MÓRÉ IMRE 80 ÉVES
MÓRÉ IMRE (szül. 1931. július 4-én), a Södertäljei Magyar Egyesület egyik alapító- és még ma is aktív tagja 80 éves.
Móré Imre korát meghazudtolva fiatalosan mozog köztünk, és egyesületünk hölgytagjaihoz mindig van néhány kedves szava. Báljainkon ő az, aki majdnem minden jelenlévő hölgyet táncra perdít még ma is. Rajta talán csak Pákh Ervin tudott túl tenni a táncban.
Cecéről elszármazott södertäljei Móré Imre az idén lesz 80 éves. 1956-ban aktívan részt vett a forradalomban, azután kénytelen volt elhagyni hazáját. Bejárta a fél világot, míg Svédországban telepedett le. A futballista karrierjét a Cecei Sport Egyesület labdarúgó játékosaként kezdte, és ez egy életre elkötelezte a sportág mellett. Budapesten az MTK és a Budapesti Építők SC játékosa volt; így jutott el a válogatott státusig.
1956 után játszott a melbournei Soccer Club-ban, a belgiumi Fotball Club Reneis-ben és az eskilstunai City-ben. Már játékos korában belekostólt az edzősködésbe és edzője volt Malmöben a FF-nek, IFK-nak, BI-nek, a lundi GIF-nek, a Sundbybergs IK-nak, az IK Brage-nak és a KB Karlskoga-nak. 1973-ban a Stockholm közeli Södertäljébe költözik. Itt a környék majd minden csapatával osztott meg valamit labdarúgó tudásából; Södertälje FF. Assyriska FF, Assyriska Södertälje, Järna SK, Norsborgs IF, Oxelösunds SK és a Södertälje FC első osztályban játszó női fotballcsapatának. Ezek közül többel különböző osztályokban bajnokságot is nyert. Volt olyan csapat ahol többször is visszahívták, de edzősködött az első osztályos Veszprém és a harmadosztályos Keszthely csapatainál is. Nevéhez fűződik a Södertäljében a fiataloknak létrehozott Hovsjö Kupa. 1993-ban nyugdíjba vonult, de még ezután is éveken keresztül évi kb. 50-60 labdarúgó mérkőzésen bírákodott. 2005-ben a Svéd Labdarúgó Szövetség 100 éves jubileumán – mint első magyar – a sportszolgálati érem aranyfokozatával tüntették ki.
Svédországba érkezése óta ápolja a magyar-svéd, svéd-magyar sportkapcsolatokat.
A Svéd Labdarúgó Szövetségnél szaktanácsadó és sportattasé is volt. Svéd és német sportdiplomatával rendelkezik. Magyarországon, felkérésre, előadásokat és bemutató edzéseket tartott Debrecenben, Keszthelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen és a Puskás Ferenc Akadémián.
Móré Imrét 1993-ban szülővárosa, Cece, a fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen tiszteletbeli polgárává avatta.
Svédországból évek óta népszerű
utazásokat szervez magyaroknak és svédeknek egyaránt Hévízre.Német származású felesége halála után hazaköltözött és ma hol itthon, hol otthon tartózkodik.
2011. július 4.
Szöllősi Antal