A magyar kivándorlás – bevándorlás lexikona

Kivándorlók, bevándorlók, utazók

 

 

 

 

 

 

(Kispest, 1901. november 1. – Budapest, 1974. február 6.): történész, újságíró. Kossuth Lajos tábori papjának, Ács Gedeonnak oldalági leszármazottja.

Középiskolai tanulmányait Kispesten végezte, majd újságíróként különféle lapok (Kispesti Híradó, Az Est, Magyar Hírlap) munkatársa lett. 1930-ban kivándorolt Argentinába. Tevékenyen részt vett az argentínai magyarság kulturális életében, szerkesztője volt a Buenos Airesben megjelenő Magyar Szó című lapnak, dél-amerikai indián népmeséket gyűjtött és itt kezdte el az amerikai magyarság történetére vonatkozó kutatásait. 1936-ban hazatért, és a második világháború végéig kutatási eredményeit közzétevő írásaiból élt, illetve ismét különféle lapok munkatársa volt. 1945-ben a külügyminisztérium osztálytanácsosa és a szegedi tudományegyetem magántanára lett, egyúttal a Magyarok Világszövetsége ügyvezető alelnökévé választották. 1948-ban elbocsátották állásaiból. Ettől kezdve csak kutatásaival, az emigráns magyarság kultúr - és művelődéstörténetével, különösen a Kossuth-emigráció történetével foglalkozott.

Interneten:  Magyar

 

(Feldebrő, 1910. február 11. – Feldebrő, 1995. október 12.): katolikus pap, Pócspetri plébánosa.

Gyilkosságra való felbujtás hamis vádjával 1948-ban halálra ítélték, de Tildy Zoltán kegyelemben részesítette. Életfogytiglani fegyházra enyhült az ítélete, amit az Elnöki Tanács 1955-ben 15 évre enyhített.1956. októberben szabadlábra került, elhagyta Magyarországot. 1989-ben tért haza. 1990-ben felmentették.

 

 

(Debrecen, 1924. szeptember 17. – Érd, 1999 december 19.): geográfus, karsztkutató, földrajztudós, természettudományi gyűjtő, földrajzi szakíró, világutazó, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum alapítója.

(Nyitra, 1880 november 16. – Budapest (Újpest), 1940 április 29.): jezsuita szerzetes, politikus, hitszónok, szerkesztő, író.

1922-ben előadásokat tartott Hollandiában és Észak-Amerikában, 1934-ben pedig Dél-Amerikában. 1923-1926 között Rómában a Mária-Kongregációk központi lapját szerkesztette. Az Actio Catholica egyik alelnöke volt.

 

(Kolozsvár, 1820. június 26. – Budapest, 1884. november 14.): politikus, az 1848-49-es szabadságharcban kormánybiztos, utazó, őshazakutató.

Interneten:  Magyar   Esperanto

 

(Bydgoszcz [Lengyelország], 1912. április 6. – Budapest, 1989. április 24.): edző, röplabdázó.

 

(Tasnád, 1856. augusztus 29. – Budapest, 1931. szeptember  2.): zoológus (entomológus), etnográfus, utazó, Új-Guinea feltárója.

Bővebben interneten: Magyar   English   Esperanto   Română

 

(Budapest, 1886. november 30. – Budapest, 1948. november 30.): festő, grafikus és szobrász.

Budapesten, Berlinben, Párizsban és Londonban végezte tanulmányait. Angliai tartózkodása alatt 1910-ben megnyerte a The Studio című szaklap plakátpályázatát. Hazatérve a legismertebb plakátja a Népszava kalapácsos munkása volt.

A Tanácsköztársaság bukás után emigrálni kényszerült, Bécsben, Berlinben, Prágában, majd Párizsban élt.

Betegen, a szociáldemokrata párt segítségével tért haza 1947-ben.

Bővebben interneten:  Bíró Mihály - Artportal

 

(Pápa, 18946. november 3. – Budapest, 1910. december 3.): festőművész, Bruck Miksa festőművész bátyja.

