MAGYAROK

1508366
Ma
Tegnap
A héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
545
408
2315
1502852
6335
16470
1508366

Te IP-címed: 54.234.228.78
2018-12-14 23:21

Svéd-magyar lexikon

Wágner Nándor

2013. március 09. szombat, 20:10
Írta: Szöllősi Antal

 

SZÖLLŐSI Antal

 

 

 

WÁGNER Nándor

 

(Nagyvárad, 1922. október 7. – Moka [Japán], 1997. november 15.): szobrász festőművész. 

 

 

 

MAGYARORSZÁG

 

Nagyváradon járt iskolába, majd 1941-1942, 1946-1947-ben Budapesten a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot és festészetet tanult. Mesterei: Kisfaludi Strobl Zsigmond, Ferenczy Béni.

Már pályája korai szakaszában jelentős figyelmet keltett a Földanya és a József Attila c. munkájával, és ekkor, 1955-ben alkotta meg a csaknem ötven évvel később monumentális méretben felállított Corpus Hungaricum c. kompozícióját, amelyet elkészítésekor a Rózsadombra tervezett gömb-kápolnába képzelt el.

1952-ben az Országos Múzeumi és Műemléki Központtól megbízást kapott múzeumi kiállítások rendezésére, vezetésével számos újszerűen bemutatott múzeumi gyűjtemény született meg (Hódmezővásárhely, Keszthely, Székesfehérvár). Az 50-es években emellett a főiskolára fel nem vett fiatalokat tanította az Ybl-bazárban lévő műtermében.

1954. Az Országos Képzőművészeti Kiállításon kiállították József Attila-szobrát, mely rövid idő után "süllyesztőbe" került.

1955: Sztálinváros, Dózsa György tér, Vízhordó leány nyolc békával szökőkút, kőszobor alumíniumból öntött békákkal.

1956: Beválasztották a Képzőművészek Szövetsége Forradalmi Bizottságába. A forradalom leverése után elhagyta az országot, itthon maradt műveit barátai, tanítványai a székesfehérvári István Király Múzeum raktárába menekítették. 

 

 

SVÉDORSZÁG

 

Az 1956-os forradalom leverése után Svédországba menekült. Lundban telepedett le, ahol rajzot tanított a lundi egyetem képzőművészeti karán. A 60-as évek elején új technológiákat dolgozott ki acélból készült szobrok zsugorodási problémáira, ötvözte a papírvésés és a festészet technikáját. Ekkor nyolc emlékművét állították fel, de foglalkozott székek ergonometrikus tervezésével és világítótestek formatervezésével is.

Svédországi tartózkodása alatt felvette a svéd állampolgárságot.

Svédországi munkásságát őrzi több köztéri szobor, valamint a Menekülés Egyiptomba című grafika, melynek lenyomatai bevételéből egy gyülekezeti otthon megvásárlását támogatták.

1963: Lund, Északi temető, Angyal, a második világháború lengyel áldozatainak és menekültjeinek emlékműve, öntött krómacél.

1963: Alingsås, Domus Áruház, A gyermek a középpontban, rézlemez dombormű.

1964: Oskarshamn, Forum, Zsonglőr (Pierrot), öntött krómacél.

1964: Gävle, Valand-ház, Táncoló gyerekek, öntött krómacél. 1995-ben a szobor magángyűjteménybe került.

1965: Eslöv, Városi Kórház, Csendes szökőkút, fekete gránit. Áthelyezésre került, és ma Eskön-ben a Löberöd általános iskola udvarán látható.

1965: Tranås, Falkberg negyed, Madár , öntött krómacél.

1966: Eslöv, Bryggereit negyed, Lúd, öntött krómacél.

1969: Oskarshamn, Városi Kórház, Fény és árnyék, beton.     

 

 

JAPÁN    

 

1969-ben feleségével, Akiyama Chiyo képzőművésszel Japánba költözött és Japanban is felvette a japán állampolgárságot.

„Az én működésem itt is a magyarság hitelképességére törekszik. Én hiszek a munkám fontosságában. Biztos vagyok abban, hogy a hazám javát szolgáltam munkámmal. Széchenyi István útján kell járni, ha élni akar a Nemzet! Annyi szenvedésből és megalázó ostobaságból kiútra van szükség! Hiszem, hogy munkám egy kis lépés ebben az irányban.”(Wagner Nándor)

A 70-es években több pályázaton nyert el megrendelést, számos figurális bronzszobrot készített, de foglalkozott festészettel és grafikával, kerámiakészítéssel is.

