Beszélgetés a Stockholmban élő Szöllősi Antallal [1988]

• E-mail

Modor Ádám (1958-2009) 

ÉN NYUGATON ÉLŐ MAGYAROKNAK TARTOM MAGAM

Beszélgetés a Stockholmban élő Szöllősi Antallal

Te politikai emigránsnak tartod magad?

Én Nyugaton élő magyarnak tartom magam. Az, hogy a jelenlegi magyar rendszer hova tesz, az az ő dolga. Én nem tartozom az úgynevezett politikai csoportokhoz, nem is tartoztam egyikhez sem.

Politikai okokból jöttél el Magyarországról vagy egyéb szempontok vezéreltek?

Politikai okokból? Anyagi gondjaim otthon sem voltak. [Talán] a csehszlovákiai események hatására?    

Mi volt az elhatározásod indítéka, hogyan kezdődött itt az életed!

Azt ne  m tud  ja megmondani senki, hogy mi az indító ok, ami elhozza egy bizonyos időszakban Magyarországról. Főleg ha fiatal, akkor még hozzájárul egy kis kalandvágy is. Ha valaki egy kicsit is normálisan gondolkodik, hallgatja a magyar rádiót, nézi a magyar televíziót, ugyanakkor a román határ mellett lakik, ahol tudja fogni a román televízió adását, amely a tankok előtt ülő embereket mutatja Prágából, persze rögtön meghallgatja a nyugati magyar adást és akkor rájön, hogy valami történt.  A magyar hírközlő szervek a rádió, tévé, újság egyszóval sem említik az eseményt, majd két napig. Ez mindenkit elgondolkoztat. Pláne a mai világban, amikor a műholdas adásokat ügyes amatőrök tudják fogni. Így, a képi hírforrás is több, tehát még nehezebb lesz eltitkolni, ami az ország határain kívül törnénik.

Hol laktál, mielőtt eljöttél Magyarországról?

Békés megyében, egy kisközségben.  

Ott testnevelőtanárként dolgoztál?

Nem, so  ha, nincs is ilyen képesítésem, úszóedző voltam.  

És rögtön Svédországba akartál jönni? Mi volt a terved?

Né  metország. Azért, mert Európában ott él a legtöbb magyar. Európából nem akartam elmenni. A németek kétszer visszautasítottak és abban az időben, amikor még én jöttem ki, 69-ben, a svéd állam évente kétszer hozott osztrák és olasz menekülttáborokból menekülteket. Ezt, kb 71-72-ben teljesen fölszámolta a svéd állam, úgyhogy Európából nem is hoz most ide senkit. Jelenleg évi 1250 a politikai menekültek létszáma, mely általában már január 2-án betelt. A svéd állam igyekszik a törvényadta keretek között megszabadulni a menekültektől, jöjjenek bárhonnan a világból. Érdekes például, hogy tavaly  jött a Szovjetunióból egy észt fiú és majdnem őt is kitették, sőt bírósági eljárást folytattak ellene a repülőgép miatt.

Határsértés, a légtér megsértése miatt?

Nem határsértés, ilyesmit itt nem büntetnek, hanem – ami nevetséges, – hogy mások testi épségét veszélyeztette. Azt, hogy bejött engedély nélkül, azt Svédországban nem büntetik, nem úgy, mint Ausztriában vagy más államokban. Az én időmben Ausztria nyolc napi börtönbüntetéssel sújtotta azt, aki Ausztria területére vízum nélkül lépett be. Svédországban ilyen nincs.  

Ausztriába mentél ’69-ben, és jelentkeztél a táborba? Hogy alakult ezután?

