részt vett a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány megalakításában. November 8-ig fegyverrel harcolt, majd a Péterfy utcai kórházban röplapozott.
A forradalom leverése után Franciaországba menekült, részt vett a francia közvélemény Gáli József és Obersovszky Gyula halálos ítélete elleni mozgósításban. Trockista szervezetek aktív tagja lett.
Először operatőrként, majd vágóként dolgozott egy filmstúdióban. Később létrehozott egy rajz- és reklámfilmeket készítő filmvállalatot.
1988-ban nyaki ütőere eldugult, és lebénult az egész bal oldala. 1989 óta többször látogatott Magyarországra.
Irodalom: Nagy 2000.
 

D

DAVIDOVICS Endre

Nagyvárad, 1912. március 30. – Párizs, 1986. április 8.): jogász, szociológus.

DE GERANDO Ágost : eredetileg Auguste Degerando, Gerando

(Lyon, 1819. április 4. – Drezda, 1849. december 8.): magyarrá lett francia író, földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Felesége, gróf Teleki Emma hatására kezdett foglalkozni a magyar történelemmel, illetve politikai viszonyokkal, és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc során igyekezett a diplomácia és publicisztika eszközével szolgálni a magyar ügyet. Lánya, De Gerando Antónia, a kolozsvári felsőbb leányiskola első igazgatója, műfordításaival járult hozzá a francia és a magyar kultúra közeledéséhez.

Irodalom: MIL ; MÉL ; ÚjMIL 1:455.

DE GERANDO Ágostné, gróf Teleki Emma

(Hosszúfalva, 1809. szeptember 11. – Pálfalva, 1893. április 30.): írónő, Teleki Blanka húga.

Teleki Blanka húga, a szabadságharc bukása után 1870-ig franciaországi emigrációban élt írónő, a párizsi magyar és lengyel menekültek patrónusa. Őzvegységre jutva egyedül nevelte két gyermekét Antóniát és Attilát.

Irodalom: MÉL ; ÚjMIL 1:455-456.

DE GERANDO Antónia

(Párizs, 1845. február 13. – Kolozsvár, 1914. április 9.): pedagógus, író, műfordító.

Szülei De Gerando Ágost és gróf Teleki Emma (Teleki Blanka nővére) voltak. Tanulmányait Párizsban végezte. 1861-ben tanítónői, 1864-ben tanárnői képesítést szerzett. 1865-ben és 1867-ben rövid időre Magyarországra látogatott, majd 1872-ben végképp itt telepedett le. Előbb Budapesten a Veres Pálné-féle Nőegylet intézetében és a kézimunka-ipariskolában tanított, majd 1876-tól magántanfolyamokat tartott. 1880-ban Kolozsvár városa meghívta az újonnan alapított kolozsvári felsőbb leányiskola igazgatójának, ahol 12-18 éves lányokat tanítottak. Huszonöt éven át vezette az iskolát, mellette tankönyeket és pedagógiai értekezéseket írt, számos művet fordított. Sírja a házsongárdi temetőben található.

Művei: Franczia felsőbb leányiskolákról, (Budapest, 1885.) ; Francia olvasókönyv felsőbb leányiskolák számára (Lectures francaises.), (Pozsony, 1891.)

Irodalom: MIL ; ÚjMIL 1:456

DE GERANDO Attila

(Pest, 1847. – Pálfalva, 1897. október 14.): neves földrajztudós.

Unokatestvérét, Teleki Irént vette feleségül, akitől egyetlen gyermeke, Félix született, aki 1935-ben Párizsba költözött és Félix volt a család utolsó Magyarországon élő tagja.

Irodalom: MIL ; ÚjMIL 1:456

DEGRÉ Alajos

(Lippa, 1819. január 6. – Budapest, 1896. november 1.): ügyvéd, író, a márciusi ifjak egyike.

Édesapja francia származású Temes megyei főorvos volt, aki magyar leányt (Rácz Annát) vett feleségül. Degré teljesen magyar nevelést kapott, iskoláit Aradon kezdte, Szegeden folytatta, s a jogot 1838-1840-ben Nagyváradon végezte. Az ifjúság körében vezérszerepet játszott, sokszor volt az ifjúság szónoka, s nem egy politikai demonstrációt vezérelt.

1848-ban a pesti Közcsendi Bizottmány jegyzője, majd belügyminiszteri titkár lett. Már 1848 nyarán beállt honvédnek a Földváry Károly vezette önkéntes zászlóaljba. 1848. szeptemberétől huszárkapitány volt Móga János alatt, majd a Károlyi huszárezredben. 1848. november 29-én főhadnagy, 1849. január 16-án százados lett. A turai csata heves harcaiban több sebet is kapott. Édesanyját, aki 1849-ben hunyt el, s kinek három fia vett részt a magyar szabadságharcban, Arad várának parancsnoka katonai tiszteletadással temettette el. A csatában kapott sebei miatt a nagyváradi fürdőben gyógykezeltette magát, itt jutott el hozzá a világosi fegyverletétel híre. Ezután a békési pusztákon bujdosott, ahonnét az amnesztia hírére visszatért Pestre, azonban Aradra internálták. Internálása után végleg visszatért a fővárosba. Utazásokat tett Németországban, Belgiumban, Franciaországban és Angliában. 1857-ben megnősült, neje Koller Amália lett. 1867-ben a Kisfaludy Társaság rendes tagjává választotta, 1870. október 22-én Pest megye Vác kerületének lett országgyűlési képviselője.

Fia, Degré Miklós szintén jogász volt.

Irodalom: MIL ; ÚjMIL; Wikipédia

DEMENŸ, Georges [Demény György]

(Douai, 1850. június 12. – 1917. december 26.): fiziológus, a filmkészítés egyik atyja, a filmszalag továbbításának feltalálója, filmkészítő, tornatanár.

„1945-ben a Felszabadítási Bizottság, mely Pierre Blanchar elnökletével működött, emléktáblát helyezett el az Opera közelében, a Boulevard des Capucines 14. számú épületére, a Grand Café falára. Ebben a helyiségben zajlott le 1895. december 28-án, vagyis 50 évvel azelőtt a Louis Lumiere szervezte híres vetítés (...)