Megalkotta a Selyem Út-sorozatát, melynek jövedelméből megalapította a Tao Intézetet, fiatal művészek támogatása céljából.

Egy Narita repülőtérhez közeli szálloda (Narita View Hotel) előtt felállítják az Utazók védőszentje szobrát.

Wagner Nándor talán legismertebb műve a 80-as években megalkotott Filozófiai kertje, amelyben az öt szellemi áramlat együttélését fogalmazta meg. A szoborcsoport, a világvallások tagjai: Ábrahám, Ehnaton, Jézus, Buddha, Lao-ce egy körív öt pontján, valamint Assisi Szent Ferenc, Bódhidharma, Gandhi, egy, a körhöz kapcsolódó egyenlő oldalú háromszög oldalán. Ezt az ötalakos, művészetét mintegy szintetizáló szoborcsoportot halála előtt Budapestnek adományozta.

 

1997. november 15. Wagner Nándor meghal Japánban, Moka városában. Sírja fölött a Reinkarnáció szobra áll, melyet még Svédországban készített, onnan vitette át Japánba.

2009. december 4. Tokió Nakano kerületében található Filozófiai Parkban (Testugakudo), a magyar–japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. és újrafelvételének 50. évfordulóján, felavatják a művész tizenegy alakos Filozófiai Kert nevű szoborcsoportját. Tokióban elhelyezték Hammurapi, Justinianus, és az első japán alkotmány megteremtőjének, Shotoku hercegnek a szobrát is.

2010. november 18. Sapporo Marujama parkjában felavatják Földanya szobrát, mely az anyai szeretet ábrázolása.         

 

 

MAGYARORSZÁG        

 

1999. október 6. Csaknem 50 év után állították fel Corpus Hungaricum művét Székesfehérvárott az evangélikus templom melletti téren.

2001. október 18. A Filozófiai Kert szülőhazájába érkezett. Wagner Nándor halála előtt a szoborcsoportot Budapestnak ajándékozta, ahol azt a Gellért-hegyen állították fel, „Egymás jobb megértéséért” felirattal a talapzatán. Alkotója szerint a világvallások alapítóinak és küldötteinek a szellemi üzenete nem e vallások különbözősége, hanem az, ami összeköti őket. Ezért is került Európa szívébe, Közép-Európába: „Mi vagyunk a kapcsolópont Kelet és Nyugat között.” A szoborcsoportot 2006. október 16-ról 17-re virradó éjszaka megrongálták, szétfűrészelték; helyreállítására 2010 júliusában került sor.

2012. október 7. A Földanya szobor avatása a Buadai Várban.          

 

 

ROMÁNIA [ERDÉLY]          

2005. május 1-jén, több mint fél évszázad után állították fel József Attila-szobrát szülővárosában, Nagyváradon. 

 

 

Irodalom

 


Wehner Tibor: Wagner Nándor – A Filozófus Szobrász. Holnap Kiadó: 2006 – 232 p.

Művek és idézetek.  =Országépítő, (2002)2. sz. melléklete.

Makk István: A Filozófia Kertje a Gellért-hegyen. = Országépítő, (2001)4. sz.

Wagner Chiyo: Wagner Nandorfotóalbum és műjegyzék két kötetben japán és angol nyelven. 2006 –  p. 98 és p. 128.

Wehner Tibor:Wagner Nándor – A Filozófus Szobrász. Japánul, Umemura Yuko fordítása. 2009 – 45 p.

Erdős Bartha István: Wagner Nándor Lundban.= Ághegy, (2010)30:4081-4088. 

Kiss Sándor: Szobrász, akinek három élete volt.  = Ághegy, (2010)30:4089-4126.

Haviszobor: a helyreállított Filozófiai Kert (Fővárosi blog, 2010. július 14.)

Földanya (Wagner Nándor honlapja)

Wagner Nándor emléklapja

A stockholmi Új Kéve 2005/3. száma Wagner Nándorról (12–16. oldal

Makk István: A Filozófia kertje a Gellérthegyen – Új kéve, 2005/4. száma (11–13. oldal)

Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wagner_Nándor&oldid=12681961

 

 

Svéd-magyar lexikon A

2011. december 12. hétfő, 22:33
Írta: Szöllősi Antal

 

 

SZÖLLŐSI ANTAL

 

 

 

SVÉD- MAGYAR LEXIKON

 

A

 

 

 


ÁBRAHÁM Ernő, P.  Pattantyús-Ábrahám

(Debrecen, 1882. márc.-Bp., 1945. máj. 7.): író, műfordító, újságíró.

