Laudáció két nekrológgal

• E-mail

2015. január 11. vasárnap, 23:36

Írta: Agócs Sándor

 

 

 

 

Laudáció két nekrológgal

 

Saáry Éváról (1929–2014) és Vadnay Zsuzsáról (1924–2014)

 

 

 

 

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Vendégeink!

 

Nehéz most megszólalnom, amikor Saáry Éva a Márton Áron Emlékérmet 85. születésnapja alkalmából, életműve elismeréseként megkapja – de ő már nem veheti át…

 

Nyolc-tíz évvel ezelőtt egy nagyobb rendezvény keretében könyvet árusítottunk a Parlament felsőházi termének előterében. Saáry Évával ekkor találkoztam személyesen legelőször. Természetesen korábban is tudtam róla, olvastam az írásait, forgattam az általa szerkesztett és írt könyveket, de ez volt az első személyes találkozás. Odajött hozzánk, végignézte a könyveket és az egyikre rámutatva szinte felkiáltott: „ezt a fényképet én készítettem!” Igen, ezt én is tudtam, a könyvbe bele is nyomtattuk: „a szerző fényképét készítette: Saáry Éva – Lugánó.” Török Pál erdélyi festőművész Kiáltás – válogatott versek és grafikák – (Antológia Kiadó, 1997)című kötetének borítójáról van szó.

Hosszú évekkel később, 2008 nyarán Sümegi György felhívott és nekem szegezte a kérdést: „Ismered Saáry Évát?” Mondtam, hogy igen. „Kiadót keres egy szociográfia-szerű kötetéhez, rád gondoltam.” A könyvet látatlanban felvállaltam, mert gyorsan megláttam benne a különleges értéket, ez lett a Magyarok Dél-Svájcban című kötet (Antológia Kiadó, 2009). Így kezdődött.

Apró véletlenek sorozatának köszönhetem tehát, hogy Saáry Évát személyesen megismerhettem. Verseivel már a ’80-as évek elején találkoztam a Nyugati magyar költők antológiája, 1980 című kötetben (az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása, Bern, 1980), ami természetesen csempészáruként jutott be az országba és én ajándékba kaptam… Megdöbbentő felismerésem volt akkor, hogy kiváló magyar költők élnek Nyugaton, akikről itthon nem hallottunk, szinte nem tudtunk semmit…

 

Saáry Éva Budapesten az ELTE-n szerzett geológus diplomát 1952-ben. Egyetemi tanulmányai mellett többek között fényképészetet is tanult és mesterlevelet is szerzett. Kevesen tudják, hogy később Vass Dániel fotóművész (Vass Lajos karnagy fia, aki maga is Lugánóban él) többek között tőle tanulta a fotózás alapjait.

Előbb Nagylengyelen, a MASZOLAJ kutatótelepén, majd a Pestvidéki Ásványbánya Vállalatnál dolgozott geológusként. Magyarországot 1956-ban hagyta el, a forradalom utáni kommunista megtorlás miatt kényszerült elhagyni az országot. Először Svájcban, majd Franciaországban, később a mai Gabonban élt, ahol évekig kutatómérnökként dolgozott. Itt ismerte meg későbbi férjét, a francia Joseph Larroudé-t. Az afrikai kitérő után végül családi okokból, gyermekei érdekében költözött vissza Svájcba. Szabad újságíróként, festő- és fotóművészként tevékenykedett és kapcsolódott be a magyar emigráció kulturális életébe, később a SMIKK munkájába.

Sokan tévesen tudják: Saáry Éva nem volt a SMIKK alapító tagja. A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kört Bozsóki János, Magyari Sándor és B. Szabó Péter alapították, Saáry Éva a SMIKK felkért és megválasztott elnöke volt 16 éven át (1976 és 1992 között), és maradt haláláig a Kör tiszteletbeli elnöke, ügyvezető elnöke B. Szabó Péter. Ezt csak a történeti hűség kedvéért jegyzem meg, de kérdés lehet, vajon mi lett volna a SMIKK-ből Saáry Éva nélkül? Erre lehetőleg ne itt és most keressük a választ. Tény azonban, hogy önzetlensége, remek szervezőkészsége, áldozatos munkabírása nélkül a SMIKK nem lehetett volna azzá, amivé végül is lett.