Táb  orba nem kötelező jelentkezni egy országban sem, az mese. Elég az illető ország rendőrségénél jelentkezni, és ha van pénze az embernek, akkor mindenhol azt csinálhat, amit akar, ez vonatkozik Svédországra is. Ha valaki idejön és van pénze, vagy a rokonának, akkor nem kell itt sem táborba mennie. Nyugaton nincs olyasmi, hogy kötelező. Esetleg az ember utazási lehetőségei korlátozottak, amíg a papírjai nincsenek elintézve. Vagy ha elutazik, akkor megkérik az illetőt, hogy jelentse be, hogy most külföldre megyek egy vagy két napra vagy egy hétre, de az sincs megtiltva. Svédországban nem veszik szívesen, ha valaki politizál, de nem tilos az sem.

De akkor hogyan tudják jelezni azt, hogy nem veszik szívesen?

Ezt itt megmondják. De a tábor rendjében is benne van, hogy politikai tevékenységet folytatni a tábor területén nem lehet. Inkább azért csinálják ezt, hogy a különböző nézetű emberek ne vesszenek össze.  

Hogy   kerültél Svédországba?

A  svéd állam hozott ide 1969-ben. Nyolc hónapig voltam csak Ausztriában.

És egyenesen Stockholmba kerültél?

Nem először Közép-Svédországba, egy kis faluba, Sätra Brunn-be, ott volt egy átmeneti tábor. Ez 30 km-re van Västeråstól, amely Svédország ötödik legnagyobb városa, 110 ezer lakossal. Ez egy nyári fürdőhely,  gyógyüdülőhely, télen nem üzemel, így ideiglenesen berendezték menekülttábornak. Svédországban ezeket nem is nevezik menekülttábornak, inkább átmeneti, vagy ideiglenes lakóhelynek.  Férj-feleség saját szobát kapott, az egyedülállókat kettesével vagy négyesével helyezték el, és teljes ellátást kaptunk. Svéd oktatás volt, a legmodernebb eszközökkel, tankönyvekkel, a tanárok minden nap kijártak hozzánk.  A nyelvtanfolyam után egy hónapon keresztül tájékoztatást kaptunk a svéd társadalomról tolmács segítségével.

Nyugat-Németország miért nem fogadott?

Nagyon egyszerű. A világon csak két államnak van az alkotmányában, hogy ha valaki az illető ország nemzetiségéhez tartozik, akkor azt befogadja; Nyugat-Németország az egyik, Izrael a másik. Ez, sajnos a magyar alkotmányban nincs benne, hogy ha valaki magyarnak vallja magát és magyar, akkor joga van Magyarországra visszavándorolni, éljen bárhol a világon.  Amikor én kérvényeztem, a németek azt mondták, hogy százhúszezer német várja a bevándorlást, ha azokat bevitték és még utána van hely, akkor villkommen. Százhúszezret kivárni… jelentkezik újabb százhúszezer, úgyhogy reálisan Európában akkor csak Svédország jöhetett szóba. Ma egyetlen lehetséges ország sincs Európában. Ha valaki Magyarországot elhagyja és Európában akar maradni, az az egy ország a lehetőség, amelyikben megpróbál ottmaradni.  Más országba, hogy majd utána átmegyek, azt el kell felejteni; s ezt nem ártana otthon is terjeszteni, mert sokan Svájcból, Franciaországból, Ausztriából szólnak, írnak nekem is, hogy ha ott nem engedik őket, akkor majd idejönnek, – azonban ilyen nincs. Ma a nyugati országok közül egyetlen egy sem fogad szívesen senkit, bárhonnan jön is, legyen bármilyen is a politikai nézete. Erre azt mondják, hogy Kínában az egymilliárdból lehet, hogy 999 millió jönne el azért, mert nem szereti a kommunizmust, ugyanez vonatkozik a Szovjetunióra, hogy a 250 millióból 120 vagy 245 millió jönne el, mert nem szereti a kommunizmust. Ez ma már nem indok és Magyarországról is eljönne a tízmillióból kilencmillió azért, mert nem szereti a kommunizmust. Azt a kilencmilliót vissza is küldenék a nyugati államok mind, ahogyan ezt teszi Svédország is már 1983 óta. Visszaküldi a Magyarországról érkezetteket, ha nem tudják bizonyítani, hogy őket otthon politikailag üldözik

Mit fogad el bizonyítéknak a svéd hatóság?