Apja kereskedelmi pályára szánta, de ő a bécsi képzőművészeti akadémiára ment festészetet tanulni. Bécsből hazaküldött képei alapján elnyert állami ösztöndíjjal 1869-ben beiratkozott a velencei képzőművészeti akadémiára (Accademia di Belle Arti), ahol Pompeo Marino Molmenti (1819-1894) tanítványa lett. 1874-ben, rövid római és nápolyi tanulmányút után művészeti tanulmányait Párizsban, Munkácsy Mihály (1844-1900) irányítása alatt folytatta. Hamarosan Párizsban és – a hazai kiállításokra küldött képei révén – Magyarországon is széles körben ismert festőművésszé vált.

Interneten:  Magyar   English                                      

 

 

 

 

(Temesvár, 1854. október 9.– Budapest, 1914. november 7.): Afrika-utazó, vadász.

Damaszkin Györgynek, Bem ezredesének fia. Bonnban végezte a gazdasági akadémiát, majd istvánvölgyi birtokán gazdálkodott. A neves földrajzi kutató, Teleki Sámuel barátja. Az ő biztatására utazott 1903-ban Kelet-Afrikába vadász- és kutatóútra. Úti beszámolói a Vadász-és Versenylapban jelentek meg.

 

Az első világháborúban a német Kelet-Afrikában négerekből álló század parancsnoka volt.

Az elsősorban háborús eseményekkel tarkított rövid útleírását az első világháború után jelentette meg, Egy magyar katonatiszt kalandjai a legsötétebb Afrikában címmel.

 

 

(Csáktornya, 1851 július 3. – Szerednye mellett, 1901 szeptember 20.): mezőgazdasági szakember, gazdálkodó.

Édesapja, Edward Egan, Írországból menekült Magyarországra. Magyarországi uradalmakban betöltött jószágigazgatói tevékenysége után megvásárolta a Vas megyei borostyánkői uradalmat 1865-ben Batthyány Gusztávtól.

Sokat tett az erdélyi és kelet-magyarországi szarvasmarha-tenyésztés és tejgazdálkodás fellendítéséért is. 1901. szeptember 20-án Ungvár és Munkács között, Szerednye község mellett – uzsorások által megbízott – bérgyilkos áldozata lett.

Munkásságát Bartha Miklós (Rugonfalva, 1848. november 14. – Budapest, 1905. október 19.) magyar jogász, publicista, politikus, országgyűlési képviselő méltatta a Kazárföldön (Budapest, 1901) című könyvében

 

 

 

(Nagysomkút, 1880. április 7. – Budapest, 1964. december 4.) magyar művészettörténész.

London, Párizs, Berlin, Stockholm és más európai városok múzeumainak és kiállításainak rendszeres látogatója volt, ahol a Távol-Kelet művészetét tanulmányozta. Személyesen 1935. november 21-től tizenhárom hónapos utazást tett Távol-Keleten; Indiában, Japánban, Kínában és Koreában. Élményeiről útikönyvben számolt be.

Résztvett a Kőrösi Csoma Társaság és a Magyar Nippon Társaság alapításában.

 

FISCHER Lajos, nagyszalatnyai báró

(Pavia [Itália], 1855. február 28. – Muauza [Mwanza, Tanzánia], 1892. július 2.): császári és királyi főhadnagy, Afrika-utazó.

Bővebben interneten:  Fischer Lajos (főhadnagy) – Wikipédia

 

 

GALLICUS Petrus [Petrus Gallicus]

(1290 körül – 1355 körül): s sienai eredetű középkori ötvöscsalád tagja, Károly Róbert király pecsétvésője.

Gallicus Miklós bátyja. A névből ítélve francia eredetű család volt. Simon ötvös fia, 1318-ban még Nápolyban dolgozott. Csak ezután érkezhetett Budára, a magyarországi Anjou-udvarba. Ő véste Károly Róbert harmadik pecsétnyomóját ahelyett, amelyik az 1330-as havasalföldi hadjáratban elveszett. Ezért Jamnikot kapta adományba és a Jamniczky nemesi család megalapítója lett. Ekkor már Szepes vármegye alispánja, Szepesi vár és Lubló várkapitánya volt.

