Omer basa [Lattász Mihály]

• E-mail

OMER BASA

Lapunk programmjában megígértük az olvasó közönségnek, miszerint a tőlünk kikerülő czikkek sok mindent fognak tartalmazni, a mi a költészet, művészet, gazdászat és napi élet körében nevezetességgel bír, s alig hisszük, hogy e sokoldalú igéretünket egyszerűbben válthassuk be, mint e soraink alatt lovagló férfiú életének leírásával.

A harcz a költészet legmagasztosabb neme; a süvöltő golyók, a dörgő harczrobaj, a kardcsattogás és a halálhörgés merész concertjében ott találjuk Omer basát.

A műárusok boltkirakatain ott látjuk arczképét; tehát a festőművészet is tárgyát leli benne, sőt miután Szent-Pétervárott jelenleg illy czímű darabot adnak elő: „a szinopei csata,” nem valószínűtlen, hogy Sztambulban egy másikat fognak színre hozni: „oltenitzai ütközet” czíme alatt, s így a művészet minden ágai összeköttetésbe jönnek Omer basa nevével.

Azt pedig említenünk sem kell, hogy széles ez országban zsírnak, tojásnak és lisztnek nevezetes haladása a drágaságban mind nem történik meg Omer basa nélkül; illyenforma a gazdászat, konyhászat és kereskedés minden ágazatai befolyása alatt állanak, s kötelességünkké teszik e férfiú életének megismertetését.

Született e hadvezér 1801-ben Horvátország Vlaski helységében, az ogulini kerületben, hol atyja aligazgató volt, s családi nevén neveztékLattász Mihálynak. Ifjú korában Erdélyben végzé tanulmányait, a károlyfehérvári mathematikai intézetben, s onnan a hidásztestbe tétetett át. Itt szerzé legelső katonai ismereteit. 1830-ban atyjának egy hibás lépése követeztében elkeseredvén, Törökországba ment, s ott a mohamedán hitre tért át, mellynek azóta is igen buzgó pártolója. Az akkori szeraszkier Khosrev basa megkedvelé, s gyámleányát, egy gazdag jancsárfőnök utódát, kit 1827-ben fejeztek le, nőül adta hozzá. Omer basának nincs is több egy nejénél, s az európai szokás szerint viseli magát s nincs a háremi elzáratásra kárhoztatva. A török hadsereg akkor kezdetett európai minta szerint újra alakítatni, s ebben Omernak nagy része volt, kit nehány év múlva már mint ezredfőnököt találunk, s 1846-ban egész tartományok bizattak reá. Törökországban nincsenek születési előjogok, esze és vitézsége után a legszegényebb az ország legelső férfia lehet. Ez évben a szyriai és albán lázadások szolgáltattak neki alkalmat hadvezéri tehetségének kitüntetésére, mellynek után Kurdistan meghódítására küldettek ki, s azt végre is hajtá. 1851-ben Bosniába küldetett, mellynek főnökei nem akarták elfogadni a tanzimátot, így hívták a diván által adott új rendszert, melly alkalommal igen csekély haderővel leküzdé a tartomány beyjeit. Ez után következett a Montenegro elleni hadjárat, mellyet Ausztria közbenjárulása félbeszakított. Jelenleg az európai összes hadseregek vezényletének élén látjuk őt állani, s hogy a hírsokat beszél róla, bizonyítéka annak, miszerint nem ok nélkül beszél.

Nem tartjuk fölöslegesnek némelly eseményt e hadvezér életéből feljegyezni, még pedig a maga egyszerűségében; – az összes események megítélése a história dolga, az is csak a bevégzett pályafutás végén.

Omer basa Európa legtöbb mivelt nyelvén beszél, francziául, németül, olaszul és magyarul is.

Eleinte Husszán basa fiainak volt nevelője öt évig, azután írnok a portánál.

1845-ben az albán lázadókat tönkre verve, főnöküket Gyulékát vezérkarával együtt elfogta; ezen Gyuléka lett később legnagyobb kegyencze, s a montenegrinok elleni hadjáratban öletett meg. Halálát a vezér soha sem bírta elfeledni.

Egy év múlva a drúz vezértBebderhámát fogta el nyílt csatában.

Majd a rajahk lefegyverzése sMontenegro körülfogása tevé őt hírhedetté.