Novellája svéd gyűjteményes munkában; 1932. Fordítás: Leffler Béla és Signe.

Svéd irodalom: Müller-Kertész

 

ABSOLON Dániel, Lilienberg

(Késmárk, 1640-es évek - 1701-03 körül): diplomata.

Az 1670-es években Apafi Mihály titkos megbizásokkal Párisba küldte. 1672-ben a Portán, 1677-78 között és 1680-ban a lengyel királynál, 1678-80-ban a francia udvarban járt követségben. 1682-ben Thököly Imréhez szegődött, előbb titkára, később fejedelmi kancellár 1683-85-ben, majd 1686-87-ben ismét Lengyelországban járt követségben. 1688-ban Radics Endre várkapitánnyal egyetértve, elárulta Munkács várát s rákényszerítette a hőslelkű Zrinyi Ilonát a vár feladására. Absolon, az árulás jutalmául, Caraffa mellett hadi titkárságot kapott s mint az eperjesi hóhér jobb keze ment Erdélybe, hol fondorkodásával és Teleki megvesztegetésével elérte azt, hogy Erdély magát a császár pártfogása alá helyezte s Lipótot és utódait törvényes és örökös uraiul elismerte. A császár Absolont később követségi titkárrá nevezte ki Svédországba.

Irodalom: Szilágyi Sándor: Absolon Dávid követségei, (Századok, 1883. 1. sz.); Révai; MÉL

 

ADY Endre

(Érdmindszent, 1877. nov. 22.-Bp., 1919. jan. 27.): költő, publicista.

Versei svédül két kötetetben, több gyűjteményes munkában; 1922, 1944, és svéd folyóíratokban is megjelentek; Göteborgs Handels- och Sjöfartstidning (1961), Lyrikvännen (1977), Ord & Bild (1978), Ungrare i Norden (1977). A fenti fordításokból több költeményt újból közöltek. pár magyar vonatkozású könyvben.

Fordítói: Csatlós János, Reider Ekner, Gunnar D. Hansson, Márky Ildikó, Pálvölgyi Gabriella, Szöllősi Antal.

Svéd irodalom: Müller-Kertész; Müller

 

AHLBORG G.

Petőfi Sándor (A hóhér kötele) svéd fordítója.

Fordítása: Dödsfienderna : berättelse / af Alexander Petőfi. ; Öfversättning [av Georg Ahlborg] Köping: M. Borkens Förlagsbokhandel, 1878 – 116 old.

 

AHLIN, Lars (írói név) : Lars Gustav Ahlin

(Sundsvall, 1915. ápr. 4. – 1997 március 10.): svéd író 

Magyarul: 1 novella (Bisztray Gy., Svéd élbeszélők, antológia, 1965).

Irodalom: VIL

 

 ÁKOS Ferenc   Weinberg Ákos

(Budapest, 1922 - ): magyar származású hegedűművész.

A budapesti ZA növendéke volt; több kitüntetést nyert. 1945-49 Budapesten, 1948-50 Göteborgban, 1950-53 Berlinben koncertmester. 1954-ben az USA-ba költözött; 1955 óta a chicagói szimfonikus zenekar koncertmestere. Európa legtöbb zenei központjában sikerrel koncertezett. 

Irodalom:  ZL 

 

ALLWOOD Martin dr.

(Jönköping, 1916.  április 13. – Mullsjö, 1999.január 16.): író, szociológus.

Tanulmányait Svédországban, Angliában és Amerikában végezte. Több amerikai egyetemnek volt előadó professzora. Több mint hetven könyv szerzője. Több kiadványát lefordították más, összesen tizennégy nyelvre. 1956-57-ben a mullsjöi magyar menekülttábor vezetője volt. Itt összegyűjtötte és "Vallomások" címen, kiadta a tábor lakóinak, a szabadságharc napjai alatt és után átélt "élményeit". Az első "magyar barátok" közé tartózott 1956-ban, s a magyarok ügyét erkölcsileg, gyakorlatilag is hathatósan támogatta és támogatja azóta is. Ahhoz a nyugati "másként gondolkodó" személyekhez tartózik, akik nyíltan és őszintén kimondják véleményük szerinti igazságot Kelet-Európára vonatkozóan is.   