 

GALLICUS Miklós [Nicolaus Gallicus]

Gallicus Petrus öcsse. Gallicus Miklós 1341 körül szintén szepesi alispán, a királyi udvar ötvöse. 1355 után követte bátyját a Szepesi vár kapitányságában is. Nyilván az ő műve az iglói plébániatemplom finom mázú nagy ereklyetartó keresztje. Valószínűleg az ő műve több ereklyetartó is az aaceni dómban. Ide számítják azokat a Nagy Lajos király címerével díszített ezüsttárcsákat, melyek eredetileg valószínűleg egyházi szerkönyvek díszei voltak. Ezeket Nagy Lajos király adományaként ugyancsak Aachenben őrzik. Ő volt az első ötvös, aki műveit szignatúrával látta el, nevének kezdőbetűivel (Nicolaus Gallicus).

 

(Budapest, 1881. január 5. – Budapest, 1963. május 30.): irodalomtörténész, bibliográfus, könyvtáros, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Francia-filológusként indult, majd a magyar könyvtártan és bibliográfia neves művelője lett.

Elsősorban Hollandiában tett tanulmányútjának tapasztalatait felhasználva hozta nyilvánosságra 1912-ben cédularendszerű magyar tudományos bibliográfiára vonatkozó tervezetét.

A Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben levelező, 1946-ban rendes tagjává választotta. Akadémiai tagságától 1949-ben megfosztották, de 1989-ben posztumusz rehabilitálták.

Bővebben interneten:  Magyar   Esperanto

 

 

(Mogiljov-Podolszk [Ukrajna], 1887 március 24. – Budapest, 1967. április 2.): műfordító.

 

Könyvkiadó és könyvkereskedő, aki számos magyar nyelvű művet is közreadott. Mainzból telepedett Pestre 1802-ben.

 

 

(Kisasszonyfa, Baranya vm., 1538. december 8. – Vinica [ma: Horvátország], 1615. április 1.): politikus, költő, humanista történetíró, alnádor.

Oláh Miklós (1493-1568) pártfogoltja, aki 1552-1556 között Padovában taníttatta. Ott Zsámboky János (1531-1584) tanítványa volt. Az 1606-os zsitvatoroki békekötésnél a követség tagjaként ő volt a szerződés egyik aláírója.

Bővebben interneten: Magyar  English   Deutsch  Français   Hrvatski   Русский   Svenska

 

 

 

 

Az első világháborúban a német Kelet-Afrikában, mint magyar önkéntes vett részt.

A háborús eseményekkel tarkított útleírása, Miaka Ile, Béke és harc a feketékkel című visszaemlékezése 1923-ban jelent meg.

 

(Léva, 1881. október 10. – Nagymaros, 1958. január 4.): Afrika-kutató, zoológus, tanár,  vadász és természettudományi író. A magyar vadászirodalom klasszikusa, 1920–1948 között a Nimród vadászújság főszerkesztője.

Először 1903-ban Damaszkin Arzén bácskai földbirtokos kísérőjeként járt Afrikában.

Az első világháború idején a brit hatóságok internálták, mint ellenséges állam polgárát. Öt évet töltött Indiában hadifogolytáborban. Vadászfegyvereit, felszerelését, gyűjteményét elkobozták, ezek végleg elvesztek. Indiai hadifogságából 1919-ben szabadult.

Tizenkét esztendő után, 1925–26-banutazhatott újra Kelet-Afrikába. 1930-ban sikertelenül pályázott a Fővárosi Állat- és Növénykertigazgatói állására.

Kittenberger 28 éven át, 1948-ig szerkesztette a Nimród c. folyóiratot. 1948-ban a politikai hatalom félreállította. Még vadászfegyverét is elvették. Jövedelem és lakás nélkül maradt.