Jelenleg az aldunai csatatérről hordja szét nevét a hír.

Vezéri tehetségei el vannak ismerve.

Magánykörében nyájasnak, eszesnek rajzolják. Alakja hősi, tekintete átható.

Katonái szeretik; eljár sátraikba s neveiken szólítja őket s ételeikből eszik.

Nejét gyöngéden szereti, s kis leánya Emineh gyakran kiséri őt, midőn a tábor körül őrjáraton lovagol. Néha nyitott kocsiban látni, kis leányát ölében tartva; másszor egyedül jár egyik őrszemtől a másikig, csak egy csatlósa kiséri hosszuszáru pipájával, mint épen képünkön látható.

Jellemzi őt azon tette, a mit a bosniai győzelme után feljegyzének róla.

Gyuléka, kegyencz alvezére, a maga albánjaival megtámadta a lázadókatIvánska város előtt, s kiverte őket onnan. Ekkor a győztes arnauták a viadal hevében kirablák a várost, s a foglyul esett nőket és gyermekeket is magukkal terelték. Omer basa ekkor maga elé parancsolá a lakosságot; azok remegve jelentek meg előtte. Az arnauták azt hitték, hogy ezeket is kifogja közöttük hadi zsákmányul osztani; s kölcsönös lőn a bámulás, midőn a basa azt parancsolá a fogoly lakosoknak, hogy keressék ki az elrablott jószágokból kiki a magáét, és térjenek azzal vissza a magok lakhelyére. Tizenöt görögnek pedig, kik a rablott holmira már előre megalkudtak a katonákkal, jó verset veretett a talpára.

Mint mondják, a pompát nagyon szereti, de azt is mondják, hogy van módja benne. Fentebbi képünk egyébiránt, ez állításunkat nem igazolja, s ugy hisszük, a képnek van igaza. A régi török fényűzés helyett, mit a pompásnak nevezett Szoliman alatt láttak elődeink; a török is azt tartja, hogy sokkal jobban ékesíti a katonát a vas, mint az arany.

Vezéreszmék

Bizonyára én is szeretem, hogy magyar embernek születtem s ha még egyszer újra születhetnék s beleszólásom volna, megint magyarnak születnék.

De azért távol vagyok a gondolattól, hogy a kik nem születtek magyarnak, azokat mind szerencsétlen embereknek tartsam.

A magyar ember bizonyára bír mind azon tulajdonságokkal, mik becsületet, hírt, és jóllétet szereznek, de azért épen semmi szükség sincs arra, hogy e tulajdonokat másokban el ne ismerje.

Semmi sem volna korszerűtlenebb eszme, mintha mai időkben, midőn minden nép a míveltség valódi értéke által iparkodik magát a világban sokat jelentővé tenni, mi magunkat gőgösnek mutatnók mások törekvései irányában.

Ha mit azt állítanók, hogy különb agyagból vagyunk gyúrva, mint például horvát és szláv polgártársaink s avult példabeszédekkel iparkodnók fenntartani a nemzeti büszkeséget; két rosszat követnénk el: – egyet magunk iránt, másikat polgártársaink iránt. Egyfelől magunkkal elhítetnők, hogy csupán születésünk által ollyan előjogokkal ruházott fel bennünket a természet, mellyek minket minden más népek főlé emelnek legkisebb fáradságunk hozzájárulása nélkül s azt nyernők vele, hogy a nálunknál nagyobbak kinevetnének; másfelől megbántanók azon honfitársainkat, kikben a nemzeti míveltség utáni törekvés épen olly tiszteletre méltó, mint mi bennünk s azt nyernők vele, hogy a nálunknál kisebbek bennünket gyűlölnének.

Már pedig nekünk szeretetre van szükségünk.

Azért ha a magyar faj életre valóságát be akarjuk bizonyítani (és be is fogjuk bizonyítani) ne kezdjük azt a tőlünk idegen nyelvű fajok kigúnyolásával; hanem azzal, hogy tudjunk nekik példát mutatni a közös míveltség felé való haladásban; s ha látjuk törekvéseiket, nyújtsunk segédkezet nekik.

Ha a magyar szorgalma által magánakjóllétet szerez.

Ha esze által magát tekintélyessé teszi.

Ha míveltsége által eléri a legelső népeket.