Műve: Vi kämpade för Ungern. Frihetskämparnas egen berättelse. Mullsjö: Inst. För samhällsforsning, 1957. 

 

ALUUAN Gabriella  

Lund. (2012): a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetőségi tagja.

 

ALVING, Barbro

(Uppsala, 1909 január 12. – Stockholm, 1987 január 22.): svéd újságírónő.

De Nios stora pris 1975 [Kilencek nagydíja, 1916-]

Újságírói pályáját 1928-ban a Stockholms Dagblad-etnél kezdte. 1928-1931 között az Idun szerkesztőségi titkára. 1934-től 1959-ig a Dagens Nyheter újságírója Tudósításait és könnyed stílusú tárcáit BANG szignóval jegyezte. Berlinből az 1936-os olimpiáról, a spanyol polgárháborúból, 1939-ben a finn téli harcokról, 1940-ben Norvégiából tudósított.

A II. világháború után riporterként járt az USA-ban, Vietnamban, Afrikában és különböző helyeken Távol-Keleten. Az 1956-os magyar forradalom alatt Budapesten tartózkodott és onnan küldte tudósításait a stockholmi lapoknak.

A Vecko-Journal-enben rendszeresen megjelenő tárcáit „Käringen mot strömmen” [Banya az árral szemben] szignóval jegyezte. Ezek a cikkek később könyv alakban is megjelentek. Barbro Alving népszerű és szellemes előadója volt a Svéd Rádiónak is.

Korán pacifista lett és az 1950-es években aktívan résztvállalt abban a tiltakozásokban, hogy

Svédország ne tegyen szert atomfegyverre. Áttért a katolikus vallásra. 1955. március 23-án a stockholmi városi bíróság egy hónapos börtönre ítélte, mert nem vett részt a kötelező légoltalmi gyakorlaton. A börtönben eltöltött idejét 1956-ban Dagbok från Långholmen [Loóngholmeni napló] című sikeres könyvében írta meg. Svédországban ez volt az első eset, hogy valakit nem vallási okok miatt ítéltek el, hanem azért, mert nem volt hajlandó résztvenni az állam által előírt kötelezettségének.

Ismert volt polgári bátorsága és a kivételesen találó hangon megírt tárcái, riportjai.  

   

AMBRUS Zoltán

(Debrecen, 1861. február 22. - Budapest, 1932. február 28.): író, műfordító, kritikus, újságíró, az MTA lev. tagja (1911).

Novellája svéd gyűjteményes munkában; 1932. Fordítás: Leffler Béla és Signe.

Irodalom: Müller-Kertész 

 

ANASZTÁZIA  (Jaroszló Anasztázia): I. András (?-Zirc, 1060) magyar király felesége,

Salamon anyja, Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelem (978–1054) és Ingegerd (a novgorodi Szent Anna) Olofsdotter (1000–1050) svéd hercegnő leánya, 1021-22 táján született. András még bujdosó herceg korában (kb. 1037-38) vette el. Magyarországon szívesen tartózkodott a királyné a tihanyi félszigeten (ahol az oroszkői monostort ő alapította), s bihari Tormova kolostorában, ahova Oroszországból hozatott apácákat. Amikor András Béla ellen harcra indult, Anasztáziát fiával, Salamonnal (1052-?) együtt, 1061-ben IV. Henrik császárhoz küldte. Anasztázia András halála után arra akarta rávenni IV. Henrik német-római császárt, hogy fiát Salamont ültesse a királyi székbe, de igyekezete sikertelen  volt. A monda szerint Isten kardját, amit a hunok olyan nagy tiszteletben tartottak, s melyet egy pásztor talált meg és később Attila kardja lett. Anasztázia hálából Ottó bajor hercegnek ajándékozta, hogy Salamonnak pártját fogta. Amikor Salamon király lett, Anasztázia arra kérte fiát, éljen békében a három herceggel és Vid szavára ne hallgasson. Erre Salamon annyira feldühödött, hogy anyját tettlegesen bántalmazta. Anasztázi ezekután Stájerországba ment s az admonti zárdában végezte életét. Egyik fia, Dávid herceg szerint, 1094-ben már nem élt, Wertner szerint 1074 után halt meg.