Az 50. évfordulóra felavatott táblán öt nevet olvashatunk: Reynaud, Marey, Demény, Lumiere és Mélies. E nevek közül a negyedik, Lumiere-é általánosan ismert; az ötödik, Mélies-é szintén elég ismert a filmbarátok körében, hiszen a filmmúzeumok olykor levetítenek egy-egy általa rendezett filmet. Az első három nevet csak a szakértők ismerik. Minket, magyarokat a harmadik érdekel. Különösen a származása miatt. (…)

Demény valóban magyar származású volt. Vizsgálódásunk először Paul nevű testvérére irányult, aki nagy szerepet játszott Arthur Rimbaud életében. A költő neki címezte a híres Látnok levelét, amelyben az ifjú zseni megfogalmazta poétikai krédóját. (…)

Mely tények igazolják, hogy Paul (következésképpen öccse is) magyar származású volt?

(…) Lássuk a családfát! Paul és Georges annak a Philippe-Joseph Deménynek a fia volt, akiről Jean-Claude Lyleire, Lille-i tanár kijelentette, hogy “magyar származású”. A belgiumi Nivelles kerületi Walhaim Saint Paulban született és Brüsszelben halt meg, 1885-ben. Ez a zongoratanár francia származású holland nőt vett feleségül: Adčle Devigront (1812–1893). Megkértük Vandenhoecq urat, próbálja kikutatni a további felmenőket, mert reméltük, hogy a belga származás visszavezethető a magyarra. Csalódtunk, mert az ifjú Hénin-Beaumont-i kutató nyomozása csak annyi eredménnyel járt: Paul és Georges nagyapja, Philippe Demény, Corroy le Grand-i születésű szabó, bizonyos Ferdinand Demény fia volt, aki 1767 körül született, szintén Belgiumban, és 1858-ban hunyt el. Időben innen már nem tudtunk visszamenni, de azért még nem adtuk fel! Feltételeztük ugyanis, hogy Demény esetleg Bercsényi László marsall ezredének hadjárata során került Belgiumba; II. Rákóczi Ferencnek e harcostársa legendás életével a magyar–francia katonai kapcsolatok legfényesebb lapjait tölti ki. A feltevés helyesnek bizonyult: a Revue de Hongrie-ben cikksorozatot találtunk H. Reinach-Foussemagne grófnő tollából; a 457. oldalon azt olvashatjuk, hogy az említett ezredben 1734-ben volt egy Demény nevű kadét, aki később a francia–magyar Esterházy-regimentben zászlós lett. A vezetéknevét nem ismerjük. Ekkor kértük meg Zachar József hadtörténészt, egy Bercsényi-tanulmány szerzőjét, hogy 1979-es franciaországi tanulmányútján ellenőrizze a vincennes-i Hadtörténeti Intézetben a Revue de Hongrie-ben rögzített adatokat. Valóban megtalálta Demény nevét, aki ott hagyva a császári sereget, 1733. június 1-jétől a Bercsényi-ezredben szolgált. Ez a regiment a Rajna-vidéken harcolt a Habsburgok ellen folytatott lengyel örökösödési háborúban. Deményt később zászlósként átvezényelték Bercsényi fogadott fiának, Esterházy Bálintnak az ezredébe. Ez az egység 1744–48 közt részt vett a belgiumi harcokban. Sajnos, e tiszt sorsáról további részleteket nem tudtunk meg; meglehet, hogy ezzel az ezreddel részt vett a Douai és Lille közt 1744-ben vívott csatákban. (...)

Egészen bizonyos tehát, hogy a film egyik úttörője magyar család leszármazottja”.

Rövid részlet Bajomi Lázár Endre: Georges Demény, a film magyar származású úttörője című tanulmányából. Gál Péter fordítása

Bővebben: www.filmintezet.hu/magyar/.../bajomi19.htm

DINER-DÉNES József
(Liptószentmiklós, 1857. június 27. – Párizs, 1937. augusztus 5.): író, mérnök, művészettörténész, politikus, szociáldemokrata publicista, szerkesztő.

DOBÓ Miklós, dr. : Nicolas Dobo
(Győr, 1905? – Páris, 19??): orvos.
1924-ben került Párizsba. 1950-es években Marokkóban egy istenhátamögötti településen százezer berbernek ő volt az egyetlen belgyógyásza, sebésze, fogorvosa, szülése, szemésze, patikusa. Alig akadt olyan 1956 utáni magyar menekült,akinek ne lett volna a háziorvosa. Ha egy Párizsba látogató magyar írónak, művésznek, vagy egyszerű turistának valami baja volt, akkor többnyire Dobó doktor gyógyította meg őt. Természetesen ingyen, mint ahogyan ingyen kezelt száz és száz szegény franciát is, amikor még nem terjedt ki mindenkire a társadalombiztosítás. Húsz évig praktizált Párizsban úgy, hogy ő maga is szegény ember maradt.
Irodalom: Irodalmi újság (Paris), (1989:4), (méray): Dobó doktor.
 

E

ELEK Tamás : Thomas Elek és KERPAL

(Budapest, 1924. december 7. – Párizs, 1944. február 21.): a francia ellenállási mozgalom tagja.

A II. világháború alatt Franciaországban különféle fegyveres akciókban magyar menekültek is részt vettek. Ilyen volt az a vasútrongáló osztag is, amelyet Boczor József vezetett, és amelynek tagja volt Elek Tamás és Békés Glasz Imre is. Nyolc robbantást hajtottak végre, ezek közt a legjelentősebb a Marne-folyó partján fekvő városkát, Chateau-Thicrryt és Párizst összekötő vasútvonal felrobbantása volt. Ennek az akciónak igen sok német katona esett áldozatul. 1943 novemberében a Gestapo elfogta a 23 tagú partizáncsoportot, amelyben három magyar is harcolt. A csoport tagjait 1944. február 18-án halálra ítélték, majd 21-én a párizsi Mont Valérien erődben kivégezték, köztük Békés Glass (Glasz) Imrét, Boczor Józsefet és Elek Tamást.

(Erzsébetfalva, 1902. október 18. – Párizs, 1974. szeptember 8.): író, szerkesztő.

F

FARAGÓ Béla
(Budapest, 1944. márc. 16. – ): politikai író, közigazgatási bíró.
1962-ben hagyta el Magyarországot. Franciaországban telepedett le, ahol zenei, filozófiai, államigazgatási tanulmányokat folytatott. Párizsban középiskolai tanár lett, majd minisztériumi tisztviselő, majd Versaillesban közigazgatási bíró. Magyar nyelvű írásai a Magyar Füzetekben, és az Irodalmi Újságban jelentek meg.
Főbb művei: L'état des libertés (Paris: 1981); Nyugati liberális szemmel. A mai magyar ellenzéki gondolkodásról (Paris: 1986).
Irodalom: Borbándi

FEJTŐ Ferenc ; francia neve: François Fejtő, eredeti nevén: Fischel Fülöp Ferenc

(Nagykanizsa, 1909 augusztus 31. – Párizs. 2008 június 2.): francia-magyar történész, kritikus, Szécshenyi-díjas író, baloldali újságíró.