Csak a papírt.  Bárki bármit mondhat, azt leírják, de annyit ér, mintha nem is mondta volna; ez a gyakorlat. Az erdélyi magyarok ilyen szempontból, valamivel előnyösebb helyzetben vannak.

Beszéljünk a Bujdosókról, azt mondtad, hogy az emigránsok közönye fogadta ezt a lapot, mégis megjelent ötszáz meg ezer példányban, hogyan tudtad értékesíteni, életben tartani?

Ha megnézzük a svéd statisztikát – és valószínűleg ugyanezt találnánk meg a többi nyugati ország statisztikájában is – látható, hogy 69-70-71-72-ben többen jöttek ki Magyarországról, mint előtte. Ezek az emberek áldoztak a csekély kis pénzükből egy keveset.  Akkor ennek a lapnak volt egy érdekes kis baráti köre és több százan voltak. Csak amikor eltelt az a bizonyos négy-öt év, mikor már mindenki tudja az ország nyelvét beszélni, akkor már nem olvas annyi magyar dolgot, hanem inkább az adott ország nyelvén megjelenő újságot, tévét, rádiót figyeli és így bekerül a befogadó ország kulturális vagy politikai életébe, ami érdekli. Akkor már nem igényli a magyar dolgokat és négy-öt év után elmarad a magyar egyesületekből is, s ha véletlenül vagy tévedésből  járt is oda. Az emberek mostanában inkább tévedésből keresik fel a magyar egyesületeket és nem jószántukból. Azt is csak addig, amíg nem tudnak beszélni. Mihelyt tudnak annyira beszélni, hogy önállóan tudják a dolgaikat intézni, akkor elmaradnak. Úgy gondolom, egy magyar egyesületnek nem kellene minden rendezvényére elmenni, hisz az ember nem ér rá, megvan a saját élete is. Azonban ha negyedévente legalább egyszer el tud menni, akkor próbáljon meg elmenni. Ha még azt se tudja megtenni, hogy negyedévente elmegy egy magyar egyesületi rendezvényre, akkor legalább azt tegye meg az a nyugatra kikerült személy, hogy legalább egy magyar egyesületnek tagja legyen. Ha soha nem megy is el, av évi tagdíjat fizesse be, s legalább egy nyugaton megjelenő magyar folyóiratot fizessen elő. Ezzel már megtette azt, ha nyugaton él, amit a nyugaton élő magyarok felé megtehet. Nevetséges, hogy Svédországban  van szerintem harmincezer magyar, és az Irodalmi Újságra csak ötvenketten, az Új Látóhatárra negyvenheten fizetnek elő. A Bécsi Naplóra előfizet nálam kb. tizennyolc ember. (…) Hihetetlen, ugye? A nyugatra kikerült magyarok kultúrájára az jellemző, hogy könyvolvasásuk a szakácskönyvig terjed, folyóiratolvasásuk a Ludas Matyi meg a Nők Lapja, és nincs tovább. Ilyen a nagy tömeg. Ahogyan a nagy tömegnek Magyarországon sem kell, hogy minden nap kimenjen és verje a tamtamot. Elég, ha március 15-én ő is beáll a sorba és megy a tüntetőkkel. Nem kell, hogy kiabáljon, csak menjen velük. Úgy az itt kinn élő is lépjen be egy magyar egyesületbe, amelyik neki szimpatikus. Megtalál mindenfajta színárnyalatot Svédországban is; különböző vallási csoportokat, politikai csoportokat, a baltól a jobboldalig; ha valaki akarja és érdekli, akkor még ebben az országban is megtalálja, legfeljebb tíz-húsz fős kis csoportok, de vannak. Tulajdonképpen mind egy-egy kis társadalmi egyesület, mely magyar klub-szerű formában működik. Politikai egyesület csak egy van, a Szabad Magyarok Tömörülése, mely még 56 szeptemberében alakult. Ez a legrégebbi, és ez lenne illetve volt politikai egyesület. A többit mind az 56-ban kiérkezettek alakították és tulajdonképpen csak a közös nyelv, a közös kultúra hozta őket össze, meg a svéd nyelv kezdeti nem tudása. Azután, amikor megtanulták a svéd nyelvet, a tömeg elmaradt és így az egyesületekben általában kialakult egy törzsgárda, egy összeszokott baráti kör. Ezek az emberek összejárnak, s mivel többen vannak, ötven-hatvanan, egy lakásban nehéz összejönni, így szereznek helyiséget. Itt és valószínűleg Nyugaton mindenütt így történik. Ahol esetleg jobban élnek, még azt is megtehetik, hogy vesznek földterületet vagy házat, villát, de ez inkább az Amerikában, Ausztráliában vagy Dél-Amerikában élő magyarokra vonatkozik. Európában sajnos nincs ilyesmi, az európai magyarság nem gazdag réteg, nem számítva azt a pár ember, akinek sikerült, de ők nem is törődnek azzal, hogy áldozzanak  bármilyen nyugati magyar egyesületre, legyen az még a legdemokratikusabb szervezet is. Hogy szélsőségekre nem adnak, az érthető, mert a szélsőség, ugyanúgy, mint Magyarországon, itt is nevetség tárgya. Ez alatt a nyugatra kikerült magyar nyilasokat értem, a fasiszták híveit, vagy a kommunista csoportok híveit, mivel ilyenek vannak itt is. De ezek icipici kis csoportok, tíz-húsz személyes szervezetek.

