A halál küszöbén

• E-mail

Saáry Éva

A HALÁL KÜSZÖBÉN

Márai Sándor: Napló, 1984-1989. Helikon, Budapest, 1999. - 213 oldal.

      Az utolsó naplójegyzeteket már nem a szerző, hanem a szerkesztő válogatta (ha válogatta?), és rendezte sajtó alá. Az 1984-től 1989-ig terjedő időszak gondolatait tartalmazzák.
      Megrendítő, személyes hangvételű vallomások. Márai - talán először életében -, bizalmas viszonyba kerül olvasójával, "négyszemközt" mondja el neki a halál küszöbén érzett megrendülését, félelmeit és kétségeit.
     A régi naplók elegáns, hűvös hangja fölmelegedik, ellágyul. Nincs többé szó a világ dolgairól (politikáról, utazásokról), de még olvasmányokról is alig. Igaz, változatlanul éjszakázik (évtizedek beidegződése), de nem érdeklik az irodalmi élet eseményei, a "bestsellerek". Visszatér ahhoz a néhány könyvhöz, ami egész pályafutásán végigkísérte, s ami most is vigaszt és menedéket jelent neki: Arany János, Krúdy Gyula, Marcus Aurelius (franciául), A portugál apáca levelei (Rilke fordítás). Nem akar többé semmit "fölfedezni", "bebizonyítani"; még az írástól is undorodik: hiú, értelmetlen magamutogatásnak tartja.
     Miről esik hát szó a pusztán rendszeretetből, megszokásból és önmaga számára papírra vetett, szűkszavú közlésekben? - A halálról.
     Elmeséli felesége, Lola, hosszú szenvedését; azokat a keserves hónapokat, amidőn a háztartás és a betegápolás teendőit jóformán egyedül kellett végeznie (takarítónőre csak hetente egyszer futotta), majd a visszhangtalan kórházi látogatásokat. Fogta-fogta az öntudatlan asszony kezét, nézte az arcát, és még mindig "szépnek" találta. A távozás - 62 évi házasság után! - fölfoghatatlan volt a számára. Lola hónapokon keresztül "beszélt" hozzá álmában a "hote line"-n (a "forró vonalon"), míg lassan-lassan végleg eltávolodott, csöndbe veszett a hangja.
      A csapások azonban nem értek véget. Egymásután kapta a gyászjelentéseket. Elment húga, Kató, majd két öccse, Gábor és a filmrendező (Radványi) Géza. A legfájdalmasabban azonban nevelt fiának, a 46 éves Babócsay Jánosnak váratlan szívinfarktusa érintette. Nem maradt többé senkije.
      Azon túl már csak a "jó halál" foglalkoztatta. Nem akart szánalmas, magatehetetlen roncsként az orvosok karmai közé kerülni. Nem akarta elveszíteni öntudatát és emberi méltóságát. Vásárolt hát magának egy pisztolyt, és még lőgyakorlatokra is járt, hogy "biztos" legyen a dolgában.
      1989. január 15-én (remegő írással, amit fakszimilében közölnek) írta naplójába az utolsó mondatot:
      "Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje."

     A tények azonban a "sürgetést" bizonyítják. Az utolsó pillanatig higgadtan, józanul gondolkodott és tervezett. Még a rendőrséget is fölhívta telefonon, mielőtt elsütötte volna a pisztolyt.      
 

* * *      

     Az olvasó akaratlanul eltűnődik a halál dátumán. Pont a fordulatot jelentő 1989-es esztendőben mondott búcsút az életnek, mintha érezte volna, hogy a kommunizmus bukását és az oroszok kivonulását nem fogja igazi föllélegzés követni. (Vajon, hogyan vélekedett volna a hazájában kialakuló "vadkapitalista" rendszerről, az írígység és gyűlölet tobzódásáról?)
      Születésének 100-ik évfordulóján könyvei megjelennek (sorozatosan látnak napvilágot) Budapesten. Emléküléseket rendeznek a tiszteletére, és a médiumok egymással versenyezve, szinte ízléstelen lelkendezéssel méltatják.
      Valóban egycsapásra (spontánul!) szárnyára kapta volna a hír, vagy csak az üzleti érdekeket szolgáló propaganda csinált belőle ismét "divatos írót"?
      Nem állhatom meg, hogy föl ne idézzem Vörösmarty sorait:

"Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ."

      De ne legyünk igazságtalanok! Még így, ilyen körülmények között is, jobb (a fiatal olvasók számára nyereség!), hogy "fölfedezték", mintha örökre eltemették volna, miként a nyugati magyar emigráció íróinak, művészeinek a zömét!

00/12

Az oldal tartalma, sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés, nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás kizárólag Saáry Éva örökösei (Luganó, Svájc) előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.

Köszönjük a látogatást, kérjük nézzen vissza később is!
www.ungerska.se