1956 után Kittenbergert rehabilitálták, több könyve és elbeszélése megjelenhetett.

Bővebben interneten:   Magyar   English

 

(1941. április 28. – július.): a bukovinai székelyek hazatelepítésének lebonyolítására alakított bizottság.

VezetőjeBonczosMiklós(1897-1971), belügyi (1941-42: telepítésügyi) államtitkár (1938-42) ; helyettese 1941. április 24-től Nagy Valér rendőrtanácsos.

1941. áprilisig kb. 200 Moldvából menekült családot telepítettek le a szatmári és nagykárolyi járásban.

 

Budapest: 1922:-?

 

Újság. Budapest: 1904.

 

A kivándorlás összes kérdéseinek, valamint a kivándorlók és a tengerentúl élő honfitársaink érdekeinek közlönye.

1903-1907 között jelent meg Fiumében (ma: Rijeka, Horváthország). Ez a folyóirat kb kéthetente részletes listákat közölt a Fiuméban hajóra szállt kivándorlókról (név,kor, származási hely, stb.).Nyomda: Unió Nyomda.

 

Újság. Budapest: 1904-1905.

 

Újság.Budapest: 1920-1925.

 

 

(Buda, 1725 – Pozsony, 1795): nyomdász, könyvkiadó.

A Bécsből 1724-ben Magyarországra vándorolt Landerer Sebestyén, Pest város első könyvnyomtatójának a fia. 1750-ben megvette anyai rokonai, a Royer család pozsonyi nyomdáját, 1774-ben a kassai jezsuita nyomdát, 1784-ben a pesti Royer-nyomdát, s az ország legszámottevőbb könyvkiadójává lett. 1764-ben Landerer kiadásában megindult az első magyarrszági napilap, a Pressburger Zeitung. 1784-ben nemességet kapott.

 

Bajor származású. Budán 1724-ben alapította nyomdáját. Leszármazottjai később – Buda mellett – Pozsonyban, Kassán és Pesten is rendelkeztek nyomdával.

 

Balatonboglár: 1940. szeptember – 1944. március. 1939 őszén Magyarországra menekült lengyel fiatalok számára szervezett középiskola.

A lengyelországi iskola rendszer szerinti „gimnázium és líceum” tizenegy osztály szerint kezdte meg működését. Igazgatója és tanári karának tagjai korábban hazájukban aktív pedagógusok voltak. A tanulók többsége olyan fiatalok voltak, akik a háború alatt kénytelenek voltak megszakítani középiskolai tanulmányaikat. Többen ebben az iskolában kezdték el középiskolai tanulmányaikat. A lengyel gimnázium fennállása alatt 205 tanuló szerzett érettségi bizonyítványt. Az 1944. március 19-e után hivatalba lépő állami hatóságok megszüntették.

 

 

(1894. május 8. – Miskolc, 1971. szeptember 25.): orvos, Afrika-kutató, szakíró, vadász, 1930-38-ban az etióp hadsereg főorvosa.

 

 

 

1919-24-ben vezetője  báró Petrichevich-Horváth Emil (1881-1945 eleje) volt.

 

 

Szamosújvár. 1911: a könyvtár állománya 1639 könyv.

 

 

(Déd, 1881 augusztus 24. – Budapest, 1945 eleje): politikus.

Az Erdélyi Szövetség egyik alapítója. 1919-24-ben az Országos Menekültügyi Hivatal vezetője volt.

 

 

Rendeletek : törvényerejű rendeletek, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek

17/1954. Minisztertanács rendelete a külföldiek be- és kiutazásáról és az ország területén való tartózkodásáról (márc. 10.)

 

1956. évi 7. törvényerejű rendelete a háború után nyugatra távozott magyar állampolgárok büntetlen hazatéréséről (ápr. 4.)

 

1956. évi 27. törvényerejű rendelete az okt. 23. utáni tiltott határátlépésre vonatkozó amnesztiáról (dec. 1.)

 

1957. évi 24. törvényerejű rendelete a jogellenesen külföldre távozottak hazatérésének megkönnyítéséről (márc. 29.)