Saáry Éva szerteágazó emigrációs tevékenységét nem könnyű összefoglalni. Szinte egyszemélyes intézményként tette a dolgát hosszú évtizedeken keresztül. Szervezett, irányított, hozott helyzetbe másokat, kapcsolt össze értékes embereket azzal, hogy „nektek ismernetek kell egymást!” És rendületlenül írt és írt, a hazai megjelenés teljes reménytelenségében. Verset, novellát, filozófiai írásokat, készített interjút nagyon sok nyugati magyar íróval, fényképezett és festett, műveiből számtalan kiállítást rendeztek a nagyvilágban. És könyveket szerkesztett, könyveket rendezett sajtó alá – példamutató alázattal. Emellett a világ minden jelentős magyar nyelvű lapjában megjelentek az írásai, és majdnem mindenhová el is jutott személyesen is, hiszen mindezek mellett szenvedélyes utazó volt, a megismerés vágya hajtotta mindig. Ezekből az útleírásokból terveztük a következő kötetét…

 

Közben nagy idők nagy tanúi mentek el mellőle. Fáy István, Tollas Tibor, Juhász László, Tunyogi Csapó Gábor, Nagy Alajos, Csernohorszky Vilmos, hogy csak néhány nevet említsek a magyar emigráció jeles képviselői közül, s nemrég Borbándi Gyula, akiről elsőként éppen ő írt egy szép búcsúztatót nemrég a szeptemberi Nemzetőrben. Nagy szerencsém, hogy valamennyiüket ismerhettem, és többük könyvét kiadhatta az Antológia Kiadó. Borbándi Gyulával néhány éve még együtt söröztünk München belvárosi forgatagában, és a hirtelen ránk tört zuhogó esőben korát meghazudtolva szinte szaladt előttünk. Megtiszteltetés volt, hogy a Magyarok Dél-Svájcban című kötethez – javaslatomra – nagyon fontos bevezetőt írt, méltatva a kötet értékeit.

Saáry Éva érezhette, hogy nem sok ideje lehet hátra, hiszen kéziratait rendezgetve már négy évvel ezelőtt (!) elkezdte átküldeni régebbi és újabb írásait e-mail-en, tudta, hogy nálam megmarad. Én úgy láttam, már hosszú ideje tudatosan készült, tudatosan válogatta össze, hogy mit hová szán, ha ő már nem lesz… Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest), Magyar Olajipari Múzeum (Zalaegerszeg), Magyar Földrajzi Múzeum (Érd), Emigrációs Gyűjtemény (Lakitelek), stb. Már évekkel ezelőtt nekünk ajándékozta 19 kötetes Világirodalmi Lexikonát azzal, hogy neki már nincs szüksége rá… Nemrég még örömmel gyűjtötte nekem a világ minden tájáról és küldte haza Svájcból a régi Nemzetőr-számokat, hogy össze tudjak állítani végre egy teljes sorozatot… Pontosan tudom tehát, tudatos készülődés volt az övé, de nem hiszem, hogy számított rá, hogy ilyen hirtelen el fog menni, hiszen még nem végzett az összegzéssel!...

Legutóbb január végén voltunk Lugánóban, amikor író- és szerzőtársa, kedves barátnője, Vadnay Zsuzsa dedikált könyveivel megpakolva visszatoloncoltak bennünket Svájcba! 2014-ben! Évának köszönhetően pillanatok alatt végigfutott a városon a hír, még a lugánói polgármester is csak csodálkozott, hogy ilyet még ő sem hallott, s hogy mégis a magyar könyvek nélkül jöhettünk csak haza… Kissé túlbuzgó volt az uniós határ őre. Még Éva ajándéka, Vörösmarty Mihály 1884-ben Budapesten kiadott nyolckötetes életműve sem jöhetett velünk…

Vadnay Zsuzsával való barátságát a Nemzetőr egykori főszerkesztőjének, Tollas Tibornak köszönheti, ő „hozta össze” őket, amikor megtudta, hogy Zsuzsáék Olaszországból a Lugánóhoz közeli Locarno-ba költöztek. Tibornak remek érzéke volt az ilyesmihez. Idén januárban, ottlétünkkor, még mindketten a jövőt tervezgették…