1938-ban titokban francia vízumot szerez és Franciaországba távozik. 42 év után, 1989-ben tér vissza először Magyarországra.

Irodalom: Lexikonok, internet.

FORRAI Eszter
(Budapest, 1938. április 14. – ): költő.
A budapesti Tudományegyetemen magyar-orosz tanári képesítést szerzett. 1962-ben Párizsban telepedett le, ahol múzeumi alkalmazott lett. 1962 és 1980 között az Új Kelet című izraeli magyar lap párizsi tudósítója, alkalmanként dolgozott a Szabad Európa Rádiónak is. Versei az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Szivárványban, az Új Európában és más nyugati magyar lapokban jelentek meg.

FÖLDES Péter
(Budapest, 1924. – Párizs, 1977.): rajzfilmrendező.

Francia Rádió Magyar Adása
A francia állami rádiónak a kelet-európai adások keretében 1949-ben indult magyar műsora, amely naponta jelentkezett, rövidebb-hosszabb időtartammal. Első vezetője a francia Aurélien Sauvageot volt, azután rövid időre Dessewffy Gyula, majd még 1949-ben Bolgár László lett a magyar műsor szerkesztője, őt 1958-ban Csukássy Lóránt követte. A magyar műsort 1974 december végén a francia kormány leállította. Az adás ismertebb belső és külső munkatársai közé tartozott Borsos Sándor, Dormándi László, Kokas Lajos, Lehoczky Gergely, Pobrányi Gábor, Schreiber Tamás, Somogyi B. Gerő, Szélpál Árpád, Szilágyi József

FRANKEL Leó
(Újlak, 1844. február 28. – Párizs, 1896. március 29.): ötvös, újságíró, politikus, a párizsi kommün munka- és kereskedelemügyi bizottságának vezetője.

FRANKL Péter
(Kaposvár, Somogy m., 1953. március 26. – ): magyar matematikus, zsonglőr, az MTA külső tagja (1998).
1971-ben a nemzetközi matematikai olympián aranydíjat nyert. Katona Gyula tanítványaként az ELTE matematikus szakát 1976-ban végezte el. 1977-ben a matematikai tudományok kanditátusa lett. 1978-ban artistavizsgát tett. 1979-ig az MTA Matematikai Kutató Intézetének kutatója volt. Előbb Franciaországban élt, ahol az Université Paris Diderot-on folytatta matematika tanulmányait. 1988-ban Japánba költözött, ahol a Tokiói Egyetem tanára lett. Részt vett a japán diákolimpiai csapat felkészítésében. Többször szerepelt NHK japán tv-csatornán.
Tokió utcáin, terein továbbra is szeretettel zsonglőrködik.
1977-ben megkapta a Grünwald Géza-emlékdíjat.

 

G

(Pest, 1836. szeptember 27. – Párizs, 1910. május ?): költő, műfordító.

Irodalom: Nagy:2000

GOTTIER Lajos
(Munkács, 1861 február 21. – ?): író.
Francia nemesi családból származik, amelynek eredeti neve Gauthier volt.
Munkács és Vidéke, Munkács című lapok szerkesztője volt.
Irodalom: Révai

GROSBOIS

Páris mellett, kamalduli remeték tanyája, II. Rákóczi Ferenc kedvelt tartózkodó helye. A száműzött fejedelem 1713-ban Franciaországba telepedett le és Párizsban barátja, Tessée tábornagy palotájában lakott. XIV. Lajos halála után Tesséevel együtt Grosbois-i klastrom mellett épített mezei házba költöztek. Itt élt barátaival távol a világ zajától, csekély számú szolgával együtt. 1717-ben innen végleg Rodóstóba távozott. Végrendeletében vallásos munkáinak kéziratait a Grosbois-i kamalduli zárdara hagyta. A legnevezetesebb a Confessio peccatoris című latinul írt műve , amelyet 1716-ban Grosboisban kezdett írni és Rodostóbanfejezett be. 1792-ben a bezárták a zárdát és annak irataival együtt a fejedelem kézirata is a párizsi nemzeti könyvtárba került. Ebből adta ki 1876-ban a Magyar Tudományos Akadémia , II. Rákóczi Ferenc önéletrajza cím alatt.      

Irodalom: Révai

GRUBER Lajos

(Pest, 1855. május 24. – Budapest, 1907. augusztus 12.): jogi író.

Levelező tagja volt a párisi Société générale des prisonsnak.

Irodalom: Révai

GRUBICZY Géza

(1842-1893): gazdasági szakíró.

Ő alapította az első magyar baromfitenyésztési szakfolyóiratot. Sok cikke jelent meg francia, angol és német szaklapokban, főleg kisebb tenyésztési ágakról.

Fordításai közül: Zöldségtermesztés, Budapest: 1875 (Bouché után franciából); A földmivelés alapjai, Budapest: 1876 (Rendu után franciából).

Irodalom: Révai

GRUBY Dávid

(Kiskér, 1809 – Páris, 1898. november 14.): magyar számazású francia orvos.

1936-ban Párizsba költözött és ott nagy hírre tett szert. Orvosa volt többek között id. És ifj. Dumasnak, Chopinnek, Balzacknak, Gambettának és Heinrich Heine-tet is kezelte. Párizsban különc életet élt. Írók és művészek számár alapítványt hozott létre és annak kamataiból a híres Gruby-ebédeket rendezték. Hetenkint egyszer ingyen rendelt. 1848-ban hazajött és részt vett a szabadságharcban, majd visszatért Párizsba. Sokat foglalkozott botanikával és élete végén hipnotizálással. 

(Szentantal, 1839. december 2. – Páris, Courbevois, 1891. május 4.): politikus, újságíró.

Jogi és történelmi tanulmányokat végzett, majd hosszabb külföldi utat tett, főleg Franciaországban tartózkodott huzamosabb ideig. Hazatérése után csakhamar Zólyom vármegye főjegyzője, 1871-ben alispánja lett. 1878-ban Besztercebánya képviselőjévé vállasztották. A politikai küzdelem, a csalódás, a félreértés, a visszautasítás, a különben is ideges  írót teljesen lehangolták. Közéleti pályájának sötét tragikuma öngyilkosságba kergette. Holtestét a Szajnában találták meg s csak másnap ismerték fel az ott lakó magyarok.