És ha mind e törekvésben karöltve halad a nálánál nagyobbakkal és kisebbekkel.

Akkor bizonyította be, hogy életre való.

Akkor büszkesége árán vásárolt szeretetet és a mi a szeretet alapján fekszik, az a legerősebb fundamentomra van építve.

A magyar fajnak egy nagy hivatása van.

Hivatása bebizonyítani,hogy a keleti fajok mennyire képesek a miveltségre?

Ez által mindig a világ szemei előtt fogunk állani.

És e hivatást csak szellemi és anyagi tehetségeinek kellő kifejtése által fogjuk elérhetni, nem pedig hiú öndicsérgetés által. Azt állítva, hogy Istennek választott népe vagyunk, kiket saját törekvésünk nélkül első hely illet a világban, magunkat ámítjuk, másokat elidegenítünk.

Hanem ha azt mondjuk, hogy leszünk olly jók, mint akárki más, akkor igazunk van és ha fáradatlanul törekszünk azon ajándékait a természetnek, miket népünk szívébe, lelkébe s hazánk földébe gazdagon lerakott, kellőleg felhasználni; – akkor valóban be is bizonyítandjuk azt.

MEGJELENT:

Vasárnapi Újság (Pest), 1. évfolyam, 1. szám, 1854. március 5. – 1-2 oldalak.

Omer pasa

török tábornok, renegát, eredeti nevén Latas Mihály, szül. Plaskyban a horvát határőrvidéken 1806 nov. 24., meg. Konstantinápolyban 1871 ápr. 18. Atyja az ogulini kerületben kezelő tiszt gyanánt élt; fia pedig mint hadapród lépett az ogulini határezredbe, de 1828., mivel atyját elmozdították, megszökött s Viddinben Husszein pasa szolgálatába állott s ugyanakkor áttérvén a mohammedánus hitre, a pasa gyermeinek nevelője lett. 1834. a pasa ajánlataival Konstantinápolyba ment, hogy mint irnok a hadügyminisztériumban kapott állást. Nemsokára Omer efendi (ahogy magát Latas most nevezte), a későbbi Abdul Medsid szultán tanítójává lett s egyszersmind kapitányi rangot kapott. Fokozatosan emelkedve, 1839. ezredesi rangban átvette az Ibrahim egyiptomi pasa ellen Sziriába rendelt hadtest vezetését, mellyel sokkal erősebb ellenfelét megverte. 1842. a libanoni kerület katonai kormányzója lett, mely állásról azonban a keresztények ismételt panaszai folytán, kikkel a renegát nagyon keményen bánt, kénytelen volt lemondani. 1843-ban Resid pasa főparancsoksága alatt részt vett a Dsuleka albán lázadó ellen viselt harcban, akit el is fogott s 1846. a fölkelő hurdok ellen harcolt, kiket újból leigázott.

Midőn 1848. az aldunai tartományokban zavargások törtek ki, az oroszok társaságában mgszállotta azokat s mint katonai kormányzó 1850 ápr.-ig Bukarestben maradt; ezután Boszniában nyomta el a felkelést. 1853. mint pasa kezdte meg a háborút az oroszok ellen, akiket az Al-Duna mellett, Oltenicánál nov. 4. legyőzött. 1854. felszabadította Szilisztriát s bevonult Bukarestbe. Ezután 30.000 törökkel Krimbe indult, hol Szebasztopol ostromában részt vett és 1855. egy török sereg élén Batumba vitorlázott, hogy Karsz erősségét felszabadítsa; de megérkeztekor a vár már elbukott. Majd Bagdad kormányzója lett, de 1859 számos hivatalos visszaélés miatt kegyvesztett lőn s Kursputba száműzetett. 1861. visszahívták Konstantinápolyba és Hercegovinába küldték mint fővezért, ahol 1862. a fölkelést véresen elnyomta s Montenegrót is megrettegtette. 1864. kinevezték musirrá (tábornaggyá) és a III. hadtest élére Monastirba küldték. 1867. Krétán harcolt, ahol azonban kegyetlenséggel sem tudta a fölkelést elfojtani. 1867 őszén Konstantinápolyba visszakerült és most Szerdár-Ekrem (Generalissimus) címet kapta, a nélkül azonban, hogy állást nyert volna. 1868. rövid ideig mint hadügyminiszter működött.

PALLAS NAGY LEXIKON