Kedves Éva! Ahogyan Te ápoltad évtizedeken keresztül – minden állami támogatás és segítség nélkül – a szintén Svájcban élt kiváló író, Dénes Tibor írói hagyatékát a „Dénes Tibor Emlékszoba” fenntartásával, ugyanúgy fogják ápolni a Te emlékedet is, örökké emlékezve váratlanul megszakadt életedre, tartalmas életművedre. Hogy hol lesz majd a „Saáry Éva Emlékszoba”, azt most még nem tudhatjuk, de bizonyosan lesz. Ha jól számoltam, 16 köteted jelent meg eddig, de lugánói otthonodban a saját szememmel láttam, hogy mennyi vár még kiadásra! A rendszerváltás után több kiadónál több könyved is megjelent itthon, de megvallásod szerint velünk szerettél dolgozni, bennünk bíztál leginkább, nagyon adtál az igényességre.

 

Saáry Éva– B. Szabó Péterrel közösen – a SMIKK-kel, a Ticinoi Magyar Egyesület-tel, a Lugánói Tanulmányi Napok szervezésével beírta nevét a magyar emigráció történetébe, az utóbbiról maga írt egy hiánypótló, összefoglaló kötetet az utókor számára (A Lugánói Tanulmányi Napok tizenöt éve. 1977–1991, Szenci Molnár Társaság, 2003). Közben a festményeiből is számos kiállítást rendezhettek már itthon is, képei szinte bejárták az országot. Nem így a könyvei…

Itt most elárulhatom, van egy eredeti Saáry Éva-kép a szobám falán, a dedikáció: „Tollas Tibornak sok szeretettel, 1971 szeptember”. A képet Tibor feleségétől, Majától kaptam ajándékba néhány éve, én biztosan megőrzöm, mondta. Ha az asztalomtól fölnézek, jó érzés tölt el, látom, még megvan.

 

Saáry Éva Balatonkenesén született 1929. november 28-án. Pár nap múlva 85 esztendős lesz – illetve lenne. Szeptember 26-i hirtelen halála megdöbbentett mindannyiunkat. Az utolsó pillanatig írt és dolgozott. Tette a dolgát! Félelmetes, de halála másnapján (!) még kaptam tőle levelet egy csatolt kézirattal. Talán nem véletlenül küldte…

Tudta azt is, hogy itt én fogok beszélni róla, nagyon készült, korábbra tervezett magyarországi útját is elhalasztotta, hogy itt lehessen ezen az ünnepségen. Sajnos a sors másként alakította az életét.

Ahogyan szinte zarándokhellyé vált Borbándi Gyula életében München, úgy vált szinte észrevétlenül zarándokhellyé Saáry Éva életében Lugánó. A Lugánói Tanulmányi Napok alatt rengeteg érdekes ember megfordult ott, s tartott feledhetetlen előadást Kerényi Károlytól Kabdebó Tamásig nagyon sok emigráns magyar író. Talán nem túlzás, Borbándi Gyula mellett Saáry Éva volt az „origo” a nyugati magyar emigrációban.

Keserűen említette sokszor, hogy a kint élő magyar írók érdekében sokkal nagyobb odafigyelést várt el a magyar államtól, a magyar kultúrpolitikától, a magyar írószövetségtől, főleg a rendszerváltás utáni időszakban. A méltatlan elfeledés halálos kórként pusztít közöttük jelenleg is, szinte naponta.

 

Eddig két könyvét jelenttettük meg. A már említett Magyarok Dél-Svájcban című kötetet 2009-ben és a Vadnay Zsuzsával közösen írt Érdekes emberek című interjúkötet új, bővített válogatását 2011-ben. És terveztük a továbbiakat is…

Öt évvel ezelőtt – Időzavar címmel – verssel köszöntöttem a születésnapján:

 

 

Szépen öregszel, ahogy a

tölgyfa levele színt vált

a hajnali fényben

Hiába kínlódunk dalra dalt,

hiába nézzük csak a dalt magát

– eltűnünk észrevétlen

 