Irodalom: Révai

GUILBERT, Yvette

(Páris, 1865. január 20. – Aix-en-Provence, 1944. február 3.): francia énekesnő.

Budapesten is többször szerepelt. Egyik regénye magyarul is megjelent (A deszkák hősei, Bp.: Egyetértés, 1902.) 1932-ben megkapta a francia Becsületrendet.

Irodalom: Révai

GULYÁS Pál

(1881-1963): irodalomtörténész.

Számos cikket írt német, francia és olasz folyóiratokba és szaklapokba.

Irodalom: Révai

GYP (írói név) ; Sibylle Gabrille Marie-Antoinette de Riqueti de Mirabeau comtesse de Mortel de Janville (eredeti név)

(1850-1932): írónő.

Magyar fordítói: Cserhalmi H(etht) Irén; Heltei Jenő; Házsongárdy G.; Keméndyné Novelly Elza; Gerő Attila.

Irodalom: Révai

H

(Párizs, 1858. január 31. – Párizs, 1937. július 4.): bankár, író, műfordító, történész, újságíró, MTA külső tagja.

HUGÓ Károly, eredeti neve Bernstein Hugó Károly
(Pest, 1808. szeptember 1. – Milanó, 1877. november 13.): magyar drámaíró.
Születéséről eltérő időpontok találhatóak, a legvalószínűbb, hogy 1808 szeptember 1-én született. Több életrajzi lexikon 1806 körüli időpontra datálja születését.
1839-ben Hahnemann meghívására Párizsba ment, ahol gyerekkori szenvedélye, a színházak iránta vágya erősebbnek bizonyult, mint orvosi hivatása. Drámaíró lett. 1840-ben Hamburgba költözött.
1847-ben Európában a forradalmak szele fújdogált, őt is megérintette, így Franciaországba utazott. Jules Janin vette pártfogásába, aki felismerte írói tehetségét. Megismerkedett és összebarátkozott Liszt Ferenccel is.
Ekkor olvasta Bazancourt francia író egyik novelláját, ennek alapján kezdte megírni a „Bankár és báró” című drámáját, melyet német nyelven írt, mert ekkor Németországban tartózkodott. A művet később Falk Miksa fordította magyarra.
Kiadta két francia nyelven megírt drámáját (La comédie infernale, L'IIiado finie). Szerette volna Párizsban a Magyarországon sikeresen bemutatott „Brutus és Lukréciát” színpadra vinni, de közben Franciaországban 1848 februárjában kitört a forradalom.
Lelkesen vetette magát az eseményekbe, magyar zászlóval járt, és magát kikiáltotta a magyar nép képviselőjének. Mikor 1848-ban Magyarországon is kitört a forradalom, Liszt Ferenccel együtt agitált a magyar forradalom mellett. A párizsi magyar egyesület 1848-ban Hugó Károly indítványára és vezetése alatt vonult Lamartine köztársasági elnök elé, hogya szabadság, egyenlőség és testvériség szellemében induló új forradalomk sikeréhez gratuláljon. 1848-ban egy rövid időre hazalátogatott.
A francia forradalom bukása után Franciaországot el kellett hagynia. Mivel Magyarországon is elbukott a forradalom, így Németországba, Berlinbe utazott.
Később többször is megfordult Pesten. Különc volt. Három nyelven írt, de mindig magyar írónak vallotta magát.

ILLYÉS Gyula

(Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Bp., 1983. április 15.): író, költő, műfordító, szerkesztő.

1921 őszétől a budapesti egyetem magyar-francia szakos hallgatója volt. 1918–19-ben részt vett a baloldali diák- és ifjúmunkás-mozgalomban, várható letartóztatása elől 1921 végén emigrált, tavasszal Párizsba érkezett. Alkalmi állások után könyvkötőműhelyben dolgozott. Részt vett az emigráns magyarok szakszervezete és különféle munkásmozgalmi művelődési körök munkájában. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. Megismerkedett a francia avantgárd vezető művészeivel, többükkel életre szóló barátságot kötött. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926-ban amnesztia nyomán hazatért.

J

JÁVOR Lívia

(Budapest, 1940. – ): pszichoterapeuta, író.

1964-ben Franciországba távozott.

Irodalom: Nagy 2000.

JOCITCH Jenő

(Szabadka, 1904. október 12. – Párizs, 1969. január 3.): jogász közíró.

Előbb Ausztriába, majd 1947-ben Franciaországba távozott.

Irodalom: Nagy 2000.

JORDÁN Tamás ; Kolozsvári Jordán

(Kolozsvár, 1539. – Brünn, 1585. február 6.): orvos.

Tizenhat évesen Wittenbergben kezdte meg orvosi tudását megalapozó tanulmányait, majd Párizs és 1560-ban Montpellier egyetemét látogatta. Jordán 1562-ben Itáliába utaztában Svájc felé tett kitérőt, hogy Gessner Konrád neves orvos-polihisztor segítségével botanikai és zoológiai ismereteit kiegészítse. 1562 és 1565 között Pádua, Bologna, Pisa, majd Róma egyetemeinek matrikulájában lelheti fel nevét a szorgos kutató. 1565-ben Rómában avatták orvosdoktorrá. 1569-ben Brünnben telepedett le. 1570-ben Morvaország főorvosa lett.

Irodalom: Molnár Béla: Kolozsvári Jordán Tamás – a 400 éves balneológus (Gyógyászat, 1939.); Görgényi Géza: Kolozsvári J. T. az első magyar orvosbalneológus (Orv. Hetil. 1964. 24. sz.); MÉL.

JÓZSA Sándor

(Kolozsvár, 1910. február 4. – Barbizon [Franciaország], 1989): festőművész, grafikus.

JUSTH Zsigmond

(Pusztaszenttornya, 1863. február 16. – Cannes [Franciaország], 1894. október 9.): író, földbirtokos.

Jogi és nemzetgazdasági tanulmányait Németországban és Franciaországban végezte.

Irodalom: MÉL 1981

Interneten:  Magyar   Esperanto

K

KAHÁN Theó

(Máramarossziget, 1904. augusztus ? – Nizza [Franciaország], 1985. január 22.): fizikus.

KÁLMÁN Imre

(Budapest, 1918 május 27. – m ): író, költő.