Irodalom: Pallas; Révai; Enc-Hun; VÁRADI-STERNBERG János: Anasztázia, Magyarország bölcs királynéja. = Élet és tudomány, 47. évf. 1992. 14. 422-424.

 

ANDRÁSSY Gyula gróf

(Kassa, 1823. márc. 3. - Volosca, 1890. febr. 18.): magyar miniszterelnök, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Az első magyar aki megkapta a svéd Serafin-rendet.

Irodalom: Révai; KKT

 

ANDRÁSSY Stella  született: Kuylenstierna

(1902 – New Jersey, 1998)

Férjét, gróf Andrássy Imrét az első világháború után ismerte meg, aki a stockholmi magyar követségen dolgozott. 

 

ANTAL Sándor  eredeti neve: Ádler

(Nagyvárad, 1882. november 28. – koncentrációs tábor, 1944.): szobrászművész, költő, újságíró, szerkesztő.

1904-ben Nagyváradon kezdte el az újságírást. Ady Endre és Juhász Gyula baráti körehez tartozott. Öt évet élt Svédországban, 

 

ANTÓNYI Imre

(1932-): festőművész.  

Kiállítás: Csoportos (magyar): Párizs, 1983.

Műve: Utan ord. Malmö: Sydsveriges ungerska förening, 1986.

Irodalom: NagyKMK

 

APPONYI Virginia gróf

(1891-1947?)  Az 1944 nyarán Budapestre érkező Raul Wallenberg közeli munkatársa volt.

Irodalom: Gudenus-Szentirmay

 

ARANY János

(Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.): költő, az MTA tagja (r. 1858., ig. 1879).

Versei svéd gyűjteményes munkákban: 1896, 1922, 1944.

Fordítói: de Pándy Kálmán, Hans-Eric Stenborg, Lotten von Kraemer.

Irodalom: Müller-Kertész

 

ARÁNYI Ferenc

(Budapest. 1893. március 21. - Seattle, Washington, USA, 1966. május 5.): hegedűművész, karmester.

Hegedűs csodagyerekként kezdte pályafutását. 1912–1914 között Bécsben Willy Hessnél és Henry Charteanál, majd 1914–21-ben Bup.-en Hubaynál tanult. Hosszabb ideig különböző zenekarokban hangversenymesterként működött, nagyrészt külföldön, így többek közt 1921–22-ben Stockholmban (Koncertförening), 1924–26-ban Zágrábban. 1935-ben, a fasizmus terjedésének hatására az USA-ba emigrált. 1940-ig Pittsburgh-ben a Diguesne University, majd egy tanéven át a Michigan State University tanára volt. 1941-ben Seattle-ben telepedett le, ahol egy évadon át a szimfonikus zenekar koncertmestereként működött; 1942-ben pedig megalapította a Pacific North-west Youth Symphony Orchestrát. Ennek az ifjúsági zenekarnak 1959-ig vezető karnagya maradt.

Irodalom: ZL. ; Bertha. 

 

ARANYOSSI Magda   született: Nádas

(Bp., Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1896. szept. 24. - Bp., 1977. aug. 13.): kommunista író, újságíró. Aranyossi Pál újságíró felesége.

 

ARANYOSSI Pál

(Szentendre, 1887. aug. 4. - Bp., 1962. szept. 18.): kommunista újságíró, fordító.

A 20. sz. elején a szociáldemokrata sajtó, valamint a Nagyváradi Napló, Pesti Napló, a Világ munkatársa. 1918-ban a KMP tagja s a Vörös Újság külpolitikai rovatának munkatársa lett. A Tanácsköztársaság  bukása után külföldre menekült, Olaszországban, Ausztriában, Svédországban, Németországban és Párizsban tevékenykedett. A Párisi Munkásban, l´Humanité-ben és a Regards-ban jelentek meg cikkei, az utóbbinak felelős szerkesztője is volt. Franciaországban szoros kapcsolatban volt Károlyi Mihállyal. Személyes barátság füzte Henri Barbusse-höz. Bölöni Györggyel közösen alapították a Monde kiadó magyar részlegét. 1941-ben hazatért és részt vett a kommunista párt illegális munkájában. 1945 után a Szabadság szerkesztőségében, majd két évig a Jővendő szerkesztőjeként dolgozott. 1947-től 1950-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MUOSZ) főtitkára, nyugdíjba vonulása előtt a prágai Telepress szerkesztője volt. Prince 277 és Casanova Párizsban c., több nyelvre lefordított regényei mellett számos művet fordított (többek között V. Hugo és A. France műveit).