Hogyan folytatódott újságkiadói munkásságod a Bujdosók után? Említetted a második, harmadik lap kiadását.

A svéd nyelvű változatot kétnyelvű folyóirattá alakítottam, ezután ez két nyelven, svédül és magyarul jelent meg; a Bujdosókat pedig megszüntettem. Két lapot kiadni túl sok munkát jelentett volna, mert – mivel nem ebből élek – a napi megélhetéshez szükséged időből nagyon sok időt elvett. A svéd nyelvben is jobban otthon voltam már. Ez a két nyelvűség azt jelentette, hogy bizonyos cikkek csak svédül  jelentek meg vagy magyar fordításban is.

Magyarok Északon volt a címe?

Igen. A harmadik folyóirat, amelyet kiadok, a Magyar Archívum, ez a Nyugaton élő magyarok történetével foglalkozik. Nagyon fontos, hogy a Nyugaton működő magyar egyesületek, szervezetek az általuk produkált papírokat, tehát folyóiratokat, újságjaikat, meghívóikat,  röplapjaikat, vezetőségi ülésekről készített jegyzőkönyveiket próbálják meg saját levéltárukban archíválni vagy megkeresni egy olyan szervezetet az adott országban, amelyik azt esetleg megőrzi. Ha ilyen nincs, akkor a svédországi Északi Magyar Archívumnak kellene eljuttatni, amikor egyesületük megszűnik. Hiszen az 56-os generáció nagyon sok egyesületet hozott létre, de ezeknek több mint a fele, vagy a 70 %-a már megszűnt. Általában a papírok az elnöknél, titkárnál, pénztárosnál vagy az elnökhelyettesnél vannak, attól függ, kinél van az egyesület irattára. Amikor ez a személy meghal, az örökösök kivágják a szemétbe. Kár érte, mert nagyon érdekes lenne ötven-száz év múlva, ha ezek a papírok  megmaradnának. A Kossuth-emigrációnak nem tudom, hány újságja jelent meg és csak onnan tudunk róla, hogy az az újság, amelyik megmaradt, ír a többi újságról, a létezett egyesületekről, de semmi papír, semmi nem maradt meg, pedig érdekes és tanulságos lenne. Ezért fontos, hogy minden egyesület elsősorban maga gondoskodjon arról, hogy az általa végzett tevékenység fennmaradjon az utókornak, mert ha nem teszi meg, öt-tíz év múlva már nem fog róluk tudni senki, akármilyen hangosan  tevékenykedtek is az adott időben.