1938-1940 között Párizsban dolgozott, miközben a Sorbonne-ra járt egyetemre.

1955-től az ELTE latin-magyar szakos hallgatója volt. 1956 októberében részt vett a forradalomban Székesfehérváron. 1957-ben Belgiumba ment, Louvainben folytatta félbeszakadt tanulmányait. 1962-től Párizsban élt, itt előbb nyomdászként, majd tisztviselőként dolgozott. 1979-ben Sík Sándor-díjat kapott.

Irodalom: KMIK ; Nagy 2000 ; ÚjMIL:2000.

KISS Miklós Pál József János

(Bikádpuszta, Somogy vármegye, 1820. november 22. – Párizs, 1902. április 27.): az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc  honvédezredese, franciaországi magyar emigráns politikus.

KOLTAI KOVÁCS Béla

(Tét, 1856. október 27. – Párizs, 1912. december 22): irodalomtörténész, középiskolai tanár, majd a párizsi Sorbonne tanára; a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság levelező tagja.

1867-től nyolc évig a győri Benedek-rendi főgimnáziumban tanult. 1878-ban Győrött önkéntes katonai szolgálatot teljesített, közben családi nevét Kontra változtatta. 1879-benfilológiából és németből doktori oklevelet szerzett. 1881-ben magántanárként kezdett működni, a következő évben továbbképzésre Párizsba ment, ahol többek között a Sarbonne előadásait látogatta. Miután tanári vizsgát tett, Franciaországban maradt. 1883 végén Auxerre város kollégiumába tanárnak nevezték ki, két évvel később Issoire-ba (Puy de Dôme) helyezték át. 1886-ban a minisztériumtól ösztöndíjat kapott a Sorbonne-ra, ennek segítségével megszerezte a francia doktori címet. Előbb Lorient-ben (Morbihan), azutánLe Havreban, majd 1892-től Párizsban német nyelvet és irodalmat tanított. 1902-től a Sorbonne-on a magyar nyelv és irodalom magántanára, 1907-től rendkívüli tanára volt.

Irodalomtörténeti tanulmányait magyarul, németül és franciául közölte. Az 1890-es évektől kezdve számos magyar és német tudományos témát dolgozott ki francia nyelven. Két munkáját a Francia Akadémia jutalommal tüntette ki. Élete egyik fontos céljául szellemi életünk és irodalmunk külföldi ismertetését tűzte ki, magyar összeköttetéseit gondosan ápolta.

Irodalom: Szinnyei ; Mazsil ; MÉL.

KORNSTEIN Egon Ferenc

(Nagyszalonta, 1891. május 22. – Párizs, 1987. december 3.): brácsaművész, hegedűművész, zenei könyvtáros, zenetörténész, egyetemi tanár.

KOVÁCSHÁZY Kázmér

(Budapest, 1937. január 30. – Savoye [Franciaország], 1981. május 23.): újságíró.

KŐRÖSI László

(1908-1989).

Szerkesztője volt Párisi Futárnak (1932-1934)

Irodalom: Nagy 2000:572

KULIFAY Imre

(Aba, 1908. november 5. – Párizs, 1986. május 22.): református lelkész.

L

LAKATOS László

(Budapest, 1882. július 17. – Nizza, 1944. február 13.): író, újságíró, műfordító.

LE BON, Girolamo

(Velence, a 18. sz. eleje – Kismarton, 1765 után): színész, színigazgató, zeneszerző, díszlettervező. Francia származású.

1735–36-ban egy Németországban turnézó társaság vezetője. 1735–1746 között, megszakítással, a szentpétervári udvari színház tagja. 1741-ben a pozsonyi operatárs. ig.-ja. 1746 után Berlinben, Drezdában, Potsdamban, Hamburgban szerepelt. 1762. júl. 1-jén Esterházy Miklós herceg feleségével és leányával együtt a kismartoni (Eisenstadt) operatárs.-hoz szerződtette, díszlettervezői munkakörre. Valószínűleg ő készítette a díszleteket Joseph Haydn első operáihoz: Acis és Galatea, Az énekesnő, Naspolya hercegnő.

Irodalom: Magyar Színházművészeti Lexikon

LASUEUR Daniel, valódi nevén Jeanne Loiseau

(Páris, 1860-1920.): francia írónő.

Több sikeres regényét magyarra is lefordították.    

(Losonc, 1886 január 27. – Limoges [Franciaország], 1946): újságíró, szerkesztő.

(Máramarossziget, 1821. március 25. – Budapest, 1987. április 8.): írónő.

A menekülő honvédek segítéséért öt évi várfogságra itélték, amelynek nagy részét a kufsteini börtönben töltötte el. 1856-ban kiszabadulása után Máramarosszigen leánynevelőintézetet alapított. Később egyideig Párizsban tartózkodott, majd haza tért és több főúri családnál nevelő volt. 1897-ben a lóvonat halálra gázolta.

(Csetnek, 1830. december 14. – Budapest, 1917. január 10.): a legnagyobb magyar történeti festők egyike és a hazai romantika egyik legjelentősebb alkotója.

1856-tól kezdve Léon Cogniet párizsi műtermében és az École des beaux arts-ban tanulta ki az akadémikus-romantikus stílust. Leginkább Paul Delaroche történelmi festészete hatott rá. Párizsban, 1859 folyamán születtek meg legnagyobb művei: Hunyadi László siratása, Zách Felicián és Zrínyi Ilona Munkács várában. 1864-ben készült el a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, 1868-ban a Dobozi és hitvese és a Dózsa népe címet viselő kompozíció. Ez volt művészetének csúcsidőszaka, a Hunyadi László siratása képéért az 1861-es Szalonon aranyéremmel jutalmazták. 1870-ben tért vissza Magyarországra, de a hazai kritika ellenségesen viszonyult franciásstílusához, ezért 1873-ban visszavonult. Az idős Madarász 1903-ban ismét megpróbálkozott a festéssel, de arcképei és történelmi munkái nem ütötték meg a korábbi színvonalat. Szinte elfeledetten hunyt el 1917-ben. Művei jelentős részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

Irodalom: Révai ; MÉL.

N

NEMESKÉRI-KISS Miklós Pál József János

(Bikádpuszta, 1820. szeptember v.november 22. – Párizs, 1902. április 27.): az 1848-as szabadságharc honvéd ezredese, franciaországi magyar emigráns politikus. Nemeskéri-Kiss Margit (1861-1944) író édesapja.