Irodalom: MIL; MÉL; Nagy; Pécsi A.; Ptk 1987/2. (Hegedűs S.); UMIL

 

ARANYOSSY György

(Bp., 1919. febr. 24. -): újságíró.

 1920-tól Ausztriában, 1921-től Olaszországban, Svédországban, 1924-től Franciaországban lakott. 1947-ben visszatért Magyarországra, 1970-ben ismét Franciaországba költözik. 1947-53-ig a Ce Soir munkatársa; a párizsi Magyar Sajtóiroda alkalmazottja, majd vezetője.

Műve: Ils ont tué ma foi. Un itinéraire communidte. (Paris: 1971).

Irodalom: Nagy

 

ARATÓ András

Műfordító. Lakhelye: USA.

Műve: Fredsrörelsen och faran för en sovjetisering.(Klny., Stockholm: 1983).

Irodalom: Nagy

 

ARENSTEIN József

(Pest, 1816. június 12. – Stuppach-Gloggnitz, 1892. február 23.): matematikus, az MTA lev. tagja (1847).

A svéd Wasa-rend I. osztály kitüntetésben is részesült. 
 
 
ÁRVAI Dezső
(1919- ): orvos, író (Németország).

Regényei svédül: 1959 (két kiadás), 1961 (két kiadás); dánul: 1958.

Fordítás: Margareta Ångström.

Svéd irod.: Müller-Kertész

 

ASPENSTRÖM Werne  (írói név) ; Karl Werner Aspenström (teljes név)

(Norrbärke,    Kopparberg mellett; 1918. nov. 13. - ): svéd költő.

Magyarul: 1 vers (Bernáth I., Skandináv költők antológiája, 1967).  

Irodalom: VIL

 

ASPLUND Kari

(Jäder, Södermanland, 1890. ápr. 27. - ): svéd költő, művészettörténész, műkereskedő.                

Magyarul: 1 vers /Balogh B., Svéd antológia, 1943).

Irodalom: VIL

 

ÁSVÁNY György

(Mo. 1925. – ): festőművész.

Tan.: 1943-49: Képzőművészeti Főiskola. Lh.: 1956-: Svédország, 1971-: Németország.

Kiállítás: egyéni: 1979: Stan´s Galerie, Bad Münstereifel

Irodalom: Nagy(KMK); IU 1979/9-10.

 

ASZTÉLY család: A család svédországi alapítója Asztély Sándor.

 

ÁTÁNYI István dr.

(Mo. 1906 - Stockholm. 1994?  1996?): fordító.

Hivatásos fordító volt. A Svéd-Magyar Szövetség svéd nyelvtanfolyamának (1957. jún. 20. ) vezetője.

Műve:  1. kiadás: Magyar-svéd szójegyzék. (Stockholm:1950)

2. kiadás műszaki szójegyzékkel kibővítve, (Stockholm: Munkaügyi Igazgatóság, 1957)

3. kiadás (Uppsala: Uppsalai Egyetem, 1973?);

  

Attila-mondák

 Attila a skandináv mondákban (sagor) Atli. Az északi népeknél a skandináv "sagák" és a távoli Grönland és Izland is emlékezik Attilára, az "Atla Mal" és "Atla Quida" énekekben.

 

 


 

 


 

TÁJÉKOZTATÁS


 

Szöllősi Antal: SVÉD-MAGYAR LEXIKON A-Zs oldalakkal kapcsolatban több visszaélés jutott tudomásunkra,

ezért a Svéd-magyar lexikon A oldalán található 86 szócikkből, csak 30-at olvashatnak.

A Svéd-magyar lexikon A – Zs többi oldalaival kapcsolatban

az új közlési forma megoldásáig szíves türelmüket, megértésüket kérjük!

 

Véghváry Lóránt

Stockholm, 2015. október 18.vasárnap

 

 

Ezzel az oldallal és a honlappal kapcsolatos véleményeket,

észrevételeket, javaslatokat

az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.

 

 

 

 

 

 

Északi Magyar Archívum. Felelős szerkesztő: Szöllősi Antal.
Copyright © 2011 Szöllősi Antal, Ungerska arkivet (Északi Magyar Archívum).
All Rights Reserved.