 

 

(Znaim [Morvaország], 1845. szeptember 11. – Munkács, 1912. április 21.): barlangkutató, vasútépítő mérnök.

 

 

(Pusztafalu, 1859 április 5. – Budapest, 1935 december 29.): magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (1909), a Vilniusi Tudományos Társaság tiszteletbeli tagja, a Krakkói Lengyel Akadémia kültagja (1926-). Szádeczky-Kardoss Gyula bátyja.

Kutatási területe: Erdély 16-17. századi története, a székelység története és a törökországi magyar emlékek.

Törökországban (1903) tett tanulmányutakat, majd vilnius-i, román és lengyel levéltárakban kutatott. Számos forrásértékű kötetet tett közzé, ő volt a Székely oklevéltár szerkesztője, s a

Századok című ma is élő történelmi szakfolyóirat segédszerkesztője.

Interneten:  Szádeczky-Kardoss Lajos- Wikipédia;  Szádeczky-Kardoss Lajos élete, munkássága

 

(Marosbogát, 1843 március 21. – Szamosújvár, 1907 január 24.): az örménység kutatója (armenológus).

 

 

A múzeum vezetősége (1911) évek óta nem tett jelentést a Múzeumok és Könyvtárosok Országos Tanácsa Főfelügyelőségének a könyvtár állományáról. A könyvtár legnagyobb része cédulázva van és tudományszakok szerint rendezve, használata azonban elenyészően csekély.

 

(Szolnok, 1879 június 27. – Auschwitz, 1944 július ?): író, újságíró, műfordító, szerkesztő és riporter. Tábori Pál és Tábori György apja.

Jogott végzett. A Pesti Napló munkatársa, rendőri riportereként, majd haditudósítóként szerzett hírnevet. Érdekes riportkönyveket írt a fővárosról. Az első világháború előtt sokat utazott, ott volt többek 1905-ben Oroszországban a forradalom idején, valamint Belgrádból tudósított, amikor 1903-ban Draga királynőt és Sándor királyt meggyilkolták. Az orosz-japán háborúban és az I. világháborúban haditudósító. 1914 után segélyszállítmányokat szervezett a háború miatt szegénységben és nyomorban szenvedők tízezreinek, főleg gyerekeknek. Előadásokat tartott Hollandiában, Belgiumban és Svájcban, így szervezve meg több ezer magyar gyerek hosszabb-rövidebb nyugati tartózkodását.

A világháború után mások számára elérhetetlen levéltárakban (pl. rendőri levéltárak) végzett kutatásokat, és érdekes dokumentumot adott közre a bécsi titkos levéltár anyagából: titkosrendőri jelentéseket a 19. száz  adi magyar mozgalmakról, elkobzott Kossuth-leveleket.

 

(Sáromberke, 1845. november 1. – Budapest, 1916. március 10.): magyar felfedező, a Kenya északi részébe indult első európai expedíció vezetője. Ő fedezte fel és nevezte el (Rudolf trónörökösről) a Rudolf-tavat és (Rudolf feleségéről, Stefánia belga hercegnőről) a Stefánia-tavat.

 

 

(Olmütz [Csehország], 1794. – Pest, 1862 március 18.): szobrász.

 

 

 

 

(Szabadka, 1864. május 18. – Port Said, 1914. május 20.)

Vojnich Oszkár bajsai földbirtokos tudományos igényű, népszerűsítő útleírásaival, szakfolyóiratokban közölt publikációival vívta ki kortársai elismerését és az utókor megbecsülését.

Első nagyobb útjának 1893-ban vágott neki: egy luxushajón az USA-ba utazott. A következő években Közép- és Nyugat-Európát cserkészte be, 1898-ban skandináviai országokban járt, miközben eljutott a sarkvidéki Spitzbergákig. 1903-ban Olaszországba ment, ahol a Vezúv kitörését figyelte meg, 1908-ban pedig Óceánia tűzhányóit tanulmányozta.