1837-től pesten tanult jogot, 1841-ben szerzett oklevelet. 1843-ban tanulmányutat tett az Oszmán Birodalomban Egyiptomban, Itáliában, Spanyolországban, majd 1847-ben, Franciaországban és Angliában. Itáliában megismerkedett és összebarátkozott Giuseppe Garibaldival, Londonban pedig a rossz anyagi körülmények között élőCharles-Louis Napóleon Bonaparte herceggel, a későbbi III. Napóleonnal, akit többször is kisegített.

1846-ban a Helytartótanács titkárnak nevezték ki és ebből az időszakból származott ismeretsége Teleki Lászlóval, Irányi Dániellel és Kossuth Lajossal.

1848. március 15. után nemeskéri Kiss Miklós elsők között csatlakozott a forradalomhoz, lelkesen vett részt a szabadságharcban.

A latinul, németül, franciául, angolul, olaszul, és spanyolul folyékonyan beszélő fiatal tiszt a debreceni kormány megbízásából tárgyalásokat kezdett a badeni forradalmi csapatok, a Velencei Köztársaság és a magyar honvéd haderő stratégiai összehangolása érdekében. Részt vett a budai vár ostromában és visszafoglalásában. A vár visszavételét követően rövid időre a vár parancsnokává nevezték ki. Ő vitte Kossuth levelét Angliába, amelyben kölcsönt kért a függetlenségéért harcoló Magyarország részére. Kalandos küldetése során eljutott Párizsba, majd Londonba, de az angolok érdektelensége miatt útját nem kísérte siker

A szabadságharc leverését követően Angliában, majd Franciaországban maradt és Párizsban telepedettt le. Birtokait elkobozták, őt pedig „in effigie” (jelképesen) felakasztották.

1853-ban házasságot kötött az ősrégi főnemes Le Charron család sarjával, Mathilde márki kisasszonnyal (1820-1895), aki előzöleg gróf de Roys márki feleség, majd 1852-től özvegye lett. A feleség hozományba hozott több százezer aranyfrankot, egy terjedelmes magánpalotát Párizs legelőkelőbb negyedében és még néhány komoly ingatlant vidéken, úgyhogy a többi szegény magyar emigránstól eltérően Nemeskéri-Kiss Miklós dúsgazdag francia birtokos lett.

A magyar-francia grófi házaspárnak négy gyereke született.

A házassága révén a legfelsőbb kapcsolatokkal rendelkező Kiss időközben ismét kapcsolatba került az immár III. Napóleon néven uralkodó londoni barátjával, Louis Bonaparte tábornokkal. E kapcsolatát is felhasználva érte el, hogy 1858-ban Kossuth találkozhatott Napóleon Jeromos herceggel, a császár unokaöccsével.

Párizsban gróf Teleki Lászlóval, a magyar kormány franciaországi megbízottjával együtt a kormány, illetve a közvélemény támogatásának elnyerésén dolgozott a függetlenségi nyilatkozat utáni Magyarország, illetve a magyar kormány elismerése érdekében. Angliában majd Franciaországban élte az emigráció éveit, majd harcolt az olasz seregben, ahol tábornoki rendfokozatot kapott és kitüntették a Szent Móric- és Lázár-renddel (Mauritius-rend). A háború után folytatta a diplomáciai erőfeszítéseket: 1866-ban Kossuth megbízásából Bismarck kancellárt kereste fel, hogy megnyerje Poroszországot a magyar ügynek. Katonai, diplomáciai és gazdasági érdemei elismeréseként 1861-ben III. Napóleon grófi címet adományozott nemeskéri Kiss Miklósnak, 1868-ban pedig a Francia Becsületrend Lovagkeresztjével tüntette ki.

Noha Franciaországban grófi címet kapott, e címet nem használta. Élete végéig megkövetelte az „ezredes úr” megszólítást, mivel elsősorban 48-as honvédnek tartotta magát. A kiegyezés után a „megtértek” részére nagy számban adományozott címek, rangok és érdemrendek egyikét sem fogadta el, mivel úgy tartotta, hogy „Azt a kezet, amelynek nevében az embert halálra ítélték és képletesen ki is végezték, a megbékélés után megszorítani lehet, de megcsókolni nem.”

Nemeskéri Kiss ezredes 1902. április 27-én párizsi házában hunyt el, családja a villecerfi temetőben emelt családi kriptában helyezte örök nyugalomra.

Irodalom: MÉL ; „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nemeskéri_Kiss_Miklós&oldid=11657164”

NYÁRY Ernő
(Turócszentpéter, 1906. augusztus 30. – Avon [Franciaország], 1987. augusztus 17.): karmelita szerzetes, bagdadi érsek.
 

O

OROSZ József
(Kőszeg, 1790. augusztus 15. – Versailles [Franciaország], 1851. január 13.): újságíró, szerkesztő.
Pozsonyban ügyvéd, Zalában táblabíró, 1843-1844-ben képviselő. Az Országgyűlési Tudósítások című lapot az elején Kossuthtal együtt szerkesztette. A szabadságharc alatt a magyar külügyminisztériumban dolgozott, ezért külföldre távozott. Franciaországban nyomora miatt öngyilkos lett.
Irodalom: MÉL 1969:324.

OTTLIK György
(Budapest, 1889. június 23. – Párizs, 1966. július 15.): újságíró, diplomata.
A bp.-i egy.-en államtudományi doktorátust szerzett, ezután diplomáciai pályára lépett. 1912- től 1929-ig a szófiai és a berni követségekhez osztották be. Közben 1919-től 1923-ig a Pester Lloyd külpolitikai szerkesztője, 1923–1930-ban a Budapesti Hírlap külügyi rovatvezetője volt. 1930-ban a Népszövetség Ellenőrző Bizottságának póttagjává választották. Lányi Zsigmonddal szerkeszti a Népszövetség francia nyelvű évkönyvét. 1927-től 1934-ig a magyar delegáció póttagja a Népszövetségben. 1934–1935-ben a Budapesti Hírlap, 1935-től 1939-ig a Nouvelle Revuc de Hongrie és 1937-től 1944- ig a Pester Lloyd főszerkesztője volt.
Irodalom: MÉL 1969:330.
 