Ha jól értem, akkor ebben próbáltok ti segítséget nyújtani az újsággal, elméleti  és gyakorlati segítséget abban, hogyan lehet archiválni az anyagokat.

Pontosan, tanácsot adunk, hogyan csinálják. Ez nagy problémája főleg az amerikai magyaroknak, de itt Európában is borzasztó nagy az érdeklődés. Olyan terveket is küldtek ide, hogy nem lehetne-e a lengyel emigráció mintájára  valahol egy semleges országban egy központi archívumot létrehozni azért, hogy a kihalóban levő generációnál összegyűlt anyag megmaradjon. Kár lenne ha elkallódnának azok a papírok, melyek a 45-ben vagy 56-ban kiözönlő  katonatisztekkel, az államapparátusban dolgozó emberekkel, magyarokkal kikerültek és az illetők birtokában maradtak. Ezek az összmagyarság szempontjából fontos dokumentumok, például a 45-ösöknél a háború eseményeire vonatkozó írások, vagy a gazdasági élet iratai; ezért nem szabad elkallódniuk, valamilyen formában fönn kell maradniuk.

Publikáltok az újsságban ezenkívül olyan ritkaságszámba menő dokumentumokat is, melyek érdeklődésre tarthatnak számot; vagy ez nem tartozik a profiljába?

Nem célunk ezeket az újságban publikálni, érdekessesbb lenne kisebb füzetsorozatban publikálni, ha lenne rá anyagi keret. Tulajdoképpen ez a lap azért indult, hogy minden országban megtalálja azt a két-három magyart – mert többre nincs is szükség - , aki megpróbálná az anyagot összegyűjteni. Borzasztóan sok anyagot lehetne megmenteni. Sokan nem küldik haza a birtokukban levő papírokat – főleg a 45-ösök, – mert esetleg a hazai rendszerben olyanok ülnek most a hatalmi pozicióban, akik akkor a másik oldalon harcoltak, s rájuk nézve kellemetlen dolgok vannak  a dokumentumban, s akkor inkább megsemmisítenék, ha tudomást szereznek róla. Ezért bizonyos papírokat, dokumentumokat nem praktikus a magyar levéltárnak vagy az Országos Széchenyi Könyvtárnak átadni még ma. A cél az, hogy ötven  vagy száz év minden hazakerüljön, a magyar nemzet tulajdona legyen. Ugyanígy  az Északi Magyar Archívum is az én halálom után ötven évvel kerüljön haza. Remélhetőleg az a generáció kihal addigra Magyarországon, amelyik érintett ebben, s csak a kutatókat fogja érdekelni és a publikálás után a nagyközönséget is.

 Körülbelül mikorra várható a katalógus?

Legalább két évben telik. Minimális a segítségem. Négyünk közül, akik ezt aktívan csináltuk, ketten már öngyilkosok lettek. A másik fiú Stockholmban él, de ő teljesen visszavonult és csak a művészetnek él, így a törzsgárdából egyedül én maradtam. Ha összeszámolom azokat, akik rendszeresen segítenek, az talán hatvan-hetven. Az ő segítségünk is inkább csak arra korlátozódik, hogy anyagot juttatnak el hozzám Svédországból és más országokból is, hisz az elsődleges cél az anyaggyűjtés.

Nekem még dolgoznom kell, csak a szabadidőmet tudom erre áldozni, ezért az anyag csak gyűlik és  nincs földolgozva. Sok anyag még ki sincs bontva a csomagokból, úgy áll ott, ahogyan érkezett és azt sem tudom, mi van egyes dobozokban.

Milyen osztályai vannak az archívumnak?

Tíz osztálya van.

A 0 osztályban van az általános anyag, az 1-esben egyesületek, egyházak, cserkészcsapatok, sportklubok, stb. anyagai, Svédországra és Skandináviára felosztva, magyar, vegyes vagy svéd anyagra.