Ha lenne egy biztos pont,

túlélnénk még a halált is,

és kitágulna a végtelen…

De valamiért az sose látszik,

mikortól zárul a múlt és

honnan kezdődik a jelen

 

(2009 november)

 

Kedves Éva! Már nem fogunk eltünni észrevétlen, küzdelmes életműved meg fog maradni az utókor számára. Hogy hálás lesz-e ez az utókor vagy sem, azt csak addig láthatjuk, ameddig mi is élünk…

 

Saáry Éva és Vadnay Zsuzsa

 

Sajnos az utánad maradottak is egyre fogynak. Október 28-án 90 éves korában meghalt kedves barátnőd, írótársad, a Magyarországon alig ismert neves magyar író, újságíró Vadnay Zsuzsa is. Zsuzsa a legtermészetesebb módon volt profi, minden hivalkodás nélkül. Munkásságáról a világban nagyon sokan tudtak, Magyarországon viszont alig ismerték. Majdnem sehogy. Mert nem dörgölőzött soha sehová, velejéig gyűlölte a kommunizmust, s politikai menekültként is – 1949-ben hagyta el az országot – azt gondolta, mint minden normális ember: értékének megfelelően értékeljék a műveit. A hangját viszont nagyon is ismerték itthon a Szabad Európa Rádióban elhangzott színes tudósításai által (Magyarok a nagyvilágban, Nyugati levél). A SZER „magyar hangjának” nevezetes bejelentkezésére ma is emlékszem: „Itt Vadnay Zsuzsa beszél Svájcból”…

Róma mesélő köveiés Athén mesélő kövei című kötetei a magyaron kívül angol, dán és svéd nyelven is megjelentek. Élete nagy eseménye volt, hogy svájci emigrációs magyarként képviselhette Magyarországot a Frankfurti Könyvvásáron (1999), majd pár évvel később állami díjjal is elismerték munkásságát (2002). Nemrég Pünkösd hava (Antológia Kiadó, 2014) címmel életinterjút készített vele Vass Dániel, ez a könyv az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Ezzel az interjúkötettel Vadnay Zsuzsa végre hazaérkezett.

Tartalmas élete során rengeteget tett a magyar ügyért, Magyarországért. Itthon ezt alig vették észre. Tollas Tibor nagyszabású aláírásgyűjtő akciójának sikerében – amikor az elnémított tízmillió honi magyar helyett tízmillió külföldi követelte, hogy a magyar ügyet tartsák továbbra is az ENSZ napirendjén – óriási szerepe volt!

Szellemi hagyatéka nem fog elveszni, Vass Dániel az évek során párját ritkító értéket közvetített a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány számára, feldolgozása folyamatban van. Tollas Tibor annak idején az emigrációban a „legkedvesebb pajtás”-nak nevezte, s a lakiteleki Népfőiskola Tollas Tibor Emlékszobájában ma már ott van ő is könyveivel, fényképeivel, kézirataival Tollas Tibor mellett.

Vadnay Zsuzsa pünkösd hava után, annak árnyékában született, s ez végigkísérte egész életét, megmutatva pünkösd árnyoldalait, a hideget, a kivetettséget, a kiszolgáltatottságot, magát az emigrációs létet. Hiába hát a Szentlélek eljövetele, ha pünkösd hava komiszul elbánik az emberrel…

 

Kedves Éva és Zsuzsa!

Sajnos nem mondhatom, hogy legyen Nektek könnyű a föld, hiszen hamvasztás utáni búcsúztatásotok szokatlanul gyorsan megtörtént Lugánóban, illetve Locarno-ban, ahol Zsuzsa élt, így sajnos nagyon sokan személyesen nem is tudtunk ott lenni…

Nem mondhatom, nem mondhatjuk, hogy tisztességesen el tudtunk búcsúzni Tőletek, hiszen még arra sem hagytak időt nekünk…

Nem mondhatunk semmit, csak hallgatunk és hallgatunk… Csak a néma gyász fojtogat bennünket hetek óta.

 

Későn találkoztunk és túl hamar elmentetek. Tudjuk mindhárman, voltak még terveink. Számotokra egy másfajta jelen már elkezdődött, nem tudhatjuk, nekünk mennyi időnk van még…

Kedves Éva, kedves Zsuzsa! Isten Veletek!