Ö

ÖLVEDI László
(Érsekújvár, 1903. május 22. – Budapest, 1931. június 21.): költő.
A budapesti egyetemen szerzett doktorátust, aztán visszatért Szlovákiába. Munkatársa volt a Prágai Magyar Hírlapnak. Mint magyar nacionalista s irredenta törekvések szószólója szemben állt a baloldali Sarló-mozgalommal. Sokat járt külföldön. Egy ideig a párizsi Magyar Egyesület titkára volt, egy ottani munkásgyűlésen szerzett sérülésébe halt bele.
Első verseskötete 1923-ban jelent meg Berlinben „A Bányász Éneke“ címmel, és egycsapásra ismerté tette a fiatal költőt. Líráját rutinos verselés és nacionalista szellem jellemzi.
Irodalom: MÉL 1969:332.

ÖREG János
(Pátka, 1838. január 16. – Debrecen, 1911. május 4.): tanár, filozófiai, pedagógiai és jogi író.

1856-tól Pesten a protestáns papnevelőben teológiát hallgatott. Tanulmányait az utrechti, brüsszeli, párizsi egyetemen folytatta. 1863-tól a szentesi, 1874-1880 között a nagykőrösi, 1884-től a debreceni gimnáziumban tanított.
Irodalom: MÉL 1969:332-333.

P

PALOTÁS Imre

(Magyarkanizsa, 1894 október 12. – Budapest, 1968 október 15.): kőműves, író, költő, publicista, politikus, több lap szerkesztője.

1937-ben Fraciaországba emigrált, a Francia Kommunista Párt magyar csoportjának pártmunkása, a párizsi Szabad Szó (1935–39) s az Üzenet (1939) című emigráns lap szerkesztőségének munkatársa lett. 1940–45-ben részt vett a francia ellenállási mozgalom harcaiban mint a Petőfi magyar katonai alakulat politikai biztosa.

PAPP Lajos

(politikus, publicista, az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék vezetője; a párizsi Magyar Szemle szerkesztője, Tamás Aladárral az Üzenet megalapítója) 1906-1973.

PAPP Tibor
(Tokaj, Zemplén vm., 1936. április 2. – ): nyomdász, költő.
1957-ben Belgiumba, 1961-ben Franciaországba távozott. 1962-től a Diaogue, 1962-től a Magyar Műhely, 1972-1977 között a d'atelier című folyóirat kiadó alapítója és szerkesztője.
Irodalom: Nagy 2000:773-774.

PÁTKAI Ervin

(Békéscsaba, 1937. április 11. – Párizs, 1985. június 18.): szobrász

PETRES Kálmán

(Jobbágytelke, 1887. augusztus 4. – Párizs, 1927. május 28.): költő

PLOTÉNYI Nándor

(Munkács, 1844. – Budapest, 1933.): hegedűművész és zongoraművész.

Párizsban is élt.

Irodalom: MÉL1969:421.

PODHORSZKY Lajos

POLITZER CSAPÓ Zsigmond

(Kiscell, 1852. március 27. – Párizs, 1924. október 26.): újságíró.

Irodalom: MÉL1969:428.

POLL Hugó

(Pest, 1867 november 17. – Budapest, 1931 július 11.): festőművész.

Sokáig élt Franciaországban. 1905-ben Párizsban Mention Honorable-t kapott.

Irodalom: MÉL

POLLERICZKY Ferenc András

(Molsheim [Franciaország], 1737. szeptember 17. – 1800. június 10. után): brigadéros.

R

RAB Gusztáv ; Rohoska József

(Sárospatak, 1901. máj. 14.– Dreux, Franciao., 1963. jan. 4.): író, újságíró.

Budapesten jogot hallgatott, 1923-ban, tanulmányait abbahagyva a Világ, 1926-tól az Est-lapok munkatársa lett. Bátor cikkei tették nevét ismertté, majd a Pesti Naplóban publikált Hitler-ellenes riportsorozata. A harmincas évek vége felé azonban szakított a baloldallal, s 1939-ben a Pest című kormánylapnál lett vezércikkíró, majd politikai rovatvezető. 1941-ben németellenes magatartása miatt a nyilasok letartóztatták. 1945 után Belvedere c. regényének irredenta részletei és a Pestnél vállalt szerepe miatt két évre eltiltották az újságírástól. 1949-től 1956-ig a Keleti-főcsatorna építésénél földmérő. 1958-ban Franciaországba távozott. Az Amerika Hangja rádióadó kulturális munkatársa volt. Riportokat, elbeszéléseket, regényeket írt. Regényeit külföldön is magyarul írta. Megjelentek, angolul és hollandul is, írásainak többsége azonban a korában divatos szerelmi lélektani lektűr körébe tartozik.

Irodalom: Schöpflin Aladár: Nyugat (1924); Kardos László: Nyugat (1938); Galambos Gruber Ferenc: Katholikus Szemle (1940); Franciaországi levél Rab haláláról, Új Ember (1963. március 31.); ÚjMIL.

S

SZ 

T

TAR Pál
(Gyula, 1931. december 23. – ): magyar diplomata, bankár.
Az érettségi megszerzése után a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója lett 1950-ben, de tanulmányait nem tudta folytatni, mert 1951-ben családjával Szikszóra telepítették ki. 1953-ban térhetett vissza Budapestre, különböző fizikai munkákkal tartotta fenn magát.
1957-ben távozott Franciaországba, a párizsi Politikatudományi Főiskolán diplomázott 1960-ban. Diplomájának megszerzése után a Banque National de Paris pénzintézetnél kezdett dolgozni, majd 1967-ben kiküldték Brüsszelbe, ahol a bank helyi aligazgatója lett. 1969-ben Hongkongban igazgató-helyettes, majd 1973-ban Los Angelesben igazgatója a banknak. 1977-ben Houstonban a helyi kirendeltség vezérigazgatója lett, majd 1984 és 1991 között a bank párizsi központjában igazgató-helyettes, ekkor tér haza.
1990-ben Antall József miniszterelnök tanácsadójaként dolgozott, majd 1991-ben Zwack Péter utódjaként Magyarország washingtoni nagykövetévé nevezték ki, ahol 1994-ig szolgált. Ezután a Batthyány Lajos Alapítvány elnökeként dolgozott 1998-ig. 1999-ben Magyarország vatikáni nagykövetévé nevezték ki, majd akkreditálták a Szuverén Máltai Lovagrendhez is, melynek Tar 1998-ban lett tagja. 2002-ben hívták vissza, majd nyugdíjba vonult. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.
Antall Józsefről szóló In memoriam Antall József című könyve 2003-ban jelent meg.