A 2-es csoportban vannak a történelmi Magyarország határain kívül élő magyar személyek anyagai. Itt is Svédország és Skandinávia dominált, de most már olyan sok anyag jött be, hogy a többi országokban élő magyarok anyagai sokal nagyobb részt jelentenek.

A 3. osztályban a külföldre kikerült magyar anyagok vannak. A  4. csoportban a könyvek vannak, ez is 10 alcsoportra van fölosztva, kiadók szerint: külföldi magyar kiadók, hazai kiadók, az utolsó csoportban vannak a könyvkópiák, tehát ha bizonyos könyveket nem sikerül megszereznem eredetiben, akkor megpróbálok egy másolatot beszerezni.

Az 5. a folyóirat osztály, ugyanúgy osztódik, mint a könyvek, szintén külföli magyar kiadók, magyarul és idegen nyelven, idegen kiadók, magyarul és idegen nyelven, követségi, IBUSZ, MALÉV stb. kiadványok. Ezeknek a szervezeteknek a nyugati irodái is adnak ki mindenféle propaganda- és tájékoztató anyagot, ezt külön próbáljuk begyűjteni, mert nagyon érdekes, hogy ők hogyan igyekeznek Magyarországot tálalni  itt, azután összehasonlítjuk azzal, hogy otthon hogyan tálalják. Borzasztó, micsoda ellentmondások adódnak néha. Ebben az osztályban vannak a hazai  kiadású folyóiratok is. Az utolsó csoportban folyóiratmásolatok vannak. 

A 6. osztály az apró nyomtatványok gyűjteménye, pl. térképek, képeslapok, plakátok, névjegyek, meghívók, házassági, születésnapi és gyászjelentések, műsorfüzetek, könyvüzletek és magyar üzletek árjegyzékei, hirdetései és egyéb.

A  7. osztály az újságcikk-kivágatok gyűjteménye, elsősorban a befogadó országokban megjelent folyóiratokból, és a hazai folyóiratokból.

A  8. osztály a fotó- és filmarchívum. Itt vannak a rajzok, fotók, filmek, videók.

A  9. osztály a hangtár, kották, hanglemezek és hangszalagok vannak itt.

Minden osztálynak, minden kis csoportnak saját száma lesz, és ezzel a számkóddal, majd ha kész lesz, nagyon gyorsan elő lehet keresni, hogy az adott területről mi van az archívumban. Amig ez nincs kész, addig sajnos az anyag teljesen áttekinthetetlen. A kézi katalógus csak kb. ezer cédulát tartalmaz, ezeket azonnal elő tudom keresni.

Miből finanszírozod ezt?

A fizetésemből, illetve nagyon szűk adományokból. Spontán adományok, de minimálisak. Tulajdonképpen nem szívesen fogadom el egy nyugdíjastól az ötven vagy száz koronát.

Miből tartod fenn ezt az archívumot?

Szobafestő-mázolóként dolgozom. Svédországban vagy tízezer szobafestő hiányzik, tehát konkurencia nincs, nagy a hiány és szinte vadásszák az emberek a szobafestőket. Munkagondom tehát nincs, s belátható időn belűl  tovább csökken a Svédországban élő szobafestők száma. A jövőben sem kell attól félnem, hogy munkanélküli leszek. Amíg egészséges vagyok, addig nincs probléma.  A betegbiztosítás itt Svédországban nagyon jó, attól itt nem kell félni, hogy az ember éhezik vagy az utcára kerül. [Esetleges munkanélküliség, betegség] után is tudom csinálni az archívumot, legfeljebb kevesebb pénzzel.

Stockholm, 1988. április

(Az interjút Modor Ádám, a Katalizátor Iroda szerkesztője készítette.)

Megjelent: Demokrata (Budapest, szamizdat folyóírat), 4. évfolyam. 7-8. szám. 1989 – 67-72. oldal  

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is! 

 www.ungerska.s  e