(Kővárhosszúfalu, 1806. július 3. – Párizs, 1862. október 23.): festőművész, pedagógus, szobrász, a magyar nőnevelés egyik úttörője.

Világos után bujdosókat rejtegetett, s kapcsolatott tartott fenn a párizsi magyar emigrációval. 1851-ben elfogták, a szabadságharc alatti és utáni tevékenységéért tíz évi várfogságra ítélték, amiből hat évet Kufsteinban és Laibachban ki si töltött. Kiszabadulása után főleg Párizsban élt.

Irodalom: MIL ; MÉL ; Enc-Hun 1996:577.

U 

ULLEIN-REVICZKY Antal
(Sopron, 1894. november 8. – London, 1955. június 13.): diplomata, a nemzetközi jog egyetemi tanára.
A bencések Szent Asztrik Katolikus Főgimnáziumában érettségizett, felsőfokú tanulmányait a bécsi Konzuli Akadémián, majd Debrecenbe, a Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán folytatta. Itt avatták doktorrá 1927-ben. Öt nyelven tanult meg magas szinten beszélni. 1933-ban magántanár, 1941-ben címzetes rendkívüli egyetemi tanár lett Debrecenben.
1919-ben a bécsi magyar követségen kezdett dolgozni. A magyar–osztrák határmegállapító bizottság tagjaként jelentős szerepe volt a soproni népszavazás előkészítésében és lebonyolításában.
1923-ban a párizsi követségre került. 1929-ben áthelyezték Törökországba, ahol 1932-től az istambuli misszió konzuli osztályát vezette. (Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Lovice Louisa Grace-szel, Cyril James Cumberbatch angol konzul lányával.) 1935-től 1938-ig zágrábi konzul volt.
1938-ban – Csáky István hivatalba lépése után – a Külügyminisztérium összevont sajtó- és kulturális osztályának vezetője lett.
1943 szeptemberében stockholmi követté nevezték ki. Részt vett a különbéke-tárgyalások előkészítésében. Magyarország német megszállása után a svéd távirati irodának adott nyilatkozatában törvénytelennek minősítette az újonnan megalakult Sztójay-kormányt, és kijelentette, ő továbbra is „a független Magyarország utolsó legális kormányát” képviseli. 1944. március 25-én követi megbízatása alól felmentették, és állampolgárságától megfosztották.
Stockholmból előbb Isztambulba, anyósához költözött családjával. Innen Genfbe, majd – a francia kormány meghívására – Párizsba, végül Londonba vezetett az útja. 1950 júniusától a Magyar Nemzeti Bizottmány londoni képviselője volt, később a Menekült Egyeteni Oktatók Szövetségének elnökévé választották.
Szülővárosában emléktáblát avattak tiszteletére 2001 decemberében. Nevét viseli egy a leánya által létrehozott alapítvány.

Internet: Ullein-Reviczky Antal – Wikipédia

Ü

V

VADÁSZ Miklós

W

WINKLER, Paul ; Winkler Pál
(Budapest, 1898. július 7. – Melun [Franciaország], 1982. szeptember 23.): magyar származásu francia író, újságíró, kiadó.
 

Z

ZACH János Ferenc, báró ; Zách János Ferenc : Zach János Xavér
(Pest, 1754. június 13. – Párizs, 1832. szeptember 2.): csillagász és geodéta, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
A svéd Királyi Tudományos Akadémia (Kungliga Vetenskapsakademien) 1794-ben tagjai sorába választotta.
A 999 Zachia kisbolygó és a Holdon lévő Zach kráter viseli a nevét.
A 64 Angelina kisbolygó az ő Marseille közelében fölállított csillagvizsgálójának a neve után kapta a nevét.
Budapesten emléktábla jelzi a lakóházát.
Irodalom: Magyar életrajzi lexikon ; A Pallas nagy lexikona ; Zach Ferenc (Term. Tud. Közlöny 1871).

ZAJTAY Imre
(Budapest, 1912. augusztus 3. – Párizs, 1983. szeptember 23.): jogász, egyetemi tanár.
 

ZS

ZSIGMONDY Emil

(Bécs, 1861. augusztus 11. – Pic de la Meije [Franciország], 1885. augusztus 6.): turista, alpinista, világhírű sziklamászó és máig a legismertebb magyar származasú hegymászó a világban.

Bécsben sebészorvosi diplomát nyert s klinikai tanársegéd lett. Az Alpok 3000 m feletti csúcsai közül majdnem 100-at járt be. Elsőként jutott fel 1884-ben a Croda da Lagóra. Egy évvel később a Pic de la Meije megmászásakor kötélszakadás miatt lezuhant és életét vesztette. Kimagasló sportteljesítményei mellett mint szakíró is ismert. Róla nevezték el az Új-zélandi-Alpok egyik gleccserét.
Alig 24 évesen, 1885-ben halt meg az Alpokban, a Pic de la Meije megmászása közben, kötélszakadás következtében. Ez a rövid élet elég volt neki arra, hogy megszerezzen egy orvosi diplomát, megmásszon számos csúcsot, közülük sokat elsőként, és megírjon több könyvet, melyek közül az „Alpok veszélyei” a mai napig hasznosan forgatható hegymászó szakirodalom, eddig 11 kiadást ért meg három nyelven.
Testvére Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus és Zsigmondy Ottó, aki szintén hegymászó volt. Nagynénje, Zsigmondy Auguszta Schulek Frigyes édesanyja.
Róla elnevezett földrajzi helyek: Zsigmond-csúcs (Zillertal, 3085 m.) ; Zsigmondykopf (Hochalmspitze-csoport) ; Bréche de Zsigmondy (Zsigmondy-párkány, Dauphiné) ; Tour de Zsigmondy (Zsigmondy-torony, Meije) ; Zsigmondy-gerinc (Sexteni Dolomitok) ; Zsigmondy-gleccser (Új-Zéland) ; Zsigmondy Hütte (Dolomitok) ; Zsigmondy Gamseck (Raxalpe).
Műve: Die Gefahren der Alpen (Leipzig, 1885); Im Hochgebirge (Leipzig, 1899).
 Irodalom:  Horn K. Lajos: Zs. E. emlékezete  (Turistaság és Alpinizmus, 1935); Zsigmondy Gábor: A Zs. család  (Turistaság és Alpinizmus, 1935).
 

Ezzel az oldallal és a honlappal kapcsolatos véleményeket, észrevételeket, javaslatokat

az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!

Ha tetszik honlapunk, ajánlja másoknak is!

www.ungerska.se